Wayland ház

...

Hát visszajött. Patrick már egy ideje barátkozott a gondolattal, hogy vissza kell térnie gyermekkora színhelyére, de csak most fogta fel igazán, mikor tényleg elhajtott a Mystic Falls határát jelző tábla mellett fekete Chevrolet-jával, majd kisebb kanyargás után leparkolt a régi házuk garázsába. Az apja nem rég halt meg, és a ház rászállt, illetve itt szeretne gondoskodni a temetésről is. Apjával sosem volt jóban, még tinédzser volt, mikor elment otthonról, mert nem bírta. Hat éves volt csupán, mikor elvesztette az édesanyját, és akkor költöztek el a városból. Miami-ban tartózkodtak egy ideig, Patrick zenélni kezdett, apja ebben nem támogatta, és ez volt a fő konfliktus köztük. A banda viszont mindennél fontosabb volt a fiú életében, így inkább elhagyta rossz természetű apját, minthogy lemondjon a zenei karrierjéről. És ez volt a pont, mikor apja úgy döntött, hogy ideje szembenézni a veszteségeivel, és visszajött a régi családi házukba, ahova Rick most a halála után követi. Ki gondolta volna? Mint ha csak apja üzenne azzal, hogy a zenekara azóta feloszlott, és most nincs munkája, de emiatt szerencsére még nem kellene aggódnia.
A férfi összesen két bőrönddel érkezett, amiket rögtön a hálószobába vitt, ahol még mindig megtalálta a régi játékait. Nem értette, hogy apja, miért nem dobta ki ezeket. Azt viszont a legkevésbé sem, hogy miért nem tartott otthon plusz villanykörtét kiégés esetére. A teljes ház sötétségbe borult ugyanis, mert a házban lévő lámpák összes égője tropa volt. Talán egy vihar miatt. Viszont későre járt, talán már a boltok sincsenek nyitva. Ám Rick-nek semmi kedve sem volt egész este sötétben üldögélni, mert írni szeretett volna… dalszövegeket, ahhoz mindig van ihlete. Ezért úgy döntött, hogy a szomszédoktól kunyerál legalább erre az estére egy zseblámpát. Már az is jobb lenne, mint a semmi vagy egy gyertya, mert úgy tűnt az apja nem volt egy cserkész, hogy minden eshetőségre felkészüljön.
Kilépett hát a házból, és a jobb oldali szomszédot szúrta ki, mert ott az egyik ablakból fény szűrődött ki. Valószínűleg TV-é, tehát legalább nem is a vacsorát szakítja félbe tolakodásával. Odaállt a Welcome feliratú lábtörlőre, majd háromszor határozottan megkopogtatta a faajtót, és várta, hogy kinyissák az azt.

Kinek :: Kitty
Szavak száma :: 348
Megjegyzés :: Remélem, tetszik!

Megvacsoráztam a családommal, majd utána persze segítettem a mosogatásban. Csak ennyi tellett tőlem, mert utána leültem a tv elé és nézegettem ezt azt. Van pár csatornánk, és éppen ezért nehéz megnézni egy kicsivel előbb, hogy milyen filmek lesznek este. Mindig inkább, akkor nyomom a távirányítót, mikor már este van, és elkezdőttek a jó filmek. Talán anyám nem szereti a kattogok össze-vissza, de nem ő néz tv-t. Az egyik film megtetszett, így ott hagytam. Eléggé izgalmas film volt, mert sosem tudtam, hogy mikor lesz már vége. Nem sokról maradtam le, csak az első tíz percről, így még a sztorijára is emlékszem. Éppen az egyik harcos résznél tartottam, mikor Kayla megszólalt, hogy nyissam ki a drága párjának az ajtót. Nem vagyok rosszban vele, de nem is igazán képzeltem volna el Kayla mellé.Nos, már négy éve járnak, így a kapcsolatuk egészen tartós.
- Muszáj volt pont a legizgalmasabb részben engem ugráltatni? – nem szeretem, mikor az emberek engem kérnek meg valamire, miközben filmet nézek. Nekem is van jogom filmet nézni, úgy , hogy nem maradok le semmiről. Kinyitotam az ajtót és miután bejött, be is csuktam, és visszamentem a helyemre. Nem siettem, mert sétálás közben is láttam a tv-t. Leültem a kanapéra, majd elhelyezkedtem rajta. De ez tartott pár percbe nálam, mivel mindig mást tartok kényelmesnek. Még mindig izgalmas rész volt, és éppen olyan történt, amitől nagyon bámultam a tv-t. Már a zene is halkult, a video is lassult, erre megint kopog valaki. Nem jött le senki, és nem kiabált senki semmit. Megint föl kellett állnom, és megnéznem, hogy ki az. Pedig már épp kényelmes pózban voltam. Odasétáltam ismét az ismert ajtóhoz és kinyitottam azt. Észrevettem, hogy egy idegen ember áll a házunk előtt. Látni még nem láttam,, úgyhogy megkérdeztem tőle:
- Szia! Kit keresel? – kit kereshetne? Kayla nem hiszem, hogy ővele barátkozik, mivelhogy tájékoztatna mindenről. Apát és anyát nem szokták szó nélkül keresni. Éppen azért kérdeztem meg, hogy kit keres. Az is lehet, hogy más célból jött. Azt nem tudom, hogy mi okból, de csak úgy az ember nem kopog be házakba. Most nem Halloween van. A filmnek már vége van, kicsit hátranéztem. Majd megnézem a neten az utolsó pár percet, az csak fent van valamelyik videós honlapon.

