Parkoló

Épp azon gondolkoztam, hogy kihagyhatnám ezegyszer ezt a bulit, de aztán eszembe jutott, hogy Rebekah még nem is volt egy ilyen jó kis Mystic Falls-i partin, mint amilyennek ez is ígérkezik, szóval végül úgy döntöttem, hogy ha neki nincs ellenére, akkor elhozom. Bár igazság szerint nem nagyon tűnik annak a fajtának, akinek az ilyesmi ellenére lenne. Azonban már annyiszor sikerült meglepnie idáig is, hogy már komolyan semmin sem lepődnék meg! Amilyen hirtelen, szélvészként belépett az életembe, el tudom képzelni, hogy úgy el is tűnik, és tudom, hogy ez nem jó gondolkodásmód, de ha minden pillanatot, amit vele töltök el, az utolsóként fogok fel, akkor később nem lesz mit megbánnom, mert megéltem a fontos pillanatokat. Egy bölcs ember ugyanis azt mondta, hogy figyeljünk oda jobban a kis dolgokra, mert majd később visszaterkintve ki fog derülni, hogy azok voltak az igazán nagy dolgok. Mostanában többet olvasok, leakasztottam egy ilyen bölcs gondolatokkal teli könyvet anyám polcáról, és néha-néha mikor kedvem támad, fellapozom. Nem tudom, hogy a végzős évem van-e ilyen hatással rám, mármint hogy komolyan kezdek megérni még az érettségi előtt, de lehetségesnek tartom, hogy ilyen hatást sokkal inkább a természetfeletti lényekről való tudás okozta. Talán emiatt próbálom jobban megérteni a világot, felfogni, hogy mégis mi folyik körülöttem, de addig sem hagyom fel a régi letfilozófiámat, miszerint élvezni kell minden percét, hiszen mi másért élnénk? Ezért sem szabad kihagynunk ezt a Grilles koncertet, szóval dobtam egy SMS-t Rebekah-nak: Vegyél fel valami csinosat, édes, el szeretnélek vinni valahova! Dan. Nem szokásom becézgetni a csajaimat, de valahogyan annyira a számra... azaz az ujjaimra jött ez a jelző, hogy nem tudtam megállni. Ez a lány, Ő, Rebekah ugyanis édes, és ezzel képtelen vagyok beérni vele, mert mindig több kell. Olyan vagyok, mint egy rossz kisgyerek, aki hiába kapott már repetát a csokoládétortából még akar, azt hiszem, sosem lesz belőle elég. Hacsak nem kapok gyomorrontást, de ennek nem látom túl sok esélyét.
Mivel úgy vettem észre, hogy Rebekah az ingekért jobban odavan, mint az egyszerű pólókért, így arra gondoltam, hogy ezen az estén is egyet veszek fel, hátha imponál neki. Kiválasztottam egy sötétkék darabot a szekrényemből, és belebújtam. A szokásos farmerről azonban ezúttal sem voltam hajlandó lemondani, és ha nem lett volna még mindig meg a nyoma a sebemnek az inget sem gomboltam volna be teljesen, most azonban nyakig begomboltam, így a magas gallér szerencsémre éppen takarta annak a kissé kellemetlen esetnek a nyomát. Nem azért, de tényleg nem vagyok az a sálas fajta, szóval ha nem muszáj, inkább nem használom, viszont pólókhoz kénytelen leszek felvenni. Csak azt nem tudom, mit csinálok fociedzésen. Talán nem ártana beszereznem valami alapozót. Tudom, undorító, de hát a célért mindent.
Bepattantam a kocsimba, és tövig nyomva a gázt száguldottam Rebekah-ért. Csukott szemmel odataláltam volna, szóval nem volt egy nehéz ott kilyukadnom. Kiszálltam a kocsiból, és az ajtójához siettem, de ő megint csak egy lépéssel előttem járt, és épp akkor lépett ki a házból.
- Dögös vagy! – köszöntöttem mosolyogva, és képtelen voltam visszafogni magamat, magamhoz vontam őt, és megcsókoltam, majd kiválva abból kocsim felé intettem. – Csak utánad... – udvariaskodtam, és kinyitottam előtte az anyósülés ajtaját, megvártam, míg beül, majd becsuktam utána. Elhelyezkedtem a sofőrülésben, és újra beindítottam a motort, majd a Grill felé vettem az irányt. Épp hogy csak áthágva a sebességkorlátozást vezettem, de így is elég gyorsan a vendéglátó helyhez értünk.
- Itt is volnánk – mondtam, mikor leparkoltam az út szélén – Koncert van a Grillben – magyarázkodtam, majd kiszálltam a kocsiból, és remélve, hogy nem várja el tőlem is a természetfeletti sebességet, odamentem az ajtajához, és kinyitottam azt előtte. – Hölgyem... – nyújtottam felé a karomban, és a Grill bejárata felé fordultam, miközben pimasz mosolyt küldtem felé és egy sanda pillantást.

