Táncparkett

...

Mystic Falls sosem volt arról híres, hogy egy évben csak egyszer rendezett városi vagy iskolai partit. Általában minden hónapban van olyan találkozó, ami még csak most először volt vagy éppen már hagyománnyá vált. Sejtésem szerint mindenkire ráfér egy kis buli, nemcsak a tanulásra kell koncentrálni, hanem arra is, hogy megfelelően tudjunk kikapcsolódni. Nem kell túlzásba vinni egyiket sem, de jó, hogyha a nemcsak a könyvek felett görnyedünk, hanem még jól is érezzük magunkat. Az élet hiszen erről szól, nem? Nem kötelezőnek kell nézni mindent, hanem annak a jó oldalát nézni és élvezni. Ez az egyetlen út ahhoz, hogy elégedettek legyünk magunkkal és az életünkkel is. Csak egyszer vagyunk fiatalok, úgyhogy ezeket az alkalmakat ki kell élveznünk. Az idő száll, életünk filmje lepereg, mi pedig csak nézzük, hogy mi lesz velünk? Nem, ennek nem így kéne lennie, hanem hogy mi is bekapcsolódjunk ebbe a mókuskerékbe, vagy ki minek hívja az életét. Az oka, amiért én így hívom, hogy egyszer minden átlagos lesz, mindent ugyanúgy csinálunk, minden nap ugyanolyan, mintha csak egy mókuskerékben rónánk a köröket. Talán ennek a része az is, hogy ezeken a rendezvényeken mindig részt veszek. Egy-két alkalomról tudok, amikor kihagytam valami ilyen partit, de annak is csak családi ügyei voltak. Most is itt vagyok, mert a zene már születésem óra kötődik hozzám. Nem mondom, hogy énekes szeretnék lenni, de ki tudja? Az élet előttem áll, az énekesi karrier is csak egy lehetőség a sok közül. Tudok zongorázni, s nem rág tanultam meg gitározni is, és még egy kicsit énekelni is tudok. A dalok mindig meghatározzák a hangulatomat vagy a hangulatom határozza meg azt, hogy milyen dalokat hallgatok. Minden nap bedugom az MP4 lejátszómat és a kedvenc számaimat meghallgatom. Vannak előadók, akiket bírok, mert emberileg jók, de vannak olyanok, akikre szakmailag tekintek fel. Ilyenek a példaképek. Mindenki életében szerepelnek ilyen emberek. A kérdés: akit a kedvencünknek tartunk, ő lehet példakép? Vannak esetek, amikor igen, viszont vannak olyan helyzetek is, amikor nem. Attól függ, hogy mennyire értékeljük a hangi és emberi adottságaikat. Ez csak tőlünk függ, hogy mennyire számít nekünk, hogy valaki el tud énekelni magas és mély hangokat, de rock-ot nem. Adakozik, mindig segít a bajbajutottakon. Tőlünk függ, hogy mennyire vesszük észre ezeket. Senki nem mondja el nekünk, hogy mi a helyzet pontosan, nekünk kell véleményt alkotnunk arról a bizonyos emberről. Sőt, jobb is, hogyha mi alkotunk róla véleményt, mert sokszor a látszat csal. Manapság már mindenkiről terjesztenek olyan híreket, amiken megakad a szemünk, de ezek nem biztos, hogy mindig igazak. Több esetben hamis pletykán alapszik, és én már tudom, hogy ez nem kellemes, hogyha ezek alapján ítélnek meg. Vannak olyanok, akik bármit elhisznek, s ők engem is csak a nagymenő, nőcsábász focisták közé soroltak, de mit tegyek? Nem változtathatom meg az ő véleményét, még hogyha nem is igaz. Én már csak ilyen vagyok.
Kinyitottam a Mystic Grill ajtaját, majd körbenézve sétáltam tovább. Figyeltem, hogy hátha találok valaki ismerőst, és találkoztam is. Egy ideig leálltam pár focis haverommal beszélgetni, majd megláttam Meredith-t a táncparketten. Nem táncolt, de ott sétálgatott. Igazából hirtelen nem is tudtam, hogy mit mondhatnák neki. Végül is mégis csak megcsókolt engem pár nappal ezelőtt, habár amit utána mondtam, azt nem is hallotta. Talán jó neki, talán nem. Nem tudom, hogy mit változtatott volna azon, hogy elmegy, hogy elmondom, mit érzek iránta. Furcsa úgy újra találkozni, hogy fogalmam sincsen, hogy hogyan menjen oda. Próbáltam Sam-esen laza lenni, amikor mosolyogva odamentem hozzá.
