Bárpult

Csak lézengtem Mystic Falls-ban, és próbáltam kideríteni, hogy hova tűntek az elmúlt napokban a Salvatore-fiúk. Ennek érdekében elintéztem pár telefonhívást a megigézett embereim körében, de sajnos egyik informátorom sem bizonyult hasznosnak. Ez kissé elvette a kedvem, de szerencsére éppen időben kaptam egy nekem segítséggel tartozó boszorkányomtól egy hangulatjavító hatású SMS-t. Nocsak, buli a Grillben! A világért sem hagynám ki! És ha Elena ott lesz, kit érdekel? Legalábbis izgalmas lesz az esti, és ez amúgy is ráfér erre a városra. Nyomasztóan unalmas lett ugyanis ez a hely az 1860-as évek óta. Ez persze betudható a drága Elena idegesítő jelenlétének, illetve annak, hogy a kedvenc testvérpárom őt pátyolgatja helyettem.
A ruhásszekrényemből előhalásztam egy sötétkék, flitteres fölsőt, bőrnadrágot, amelyekhez egy csinos, fekete magassarkút választottam. Egy ideig filóztam azon, hogy kiegyenesítsem-e a hajamat, hogy jobban hasonlítsak Elenára, de végül úgy döntöttem, hogy maradok a göndör fürtjeimnél, Elena meg mehet a... oda, ahova akar, nekem mindegy, csak ne kerüljön az utamba. Este volt már, mikor elindultam a gyors készülődésemet követően. Vámpírtempóban érkeztem a Mystic Grill-hez, persze figyelve, hogy ember ne láthatta ezt az akciómat. Ilyen szempontból óvatos vagyok.
Nagy lendülettel nyitottam be a bárba, s belépve gyorsan körbefutattam a tekintetemet a helyen. Nem sokszor fordultam meg itt, inkább csak felderítés szinten jelentem meg, de azért ismerős volt a hely. Még nem voltak nagyon sokan, de egyre többen lettek. Szinte azonnal kiszúrtam a bárpultnál Ruby-t, és mosolyogva megindultam felé. A nőt pár évvel ezelőtt megmentettem, és most lassan itt az ideje, hogy lerója a tartozását. Ezért is hívtam a városba, mert szükségem van emberekre.
- Szia! – köszöntem neki, és leültem a mellette levő székre. A felbukkanó pultosnak pár könnyed mozdulattal, nonverbálisan jeleztem, hogy ugyanazt az italt kérem, mint a boszi-barátnőm.
-Csini vagy! – dícsértem meg amolyan csajosan, széles mosollyal.
- Á, köszönöm, te is – viszonozta Ruby, majd belekortyolt az italába.
- Sikerült valami elfogadható szállást találnod? – érdeklődtem, és a kezembe vettem a kihozott italomat. Szerencsére a srácnak, aki ezzel foglalkozott, arra már nem jutott ideje az esti nagy bulira való tekintettel, hogy arra koncentráljon, hány éves is vagyok... látszólag.
Alig kellett pár perc, és a Grill megtelt emberekkel. Nem csodálom, hiszen egy ilyen unalmas kisvárosban, mindenki lecsap az effajta szórakozási lehetőségekre. Élőzene a helyi bárban, nem is rossz, fellendül a hely látogatottsága, és az együttesnek sem tehet rosszat egy ilyen koncert. A zenekar felé pillantottam, és végigfutattam a tekintetem a zenészeken. Éppen egy lassabb szám refrénjénél tartottak, amire egy egész tömeg borult össze önfeledve a táncparketten. Hát nem egy Guns N’ Roses, de megteszi. Mindig is szerettem koncertekre járni, egy kis megigézéssel rávenni az őröket, hogy engedjenek be az öltözőkbe, így a kemény after-partikra is számtalanszor bejutottam. Le sem tagadhatnám, hogy szeretem használni ezt a vámpírsággal megadatott képességemet. Ha már megtehetem, miért hagynám ki a kínálkozó alkalmakat? Egy világban, amelyről tudom, hogy nem az enyém, még csak nem is én vagyok benne a legerősebb, miért ne játszhatnám az istent a gyengébbek előtt?
- Nos, igen, viszonylag elfogadható – válaszolt a boszorkány kissé ironikusan. Erre megjegyzésére megcsóváltam a fejemet. Hát, elfogadhatóval én sosem szerettem megelégedni, de vámpír létemnek köszönhetően szerencsére nincs is sokszor arra alkalom, hogy ilyesmire kényszerülnék.