Éppen a ruháimat pakoltam ki a bőröndökből immár a szekrénybe, amikor meghallottam, hogy a telefonom megrezzen. Ugyan ha hívnak, akkor mindig valami aktuális sláger szólal meg a telefonomból, de egy sms értesítéshez nem igazán kívántam hangot beállítani, hiszen az én füleim számára a rezgés is éppen elegendő ahhoz, hogy meghalljam, hogy kapta egy üzenetet.
Mindenesetre érdeklődve vettem föl a telefont az ágyról, majd olvastam el az sms-t, amit Danieltől kaptam. Akaratlanul is elmosolyodtam rajta, és jóleső érzés volt egyrészt az, hogy meghívott valahová, másrészt, hogy egy olyan kaliberű fiú, mint ő olyan jelzőkkel illat mint az édes, és már megint beugrott, hogy milyen szerencsés is vagyok, hogy éppen időben eszméltem rá arra, hogy nem feltétlenül rossz az, ha megnyílok valakinek. Mivel azt mondta, hogy valami csinosba bújjak biztos voltam benne, hogy nem épp a sarki hamburgereshez szándékozik elvinni, így elkezdtem a megfelelő darab iránt keresgélni a nemrég vett ruhák között. Nem egy ruhát fölpróbáltam mire kiválasztottam a megfelelőt, mivel mindenképpen tartani akartam a dögös szőke imidzset, hiszen hiába enyém már a pasi, annak fönn is kell tartani az érdeklődését. Végül egy Vera Wang féle, kissé lezser, de ugyanakkor mégis sokat mutató narancssárga ruha mellett döntöttem. Sohasem volt nehézség számomra beszerezni az éppen aktuálisan porondon lévő divattervező ruháit, mivel a pénz a magamfajtámnak mindig is könnyen beszerezhető volt. Hol egy megigézett milliomos adta át nekem a platinakártyáját a hozzá tartozó kóddal együtt, hol az eladót igéztem meg, hogy nekem aztán ingyen is odaadhatja bármelyiket a boltban lévő árucikkek közül. Arra már nem emlékszem, hogy ehhez a csodás ruhakölteményhez mégis hogyan jutottam hozzá, de végül is annyira nem is ez volt a lényeg, hanem az, hogy itt van, és most tökéletesen hasznát veszem ennek.
Még arra volt időm, hogy megigazítsam a hajamat, és előkeressek egy, a ruhához illő magassarkút, majd meghallottam, hogy egy autó közeledik a ház felé. Pontosan tudtam, hogy a randipartnerem az, hiszen már felismerem az autójának a jellegzetes motorhangját, így mielőtt Daniel bekopoghatott volna már teljes készültségi állapotban álltam előtte.
- Köszönöm a bókot, és ígérem, a közeljövőben próbálom nem a kopogást megelőzően kinyitni az ajtót. – üdvözöltem viszont a másikat, ám mielőtt újabb gondolatokat fűztem volna hozzá ő rögtön a lényegre tért, és egy csókkal spékelte meg a nemrég adott bókot.
- Úgy látom egy kifinomult úriemberrel van dolgom. – kacsintottam a fiúra miközben az beült mellém az autóba, miután én magam kényelembe helyeztem benne magam. Ami azt illeti tényleg igencsak kényelmes volt az autó, mondjuk ezen nem igazán kéne meglepődnöm, hiszen már a külseje is árulkodik arról, hogy nem éppen egy ócska járgánnyal van dolgom.
Hamar odaértünk a már számomra korántsem ismeretlen szórakozóhelyre, ahol nemrég Elijah-al és Stefannal is összefutottam, és mielőtt megkérdeztem milyen eseményre is érkeztünk Daniel elébe ment a dolgoknak, és elmondta, hogy egy koncertre érkeztünk. Miután a másik kisegített az autóból, és elindultunk volna a bejárat felé megfogtam a kezét és magam felé fordítottam. Nem akartam elrontani a kedvét, de muszáj voltam egy-két dolgot tisztázni, mielőtt végérvényesen tisztává válik a barátai számára, hogy együtt vagyunk.
- Figyelj tudom, hogy megbízhatok benned, és megőrzöd a titkomat, de a barátaid igencsak szemfülesek, főleg Meredith, aztán ha egy pillanatra is felmerül a gyanú bennük, hogy egy sebet rejtegetsz a nyakadon rá fognak kérdezni hogyan szerezted azt. Megértem, hogy a legjobb barátaid, de az igazat semmiképp sem oszthatod meg velük, mert azzal én nagyon nagy bajba kerülnék. Nem tudhatja meg egy vadész sem, hogy vámpír vagyok. – néztem őszintén, és egyben komolyan Daniel szemébe, és reméltem, hogy felfogja a szavaim súlyát, és tisztában van azzal, hogy azzal, hogy velem van vállalta az ezzel együtt járó veszélyeken kívül az örökös titkolózás és hazudozás bélyegét is.