- Szia! – mosolyodtam a lányra, aki szerintem cseppet sem volt meglepve azon, hogy itt talál – Hogy vagy? – kérdeztem kíváncsian. Nem tudom, hogy benne milyen érzések kavaroghatnak, de bennem elég sok kérdés feltevődött már – Tudod, én elég meglepve érzem magam a tantermes beszélgetésünk óta – mosolyodtam rá bíztatóan, hogy nekem itt nem kell szabadkoznia. Én tudom, hogy mit érzek iránta, s csak gondolni tudom, hogy ő is ugyanezt érzi a csók óta…

Meredith lehajtott fejjel lépett be a Grill oly ismerős ajtaján. Hallotta már a zenészek első húrok közé csapásait, illetve ahogyan próbálgatják az akkordokat, de nem foglalkozott vele. Igazság szerint nem a zene hozta ide. Nem ismerte a Music Falls zenéjét, ebből kifolyólag véleménye sem volt róluk, de biztos volt benne, hogy ezek után lesz, a kérdés hát már csak az, hogy mégis milyen, ez pedig csak a bandán múlik. S ha nem ezért jött, hát miért? Szórakozni, mert ki kell kapcsolnia az agyát. De persze ott a kérdés, hogy akkor miért nem ül be a moziba egy filmre a csajokkal? Azt is megtehetné, sőt mivel olyan keveset vannak együtt mostanság, talán az lett volna a jó választás, de valami mégis idehúzta. Talán a tény, hogy Sam is valószínűleg itt lesz. Mindannak ellenére, ami a tanteremben történt, nagyon kedvelte a fiút, és nem akarta, hogy úgy tűnjön esetleg, hogy szándékosan kerüli őt. Pedig kerülte őt azóta az eset óta, ez az igazság. Nem tudta, hogyan szabadkozzon, mit mondjon, hogy miért tette. Vajon képes lenne még egyáltalán a srác szemébe nézni azok után? Egy olyan szerény, kedves és mindig, mindenekfelett őszinte fiút használt fel lényegében önző célokra, mint ő. S hogy miért önző az, amit tett? Mert nem foglalkozott azzal, hogy a fiú mit akar, hogy akarja-e, egyszerűen csak megtette, márpedig ez barátok közt nem dukál. Nem akarta ezen járati az agyát, így inkább elhessegette a Sam-mel és az esetleges – nagyon is valószínű – találkozással kapcsolatos gondolatokat. Először a pulthoz ment, és rendelt magának egy italt, majd elindult, hogy keressen magának egy asztalt a táncparkett közelében. Mikor megtalálta a megfelelőt, leült, és körbenézett. A zenekar már elkezdett játszani, azonban ismerősöket még mindig nem látott. Kortyolt egyet a koktéljából, majd beharapva az ajkát a falapot kezdte fixírozni. Kényelmetlenül érezte magát. Nagyon is. Belülről feszítette ez az érzés, és bár nem volt az a fajta kedve lett volna leinni magát. Mégsem tette, inkább küzdött az érzés ellen. Mikor legközelebb felkapta a fejét, megpillantotta Elenát, amint ott táncolt a parketten egy egészen jó számra. Majd összevonta a szemöldökét, miután jobban végignézett a lányon. Ez nem Elena stílusa, nagyon nem! Katherine… húzta el a száját. Még sohasem látta a nőt, de eleget hallott róla, hogy tudja, nem jó jel, hogy itt van, ebből még komoly baj lehet. Vagy lehet, hogy csak paranoiás, és Elena csak kicsit más akart lenni? Gondolta jobb ha ezt gyorsan kideríti, ezért felállt, és elindult a táncparketten keresztül a lányhoz, de mielőtt odaérhetett volna, szembetalálta magát Sam-mel.
