Pool és darts

Damon

Damon

A nyárnak egyértelműen vége, ami azt jelenti, hogy egy új tanév következik, ami csak abban különbözik a többitől, hogy végre elérkeztem a végzős évemhez, amit ráadásul nem emberként, hanem farkasként kezdhetek el. Remek. Fogalmam sincs, mit kezdek magammal a gimnázium után, hisz elsőnek jó volna túlélni azt, hisz annyi probléma vesz körül minket a természetfeletti dolgok miatt. Mindig történik valami, de hát ezeken túl kell élni és meg kell velük barátkozni. A nyár alatt azt hiszem nekem is sikerült megbarátkozni azzal, aki vagyok, amivé váltam az átok miatt és talán sikerülni fog a jó oldalát is megtalálnom.
Hazaérve az edzésről rápillantottam az órára, amiből megállapítottam, hogy ez az edzés tovább tartott egy kicsit, mint a többi általában.
- Anya! Itthon vagy? – ordítottam a lépcsőn felmenet, de senki se válaszolt. – Hát persze, hogy nem. – motyogta magamba és megrántottam a vállamat. Ezután több mint negyed órát töltöttem a zuhany alatt, nagyon jól esett lemosni az izzadtságot és közben felfrissülni. Felcsavartam a törölközött a derekamra és felkaptam a telefonom. Beléptem a telefonkönyvbe utána pedig tárcsáztam, de csak a rögzítő szólalt meg.
- Szia Carry. Lenézek a Grillbe, ha van kedved, csatlakoz. Hiányzol. –
Carry-vel nagyon jól megvoltunk a nyár alatt és azt hiszem ő is szerelmes lett belém vagy legalább is valami olyasmi, de az biztos, hogy élvezzük egymás társaságát és én szeretem. Mellette késztetést érzek, hogy jobb ember legyek, s nem az a sekkfej, aki régen voltam és még most is kiszökött törni néha belőlem.
Sietve felkapok magamra egy farmernadrágot és egy pólót, azután pedig lerohanok a földszintre a jackimért aminek zsebében lapul a kocsi kulcsom.
Beindítva a motort, a zenét is egyből a kakaóra nyomom. Az természetesen nem volt hosszú, szóval még élvezni se lehetet a vezetést. Mikor odaérek parkolóba, megkeresem a legközelebbi szabad helyet, és a kocsit leteszem ott. Bezárom az ajtókat, hogy még véletlenül se tegye rá valaki a kezét. Mosolyogva indulok a Grill bejárata felé, s benyitva egyből elkezdett a tekintetem kutatni, de sajnos Carryt nem találta meg. Na mindegy, de ha már itt vagyok, akkor iszok valamit. Odamentem a pulthoz és rendeltem egy italt, amikor megkaptam a dartshoz mentem, hogy játszhassak. Játék közben megpillantom Mattet, aki épp mellettem halad el.
- Szia Matt - Szólítom le. Nem kerülhetjük folyamatosan egymást. Azt hiszem ideje lenne már beszélni, még is csak kiskorom óta ismerem, és neki is legalább olyan nehéz a helyzete, mint az enyém vagy másé.
- Hoznál nekem még egy italt? – kérdeztem tőle. Tudom, nem épp valami zseniális kezdett, de hirtelen csak ezt tudtam kinyögni, és legalább amíg ő elmegy az innivalómért, addig nekem van egy kis időm gondolkozni.

Tag: Matt Szavak: 437 Megjegyzés: Bocsi elég szar kezdés, de lesz ez jobb is. D

Hosszú ideig a mai nap lesz az utolsó, amikor teljes munkaidőben dolgozom a Grill-ben. Ugyan eleinte nehezen szoktam hozzá, hogy a sok ismerős mint vendég téved be ide, nekem pedig az a munkám, hogy kiszolgáljam őket. Persze mint szinte minden mást, idővel ezt is meg lehetett szokni, és annak ellenére, hogy itt csupán egy alkalmazott voltam néha mégis jól esett beszélgetni rég nem látott barátokkal, és ezen kívül az itteni személyzettel is rendkívül jó kapcsolatot ápolok. Aztán kinek ne lenne ínyére a város legfelkapottabb helyén ingyen fogyasztani? Ugyanis a főnököm a fizetés mellé meg egyéb juttatásként sokszor megvendégelt minket egy-egy alkalommal, illetve ha éppen egész napos voltam mindig választhattunk valamit az étlapról. Ez a nap is habár rendkívül jó hangulatban telt, mégis fárasztó volt, és már alig vártam, hogy ledobjam magamról a munkahelyi viseletet, hazamehessek, és egy kiadós fürdés után egy sörrel a kezemben nézzem meg a ma esti focimeccset.
Már csak alig fél óra volt a műszakból és a vendégek is szokatlanul kevesen voltak, így kissé túlságosan is elméláztam a gondolataimban, amikoris az egykori legjobb barátom Tyler Lockwood lépett be az ajtón. -Remek. -tettem halk megjegyzést magamnak a pult mögött állva, majd az elindultam a másiktól nem messze integető vendég felé, aki valószínűsíthetőleg a számlát fogja kérni. Reméltem, hogy Ty csupán biliárdozni nézett be hozzánk, hiszen annak ellenére, hogy tisztában voltam vele, hogy előbb-utóbb meg kell beszélnünk a köztünk kialakult helyzetet, nem egy 12 órás műszak végén akartam ezt megtenni. Még a Carolie-al való szakításunk előtt is túlságosan sokat lógtak ők ketten együtt, ám mióta a lánnyal elváltak útjaink szinte elválaszthatatlannak bizonyulnak ők ketten. Persze megértem, hogy mindkettőjüknek szükségük volt némi támogatásra miután megszűntek az emberek egyszerű világának tagjai lenni, de akkor is rendkívül fájt, hogy az, akivel régen megfogadtuk, hogy egymás csajára rá se pillantunk, most úgy tűnik végképp elszereti azt.
- Szia. -köszöntem vissza rá sem pillantva a másikra miközben elhaladtam mellette, majd hallva a kérését kissé megtorpantam, ám egy pillanatnyi gondolkodás után rájöttem, hogy igen, ez a munkám, persze, hogy hozom, akárki is kérje azt.
- Kiskorúakat nem szolgálunk ki, de egy alkoholmentes koktélt hozhatok.-szóltam vissza felettébb udvarias hangnemben, majd miután kiállítottam a számlát a távozó vendégeknek, akik végül szép borravalóval jutalmaztak engem elindultam a pultba és a már kívülről fújt recept szerint elkészítettem a vendégek kedvenc gyümölcskoktélját, majd arra az asztalra tettem, ahol a fiú cuccai pihentek.
- Óhajt még valamit? -kérdeztem továbbra is kimért hangon, és a notesszal, valamint egy tollal a kezemben vártam mit mondd a másik.