Futólag megfordult Patrick fejében, hogy lehet-e rosszabb, mintha egy családot a vacsora közben zavar. Bizonyára, ha éppen valamilyen kínos családi csetepatét szakít félbe vagy ki tudja, mondjuk egy megható lánykérést. Mindenesetre a férfi reménykedett benne, hogy egyikről sincs szó, és nem fogják jövendőbeli szomszédjai ennyi idő után elátkozni. Nem jó, rosszba lenni a közvetlen környezettel. Mindegy, rázta meg a fejét Rick, és türelmesen várta, hogy valaki ajtót nyisson. Nem is kellett türelmetlenkednie, mert egy fiatal lány jelent meg az ajtóban. Annyit el kell ismerni, hogy bár nem volt magasra nőtt teremtés, talán épp ez tett vonzóvá. Karcsúsága és alacsony termete törékennyé tette külsejét, de mégis volt valami az arcvonásaiban, ami arra figyelmeztette a vele találkozót, hogy ezt a lányt nem kell semmitől sem félteni. Nem mintha Patrick-től félteni kellene. Átlagos magas, nem különösen izmos alkat, aki farmert és inget visel. A dzsekijét a kocsiba hagyta, mert elég meleg idő volt. Már lehetett érezni, hogy közeleg a nyár.
- Szép estét! Öhm... igazából senkit – vágta rá a férfi, mikor a lány kedvesen megérdeklődte, hogy kit keres, de amint kimondta rájött, hogy ez mennyire ostobán hangzik. Úgy tűnhet, mintha hobbiból kopogtatna be vadidegenek házán. Na, máris jó képet fest magáról! De egy gondolat elült benne, mikor végignézett a lányon. Volt valami ismerős azokban az őzikeszemekben, melyeket barnái csordultig telnek kedvességgel. Patrick beletúrt a hajába, majd hozzátette: - Én lennék az új szomszéd. Most költöztem be – vissza tette hozzá gondolatban, de nem gondolta, hogy érdemes ezt közölnie, hiszen már 16 éve nem járt itt, a régi szomszédjai már biztos nm itt laknak. Ha laknának sem emlékeznének rá, hiszen már nem az a 6 éves kisfiú, mint aki volt. Apropó, a ráismerés… udvariatlanság bemutatkozás nélkül beszélgetést kezdeményezni.
-Még be sem mutatkoztam: Patrick de Mena vagyok – mutatkozott be a férfi, majd bár tudta, hogy nem így szokás, de kezet nyújtott a lánynak, aki az ajtót kinyitotta. Annyira csak nem lehet rémisztő a külseje, hogy már kezet se merjenek vele fogni, ha mégis, legalább tudja, hogy milyen fogadtatásra számítson ebben a kisvárosban, aminek minden fája, minden utcája a múltra emlékeztette és egy régen elvesztett személyre… az anyjára. Gondolatait visszaterelte a lányra, és halvány mosolyt erőltetve magára várta, hogy az ismeretlen felfedje előtte a nevét.