- Szia! - nyögte ki meglepetten, amiért olyan hirtelen bukkant fel. A fiú mint mindig most is nagyon fess volt, és Merry szava hirtelen elakadt, nem tudod mit mondani. Ideje sem volt válaszolni, mert a srácból csak úgy előtörtek a szavak, amiket nagyon is felfogott, de nem tudta még mindig, hogy mit mondjon, aztán gondolkodás nélkül beszélni kezdett:
- Figyelj, én nem tudom, mi ütött belém oké. Nem akarom ezzel a butasággal elrontani a barátságunkat,szóval remélem, nem haragszol – mondta, majd sóhajtott, és mivel mihamarabb túl akart lenni ezen a dolgon, felvont szemöldökkel megkérdezte a következőt, hogy tisztázza a dolgot: - Felejtsük el, oké?
Ő maga sem tudta, hogy el akarja-e felejteni vagy sem… Bár, ha jobban belegondol, inkább többet akar belőle, mintsem lemondani róla, de nem akart ilyen veszélyes játékot játszani: nem akarta megkockáztatni, hogy a barátsága Sam-mel megromoljon. Az túl fontos volt számára.

A Meredith-tel való kapcsolatom elég érdekes, hiszen nem is úgy kezdődött, mint egy átlagos beszélgetés. Amikor egy suliba jártok, majd odamész hozzá az egyik ebédhez és nagyon jó barátok lesztek. Nem, ez ennél egy kicsit bonyolultabb volt, s talán neki fájdalmasabb is. Félreértés ne essék, nem bántottam, de sosem fogom elfelejteni, amikor nekicsaptam a ruhaüzlet bejárati ajtaját. Ezt mondják szerencsés véletlennek, hiszen azóta is nagyon jóban vagyunk. Ő az egyik barátnőjével ment vásárolni, amíg én azt hiszem, hogy éppen egy napszemüveg után kutattam. Vele pedig meg is találtam a megfelelő darabot, ami nem is volt más, mint egy partiszemüveg. Azóta is használtam, főleg bulikban menő, de attól még azt a napot sosem fogom elfelejteni. Utána többször is találkoztunk, és nemcsak az iskolában beszélgettünk. Ott van például az álarcos bál. Merry belibegett gyönyörű szép ruhájában, majd bemutatott barátnőjének, Caroline-nak is, akivel azóta is jól elbeszélgetek. Sőt, azon az estén még énekeltem is neki, mellé pedig megmutattam zongoratudásom. Így elhihetitek, hogy azt sem fogom egy hamar elfelejteni. Minden esetre életem egyik legjobb napjai közé tartozott. Aztán ott van még Elena szülinapi bulija is, ahol csak beszélgettünk, de az is jó volt. Nyáron még meg is látogattam a lányt, amikor fotósorozatot készítette rólam. Furcsán éreztem magam, hiszen párszor szerepeltem a suli újságban, de attól még nem álltam modellt. És annak az alkalma pedig akkor jött el. Utána pedig elmondta, hogy vámpírvadász, s tud a vámpírok létezéséről is. Kicsit érdekesnek találtam, hogy addig észre sem vettem, hogy mi folyik körülöttem, pedig akkor már elég nagy volt a természetfeletti lények száma. Mindent reálisan néztem: nem hittem annyira bennük, de elfogadtam, hogyha vannak. S kiderült, hogy vannak vámpírok, boszorkányok, vérfarkasok. Így pedig érthető, hogy egy könnyen azt a napot sem fogom elfelejteni. Azt az érzést, amikor rádöbbentem, hogy vannak ilyenek, de arra is, hogy Meredith hazudott nekem. Hirtelen nem tudtam, hogy mit csináljak. Adtam neki egy újabb esélyt, mert jó volt a vele töltött idő, és ezt azóta sem bántam meg. A legutolsó és egyben legérdekesebb az Örömtűz volt. Minden jól alakult, nagyon jól elbeszélgettünk, sőt még haverom, Daniel is csatlakozott hozzánk. Egyik pillanatról a másikra pedig Merry lesmárolta legjobb spanomat, amit nem is tudtam, hogy mire véljek. Egy kicsit féltékeny voltam, de mint kiderült, ez csak amiatt volt, mert egy vámpír meg akarta támadni az embereket. És én lettem a Superman, mert megmentettem az embereket, akik részt vettek azon a rendezvényen. Ott még arra is fény derült, hogy egy vámpír megharapott, majd megigézett engem, hogy azt mondjam a lánynak, hogy nem szeretem, és ezért nem hordom a karkötőt. Kicsit érdekes este volt, mit ne mondjak, de legalább azóta semmi ilyen, meghökkentő nem történt. Ezt viszont végképp nem tudtam elfelejteni. Aztán ott van, amikor a történelem óra előtt beszéglettünk. Meredith, Daniel, Rebekah és én. Amikor legjobb haveromék pedig elmentek, ő megcsókolt. Utána már tényleg nem tudtam kiverni a fejemből.