Köszönését mindenképpen értékelem, hisz az utóbbi időben néha csak egy vállrángatással kellett beérnem. Pontosan tudom, hogy megérdemlem, mert én kezdtem ki a volt csajával és én távolodtam el tőle, de attól függetlenül rossz látni, hogy egyedül maradt. Matt testvére halála óta egyedül van, az anyára se számíthat nagyon, sőt egyáltalán nem és ráadásul az állítólagos baráti is leszarják és csak a saját természetfeletti problémáikkal törődnek, és köztük vagyok én is.
Beszólása nem volt nyers, sőt inkább udvariasságot fedeztem fel benne, de attól függetlenül még éreztem a sértődöttséget, amiért megint nem szólhatok semmit. Nem szóltam vissza, csak megvontam a vállamat, bár ironikusnak tartottam a megszólalását, mert már elmúltam tizennyolc, de a tréfán tudni kell nevetni, még ha nem is viccnek szánta az illető.
Nem voltam valami sokan, s volt egy olyan érzésem, hogy Caroline se fog betoppanni, ami egy másodpercig el is szomorított. Míg Matt keverte nekem az italt addig én próbáltam beletalálni a falon lógó céltáblába. Mire Matt kiért az itallal egész jó dobásokat tudhattam magam mögött. Nem tagadom, hogy elég sokat járok ide és ebből kifolyólag rengeteget szoktam játszani. Csukot szemmel is menne már a dolog. Matt lerakta a koktélt a mellettem lévő asztalra, amire lepakoltam a holmimat is. Igazából csak a kabátomat helyeztem hanyagul a székre, mert melegem volt. A helyiség ebből a szempontból igazán kiváló. Jól fűtőt. Matt még mindig hideg volt velem, és úgy társalgott velem, mintha csak egy ötvenes években járó idegen férfi lenék, aki most elsőnek tért be ide. Öregem, ez most már mindig így lesz. Sóhajtottam egyet.
- Haver, azt hittem kettőnk közül nekem osztották a bunkó szerepet. - jegyeztem meg, abban reménykedve, hogy poénnal könnyebb lesz meglágyítani a szerepét.
- Mármint most már tényleg mindig így lesz? Nem fogsz beszélni velem, mármint hacsak azt nem muszáj, mint például most. - tört ki belőlem a kérdés, bár sose voltam érzelgős, de attól még hülye nem vagyok, és engem is zavar a kettőnk között kialakult feszültség, amit szeretnék megszüntetni vagy legalább is minimálisra csökkenteni. Remélem nem fog kitérni és azzal jönni, hogy munkaidőben zavarom, bár tényleg nem ez a legalkalmasabb időpont, de az legalább mellettem szól, hogy nincsenek sokan, és néha ki kell kapcsolni. Felemeltem a poharat és belekortyoltam a koktélba, amiért minden elismerésem, mert finom volt. Egy elismerő mosolyt villantottam, s türelmesen vártam válaszát, de legbelül semmi jóra nem számítottam.