- Nem veszélyes Elena-arccal járkálni? - kérdezte meg halkan, mire csak elmosolyodtam.
- Dehogynem, de ez is a móka része – feleltem, s lopva a tömeg felé pillantottam, hogy itt van-e már a drága vagy valamely ismerőse. Egyelőre senki említésre érdemest nem láttam, így széles mosollyal fordultam vissza Ruby-hez. Kortyoltam egyet az italomból, s mikor a zenekar egy tempósabb számot kezdett eljátszani vigyorogva érdeklődtem meg a nőtől:
- Na, bedobjuk magunkat a táncparketten? – kérdeztem, és feltornáztam magam a székből, félig üres poharamat a pultra helyeztem, és vártam, hogy Ruby csatlakozzon hozzám a tánctérre menet. Elvégre is buli van!

A nemrég történt incidens után a Grillben kissé rossz érzéssel léptem át annak ajtaját a délután folyamán, de muszáj voltam bejönni, mivel ha egy totál ismeretlen banda is fog fellépni, az mégis csak egy banda, és az amúgy is szórakozni vágyó emberektől hemzsegő szórakozóhelyen ilyenkor még többen vannak. Miután beértem rögtön az öltöző felé vettem az irányt, hogy laza ingemet egy Mystic Grill feliratú pólóra cseréljem, ám nem kis meglepetésemre a múltkori vámpírincidensbe ugyancsak belekeveredett Peter állt velem szemben, annyi különbséggel, hogy egy fehér színű gipsz "kiegészítő" díszelgett a karján.
- Hello Matt. -köszönt oda nekem a fiú, úgy mint aki semmit sem tud az egészről, hiszen így is van. Ő nem tud semmiről. Nagyon fura érzés kerített ekkor magában, hiszen még belegondolni is rossz abba, hogy verbénás védekezés nélkül milyen könnyedén megfoszthatnak minket, embereket az emlékeinktől és velük együtt az annak hatására bennünk kialakult érzelmekről.
- Szevasz haver. Látom ért egy kis baleset mióta utoljára láttalak, Biztos, hogy bent akarsz így maradni dolgozni? Szerintem a főnök annyi embert hívott be mára, hogy fel se tűnne, ha lelépnél. –mondtam jókedélyűen a fiúnak, és közben átvettem a munkához használatos ruhámat. Valójában tényleg komolyan gondoltam, amit mondtam, hiszen nem gondolom, hogy törött kézzel kéne a srácnak poharakkal szaladgálnia, vagy éppen üvegeket pakolnia, bár így maximum a pultban állhat, de még ott se sok mindent tud elvégezni egy kézzel.
- Sajnos nem lehet, kell a pénz otthonra, aztán tudod, hogy egy ilyen estén senki sem rest a borravalóval. Majd legfeljebb csak italokat öntögetek. –válaszolta meggyőzően Peter, és őszintén szólva nem is nagyon akartam tovább győzködni, mivel amellett, hogy az ő dolga mit vállal be így, maximálisan át tudom érezni azt, hogy pénzre van szüksége neki és a családjának. Valahol még irigyeltem is, hogy van kiért felkelnie minden nap, nem úgy, mint nekem, aki csupán azért kel föl, hogy tanulhasson magáért, dolgozhasson magáért, és sportolhasson magáért, hogy megkapja az ösztöndíjat, és még sorolhatnám.
- Na, én kimegyek előkészíteni a poharakat, addig mit szólnál, ha vinnél pár törülközőt és kéztörlőt a mosdóba. Dolgozol is, és még a kezdet sem erőlteted meg. – tanácsoltam végezetül a fiúnak, aki minderre rábólintott, én pedig kimentem a pultba előkészíteni a terepet.
Este kilenc óra körül már kezdett megtelni a hely, és az összes többi pincér, illetve alkalmazott is megérkezett, aki valaha is dolgozott nálunk. Ebből is levonható volt, hogy nem egy átlagos estének nézünk elébe, ami a parti részét illeti. Ma estére azonban a pultba voltam beosztva, amit nem is bántam, hiszen semmi kedvem nem volt az asztaloknál ülő iskolatársakkal bájcsevegni, csupán dolgozni akartam, és reménykedni, hogy a mai este kivételesen semmi természetfeletti fiaskóban nem lesz érezem, illetve verekedő részegeket sem kell szétválasztani az esemény folyamán. Mivel a nyakamon lévő sem még nem igazán gyógyult be, még mindig rajtam volt a kötés, amit a kórházban kaptam, miután rászántam magam, hogy ezúttal a seb mélységét elnézve jobb lesz, ha szakértő kezekre bízom magam, és ott szerencsére könnyedén bevették a nyakamba ugró veszett mókus sztorit, amit eléjük tártam.
