Sam Williams

Nem:férfi

Faj: ember

Született:1993. június 6-án születtem

Kor: 17

Tapasztalat: Semmilyen természetfeletti dologról nem tudok, de nem is igazán izgat. A világ úgy van jól, ahogy van. Bármilyen furcsa emberekről is legyen szó.

Hozzátartozók:
Apu: Alexander Williams, ügyvéd. Szeret sportolni anyuval ellentétben. Sokat szoktunk beszélgetni bármilyen témáról. Véleménye megvan mindenhez, és ha ő elsőre azt mondja, hogy nem, akkor az úgy is marad. Felnézek rá és nagyon tisztelem, mert ő számomra egy igazi példakép.
Anyu: Elizabeth Sawyer, szintén ügyvéd. Anya inkább amolyan művészlélek. Sokat megy kiállításokra, hogy művelődjön. Van olyan alkalom, amikor én is megyek vele. Nem telik el úgy nap, hogy ne kérdené meg, hogy mi volt a suliban. Sokat süt az én nagy örömömre. Ő apuval ellentétben nagyon engedékeny az ő egyetlen fiával szemben.
Nagyszüleim: Jim Williams és Taylor Gold. Havonta meglátogatják az ő pici unokájukat. Nagyon büszkék rám, és annak ellenére, hogy mondom nekik, hogy nem kell, mindig kapok valamilyen ajándékot.

Jellem: Annak ellenére, hogy az iskolai nagymenők körébe tartozom, mivel focista vagyok, még akkor jó fej srácnak gondolom magam. Na jó, az sem igaz, hogy nagymenő lennék, de azt mindenki beismerheti, hogy jól focizom. Tényleg udvarias fiú vagyok, aki mindig őszinte feleltet ad. Nem szeretem, hogyha valaki hazudik, és azt nem is értem, hogy miért jó neki. Sohasem adom fel, még ha az utolsó reményszikra is felcsillan, akkor már indulok a célom felé. Céltudatos döntéseket hozok, és mindennek a jó oldalát nézem. Nem szerepel a szótáramban az, hogy fáradtság és szomorúság. Csak, ha tényleg nagyon rosszul érzem magam, de amúgy boldogan élem mindennapjaimat. Nagyon sokat mosolygok, mert az nem csak engem, hanem mindenkit felvidít. Tudok beszélni a fociról, de azért nem viszem túlzásba. Bár, azért sokat beszélek más témákkal kapcsolatban. Amit mások gondolnak rólam, azok általában érdekelnek, de nem mindig. Nem vagyok hangulatfüggő ember, és sose haragszom meg másokra. Jól van, azért egy kicsit fel tudnak dühíteni, de a legbékésebb ember jelzőt kapnák. Csak a leges-leges leg végső esetben van olyan, hogy ne tudnék megbocsátani. De sajnos az évek során már találkoztam ilyen emberrel, akinek nem tudtam azt mondani, hogy tiszta lappal kezdjünk. Remélem, hogy nem lesz több ilyen az életemben.