Tag: Matt Szavak: 387 Megjegyzés: ----D

Rendkívül fájt az, hogy Tyler az exemmel kavar, de ennél sokkal jobban megviselt az, hogy ezzel együtt a legjobb barátomat is elvesztettem, akivel minden egyes titkunkat megosztottunk egymással, és mára nekem ezzel együtt az égvilágon senki más nem maradt, akinek elmondhatnám a gondolataimat. Senki más, aki még életben van.
- Ha mégis óhajt valamit csak intsen. – hagytam figyelmen kívül a fiú szavait, és a noteszt visszatéve a farzsebembe indultam el a pult felé, azonban félúton valami olyan érzés kerített magában, hogy mégsem hagyhatom szó nélkül ezt az egészet, és valóban itt az ideje annak, hogy ha nem is beszélünk meg minden részletre kimenően a dolgokat, ám a legfőbb dolgokat tényleg itt volt az ideje tisztázni. Végül úgy döntöttem befejezem az utam a pult felé, majd megszólítottam az egyik munkatársamat, és elintéztem vele, hogy ezt a kevés időt, ami még lenne a műszakomból már képes egyedül is elvinni, majd eltűntem hátul, és átvettem azt a ruhát amiben jöttem, majd pár perc múlva újra a teremben voltam.
- Hallgatlak. –teremtem ott Tyler mellett, majd kezeimet összekulcsoltam magam előtt, és úgy vártam a másik további mondanivalóját. Nem igazán tudtam, hogy mi más lehetne, amivel elindíthatnám ezt a beszélgetést, hiszen azt semmilyen körülmények között sem akartam, hogy azt higgye, hogy azzal, hogy idejöttem köztünk azonnal minden rendben, és a maga szokásos módján megbeszélés nélkül lezárja az esetet mintha misem történt volna.
- Na jó. Kezdem én. Tudod amellett, hogy rettentően haragszom rád nehéz kimondani, de hiányzol. –kezdtem mégis bele én előbb a monológomba, majd kisvártatva folytattam is azt.
- Ettől azonban ne érezd azt, hogy megbocsájtottam, mert ahhoz még nagyon sok mindent kell tenned, hogy arra sor kerüljön. Van fogalmad arról, hogy mennyire fájó titeket nap mint nap együtt látni? És nem arról van szó, hogy irigylem a boldogságotokat, hiszen ha azt nézzük én voltam az, aki szakított Caroline-al, de jól esett volna, ha szólsz a köztetek lévő dologról, és nem az utcai pletykákból kell értesülnöm a legújabb fejleményekről, és értetlenül nézni az eleinte sajnálkozó pillantásokat, akik mind szánják a magányos fiút, miközben nekem fogalmam sincs semmiről. – fejeztem be első nagyobb volumenű kifejtésemet, és reméltem, hogy a másik felfogja a szavaim komolyságát és nem próbálja meg valami értelmetlen poénnal elbagatellizálni az egészet.

Persze mit is gondoltam? Hogy majd beszédbe elegyedik velem? Azt hiszem Matt kibékítése sokkal nehezebb feladat lesz, mint ahogy azt gondoltam, és ráadásul rá tesz egy lapáttal az is, hogy nem vagyok ennek a mestere, de bocsánatot kérni mindenkinek tudni kell. Megcsóváltam a fejem és a távozó Mattet néztem, amikor elszakadt a tekintettem róla újra az italom felé nyíltam és azt egyszerre húztam le. Ez még a hangulatomat is lefokozza a játékkedvemről meg ne is beszéljünk. Leülök a székre és kihalászom a nadrágomból a telefonomat. Semmi sms-es, a fenébe is, talán jobb lenne távozni, hisz ez az este már nem lesz jobb. Pár perc lazítás után tényleg arra a döntésre juttok, hogy elhagyom a helyiséget, csakhogy Matt visszatért levetve munkaruháját. Gyors felálltam és értetlenül néztem a fiúra, de még is remény gyúlt bennem, talán végre hajlandó lesz társalogni vele. Nem vagyunk lányok, de attól függetlenül a problémáinkon nem kell átsiklani. Tisztára diplomatikus leszek. Még a végén levetkőzöm az összes rossz tulajdonságaimat.
Beleakartam kezdeni, de nem engedte, hisz a szavak csak úgy áradtak belőle, s őszintén szólva nem is olyan kellemes dolog az, amikor az orrod alá dörgölik, hogy egy szemét vagy, de most nem fogom engedni, hogy dührohamot kapjak, mert Mattról van szó és én is szeretném visszaállítani azt, ami régen volt. Szükségem van a barátomra.
- Hiányoztam, hé azt hitten ez a lányok reszortja...- mosolyogtam el, de gyorsan visszarendeztem az arcom. Kifújtam a levegőt és csak őszintén elkezdtem beszélni. Őszintén és komolyan.
- Komolyra fordítva a szót tudom, hogy nem helyes amit veled csináltam, elkellet volna mondanom, hogy Caroline és én szakításotok után összejöttünk. Nem így terveztem, nem akartam bármilyen érzelmet táplálni Caroline iránt, de egyedül voltam/ vagyok a farkas dolgokkal és Caroline volt az egyetlen, akivel beszélhetem egyáltalán róla és megtörtént. Tudom ez nem mentség, de nem tudtam, hogy mondjam el, mi csak nem akartunk bántani....és tényleg sajnálom. - azt hiszem eddig ez volt a leghosszabb beszédem, arról miért sajnálom, hogy kikezdtem egy lánnyal. Szerencsére nem vesz körül minket senki, így könnyebb beszélni is.
- Bocsánatot kérek és nekem is hiányzik a társaságod és tudom, hogy én rontottam el, én csak egyszerűen szeretném tudni haver, hogy vagy? - csöpög, csöpög, csöpög, de attól függetlenül még igaz.
- Te jössz? - tartottam neki oda a dartsot. Régebben sokat játszottunk együtt, talán első lépésnek nem lenne rossz, ha elfogadná.