- De Meredith én hogyan tudnám elfelejteni? Régen el akartam mondani nekem, de azt hittem, hogy te nem így érzel. Én szeretlek és ezt be is tudom bizonyítani neked – feleltem komolyan, s most, mint oly sokszor, most nem voltam rajtam a mosolyom. Áttörtem a tömegen, majd felmentem a színpadra. A bandának elmondtam, hogy milyen számot szeretnék, majd ők elindították.
- Én ezt komolyan gondoltam, nem csak barátként – mondtam a mikrofonba a lánynak. Tudtam, hogy nem szereti, hogyha a figyelem középpontjában van, ezért nem mondtam a nevét. Elindult a zene, majd magamhoz ragadtam a mikrofont, s elkezdtem énekelni az ismerős dallamot.


A dal után a lány szemébe néztem jelentőségteljesen, majd lesétáltam a színpadról. Megtettem, és vártam, hogyha már tudja, hogy szeretem, akkor mit fog tenni.

Meredith szinte meg sem hallotta a szavakat, amiket Samuel vágott hozzá. Túlságosan is lefoglalta az, amit a szemében látott: az a gyengéd, érzelmes tekintet, mely legtöbbször vidámon csillog, most megtört volt és elszánt, amit a lány nem tudott mire vélni. Igazság szerint félt volna beleképzelni bármit is, de mikor meghallotta a szót, ami mintha csak valami természetes dolog lenne, nem is törődve vele kicsúszott Sam száján, ledermedt. Meg akarta állítani, megmondani, hogy ne menjen, de képtelen volt akárcsak egy hangot is kipréselni magából. Kimondta! Azt mondta, hogy szereti! Őt! Alig fogta fel, és talán hinni még nem is merte. Annyiszor hallotta ezt az elcsépelt szót már mozifilmekben, dalokban, de mindannak ellenére sosem mondta senki neki. Ed Goff-fal, mikor jártak érezték, hogy szerelem az van köztük, de ne mtöbb holmi fellángolásnál, és azt hogy szeretik egymást egyikük sem érezte elég erősen ahhoz, hogy kimondja.Meredith pedig még soha, senkinek sem mondta, hogy szereti. A szüleinek és a barátnőinek hálával tartozott, amiért vannak neki, de nem talált még magának olyat, akinek elmondhatta volna, hogy érzi fontos neki, és szereti. Sam sokáig az egyszerű barát kategóriába tartozott, de ahogy teltek-múltak a hetek, Merry rájött, hogy mind közül benne bízik a legjobban, vele meg tudja osztani a titkait, s így lett a legjobb barátja. A nyár sem hozta őket ennél közelebb egymáshoz, és a lány nem is számított rá, mert azzal is megelégedett, hogy a fiú mellette van, és végre valaki aki igazán vele törődik. Mellette nem volt nehéz elviselni az edzések fáradalmait, hiszen tudta, hogy van valaki, aki bármikor képes őt megnevetett, és ha kellett a srác tényleg mindig ott volt. Ott volt az örömtűznél is, mikor szükség volt rá, a kezébe vette mindannyiuk sorsát, és Meredith keresztjét, majd végzett azzal az álnok döggel, amelyik meg akarta ölni a lányt. Ő nem tudta miféle érzések játszódhattak le Sam-ben, de az akkori bizonytalanság mellett, a lány biztos volt benne, hogy van egy kötelék közte és a fiú között, és ez olyan erős, hogy nem engedte őt át a túlvilágra. Mert meghalhatott volna aznap, ha enged a fehér köd hívó szavának, de inkább egy kellemesen ismerős hangra hallgatott... Sam-ére. Visszahozta, megmentette, és nem csak hála volt az, amit Merry akkor érzett, hanem valami annál fontosabb. Akkor érezte meg, de igazán csak később, a suliban fogta fel a kihalt teremben: barátságuk átlényegülése volt ez, merthogy átváltozott valami nagyobbá és gyönyörűbbé.