Kinek :: Kitty
Szavak száma :: 369
Megjegyzés :: Hm... érdekelne az a film

Nos, az az ember, aki ott állt előttem, egy kicsit sem volt ismerős. Nem láttam még se az utcában vagy egyáltalán a városban sem. Legalább is nem emlékszem arra, hogy esetleg valamikor ugyanarra a buszra szálltunk fel volna vagy valami. De még is valami ismerős volt benne, de nem állíthatok oda azzal a kérdéssel, hogy: Hé! Téged ismerlek valahonnan? Nem vagyok olyan ember, aki egy vadidegentől az kérdezi, és ráadásul ő sem biztos, hogy emlékszik rám. Udvarias volt, ahogyan köszönt, csak az utána levő részt nem igazán értettem. Persze még száz dolog miatt is átkopoghatott az előbb, de most egy se jut az eszembe. Aztán már kezdtem éretni, hogy miért jött ide, de azt nem, hogy miért. Hogy üdvözöljük az új szomszédot vagy, hogy kínáljuk fel sütivel? Talán anya ragaszkodna ahhoz, hogy egy tál sütivel a kezembe menjek el az új szomszédhoz, ezért jobb, ha most nem lát meg. Mert azt is képes lenne, hogy ma már meg is süsse. Mert nagyon szeret sütni, és talán én is segítek neki, általában.
- Akkor üdvözöllek! – bár azt nem tudom, hogy miért jött, de ennyi kedvesség jöhetett belőlem. Elvégre én nem vagyok egy udvariatlan lány, hanem inkább olyan, aki szívesen megismerné új szomszédját. A következő pillanatban bemutatkozott Patrick de Mena néven. A név is ismerős volt, de honnan is? Igen, persze. A régi szomszédnak is de Mena volt neve, de ez nem lehet véletlen.
- De Mena? Rokona az előző lakosnak? – nem egy gyakori név a de Mena, mivelhogy csak eddig egy de Mena-t ismertem. És az után eszembe jutott, hogy én még be sem mutatkoztam. Miért vagyok ennyire feledékeny? Mostanában mindent elfelejtek. Na, jó… nem mindent – Én Katherine Wayland, de nyugodtan hívj Kitty-nek – miért ne hívhatna Kitty-nek? Ez nem titkos, és nem csak kizárólag barátok meg rokonok használhatják. Én csak azt nem szeretem, ha nem a nevemen szólítanak, nem valami teljesen más szó vagy inkább maradjunk annyiban, hogy hasonlatot megnevező szót használnak ránk. Régebben a nagyimnál volt úgy, hogy állandóan becézgetett, de mindig máshogy.
- Gyere be! – Nos, ha be jönne az azért lenne jobb, mert nekem nincs kedvem kint – vagy félig kint – ácsorogni. – És akkor miért jöttél? – valami nagyon ismerős volt benne, azt nem tudtam, hogy mi. Csak nagyon kiváncsi voltam arra, hogy honnan ismerős.

Patrick nem igazán jó abban, hogy udvariaskodva kezdje a beszélgetéseket. Mindig is egy fesztelen, laza karakter volt. A hűvös fejűeket nem igazán kedvelik a zeneiparban. Ennek ellenére ő közel sem az az elvetemült fajta, aminek tartják a zenészeket. Messze áll tőle az alkohol, a drog és mivel cukorbeteg, ezekkel a dolgokkal is nagyon kell vigyáznia. Nem éppen normális zenész, ha úgy vesszük. De Rick nem a zenét látja magát, hanem a zenét eszköznek tartja arra, hogy kapcsolatot teremtsen más emberekkel és üzenhessen nekik, hogy a gondolatai, érzései eljussanak másokhoz. Szerinte ez nagyon fontos.
- Köszönöm – mosolyodott el a férfi, és szinte el is felejtette, hogy valójában nem azért jött, hogy bemutatkozzon meg megismerje a szomszédjait, elvégre is elég késő van, hanem hogy valamilyen gyújtószerkezetet keressen. Egyelőre viszont nem akarta felhozni ezt a témát, mert így is akart bőven elég.
- Igen, ő volt az apám – felelt a kérdésre, amire számított is. A családja spanyol származású, és az Egyesült Államok déli részén nem annyira gyakoriak a névrokonaik. Persze még délebbre, Miami-ban más a helyzet, de Mystic Falls-ban nincs más de Mena. Ez nem jelenti azt, hogy spanyol származású család ne lenne, az természetesen előfordul mindenütt. Ott vannak például Hernandez-ék meg Sulez-ék, ők bizonyára spanyol származásúak valamely módon. Mikor bemutatkozott, valami megindult Rick-ben. Tudta, hogy ismerős neki a lány, de ha emlékei nem csalnak… nem az ne lehet.
- Mindig is itt laktál? – mutatott a házra, hogy egyértelművé tegye a kérdést: nem a városra, hanem a lakásra céloz. Nem jutott eszébe más, hogy miképp derítse ki igazát vagy tévedését.
- Kösz – biccentett, mikor a lány beengedte, és megtörölte a lábát a lábtörlőben, majd belépett a szép, tágas előszobába. Jelenleg senkit sem látott Katherine-en kívül. – Öhm… őszintén szólva csak egy zseblámpáért vagy villanykörtéért jöttem, mert nincs egyik sem a házban, és nem akarok sötétben téblábolni – vallotta be így felfedve eredeti szándékát, és óvatos félmosolyt eresztett Kitty felé.