Tag: Matt Szavak: 389 Megjegyzés: -----D

Kissé fölhúztam a szemöldököm a másik azon megjegyzésére, hogy csak a lányoknak hiányozhat akárki is, de valahol belül tudtam, hogyha nem hangzik el legalább egy ilyen megjegyzés, akkor nem is azzal a Tylerrel beszélgetnék most, akivel anno szinte minden egyes percünkben együtt lógtunk, és együtt ünnepeltünk egy-egy fociban szerzett érdem után.
Az ezt követő mondatai azonban némi tiszteletet váltottak ki benne felé, hiszen az, hogy ő bocsánatot kérjen, igen nagy erőfeszítésébe szokott kerülni, vagy talán tényleg számítok neki annyira, hogy még ezt is habozás nélkül megteszi. Amit mondott e mellett természetesen elfogadom, és nem egyszer próbáltam elképzelni a helyzetét a nyár folyamán, és sokszor jutottam arra a következtetésre, hogy valóban neki sem lehet könnyű, ám emellett mégis ott motoszkált bennem, hogy miért pont az én exemmel kellett neki megtalálni a boldogságot, miért nem talált valaki mást, aki megérti, és akivel jól eső érzés együtt lenni. Természetesen azzal is tisztában voltam, hogy a történteken már ha akarnék se tudnék változtatni, és az, hogy én voltam az aki kimondta a végszót a Caroline-al való kapcsolatomban csupán megerősítette bennem azt, hogy talán nem éri meg veszni hagyni egy olyan életre szóló barátságot mint az enyém és a Tyleré. Aztán mivel annak ellenére, hogy velem ellentétben ő sohasem volt képes hangot adni az érzéseinek, és ezt most csak azért, hogy velem kibéküljön hajlandó ezt megtenni igazán jóleső érzés volt a számomra.
Mikor a fiú a felől érdeklődött, hogy mégis hogy vagyok az az addig rezzenéstelenül komoly arcomra egy félszeg mosolyt csalt, és az volt az a pillanat amikor tényleg elhittem, hogy fontos a barátságom a számára.
- Azért ne hagyd el teljesen magadat ember. –mosolyodtam el teljesen, és még mindig nehezen hittem el, hogy képes volt bármiféle érzelem kinyilvánítására a nagy Tyler Lockwood, ráadásul nem is csupán négyszemközt, hanem egyenesen egy nyilvános szórakozóhelyen. Természetesen elfogadtam a játékra való meghívást, hiszen amellett, hogy már régen játszottam akárkivel is, jól esett egy kicsit kikapcsolni és normális tiniként viselkedve kiszakadni a rideg hétköznapokból.
Megragadtam hát a felém nyújtott dartsot, majd a másikat kissé arrább lökve beálltam a tábla elé, majd egy kis célzás után sikerült rögtön egy dupla 20-at dobnom, melynek hatására kisebb fajta büszkeség öntött el azt követően néztem a másikra.
- Nem rossz mi? –kérdeztem, majd leültem az egyik közelben lévő székre, és úgy fordítottam ismét komolyra a szót.
- Válaszolva a kérdésedre nem túl jól. Elég sok a befizetnivaló számla, de megoldom. Aztán már nagyon hiányzik valaki akivel végre egy igazán jót beszélhetnék, vagy csak simán kikapcsolhatnék. Az igazat megvallva eléggé magamra maradtam. –vallottam be őszintén a másiknak, ám a korábbi jókedv az arcomról már teljes mértékben eltűnt.
- És veled mi van mostanság? –kérdeztem illedelmesen vissza, majd érdeklődő tekintettel vártam a másik válaszát.