Éppen a pult másik felében szolgáltam ki a vendégeket, mikor megláttam, hogy Elena megérkezett a partira, ám amint tekintetemmel végigpásztáztam rajta rájöttem, hogy ismét Katherine-hez van szerencsénk. Mivel most nem igazán voltam társalgósa kedvemben hátat fordítottam neki, és nyugalommal konstatáltam, hogy a velem együtt az italoknál dolgozó munkatársam szolgálja ki őt, és a mellette ülő nőt, akit láthatóan a lány már régebb óta ismer. Hamar rá kellett jönnöm, hogy Katherine most nem éppen Elenának kiadva magát bájcseveg egy számára amúgy ismeretlen lánnyal, csak úgy a hecc kedvéért, mivel én szinte Elena összes barátját ismertem, de ezt a nőt még sohasem láttam, nem hogy az iskolában, de még a város környékén sem.
Miután nem volt nehéz kitalálni, hogy Katherine esetlegesen mesterkedhet valamiben elhatároztam, hogy amint belép egy ismerős az ajtón ismertetem vele a látottakat, ha nem, akkor pedig kénytelen leszek magam kezembe venni a dolgokat.

Senki se kérdezze, mert fogalmam sincs honnan vettem hirtelen az úriemberi modort! Talán csak egy-két régi, még fekete-fehér nyálas filmben láttam ehhez hasonló viselkedést, azokban, melyeket kénytelen-kelletlen nézetett meg velem valamelyik előző barátnőm. Persze akkor és ott csakis az érdekelt, hogy egy-egy a filmből csórt szöveggel majd elkábítom őt vagy az őt követőket. Nem érdekelt, akkoriban nem érdekelt a fájdalmat okozok, most viszont, hogy volt valakim, akit nem akartam elveszíteni, felfogtam, hogy ők mit érezhettek, mikor érzéketlenül kidobtam őket. Talán Sam-nek igaza volt, és viselkedhettem volna jobban, jó ember módjára... De, jaj, Istenem, ne hazudtoljuk már meg a mivoltunkat, én már csak ilyen vagyok, és leszek is, nem változok meg, nem kell nyálasra venni a formát.Ennek ellenére mégiscsak amolyan múltszázadbeli fickóra emlékeztetem magamat, mintsem a medencés „korszak” előttire. Ó, igen, mert elkerülhetetlen, hogy a Rebekah megismerése óta eltelt időt külön korszakomként kezeljem. Ugyanis teljesen, alapjaiban megváltoztatta az életem. Nehéz lesz mellette, azt hiszem, hiszen egy film sem mutatja az életet egy vámpírral, de elég csak ránézni, és rögtön tudom, hogy nem fogom megbánni. Érte megéri.
- Oké, bár nem értem, mi ez a paranoia, mert végtére is tényleg a barátaim, de azt hiszem, nem kell róla tudniuk. Elvégre is ők sem avattak be ebbe az emberfölötti világba, pedig tudtak róla, ebben biztos vagyok, ugyanis az örömtűzön Sam és Meredith intézték el a vámpírt, amelyik ránk támadt. Legalábbis gondolom, hogy nem hagyták futni – csak úgy ömlöttek belőlem a szavak meggondolatlanul. Muszáj volt valakinek tudnia, ami nyomta a lelkem: hogy a legjobb haverom nem avatott bele egy ilyen fontos dologba, miközben bármelyik nap kiszipolyozhatna egy vérszívó. Nem, nem sértődtem meg, de azt hiszem barátként járna nekem legalább az igazság. Nem kell a tisztelete vagy a becsülete, felőlem megvetheti, ahogyan élek, de az igazsággal tartozik nekem, nem? Arról nem is beszélve, hogy mióta Meredith Sulez feltűnt a színen, vele oszt meg mindent helyettem. Lehetséges talán, hogy én is többet vagyok Rebekah-val, mint vele, de van különbség legjobb barát és alkalmi barátnő – mely fogalmát ebben a különös helyzetben jó időre kihúzom a szótáramból azt hiszem – között.