Előtörténet: 1993. június 6-án születtem New York-ban. Szüleim egy munkahelyre jártak, és így ismerkedtek meg. Ebből a kapcsolatból lettem én. „ A Nagy Almába” jártam iskolába, és már megszoktam a nagyvárosi életet. Sohasem tudtam elképzelni, hogy milyen lehet egy kisvárosban élni. A szülővárosomban tanultam, és ott kezdtem el focizni is. Érdekes történetem nem fűződik hozzá. Egyszerűen egyszer csak én is kipróbáltam, mint minden korombeli kissrác. Már 10 évesen játszottam az iskolai junior csapatban. Nőttem, csak nőttem és egyre jobban ment nekem. Az iskolában tiszteltek, de akkor még így is kitűnő voltam. Aztán mikor már 15 éves lettem, már a nagyobbak között játszhattam. Az edzőmnek el kellett mennie egy másik városba, mert egy jobb állást kapott, és ajánlotta, hogy aki úgy érzi, hogy ő jó, akkor bátran menjen. Bár, nem akármilyen úti célt nézett ki: a Mystic Falls-i Középiskolában lett tanár. És hát én gondoltam, hogy elég jó vagyok, mivel ekkor már én lettem a csapatunk irányítója, hát gondoltam, hogy elmehetnék. Persze a szüleim két részre bomlottak a választ illetően. Anyu azt mondta, hogy természetesen, míg apa azt, hogy ez nagyon kockázatos. Ezután sikeresen meghozták a döntésüket, mivel látták, hogy a cégüknek ott is van egy kisebb ága, így belementek. Természetesen a nagyszüleim nehezen váltak el tőlünk, de azt mondták, hogy havonta meglátogatnak. Ezt nem is bánom, mert nagyon szeretem őket. Nos, hogy hogyan is volt tovább? Mystic Falls-ban éltek további életemet. Sikerült normálisan beilleszkednem a suliba, mivel már rögtön a focicsapatba kerültem. Szinte minden probléma nélkül ment az ideköltözés. Fociztam folyamatosan, bár olyan átlagos tanuló szinten ragadtam. Viszont a többi focis társamhoz képest ez is jó, mivel vannak nálam sokkal rosszabbak is. Sajnos, közbejött valami. Az edzőm rejtélyes körülmények között vesztette életét, így a csapat felbomlott. De én nem adom fel, és ha lehetséges lesz, akkor majd én összekovácsolom a csapatot. Mégis csak én vagyok az irányító. Ezen is látszik, hogy én soha nem adok fel. Van ám másik hobbim is. Tudjátok, hogy mi az? Hát a képregény rajzolás! Néha megrajzolom előre a meccseket, hogy ne érezzem azt, hogy még soká van. Mondhatni, az én életem a foci körül forog.
Avatar: Eric Saade

Sam Williams



About me

név :: Samuel Williams
nem :: férfi
csoport :: ember
született :: 1993. augsztus 29., New York
kor :: 23

My experience

Barátnőm, Meredith Sulez vámpírvadász, ezért én is tudok a vámpírok létezéséről. Nagyjából megtanultam mindent velük kapcsolatban.

My relationships

Apu: Alexander Williams, ügyvéd. Szeret sportolni anyuval ellentétben. Sokat szoktunk beszélgetni bármilyen témáról. Véleménye megvan mindenhez, és ha ő elsőre azt mondja, hogy nem, akkor az úgy is marad. Felnézek rá és nagyon tisztelem, mert ő számomra egy igazi példakép.
Anyu: Elizabeth Sawyer, szintén ügyvéd. Anya inkább amolyan művészlélek. Sokat megy kiállításokra, hogy művelődjön. Van olyan alkalom, amikor én is megyek vele. Nem telik el úgy nap, hogy ne kérdené meg, hogy mi volt a suliban. Sokat süt az én nagy örömömre. Ő apuval ellentétben nagyon engedékeny az ő egyetlen fiával szemben.
Nagyszüleim: Jim Williams és Taylor Gold. Havonta meglátogatják az ő pici unokájukat. Nagyon büszkék rám, és annak ellenére, hogy mondom nekik, hogy nem kell, mindig kapok valamilyen ajándékot.
Barátnőm: Meredith Sulez. Vele még az utolsó évben jöttem össze és azóta is tart a kapcsolatunk. Nagyon szeretem, és bármit megtennék érte. Ő vámpírvadász, de ebből sosem szoktak gondok lenni. Kapcsolatunk teljesen rendben van, zökkenőmentes.

My personality

Annak ellenére, hogy az iskolai nagymenők körébe tartozom, mivel focista vagyok, még akkor jó fej srácnak gondolom magam. Na jó, az sem igaz, hogy nagymenő lennék, de azt mindenki beismerheti, hogy jól focizom. Tényleg udvarias fiú vagyok, aki mindig őszinte feleltet ad. Nem szeretem, hogyha valaki hazudik, és azt nem is értem, hogy miért jó neki. Sohasem adom fel, még ha az utolsó reményszikra is felcsillan, akkor már indulok a célom felé. Céltudatos döntéseket hozok, és mindennek a jó oldalát nézem. Nem szerepel a szótáramban az, hogy fáradtság és szomorúság. Csak, ha tényleg nagyon rosszul érzem magam, de amúgy boldogan élem mindennapjaimat. Nagyon sokat mosolygok, mert az nem csak engem, hanem mindenkit felvidít. Tudok beszélni a fociról, de azért nem viszem túlzásba. Bár, azért sokat beszélek más témákkal kapcsolatban. Amit mások gondolnak rólam, azok általában érdekelnek, de nem mindig. Nem vagyok hangulatfüggő ember, és sose haragszom meg másokra. Jól van, azért egy kicsit fel tudnak dühíteni, de a legbékésebb ember jelzőt kapnák. Csak a leges-leges legvégső esetben van olyan, hogy ne tudnék megbocsátani. De sajnos az évek során már találkoztam ilyen emberrel, akinek nem tudtam azt mondani, hogy tiszta lappal kezdjünk. Remélem, hogy nem lesz több ilyen az életemben.
My story