Néhány dolgot megtanultam amióta farkas vagyok, s tényleg próbálkozok nem az a felületes, bunkó, érzéketlen, erőszakos vadbarom lenni, amilyen régen voltam, de ez nem mindig sikerül és főleg nem mindenkivel. Senki se tud megváltozni, talán inkább csak játszani, de egy váratlan helyzetben mindenki kimutatja a foga fehérjét, de Matt miatt feladtam a büszkeségemet és érzelmekről beszéltem. Ez igazán nagy szó. Csak remélni tudtam, hogy ezzel a lépésemmel még Matt szívét is meglágyítottam, és kell további beszédet tartanom azért, hogy visszakapjam a legjobb barátomat, bár talán nem ártana nekem, ha könyörögnöm kellene, hisz eddig mindent megkaptam az életbe, és őszintén szólna nagyon is élveztem, de mióta az átok belépet az életembe a dolgok egy kicsit bonyolultabbá váltak.
Mosolyogva fogadtam a reagálását és büszkeség töltött el, mert úgy néz ki nem csak a lányokat veszem le a lábukról. Matt kajálta a szövegemet.
- Nyugalom Donovan, inkább élvezd, mert nem sokáig bírom visszafogni magam. - és már is oltottam a srácot?
Mosolyogva ültem le az asztalra és figyeltem Matt dobását Közben egy pillanatra tényleg úgy éreztem magam, mint régen. Mikor csak egy idióta tinédzser fiú voltam, akinek egy kibaszott jó fej haverja van, mert képes elviselni engem és közben még akkor itt volt Vicky is. Vele is elég szemét mód viselkedtem, de vissza a valóságba. Mattnek sikerült dupla 20-at dobni, aminek láttán elismerő pillantást vetettem rá.
- Régen mintha egy picit rosszabbul ment volna, de úgy látszik gyakorlat teszi a mestert. - még mindig mosolyogtam és a legjobb az volt, hogy Matt arcán is némi vidámság jelent meg, ami elég hamar el is tűnt. Rossz érzésem támadt, mert az összes barátja valami természetfeletti csodabogár lett és azért küzd, hogy ki ne nyírja Klaus vagy visszaszerezze Stefant, de ez által hátat is fordítottunk neki, de ezzel persze csak nem akarjuk, hogy bántódása essen és ő döntött úgy, hogy inkább nem vesz részt ebben és igaza is. Ha lehetne mindenki kiszállna, de ez nem ilyen egyszerű.
- Hát az a valaki lehetek én. Nekem is hiányzik valami emberi. - mondtam fanyar mosollyal az arcomon.
– Én megvagyok. A hullámok egyenlőre nem csapnak össze a fejünk felett, legalább is azt hiszem. De azt hiszen inunk kellene egy sört, hisz mindkettőnkre rá fér. – intettem a pincérnek, aki azonnal felvette a rendelést. Nem akarok neki olyan dolgokról beszélni, amiről ő nem akar tudomást szerezni, és valljuk be, hogy elég sok témában hallgatnom kell.

Tag: Matt Szavak: 394 Megjegyzés: ----D

Na álljunk csak meg egy pillanatra. Tyler önként felajánlja, hogy meghallgatja a csetlő-botló mindennapi problémáimat? Itt valami nem stimmel. Most vagy az van, hogy a farkassá válással együtt egy kis érzőképesség is költözött a fiúba, vagy ő aztán tényleg békülni akar velem. A megoldást valahol a kettő megoldás metszetében véltem fölfedezni, és a jelenlegi lelki állapotom ellenére mégis sikerült elmosolyodnom.
- Lázas vagy ember? –kérdeztem rá kissé csipkelődően a másiknál a kedvessége miértjére, majd arra a kérdésemre, hogy mégis mi történik vele mostanában felettébb egyszerű, és már-már gyanúsan semmitmondó választ adott. Persze ezt valahol meg is értem, hiszen egyrészt a Caroline-al való kapcsolatáról tényleg nem akartam részleteket hallani, és abban sem téved, hogy én magam kértem, hogy hagyjanak ki a természetfeletti dolgok megvitatásából. Ennek ellenére az igazságérzetem azt súgta, jogom van tudni egyes dolgokról, amik talán engem is érintenek, valamint ha tényleg ugyanúgy a barátom mint volt, akkor nem hazudik a szemembe, hogy minden rendben, hanem bevallja őszintén a dolgokat.
- Figyelj, tudom, hogy én kértem, hogy hagyjatok ki egyes dolgok megvitatásából, de mégis azt érzem, hogy ha tényleg a barátod vagyok, akkor ennél a kitérő válasznál valamivel bővebb kifejtést érdemlek. – osztottam meg a másikkal a fejemben megjelenő gondolatokat, majd egy bólintással köszöntem meg az éppen megérkező munkatársamnak a két pohár behűtött sört, amit abban a pillanatban tett az asztalra.
- Az őszinte barátságra. –emeltem meg tőlem kissé szokatlan flegmasággal a sörömet, majd jó pár nyelet elfogyasztása után tettem azt ismét az asztalra. Éppen egy újabb mondatba kezdtem volna bele, amikor érdekes fazonok érkeztek a Grillbe, és előre tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége. A helyen már csak én voltam Tyler-el, valamint egy másik pincér, mivel leltározás miatt ma már 7 órakor bezárjuk a helyet, ám az ajtó sajnos nyitva marad, és a zárva felirattól nem zavartatva magukat léptek be az idegenek az ajtón. Két, szinte talpig feketébe öltözött férfi és egy idősebb nő volt a hívatlan vendégek elosztása.
- Kérem távozzanak. Nem akarunk balhét. –léptem oda az egyik férfi elé, aki erre egy ökölcsapással válaszolt, majd mélyen a szemembe nézett, és úgy kezdett beszélni hozzám.
- Te most szépen leülsz és csöndben maradsz. –mondta, miközben pupillái hol tágabbá, hol szűkebbé változtak, mire a vámpírokról kapott gyorstalpalóm után rájöttem, hogy a férfi az igézés eszközével próbált meg leállítani. Egy kis gondolkodás után rájöttem, hogy az lesz a legjobb megoldás, ha ideiglenesen azt teszem amit mondd, és csendben elindultam Tyler felé, ám szememmel végig kommunikáltam neki, hogy teljesen magamnál vagyok. Még jó, hogy meg ittam ma a napi verbéna adagomat…