Kinek :: Kitty
Szavak száma :: 314
Megjegyzés :: Most csak ennyire tellett, azért remélem jó

Elmondta, hogy az apja volt az előző de Mena lakos. Nos, hát nem is ismertem annyira. De azért láttam annyiszor, hogy meglássam Patrick-ben és benne a hasonlóságot.
- Igen, mindig - én mindig is itt laktam. De nem is bánom, mert nekem tetszik ez, hogy állandó a helyem. Van, aki mindig költözködik, vagy egyszer itt egyszer ott lakik. Nekem ez az élet tetszik, nem vágyom az állandó változásokra. Szeretek egy helyben maradni. Lehet, hogy nehezemre esne elmenni innen. És talán ezért is lenne nekem furcsa, ha elköltöznénk egy másik helyre, még ha a város másik fele lenne a kiszemelt hely. Nekem attól az még változás lenne, maximum nem olyan nagy változás. Nos, egyetlen dolog az, ami miatt nem lenne nekem annyira rossz. A suli, mivel én már nem járok iskolába, így nem igazán kell annyi mindent megszoknom. És emlékszem, mikor kisebb koromban mindig azt mondtam, hogy bár csak nyár lenne, vagy azt, hogy bárcsak elmúlna a sulis évem. Nem lett jobb életem attól, hogy felnőttem. Bár boldog vagyok, de valamit azért csinálnom is kéne már. Talán hobbim a fotózgatás, és elmennék a városba sétálni, csak azért, hogy valami szép képeket csinálhassak, de ez nem munka. És azért munkába is kéne járnom, vagy valami. Az is lehet, hogy a fényképezéssel kéne foglalkoznom. Talán még jó vagyok a kertészkedésbe és a sütögetésbe is, de úgy érzem, hogy nekem a fotózás megy a legjobban.
A következő pillanatban már megtudtam, hogy miért is jött ide. Villanykörtét szeretne. Ha jól tudom, akkor van egypár a spejzben. Igazából nem is spejz, hanem egy nagyon kicsi szoba, amiben olyan dolgok vannak, amik nem szükségesek, csak vészhelyzet esetére. És van zseblámpánk is, azt hiszem, hogy még több is. Nem tudom igazán, de mindjárt megnézem. Miután Patrick bejött, becsuktam az ajtót. És ezt mondtam neki:
- Mindjárt jövök! - nos az előszobából is lehetett látni a kis szoba ajtaját, így nem mentem túl messzire, és ha még kedve támad, akkor utánam is jöhetne. Valahol lent kellett lennie a villanykörtének, egy ideig nem találtam, mert esküszöm, hogy kék színű dobozra emlékeztem. Az egy másik márka volt, így más mintával és színnel rajta. Mivel kis dobozban volt, így látszik, hogy nem volt még használatban. És ekkor megláttam a zseblámpákat is, így az egyiket fölvettem.
- Biztonság kedvéért – mind a kettőt a kezébe adtam. Az az igazság, hogy három volt, mert a villanykörtéből kettő volt egy dobozban. És nem akarok azzal szórakozni, hogy egyet kivegyek. Legalább lesz több helységben is villany. A zseblámpa meg azért jó, mert azt vinni is lehet egyikszobából a másikra.

Megjegyzés: Bocsi, hogy későn jött a válasz

Patrick agya elkezdett pörögni, mikor a lány azt felelte, hogy mindig is ott lakott. Hát ha ez igaz, akkor pedig ismerniük kellett egymást. Hiszen még ha azt is vesszük alapul, hogy a fiú alig volt 6 éves mikor elköltöztek, akkor is évekig szomszédok voltak, és a srác emlékezett, hogy mindig a szomszédoknál, szomszédokkal lógott annak idején. Egy ilyen kisvárosban ez egyáltalán ne, számított furcsának, hiszen mindenki jóban volt mindenkivel, így a szülők sem féltették a gyerekeket attól, hogy megismerjék a környezetükben élőket. De nem is emiatt indult be Rick agya, hanem mert az eddig halványan ismerős mosolyt most már be tudta azonosítani. Hát ilyen véletlen nem lehet! Volt egyszer egy lány… A férfi alig emlékezett már, csak néhány halvány kép rémlett fel neki néha-néha, nem sokkal több mint a korán elhalálozott édesanyjáról, csakhogy ez, mióta visszatért a városba pixelről pixelre világosabb lett, és Patrick csak most értette meg, miért. Ez pedig hirtelen izgatottsággal töltötte el, mert nem számított rá, hogy ennyi idő elteltével lesz valaki, aki ismerős lesz számára a városban. De a lány az volt, annak ellenére is, hogy nem tudta sem a nevét, sem mást Hogy is hívják, hogy is… Hiszen be sem mutatkozott! Ó, micsoda dilemma.
Hirtelen a lány eltűnt, pontosabban nem nagyon, mert a férfi onnan is látta, hogy egy kis szobába megy be, ahol állt. Keresett valamit, valószínűleg azt az apróságot, aminek hála Pat-nek nem kell majd egész éjszaka a sötétségben bóklásznia. Igazán segítőkész lánynak tűnt. Főleg, hogy nem ismerte meg, és így egy ilyen idegennek, mint ő, is segít. Majd a lány visszatért villanykörtékkel és zseblámpával. A férfi szélesen elmosolyodott.
- Köszönöm – mondta, és biccentett, majd átvette a dolgokat, és egyik kezébe fogta mindet, míg a másik kezével beletúrt a hajába, és zavartan megjegyezte: - Szerintem ismerlek! – Hát ez valami elcsépelt felszedős szöveg is lehetne, nem túl nyerő csak most az a helyzet, hogy igaz is volt, ezért gyorsan hozzátette a következőt, hogy ne tűnjön bunkónak vagy kanosnak: - Mármint… én is itt laktam kiskoromban, és lehet hogy ostobán hangzik, de… - „Jaj, nyögd már ki!” győzködte magát, és elhúzta a száját, miközben lesütött szemmel a következőt mondta – a mosolyod ismerős – Az egészben az volt a legbénább, hogy ő sem emlékezett arra, hogy kire emlékezteti a lány, nem ugrott be neki a név. Felnézett a mélybarna macskaszemekbe, majd megkönnyebbült mosolyt ejtett, és reménykedve megkérdezte: - Te vagy az, igaz? Kitty?