- Nyugi, nem adlak fel senkinek – biztosítom Rebekah-t, majd apró puszit nyomok az ajkára, azzal a bejárat felé fordulok, és lenyomom a kilincset. Amint kitárom az ajtót, megcsap az ismerős illat, amely kávé, sör és valljuk be, izzadságszag keveréke némi illatosító spray-vel megspékelve. Kapásból eszembe jutnak a régi szép emlékek, melyek ehhez a helyhez kötnek, és most még egy, melyet a mellettem álló hölggyel élhetek át. Rebekah-ra mosolygok, majd biccentek befelé, hogy induljon. Alighogy belépünk, és becsukódik mögöttünk az ajtó, a szemöldököm a hajam vonaláig felszalad, mert megdöbbent a látvány: Meredith és Sam csókolóznak! Na, végre eljutottunk idáig is. Csak arra lennék kiváncsi, hogy mi vette rá őket erre... Ó, már tudom is! Rebekah érdeme. A srácok igazán megköszönhetnék ezt neki, ha nincs az az elejtett megjegyzés, talán most nem falnák egymást. Na jó, a falják az azért túlzás, de valahogyan nem is arra számítottam. Ők inkább azok a visszafogott szerelmesek.
- Na, ez az igazi barátság extrákkal – intettem a haverom és a csaja felé kifejtve közben véleményemet Beka-nak, majd rámosolyodtam: - Hozok egy italt – jegyeztem meg, bár igazából csak a formáságok kedvéért, mert a múltkori óta tudom, hogy nem igazán él ilyesfajta táplálékon. Mindenesetre az egyik éppen felszabaduló asztalnál hagyva őt elindultam a pult felé, ahol megláttam Matt-et, akivel az előző években, míg meg nem halt a korábbi edző együtt fociztunk.
- Helló! Két sprite lesz – adom le a rendelést egy türelmes mosoly kíséretében, hogy azért ne tartson bunkónak. Meg aztán bár sosem voltunk olyan nagy barátok, kiváncsi vagyok, hogy ő vajon miért nem szállt vissza a focicsapatba, de nem akarok rákérdezni, így inkább míg az italokat veszi elő egy általános kérdést teszek fel: - Nagy a forgalom ma este? Jó a parti? – tudakolom, miközben lopva hátrapillantott az én szőke hercegnőm felé, nehogy türelmetlenkedjen.

A buli kezd egyre tompább és üresebb lenni. A zene már közel sem olyan jó, mint amilyennek kezdetben tűnt, ráadásul szörnyen unom magamat, mert az átlagossal ellentétben semmi izgi sem történt. Na jó, a hősszerelmes dalát és az azt követő csókcsatáját újdonsült barátnőjével dolgot eltekintve. Az legalább kicsit feldobta a hangulatot, és még engem is megmosolyogtatott ez a kis emberi romantikus jelenet. Eszembe jutottak az idők, mikor Stefan vallott szerelmet vagy mikor Damon kergetett az egész erdőn keresztül csak hogy kaphasson egy csókot. Én pedig nem voltam rest, bőven megjutalmaztam fáradalmaimért. Ki akartak őket használni arra, hogy szórakoztassanak. Mert mire jó az élet, ha unalmas és nincs benne szórakoztató? Játékszerekként kezeltem őket, a saját marionettbábuimnak tekintettem őket. Aztán valami más lett, nagyon más. Láttam a szemükben, hogy mindent megtesznek a védelmemért, és már megigézés nélkül sem félnek tőlem. Stefan-t nehezebb volt megtörni, de Damon annyira odáig volt értem, hogy minden szavaom csüngött, mint egy lelkes cocker spániel. Olyanok voltak, mint a háziállatok: kezelhetőek, manipulálhatóak, de szerethetőek. És ez volt olyannyira veszélyes, hogy egészen mássá nőtte ki magát: kezdtem elveszve érezni magamat csupán azért, mert bajba sodrom őket. Odáig nem törődtem senkivel, s azok után sem engedhettem meg, ám mégis a szívem mélyén éreztem, hogy viszonozni kezdtem szerelmüket. Hogy melyikükét? Egyikét, másikét, mindkettőjét... Nem tudom, nem is ez az érdekes.