[justify] 1993. augusztus 29-én születtem New York-ban. Szüleim egy munkahelyre jártak, és így ismerkedtek meg. Ebből a kapcsolatból lettem én. „ A Nagy Almába” jártam iskolába, és már megszoktam a nagyvárosi életet. Sohasem tudtam elképzelni, hogy milyen lehet egy kisvárosban élni. A szülővárosomban tanultam, és ott kezdtem el focizni is. Érdekes történetem nem fűződik hozzá. Egyszerűen egyszer csak én is kipróbáltam, mint minden korombeli kissrác. Már 10 évesen játszottam az iskolai junior csapatban. Nőttem, csak nőttem és egyre jobban ment nekem. Az iskolában tiszteltek, de akkor még így is kitűnő voltam. Aztán mikor már 15 éves lettem, már a nagyobbak között játszhattam. Az edzőmnek el kellett mennie egy másik városba, mert egy jobb állást kapott, és ajánlotta, hogy aki úgy érzi, hogy ő jó, akkor bátran menjen. Bár, nem akármilyen úti célt nézett ki: a Mystic Falls-i Középiskolában lett tanár. És hát én gondoltam, hogy elég jó vagyok, mivel ekkor már én lettem a csapatunk irányítója, hát gondoltam, hogy elmehetnék. Persze a szüleim két részre bomlottak a választ illetően. Anyu azt mondta, hogy természetesen, míg apa azt, hogy ez nagyon kockázatos. Ezután sikeresen meghozták a döntésüket, mivel látták, hogy a cégüknek ott is van egy kisebb ága, így belementek. Természetesen a nagyszüleim nehezen váltak el tőlünk, de azt mondták, hogy havonta meglátogatnak. Ezt nem is bánom, mert nagyon szeretem őket. Nos, hogy hogyan is volt tovább? Mystic Falls-ban éltek további életemet. Sikerült normálisan beilleszkednem a suliba, mivel már rögtön a focicsapatba kerültem. Szinte minden probléma nélkül ment az ideköltözés. Fociztam folyamatosan, bár olyan átlagos tanuló szinten ragadtam. Viszont a többi focis társamhoz képest ez is jó, mivel vannak nálam sokkal rosszabbak is. Sajnos, közbejött valami. Az edzőm rejtélyes körülmények között vesztette életét, így a csapat felbomlott. De én nem adom fel, és ha lehetséges lesz, akkor majd én összekovácsolom a csapatot. Mégis csak én vagyok az irányító. Ezen is látszik, hogy én soha nem adok fel. Van ám másik hobbim is. Tudjátok, hogy mi az? Hát a képregény rajzolás! Néha megrajzolom előre a meccseket, hogy ne érezzem azt, hogy még soká van. Mondhatni, az én életem a foci körül forog.
Legalábbis a középiskoláig biztos, hogy körülötte forgott. Azt követően leérettségiztem, majd főiskolára mentem, most pedig riporterként dolgozom az egyik helyi televíziós stúdiónál. Szeretem ezt csinálni, hiszen elég társaságkedvelő ember vagyok, és ezért is döntöttem e mellett. Nem mondhatnám, hogy életem célja volt, de az élet így hozta, s nem is bánom. Heti öt alkalommal dolgozom rendes esetben, de hogyha történik valami nagyon érdekes is, akkor hétvégén is bemegyek dolgozni. A többi időmet pedig barátnőmmel, Meredith-tel töltöm, akivel már öt éve együtt vagyunk. És nem is tervezem, hogy ez másképp lesz!

Other

play by :: Eric Saade
titulus :: The popular guy

ELFOGADVA, drágám