Mosolyogtam mikor Matt reagált a válaszomra. Nos, még én magam is meglepődök milyen jó cselekedetre vesz rá az, hogy Carryvel vagyok. Igazából ösztönöz a csaj és ráadásul annyi mindent történt mostanság, ami változásra késztettet. De senki ne felejtse el, hogy attól még Tyler Loockwood vagyok.
– Megcsapott a változás szele, szóval élvezd, míg tart. – válaszoltam neki kedélyes hangnembe. A boldogságom viszont csak addig tartott, míg újra szóba nem hozta a természetfeletti témát. Mégis minek érdekli, hisz tényleg jobb neki, ha nem tud semmiről. Úgy látszik az sokkal biztonságosabb, mint bármilyen kis információ tudatában lenni. Tényleg nem akarom terhelni a teliholdas éjszakáimmal, azzal hogy Klaus hibrid harcosokat akar létrehozni, csakhogy uralkodjon vagy valami ilyesmi, azt hiszem az igazi indokokkal, még mi se vagyunk tisztábba. Nyeltem egy nagyot és válaszolni akartam, csakhogy a sör megérkezett és ezzel én nyertem egy kis időt, közben próbáltam összeszedni a gondolataimat.
– Egészségünkre. A barátságunkra. – mondtam én is, bár Matt hangjában némi flegmaságot fedeztem fel, de nem vettem fel, hisz Mattnél nem fog sokáig tartani ez a szerep. Ismerem, s ez rettenetesen áll neki, de megérdemlem. Végtére is én ennél sokkal rosszabül bántam/ bánok a környezetemmel.
Épp folytattuk volna a beszélgetésünket, amikor három idegen alak lépett be a helyiségbe, ahol igazából már csak mi voltunk és egy pincér, aki hátul pakolgatott, ami azért szerencsés dolog, mert nem épp békés szándékkal jöttek a vámpírok. Miből jöttem rá? A csajom egy vámpír, Mattett megpróbálta megigézni, aki annak ellenére, hogy be volt verbénázva még is úgy csinált, mint aki vakon követi a férfi utasítását. Elindult felém, hogy helyett foglaljon, s közbe jelezte, hogy minden oké, ami annyira mégse volt igaz. Mi a fenét csináljak, mert ugye ha telihold lenne seperc alatt szétszedném mind a három vámpírt, de így lehet, hogy kicsit bajba leszünk. Az egyik vámpír bement a konyhába, hogy szétnézzen, míg az a vámpír, aki Mattet megidézte odajött hozzám.
– Mi van kutyuli, telihold nélkül hasznavehetetlen vagy. – megvetve pillantottam oldalra, amikor a vámpír hozzám szólt, bár igaza volt még is felment bennem a pumpa, s éreztem, hogy az agresszivitásom az egekbe szökik, de egy sokkal érdekesebb dologra figyeltem fel a mellettem lévő asztalon. Egy bögre kávéra, s emlékeztem, hogy Matt említést tett arról, hogy néha raknak a kávéba, mert az elnyomja az ízét így észrevétlenül tudják megvédeni a lakosokat.
– Meghívhatlak egy italra vésrszívó? – húztam fel a szemöldököm, s olyan gyorsan cselekedtem, ahogy csak tudtam. Az arcába vágtam a kávét, amire ő fájdalomtól az arcához kapott. Míg ő vergődött addig én összetörtem a mellettem lévő széket és az egyik fadarabot a szívébe szúrtam. Ez az egész pár pillanatig tartott, de sikerrel jártam. A vámpírnő ránk nézett és izzott a szeme, pár másodperc és nekünk ugrik, de a másik férfi még mindig nem jött vissza.
- Úgy látszik, nem szereti a kávét. Te is szeretnél egy csinos kis karót a szívedbe? – kérdeztem a vámpírlányt, miközben felmutattam a karót.
– Nem inkább a barátodat. Mit szólsz?– szemét leszek, de ez is volt a célom. Matt be van verbénából, ha megtámadja, akkor neki annyi és akkor a harmadikat könnyebb lesz lecsekkolni és kikérdezni. Tapintani lehetett a feszültséget, Mattre néztem és alig láthatóan kacsintottam, s reméltem, hogy bízik annyira bennem, hogy a válaszomon nem fog megsértődni.
- Rajta, te nyuszi. – vagy meghalunk, vagy nem, de sokkal jobban érdekel most az, hogy mi a fenét keresnek itt. Fortyogott bennem a düh.

Tag: Matt Szavak: 553 Megjegyzés: bocsi, hogy most és semmi gond, nekem tetszett, rem ok a folytatás