Mire a lány észbe kaphatott volna Sam már ott állt a színpadon, és ránézett, hozzá beszélt, neki küldte a dalt, bár nem mondta ki. Ismerte jól, tudta, hogy nem szereti, ha valaki szándékosan rátereli a figyelmet, ám a szavai csak méginkább megerősítették abban, amit a lány remélt: hogy ő is megérezte ezt az átlényegülést, és neki sincs ellenére ez a másság. Ó, micsoda, ostoba dolog ez a szerelem! Nem merik bevallani először maguknak sem, aztán egymásnak, a következő lépcső pedig, hogy másoknak. Pedig egyszer mind elérkezik, ha jó úton halad egy kapcsolat. Miért ilyen bizonytalanok? Miért olyan nehéz meglépni azt a bizonyos lépcsőn barátság és szerelem közt? Félnek talán, hogy elveszítik azt a jót, ami eddig köztük volt, de arra nem gondolnak, hogy lehet ez még jobb is. A megszokottság és az azokhoz való ragaszkodás az ember sajátja, ráadásul ostobaság. Miért ne mernék kipróbálni az új dolgokat? Samuel viszont bátrabb akármennyiőjüknél, hiszen most is ahelyett, hogy valami priváttal próbálkozna, kiáll a tömeg elé, és énekel, úgy mondja el az érzéseit. Meredith pedig nem hallgatott szégyenlős énjére, amely leszegett fejjel hallgatta volna a dalt, így inkább felemelt fejjel, halványan mosolyogva s egyben meghatódva nézett szembe Sam-mel.
A dal, amit énekelt gyönyörű volt. Minden szava felért egy-egy újabb vallomással, melyre Meredith szíve már régen vágyott. Egyetlen dolog nem tetszett neki benne: a refrén utolsó sora, mely arról szólt, hogy ő – a lány – elfogja hagyni Őt – a srácot. Pedig esze ágában sem volt, és úgy érezte, hogy ezt közölnie is kell a fiúval, így hát, mikor végetért a szám, ő is átfurakodott a tömegen, és ott várta a színpad lábánál Sam-et. A fiú, mint a csatából hazatérő harcos állt meg előtte, és Meredith teljesen kimért, semmit mondó arccal vágott bele abba, amit mondani akart.
- Nem foglak elhagyni sem ma, sem holnap, és ha rajtam múlik, akkor azután sem. És bár nem vagyok a szavak embere, kérlek, értsd úgy, hogy ezt nem csupán barátként mondom. És csak hogy tisztázzuk: tudtommal a ruháid még nincsenek az ágyam lábánál! – idézte vissza a dalszöveg egy részletét dorgálóan, mintha Sam hibája lenne, hogy ilyen sort is tartalmaz az az amúgy gyönyörű zeneszám. Arcáról nem lehet semmit leolvasni, azt pedig, hogy mi játszódik le benne semmiképp sem. Aztán eltűnt róla ez a kimértség, és könnyed, őszinte mosollyal hozzátette: - Még.
Felnyúlt a fiú nyakához, és lehúzta magához. Még csak másodszor tette ezt, de olyan megszokott mozdulat volt, minthogyha régen csinálná már ezt. Talán rejtett álmaiban valüban többször esett meg ez, de ezt magának sem lenne képes beismerni. Finoman megcsókolta Sam-et, és igyekezett ebben elmondani, hogy mennyit jelent számára a fiú, és az, hogy szereti, és bár olyan hűvösnek nevelték, hogy sok időbe fog telni, mire ki tudja majd mondani, de ő is szereti.
- Ugye világos, hogy mit akartam mondani? Vagy magyarázatra szorul? – kérdezte a lány cserfes mosollyal, miután kivált a csókból, és játékosan közel hajolt a másikhoz, miközben felnézett azokba a világot jelentő, csillogó barna szemekbe.