Kezdtem unni a táncot, és láttam Ruby-t, hogy őt sem hozza olyannyira lázba a dolog, mint egy fél órával ezelőtt. Ráadásul a táncparkett még zsúfoltabb lett, és hiába vámpír vagyok azért még belém-belémkönyökölnek, ami nagyon nem esik jól. Ruby kiment a mosdóba, én pedig mondtam neki, hogy visszamegyek a bárpulthoz. Szándékosan Matt közelébe ülök, provokálóan, hogy vajon miképpen viselkedik velem a múltkori kis temetős incidens után, de azért a másik sráctól rendelek. Kacérkodva, csábos mosollyal érem el ezúttal, hogy ne foglalkozzon a látszólagos korommal, és kapok is egy pohár whiskey-t. Igazából nem voltam nagy rajongója ennek az italnak, az elegánsabb fajtákat kedveltem, de miután láttam, hogy Damon ebbe fojtja a bánatát és minden más érzelmét, rákaptam. Miközben az italomat kortyolgatom rossz érzésem támadt. Olyan rossz rossz, ezért óvatosan, feltűnés nélkül körbepillantok a helyen, és megpillantom Rebekah-t. A kriptás eset óta szerencsére nem futottam össze vele, és nem is akaróczok, de amint megláttam, hogy a fiú vele van, ráadásul milyen meghitten jöttek be, megértettem, hogy mi... vagyis inkább ki miatt marad a városban hosszabb időre. Valljuk be, nem rossz választás, de kapva kapok is az alkalmon, ilyen lehetőséget nem hagyhatok ki! Gonost mosolyra húzódott a számra, mikor a srác egyedül jelent meg nem messze tőlem a pultnál. Kérdésére, bár az Matt-hez szólt, őt megelőzve én feleltem:
- Nem. Meglehetően unalmas ez az egész – válaszolok édes mosollyal az arcomon, miközben felé fordulok. – Vagyis csak volt. Míg nem jöttél – folytatom, és bárki azt hihetné, hogy flörtölni akarok vele, de csak én tudom, hogy egészen más terveim vannak vele. Mielőtt Rebekah vagy bárki más megsejthetné ezt, és megállíthatna, odalépek a sráchoz, és gyengéden felfutattom az ujjam az ingje gallérjának vonalán. Megpillantom a harapás formájú sebet, mire lesajnáló mosolyt küldök felé, és egy pillanattal később, olyan gyorsan, hogy aki nem figyel annak fel sem tűnik, kitöröm a nyakát, aztán hagyom, hogy hullája a földre hulljon, én pedig villámgyorsan beleolvadok a tömegbe, és felszívódom a tett helyszínéről. Tisztában vagyok vele, hogy ezzel nagy hibát követtem el, de nem érdekel. Jól esett ez a kis elégtétel azok után, amit Rebekah tett velem a kriptában, s ezzel legalább bebizonyítottam, hogy nem tud mindent uralni, itt, az én városomban nem! De lehet, hogy egy időre le kellene lépnem. Jó messzire, míg lecsillapodik a dolog. Mondjuk, Párizsban már régen jártam. Illene tiszteletemet tenni néhány régi barátnál. Hát, viszlát Mystic Falls! Még visszatérek!

A többi Grilles estéhez hasonlóan a mai is igen gyorsan beindult. Épphogy a banda ideért, már el kis kezdtek megérkezni az első nagyobb társaságba vergődő fiatalok, majd egy röpke óra elteltével már azon kaptam magam, hogy a főnök azt durozsolja épp a fülembe, hogy még fél órát várjak, és tegyem ki a teltház táblát az ajtóra. Nem hiába, attól függetlenül, hogy Mystic Falls egy kisvárosnak számít, az éjszakai életre sosem lehetett panasz. Sokszor hallottam pincérként, amint az átutazóban lévő vendégek a visszatérést fontolgatják, és nem egyszer fordult elő, hogy nem sokkal később tényleg újra betértek a mi kis sajátos hangulattal rendelkező szórakozóhelyünkre.