Mikor az egyik férfi mellénk állt, majd Tyler semmis erejét kezdte fejtegetni, hirtelen ráébredtem, hogy szinte semmi fegyverünk nincsen ellenük, mivel amit mondott, akármilyen fájó is volt beismerni, teljes mértékben igaz volt. A vérfarkas ereje jelentéktelen a telihold nélkül. Ekkor vettem észre, hogy Tyler a nem messze lévő kávéscsészével kezdett el szemezni, melyből azonnal levontam, hogy mire készül. Köztudott ugyanis, hogy a polgármestertől azt a feladatot kaptam, hogy minden egyes adag kávéba rakjak verbénát, ezzel is védve a vámpíroktól a lakosságot. Ezt követően minden villámsebességgel történt. Tyler az egyik pillanatban még a kávéért, nyúlt, majd a földön fekvő vámpírra vettette magát, és egy összetört szék egyik darabját felhasználva egy rögtönzött karóval megölte a vérszívót. Ezzel azonban nem volt vége. A történéseket végig figyelemmel követő nő dühtől fortyogó hangon tett egyértelmű utalást arra, hogy szívesen belém kóstolna, mire a fölöttem álló fiú igencsak provokatív választ adott, mellyel tulajdonképpen tálcán kínált a vámpírnak, mint elejtendő prédát. Hirtelen nem értettem az egészet, hiszen ha tényleg jelentek számára valamint, mint barát ilyet soha az életben nem tett volna, ám hirtelen minden világossá vált számomra. Verbéna van a véremben, és ha a nő belémharap azzal végülis megmérgezi magát, melynek következtében gyengévé válik, és ami a legfontosabb ezzel együtt legyőzhetővé is. Enyhe, alig észrevehető bólintással nyugtáztam a másik számára, hogy tisztában vagyok a tervével, majd minden másodpercek alatt lezajlott. A nő hihetetlen gyorsasággal indult meg felém, és minden egyes erőmre és energiámra szükségem volt ahhoz, hogy mozdulatlan maradjak, hiszen ha bármit is tennék azért, hogy megvédjem magam a terv összeomlana. A következő pillanatban már a földön találtam magam, mire a nő vadállat módjára tépte fel a nyakamat, és az a pár másodperc amíg eljutott a verbéna a teste minden egyes szegmensébe számomra hosszú percek sokaságával ért fel. A fájdalom ellenére gyorsan kellett cselekednem, és erőt véve magamon a földön négykézláb mászva jutottam el egy törött fadarabig, amit a kezembe véve a földön fekvő vámpír mellé értem. Itt azonban megálltam. Hirtelen hasított belém a felismerés, mely szerint én még soha életemben nem tettem ehhez hasonlót. Soha nem öltem meg egyetlen élőlényt sem, leszámítva pár szúnyogot meg bogarat, és ehhez hasonló jelentéktelen dolgokat. Lassan emeltem a vállam fölé a karót, majd szememet összeszorítva készültem lecsapni, amikoris a hátulról éppen visszatérő vámpír hangját véltem hallani.
- Én a helyedben nem tenném. –szólalt meg ténylegesen a férfi, mire fölnéztem, és amit láttam arra késztetett, hogy a fadarabot a földre dobjam. A munkatársamat, Peter-t tartotta szorosan magához vonva maga előtt a vámpír, míg a fiú szemében az őszinte félelem és a kétségbeesés tükröződött egyszerre.
- Őt engedje el. Semmi köze az egészhez. Semmiről sem tud. – álltam föl feltartott kézzel a nő mellől, aki a tőlem kapott verbénától még mindig elernyedve feküdt a földön.

A tervem remekül alakult, hisz az egyik vámpírt sikerült hidegre tennem, és bármennyire is gonoszul hangzik, de nem éreztem bűntudatot mikor a karót a vámpír szívébe döftem, mintha megszólalt volna bennem az ösztön, s ilyenkor mindig felmerül bennem, hogy esetleg Carryt is bánthatom, annak ellenére, hogy őszintén szerettem és azt állítom, erősítem magamba, hogy neki soha nem okoznék testi fájdalmat, de ezen most nincs időm gondolkozni, hisz megkel mentenem a barátomat, aki alig észrevehetően bólintott, tehát vette az adást. A vámpírlány természetesen nem hazudtolta meg magát, s nem rám, hanem Mattre támadott, de őszintén szólva abban a pár másodpercben majdnem megállt a szívem, bár tudom, hogy verbéna van a szervezetében, de az emberben el van ültetve a kétely magva és ez ilyenkor megszólal. Mozdulatlanul nézem végig, ahogy a vámpír beleharap Matt nyakába, bár alig bírok parancsolni a lábamnak, hisz legszívesebben letépném a lány fejét, de megkönnyebbülök mikor a nő a földre esik, s a verbéna hatására kiül a fájdalom az arcára, ekkor Matt összeszedi magát, de tétovázni kezd a karó beleszúrásánál, s már majdnem odamegyek, hogy egy kicsit meggyorsítsam a folyamatot, de nincs rá szükség, mert megjelenik az arcán az elszántság.
- Gyerünk Matt. – szólaltam meg, de sajnos nem én voltam az egyetlen, mert a raktárban tevékenykedő vámpír is csatlakozik a bulihoz. Remek. Matt természetesen egyből eldobta a fadarabot, így hát egy újabb tervre van szükségem, és az is egyre tudatosult bennem, hogy csak úgy jöhetünk ki ebből jól, ha blöffölök, hazudok, és gyors vagyok. A vámpír Matt munkatársát szorongatja, s vele fenyeget minket. Mattre pillantok, és biztos vagyok benne, hogy nem fog egyet érteni a módszereimmel, de most az egyszer nem igazán érdekel, hisz pont azon dolgozok, hogy túléljük. A kezembe lévő fadarabbal sétálok a szenvedő vámpírlányhoz, és tartom felé az éles eszközt. Nincs sok időnk, szóval csak addig tudom zsarolni, míg a verbéna hat vagy nem. Kettétöröm az asztalnak a lábát.
- Nos, azt hiszem én egy kicsit kegyetlenebb vagyok, mint a barátom, de lehet egyezkedni is velem. -szúrtam bele a vámpírlány oldalába karót, ügyeltem arra, hogy ne a szívébe döfjek, hisz akkor meghal, de így tovább a földön marad.
- Csakhogy fifti legyen az állás, így mindkettőknél van valami, ami a másiknak kell. – Mélyen a vámpír szemébe néztem.
- Azt hiszed farkasfiú, hogy nem ölhetem meg könnyedén a barátod? Úgy, hogy még nem is kell innom belőle? – kérdezte a vámpír. - Tudom, és azt hiszed, érdekel? – vontam meg a vállam. Egész életembe jól ment az, ha az kell mutatnom, hogy a másik nem érdekel, akkor ez most miért ne sikerülne. – Mit akartok tőlünk? Ki küldött titeket, talán Klaus? - kérdeztem a vámpírt, akinek a szemébe olyan eltökéltséget láttam arra, hogy megölje a fiút, hogy én magam is elkezdtem félni a következményektől. Egy ártatlan vére nem száradhat az én kezemen. Matt tekintetét kezdtem el fürkészni, amikor hirtelen valami vagyis valaki Grill gerendájához csapott, s szorítani kezdte a nyakamat.
- Csak a szívedet kell kitépnem öcskös. - mondta a a vámpír.