Kinek :: Kitty
Szavak száma :: 396
Megjegyzés :: Ezer bocsánat a megvárakoztatásért

„Szerintem ismerlek!” hangzott el ez következőleg. Először nem tudtam mire vélni, hogy ezt hogyan érti. Mert persze… ez egy kis város, itt bárki ismer bárkit. És tény az is, hogy nekem is ismerős volt. De azért nekem nem biztos, hogy lett volna bátorságom megkérdezni, hogy ki is. Mert névből nem is igen jönnék rá. Aztán persze megmondta, hogy miért is mondta ezt. Szóval ő volt régebben a szomszédom. Ő! De akkor én vele játszottam majdnem minden áldott nap, én vele töltöttem nagyon sok időt kis koromban. És ez eddig nem is esett le! Pedig ismerős volt, és most már tudom, hogy miért! Hirtelen sok emlék jutott az eszembe, olyanok, amit már el is felejtettem. Nem is emlékeztem rá! És emlékszem arra is, hogy elment. Én akkor talán 4 éves lehettem. És tudom, hogy mikor elment, én nem voltam annyira boldog. És az az ember, aki elment jó sok évvel ezelőtt, visszajött. Pedig most már nem is emlékeztem rá. Most már tudom, hogy igaz: mindig, minden, akkor jön, mikor nem gondolunk arra. Na, jó… talán nem minden. Mert nem minden vágyaink teljesülnek.
A mosolyom… szóval a mosolyom jutatta az eszébe. Végül is annyira nem változik meg az ember, hogy egy kicsi belső és külső énje ne maradjon meg. És ezek szerint a mosolyom nem változott meg. De azért furcsa volt másnak a szájából hallani ezt a szót, most olyan, mint ha még egy kicsit idegen lenne. Hisz már régen találkoztam vele, pontosabban 16 éve. 16 év az sok. De ha 16 év után is emlékszem rá, akkor az azt jelenti, hogy fontos volt nekem. Persze, hogy fontos volt, mert kicsi voltam és mindig ő volt játszópajtásom. És egy 4 éves gyerek szeret barátkozni másokkal, egy 4 éves gyereknek abból áll az élete, hogy játsszon és játsszon.
- Igen… és most már emlékszem is rád – ha nem jön ide, akkor nem biztos, hogy fel tudtam volna idézni azokat a heteket, hónapokat, amiket együtt töltöttünk. És most olyan emberrel állok szembe, akivel, 16 évvel ezelőtt, még az udvarba, vagy éppen náluk vagy nálunk játszottunk. 16. év… az rengeteg.
- Jó régen volt már – biztos, hogy van olyan dolog, amire nem lennék most annyira büszke, vagy nem igazán mesélgetném másnak. Biztos voltam olyan rossz, hogy azt már elfelejtettem. Biztos tettünk olyanokat, amit persze most már nem tennénk. Mert akkor még 4 éves voltam, most meg 20. És egy négy éves teljesen máshogy gondolkozik, mint egy húsz éves. Egy négy éves nem gondolkozik a holnapon, ő csak mindig a mai napon. Mindig csak élvezi az életet, talán én is azt tettem. És néha talán visszamennék a múltba, azt nem tudom miért. De jó volt gyereknek lenni. De most már felnőttem, és ez van. Az időt nem lehet ott leállítani, ahol akarod.
- És a kert még szerencsére él… - mosolyodtam el. Kicsiként sokszor voltunk kertbe, és néha olyat is tettem – legalább is én, Patrick-ben még nem vagyok biztos -, ami gyakran ronccsá tette a kertet, de az is már csak a múlté…