A lényeg a lényeg, hogy bár idő közben sokszor le kellett vennem a szemem Katherine-ről, szerencsére mindig sikerült visszatalálnia a tekintetemnek a kicsit sem feltűnő jelenségére. Az első ismerős arc, akit megpillantottam, az Elena egyik barátnője Meredith volt, akivel míg Elenával voltam igen jó kapcsolatot ápoltam. Persze mint minden szakítás után az embernek keletkeznek járulékos veszteségei, és így nem csak a szerelmemet, hanem vele együtt pár barátot is elvesztettem. Nem bánkódtam sokáig ezen, hiszen bele kellett törődnöm, hogy míg ők Elena legszorosabb baráti körét képezik, addig nekem semmi jogom sincsen felhántorgatni nekik azt, hogy engem a szakítás óta elhanyagolnak.
Mindenesetre egy igencsak romantikus vallomásnak lehettek szemtanúi a Girll vendégei, míg az általam a focipályáról jól ismert Sam dalban mondta el a nemrég említett lánynak az érzéseit, amiről akaratlanul is az jutott eszembe, hogy Caroline nemrég ugyanígy szerzett vissza engem is. Bár az öröm nem sokáig tartott, de az akkor tényleg egy megható pillanat volt, és azon az estén, míg nem jött az a férfi, aki tönkretett mindent, életem legjobb élményeimben volt részem, ami csak egy nővel kapcsolatban szóba jöhet egy férfi számára. Így hát egyetlen pillanatát sem bántam meg annak az estének, és ahogy elnéztem ők ketten sem fogják, hisz éppen egy igen érzelemmentes csóknak lehettem a szemtanúja több tucat vendéggel egyetemben.
Ekkor pillantottam meg a következő ismerős arcot, aki immár egy ismeretlen szőke teremtéssel érkezett, aki be kell hogy valljam igencsak szemrevaló lány volt. Nem csoda, hogy az ilyen fajta nőcsábász félék, mint Daniel efféle skalpokat fognak. Néha irigylem is őket azért, hogy képesek az érzelmeket egy-egy kellemes élményekben gazdag este érdekében félre tenni, és csak a mának élni. Első gondolatom alapján, és hozzávéve azt, ahogyan a srácot ismertem arra jutottam, hogy megintcsak egy szórakoztató éjjelnek néz a másik elébe, ám abból, ahogyan egymásra néztek valami egészen más volt levonható. Nocsak? Megkomolyodott volna a nőcsábászok királya? Fogalmazódott meg bennem a kérdés, ami a látottak alapján igencsak megalapozott volt.
Miután a pulthoz lépett Daniel, és kikérte a magának, és feltételezhetően a vele együtt érkezett hölgynek az italt éppen válaszolni szerettem volna az általa feltett kérdésre, amikor Katherine szinte a semmiből ott termett, és tudtam, hogy ennek itt nem lesz jó vége. Ami ezek után következett szinte pár másodperctöredék alatt zajlott le, egyszerűen arra sem volt időm, hogy felfogjam a dolgot. Egyik pillanatban még a flörtölés jeleit láttam, ám a következőben következett egy reccsenés, majd már csak a mozdulatlanul a földön fekvő Danielt láttam a szemem előtt, és mire el tudtam szakítani róla a tekintetem a vámpírlánynak már semmi nyoma nem maradt.
Következő lépésként a szőke lányra tekintettem, akivel az immár egyértelműen halott fiúval együtt érkezett, majd átugorva a pultot a holttest elé ugrottam és igyekeztem eltakarni a közben egyre csak köré gyűlő tömeg elől.
- Itt nincs semmi látnivaló. Menjetek, a bulinak vége! –kiáltottam el magam, mire a banda is lassan elhallgatott, és síri csönd lett a helyen. Olyan csönd, ami talán fennállása óta először keletkezett a Grillben.

Mióta Daniellel vagyok olyan más minden. Hiába csupán pár hete ismerem, ez a pár hét elég volt ahhoz, hogy egy egész életen át tartó félelemtől megszabaduljak, és újra szeretni merjek. Tisztában voltam vele, hogy ezzel mire vállalkoztam, és hogy mibe kevertem bele azt hiszem kijelenthetem, hogy végérvényesen magát Danielt is. Az élete ettől kezdve összefonódik az enyémmel, és sajnálatosan a rengeteg pozitív pillanat mellé járulékosan fog társulni talán kétszer annyi rossz is. Az ellenségeim mind az ő ellenségei lesznek, és be kell valljam egyúttal az egyetlen gyenge pontom is benne testesül meg. Belegondolni is rossz, hogy miattam bánthatják őt, és azt pedig végképp nem tudom elfogadni, hogy talán bele is halhat ebbe a szerelembe. Igen, azt hiszem kijelenthetem, hogy a miénk az immár szerelem a javából, és végre megtapasztalhatom ismét ezt az érzést, amit eddig életemben csupán egyszer, aztán az csak még inkább fokozza ezt a belső élményt, hogy a fiú velem éli meg először ezt a mindent elsöprő kapcsolatot két ember, akarom mondani élőlény között. Az, hogy képes a barátai előtt is megőrizni a titkomat, és ezzel együtt engem mindenek elé helyezni melegséggel töltött el, ami egyszerűen még felfoghatatlan dolog volt a számomra. Engem ugyan az édesanyám megtanított gyermekkoromban érezni, örülni a jónak, siratni a rosszat, ám mindez a tudás, az érezni tudás képessége az évszázadok során igencsak megkopott, szintem meg is szűnt létezni, de Danielnek sikerült újra előhoznia belőlem azt, amire az édesanyám olyannyira büszke volt kiskoromban.