Az éneklés mindenkinek mást jelent, mert mindenki más személyiségekből van összerakva. Valakinek egy dal lehet csak egy kornyikálás, valakinek egy világot jelentő vallomás, valakinek pedig az élete. Nem pont ezt jelentette: az életemet. Igen, mindenki csak úgy ismer, mint a focista srácot, de ez nem teljesen én vagyok. Részben ez is én vagyok, de nem teljesen. Sokan tényleg csak az egyik részemet ismerték, mert nem tudják, hogy van másik részem, amivel alig találkoztak, beszélgettek. Az éneklés már kiskorom óta bennem van, de inkább hobbi szinten űzöm. Nem azt mondom, hogy ennek oka, hogy nem jó a hangom – habár az sem profi -, de inkább csak magamnak marad meg ez a felem. Így vannak, akik nem tudják, hogy teljesen más a személyiségem, mint a többi focistának, de nem tehetek ez ellen. Tudtam, hogyha játékos leszek, akkor az emberek rögtön megpecsételnek, de ezért nem számít, hogy mit mondanak. Én olyan vagyok, amilyen, s ha azt mondják, hogy nem így ismertek meg, akkor az nem az én bajom. Szerintem már nagyjából két éve ugyanolyan a jellemem, habár ezeket a tulajdonságokat az emberek nem nagyon szokták megfigyelni. Van olyan, ami már születésemtől kezdve bennem van, de van olyan, amikor én sem tudom, hogy mit csinálok. Ez vagyok én, Sam Williams. Nem vagyok az a típus, aki pont ez okból megbélyegez másokat, hiszen tudom, hogy milyen nehéz úgy élni, hogyha mindenki mást gondol róla. Nehéz, de nem kell odafigyelni azokra, s nem kell azokkal barátkozni, akik csak a focista részem miatt bírnak. Ebből az okból tudom, hogy Daniel jó haver, hiszen ő is ismeri a dalos pacsirta oldalam. Persze ez is a barátok dolga, hogy mindent tudjanak a másikról. A szüleim pedig nem is tudom, hogy melyik kategóriába tartoznak. Talán a vegyesbe, hiszen otthon ők hallják, hogy énekelek, zongorázok, de persze a fociban is támogatnak. Mindenben, amiben csak lehet, mellettem állnak, ezért is nagyon jó szülők. A nagypapám szerintem inkább a zongorázó oldalamat ismerik, hiszen ő tanított meg játszani rajta. Talán Meredith a másik, aki mindkét oldalamat ismeri. Igaz, hogy először ő is csak a focista énemmel beszélgethetett, de mindenki így kezdte, nem? Nem baj egyáltalán, hogy több felem is van, de szeretném, hogyha mindenki megismerné mindkettőt. Két külön világ, de nincsen rá szabály, hogy nem lehet egyszerre űzni mindkettőt. És mindkettő én vagyok, Sam Williams, még ha nem is mindenki van ezzel tisztában.
Elénekeltem a dalt, ami egy szakításról szólt, de csak nagyrészt. Az ok, hogy emellett döntöttem, az hogy Merry nem a barátságunknak akar véget vetni, hanem annak az érzésnek, amit szerelemnek hívnak. Ez a kettő teljesen más dolog, és fiú ésszel szerintem érthető is. Nem tudom, hogy számára mit jelentett a dal vagy mit szűrt le belőle, de azt nem mondhatja, hogy nem szívből szólt. Először is, hogyha valaki énekel a másiknak, méghozzá közönség előtt, akkor ez már jelent is valamit. Igaz, hogy ezt a vallomást halogattam, de csakis az okból, mert azt hittem, hogy a lány nem így érez. Ezt pedig senki sem szeretné megérezni, mint mi fiúk sem. Attól, mert mindenki azt hiszi, hogy bunkók vagyunk és csak a lányokkal foglalkozunk – ami esetemben nem is igaz -, attól még szívünk igenis van. Emiatt figyelmesen hallgattam a hölgyet, hogy mi hozzászólnivalója van. És örültem neki, hogy még hogyha az arcán nem is látszódott, kiderült, hogy ő sem csak barátként gondol rám. És az utána levő csók is ezt támasztotta alá.
- Nem kell magyarázkodni, de ilyet többször is csinálhatnál – mosolyogtam rá, majd nyomtam egy gyengéd puszit a fejére. Boldog voltam és elégedett. De még milyen! Most már tudom, hogy ennek a kapcsolatnak lehet is valamilyen jövője is, nemcsak baráti szinten. Ez pedig mindenképpen bíztató.
- Akkor felkérhetlek táncolni? – kérdeztem kíváncsian, majd mosolyogva vártam a választ. Ez az este nem is alakulhatott volna jobban, de még csak most kezdődött el. Majd meglátjuk, hogy mi lesz még belőle…