Patrick úgy érezte magát, mintha újra tizenéves gimnazista lenne, akinek nehezére esik őszintén beszélnie egy lány előtt, mert az túl ciki. Így visszagondolva nevetségesnek gondolta, hogy tinédzserkorát mennyire meghatározta az, hogy meg akart felelni az elvárásoknak. Legyen az apjáé vagy az osztálytársaié. Miami-ban töltötte ideje nagy részét, mióta elköltöztek Mystic Falls-ból. Márpedig amilyen nyüzsgő élet folyik Miami-ban fontos volt számára – mint minden korabeli srác számára – az hogy elfogadják, és amolyan „alfahímként” kezeljék. És ebből a törekvésből született meg az, hogy kocsmázás alkalmával megismerte leendő legjobb barátait, akikkel később megalapították az egy ideig sikerrel működő zenekarukat, a 4Guyz-t. Ám minden jó véget ér egyszer, mint tartja a mondás, és sajnos ez alkalommal is igaznak bizonyult ez. Viszont ha elmúlik valami jó, lehet hogy egy másik vagy egy sokkal jobb jön a helyébe. Rick-nek hirtelen ez az érzése támadt, mikor ráébredt, hogy honnan ismerős neki a lány. Kitty… Furcsa, hogy megmaradt benne a lány emléke, mikor annyi év eltelt, mióta utoljára látta. Hiszen mindketten gyermekek voltak, és most már mint két felnőtt vagy majdnem felnőtt állnak egymással szemben.
- Igen, jó régen – bólintott egyetértően, mikor a lány ezt megjegyezte, és örült, hogy őt is felismerte a másik. Eszébe ötlöttek régi emlékek. Olyanok, amelyeket mélyen magába temetett, de egyetlen mosoly hatására mint lavina törtek fel benne. Mind vidám és feledhetetlen, akár csak a gyermekkora, melyet egy borús esemény árnyékolt be… édesanyja halála. Az azelőtt hónapokat azonban csak egyetlen dolog tette szebbé számára: a szomszéd kislány, akivel sokat játszottak, nevetgéltek, fogócskáztak, na meg azon vitatkoztak, hogy ki tud jobb homokvárat építeni. S hogy hol építettek homokvárat? Természetesen a kertben, aminek a szüleik nem nagyon örültek, így sokszor büntetésből napokig nem is láthatták egymást, de aztán újult erővel vágtak bele a gyermeteg szórakozásba.
- Ennek örülök – mondta széles mosollyal hallva, hogy a kert még ép. Bizonyára Mrs. Wayland-nek sok idejébe telt, hogy helyrehozza a károkat, amit ők okoztak. Volt, mikor sárban fürödtek, és azt játszották, hogy indiánok. Gyermekként nincsenek gátlásai az embernek, mindenbe belemennek, és ők a legvadabb álmaik képesek voltak valóra váltani.
- Megváltoztál – jegyezte meg halkan, elismerően, de nehogy a lány félreértse, hozzátette: - Mármint… úgy értem felnőttél, csinos hölgy lettél! – ejtette el a könnyed bókot, és kedves mosollyal fűszerezte mindezt. Hirtelen kíváncsiság támadt benne: mi történhetett Kitty-vel azóta, milyen most az élete, valóra váltak-e az álmai? S bár késő volt, és talán illő mennie, de úgy gondolta, hogy ezeket a kérdéseket még ezen az estén szeretné feltenni.
- Amúgy zavarlak? Van valami programod? – érdeklődött azért finoman, mert a világért sem akarta feltartani a másikat. Akkor inkább elmegy válaszok nélkül, de nagyon örült volna egy nemleges feleletnek. Mert furcsamódon mikor végignézett Kitty-n már nem csak a kislányt látta benne, akit anno ismert.

Kinek :: Kitty
Szavak száma :: 449
Megjegyzés :: "A mosoly a legelőnyösebb ékszer, amit egy hölgy csak viselhet."