Mosolyogva, és tervekkel eltelve léptem be a Grill ajtaján újfent, és ami ezután elém tárult valahol megpiszkálta a régi jó Rebekah-t, akit eszem ágában sem volt elengedni. Mert nehogy azt higgyük, hogy azért mert egy ember képes volt megváltoztatni benne valamit, a többire is élőlényként, és nem csupán ételként fogok gondolni. A csókolózó Meredith és Sam nevetésre sarkallott, ám nem teljesen olyan félére, amit Daniel elvárna tőlem, ám amiről nem tud nem is fáj, és valószínűleg azt hitte a két személy elfajzott barátságára tett poénja váltotta ki belőlem a jókedvet. De mint az leszűrhető volt előbbi okfejtésemből nem éppen ez generálta bennem ezt az emberi megnyilvánulást, hanem a szánalommal vegyes valami, amit akkor éreztem. Annyira összeillettek, hogy az már tényleg maga egy megtestesült poén volt. A vadász, aki képtelen megvédeni akárkit is, és a kis kegyeltje, aki eközben kedves szavakkal próbált engem meggyőzni a sikátorban arról, hogy igen is ő amúgy nagyon is elvan a vámpírokkal. Hö, tényleg igazán egymásnak teremtettek.
Mindenesetre bólintottam mikor a partnerem üdítőért ment a pulthoz, majd leültem a legközelebbi szabad asztalhoz. Mosolyogva figyeltem ahogyan a másik kikéri az italt, miközben elhatároztam, hogy amint visszatér megkapja érte tőlem a csókot, amit megérdemel, ám ekkor besétált Katherine a képbe, és minden pillanatok alatt szertefoszlott. Ugyan amint felfogtam a jelenlétét elindultam feléjük, de sajnos már késő volt. Hirtelen mindennek vége lett. Semmi mást nem láttam magam előtt csak az éppen földre hulló Danielt, és nem törődve a szemtanúkkal, vámpírsebességgel rohantam felé. Ekkor vettem észre, hogy a zene végleg elhallgatott, és miközben a kezeim közé vettem a másik élettelen testét könnyes szemekkel néztem föl arra a szőke fiúra, aki mindeközben próbálta elrejteni a kíváncsiskodó szemek elől a lezajló jelenetet. Dühvel, és ordítással teli sírógörcs kapott el, és a becsapottság érzése ezzel együtt véglegesen beleköltözött a szívembe. Rájöttem, hogy a szerelem ismét belém rúgott, végérvényesen tönkre tett, és a meglágyulni készülő szívem ismételten áthatolhatatlan sziklába burkolódzott. Olyan hirtelenséggel kapcsoltam ki ismét minden érzést, hogy azt magam sem voltam képes megfogni, és a düh olyan mértékben kerített magába, hogy egyszerűen már nem tudtam kontrollálni. Egy utolsó könnyekkel teli pillantást vetettem az immár halott kedvesemre, akivel együtt halt a szerelem érzése is immár örökre. Vérben forgó szemekkel rontottam át a tömegen, majd hagytam el a helységet, és ezzel együtt a várost is. Mindent hátra hagytam. Az autóm, a ruháim, mindent. Csak a bosszú lebegett a szemeim előtt, és az, hogy megtaláljam Katherine-t és ezúttal habozás nélkül kioltsam annak életét. Nem volt többé okom maradni ebben a városban, ám testvéreim szándékát tekintve tudtam, hogy egyszer még biztosan visszatérek.