Felnőttem, azt hiszem ezt már lehet mondani. Sosem lehetek már gyerek, és mindenki egyszer fölnő, és mindenki mindig ugyanannyit öregszik. Egyszer az ember is már öreg lesz, és már cssak azon gondolkozik, hogy mennyi mindent rontott el. Legalább is az én nagyim mindig azt mondja, hogy ő az értékes perceit már elszúrta. És ha visszaforgathatná az időt, akkor mindent másképp csinálna. Igazán még sosem tudtam meg, hogy miért gondolja, vagy mondja ezt állandóan. De szerintem bármi történt vele, akkor sem szabadna így gondolkoznia erről. Szerintem most jobbá tehetné azt, amit sok éve elrontott. De az ő dolga, az ő élete, én ebbe nem igazán szólhatok bele, án csak mondhatnék valamit, de megváltoztatni a véleményét úgy se tudnám. Anya biztos tudja, hogy miről van szó, mert látszik rajta. De nem avatkozok bele, hisz mindenkinek lehetnek titkai úgy, mint nekem is. Bár most nem jut eszembe semmi olyan, amit titkolhatnék.
- Köszönöm – ez szerintem már egy kis bók akart lenni. És én úgy gondoltam, hogy erre azért valamit mondanom is kellett. Csak az az érzés azért még most Is meg van bennem: az hogy nem tudom mit monbdjak neki. Sok mindent tudnék kérdezni tőle, de már régen találkoztunk. Régen volt. És azért ha egy ember rég találkozott valakivel, akkor nem olyan könnyű beszélgetni vele, mint azelőtt. Pedig sok mindent feltennék neki, de nem hiszem, hogy most rögtök kérdéseket kéne zúdítanom a fejéhez.
- Nem, dehogy. Nem régen fejeztem be – mutattam a tv felé, ha már azt programnak szokás nevezni. Én inkább azt mondtam volna, hogy unalom határán voltam, és ezért találtam valami érdekes filmet. Nem is volt olyan rossz, csak éppen a ‘Happy End’részéről maradtam le. Végül is mindegy, mert a film nagy részét láttam, a végét meg már ki tudtam számítani. Legalábbis gondolom, hogy ‘Happy End’. A filmek többsége úgy fejeződik be, hogy minden rendben, nem mindegyik film, de a többség. De általábban olyan filmeket nézek meg, aminek a vége azért boldog. De van olyan film is, ami szomorú, de mégis megfog.
- Ha gondolod, és úgy is unatkoznál, akkor bejöhetsz! – nem tudom, hogy ezt kellett volna-e mondanom. Mert lehet, hogy csak Patrick de Mena-nak álcázza magát, hogy csak beférkőzzön ide. De nem! Én bízok benne, hisz csak nem lett azóta egy vámpír, Ami gondolom, hogy biztos nem. Mert ha vámpír lenne, akkor máshogy viselkedne, legalább is nem hiszem, hogy így. És ha ő kérdezte, hogy nincs-e programom, akkor biztos nem azért kérdezte, hogy minél hamarabb elmenjen. Csak anyának ne legyen kedve lejönni, mert akkor azt is eltudnám képzelni, hogy itt elkezdi mesélgetni a régi sztorikat. Lényegében nem lenne gond, csak nem hiszem, hogy kedvem lenne egész végig anyát hallgatni, miközben itt van Patrick.

Patrick egyszerűen képtelen volt levakarni magáról a vigyort onnantól kezdve, hogy rájött ki is Kitty, és hogy milyen szempontból változott meg. Ez a tudat valahol mélyen boldogította, és az öröm áradata a lelkébe hatolt. Persze ez a vigyor nem az az udvariatlan fajta volt, hogy a fogai is kivannak és a lány attól legszívesebben a világ végére futna. Nem ez egyszerűen egy kedves mosoly volt, ami viszont egyetlen rossz szóra sem volt levakarható. Katherine megköszönte a bókot, mire a féri csak biccentett, aztán megtudta, hogy a filmnek, amit nézett, és ami a programja volt arra az estére már befejeződött, így megnyitva a lehetőségeket előtte. Rick azért remélte, hogy nem zavarta meg a lányt, mert nem akart egy levakarhatatlan púpnak tűnni a hátán, akitől akkor sem tud megszabadulni, ha a szemébe köpi a visszautasítást. Ám ha a férfi ilyesfajta visszautasításra várt is, nos akkor meg kellett volna lepődnie, mert a lány behívta. Vagyis mivel már bent volt kezében a zseblámpával meg a villanykörtékkel, lehet hogy tanácsosabb lenne úgy fogalmazni, hogy azt ajánlotta fel, hogy maradjon. Erre minden további nélkül lecsapott volna más esetben, de ismert a lány szüleit, és igazán nem akart kellemetlenségeket okozni a családjának, aztán meg ez az a nap, mikro visszajött, s mikor megtalálta egykori játszópajtását – csak mert az óvodában bárki lehet az kortól és nemtől függetlenül – szóval ennek az ő napuknak kellene lennie, és igazán kár lenne, ha beállítana a lány valamelyik nemzője, és elkezdene sztorizgatni. Patrick szinte látta Kitty-n, hogy benne is ez játszódik le, ezért nem bánta feltenni a következő kérdést:
- Nagyon szívesen maradnék, de mi lenne, ha inkább kimozdulnánk a házból? – kérdezte, és figyelte a lány szemének csillogását, s abból próbálta meg leszűrni, hogy miképp érte ez a kérdés. Nem akarta, hogy Kitty kellemetlenül érezze magát, mert azt hiszi esetleg, hogy randira hívja, Dehogyis, ilyenről szó sincs, ők most csak két jó barát, akik elbeszélgetnek ezen az estén. Aztán meg nincs ilyen későn, hogy esetlen Wayland-papa arra panaszkodhasson, hogy az ő pici lányát bizony le kell feküdnie 11 órára. De már ha itt tartunk, nem is igazán emlékszik Katherine apjára. De vajon miért nem? Elhessegette ezt a gondolatmenetet, és inkább hozzáfűzte az előzőhöz:
- Láttam idefelé jövet a Grill-t… Mit szólnál, ha beülnék és beszélgetnénk, mint két jó barát a régi, szép időkből? – kérdezte hát mosolyogva, és mindent megalapozott, most már csak Kitty döntését áll vagy bukik, hogy milyen estéje lesz. Remélte, hogy nem vágja a képébe az ajtót.

Kinek :: Kitty
Szavak száma :: 406
Megjegyzés :: Ha a válasz igen, akkor a kövinél zárd le, s majd én kezdek a Grillnél

Először azt hittem, hogy vissza akarja utasítani azt, hogy még egy kicsit talán beszélgessünk. Nem is tudom, hogy mit mondtam volna rá, hogy ha erre került volna sor. Persze nem nagy ügy, csak úgy megforgott a fejemben mikor elkezdett beszélni. De aztán máshogy folytatta. Úgy gondolta, hogy ki lehetne mozdulni a házból. Végül is nem lenne rossz, mivel nem voltam sokat kint mostanában. Ismét beköszönt majd az ősz. Bár már az ősz hónapja van, de a hideg még nem jött. De nemsokára sajnos más az is lesz. Nagyon gyorsan telt azért az idei nyár is, nemsokára már azt fogom mondani, hogy nagyon gyorsan telt az idei év is. Hát igen, az idő száll, és ez ellen nem is tudunk tenni semmit.
- Végülis… - nem rossz ötlet, mert a tv nézés az nem a legjobb dolog, amit az ember tesz. De szerintem, ha egy ember kimegy az utcára, az már egészségesebbé teszi őt. Anyu mindig is azt mondta, hogy mindennap menjek ki, mert, hogy az sokat jelent. Csak mióta iskolába nem járok, azóta nem vagyok olyan sokat kint. Mert ha az embernek valami nem kötelező, akkor azt nem biztos, hogy megteszi. Márpedig én már az egész városban sétáltam mindenfelé. De szerencsére az volt a legjobb, hogy többször akadtak sétálótársak. Én nem az a fajta vagyok, aki csak akkor sétál, ha célja van. Például elmenni valami bevásárlóközpontba és „shoppingolni”. Én csak akkor veszek valami, ha az szükséges.
Hát, igen… a Grill. Már többször is voltam ott. És én mindig jónak találtam, pedig nem szoktam olyan sűrűn odajárni. Általában csak akkor, ha rokonok vagy valami ismerősök jönnek. És általában ott beszéljük ki magunkat. Vagy pedig otthon csevegünk arról, hogy milyen jó volt – vagy éppen rossz – az utóbbi év, vagy, hogy mi történt azóta, hogy nem találkoztunk. De Patrick-kel azért elég régen találkoztunk. Abba a 16 évbe sok minden történhetett vele, és az óta meg is változhatott. Bár még nem is rémlik, hogy kik is lehettünk kicsiként. Hogy milyenek voltunk, vagy legalább is Patrick milyen volt. De a múlt már véget ért, és most egy új, egy másik világ van már.
- Jó ötlet. Akkor egy pillanat – mosolyodtam el, majd egy vékony, kis kabátkát vettem le a fogasról. Nem volt hideg, de ki tudja, hogy mennyi ideig marad szándékomban a Grill-ben maradni. És már azért hidegebbre fordul néha az idő, és ki tudja, hogy milyen lesz már pár óra múlva. Mert néha tényleg kiszámíthatatlan az időjárás…

//JÁTÉK LEZÁRVA//

Kinek: Kitty
Szavak: 418
Megjegyzés: Remélem megfelel kezdésnek!

Kinek :: Kitty
Szavak :: 405
Megjegyzés :: Katt!

Kinek :: Kitty
Szavak :: passz
Megjegyzés :: Nem tudom, milyen lett a hossza, de remélem, megfelel