Tag: Matt Szavak: 475 Megjegyzés: ---

Miután eldobtam a rögtönzött karót a kezemből Tyler eszement lépések sorozatára szánta el magát. Míg én szinte megdermedtem a vámpír barátomra tett fenyegetésétől, addig Tyler aki aligha ismerhette a fiút magánakcióba kezdett, és kekeckedni kezdett a vámpírral.
- Mi a..? –fordultam felé értetlenséget tükröző tekintettel, hiszen nagyon jól tudta, hogy azzal a lépésével, hogy a már amúgy is ártalmatlan földön fekvő vámpírnőbe valósággal belevágta az általam eldobott fadarabot. Egyszerűen nem tudtam felfogni hogyan lehetett ennyire következményektől eltekintő akciót végrehajtania, és már majdnem ott tartottam, hogy én magam szedem le a lányról Tyler, nehogy valami visszafordíthatatlanul rossz történjen. Tekintetem rögtön, a most már vérben forgó szemekkel, még mindig a másik pincért szorongató vámpírra emeltem, és felkészültem arra, hogy bekövetkezzen az amitől belül a legjobban féltem, ám ekkor valami más történt. A még mindig kérdezősködő és igencsak pökhendi megjegyzéseket ontó Tyler hatására a vámpír egy hirtelen mozdulattal eldobta Petert, aki ennek hatására a pulton landolt, majd onnan esett a földre. Mikor a másik irányba tekintettem már csak a játékostársam nyakát szorongató vámpírt láttam, és ekkor döntenem kellett. Még egyszer visszapillantottam az ájultan a földön fekvő pincérfiúra, majd fölkaptam a verbénától megbénult nő mellől a már szinte tövig véres karót, és belevágtam azt a Tylert fenyegető vámpírba. Biológiai ismereteimnek hála igen pontosra sikerült a találat, melynek következtében a férfi szinte teljesen elszürkülve omlott a földre, és sokkos tekintettel bámultam le az immár élettelen testére.
- Mondd csak megőrültél? –ordítottam teljes hangerőből az immár szorításból kiszabadult fiúra, és a választ meg sem várva rögtön Peterhez rohantam.
- Peter, hé. Minden oké ember? –guggoltam le mellé, majd kissé megütögettem az arcát melynek hatására kinyitotta a szemét, és eszeveszetten kezdett el kapálózni.
- Matt vagyok. Nyugi. –szóltam rá kissé tekintélyt parancsoló hanggal, ám mégsem túl durván, mire a másik valószínűleg felismert, hiszen abbahagyta a küzdést.
- A karom. Áááh. – szólalt meg fájdalmas hangon miközben lassan fölült, és az említett végtagjához kapott, ekkor azonban ledermedt. A tekintete irányát nézve egyértelmű volt, hogy a földön fekvő hullák látványa érte el nála ezt a hatást, mire pár pillanatig semmilyen reakciót nem mutatott.
- Mi..? Kik..? Mi a franc folyik itt? –kérdezte végül, majd hirtelen felállt és hihetetlen gyorsasággal az ajtó felé vette az irányt, mire focista létemet felhasználva szerencsére sikerült elé futnom, és megállítanom, és egy jól irányzott ütéssel a padlóra küldenem, melynek hatására egyértelmű volt, hogy elájult.
- Bocsi haver, a te érdekedben volt. -fűztem hozzá lelkiismeretesen a tettemhez tettemhez.
- Komolyan mondom nem ismerek Rád. –fordultam ismét Tyler felé teljesen rideg és közömbös tekintettel, és a hozzá közel fekvő nő felé vettem az irányt, aki még mindig eszméleténél volt.
- Mondd el ki küldött, és miért, és ígérem szabadon engedünk. – hajoltam le hozzá, és egy sokatmondó pillantást vetve a másik fiúra, ismét visszanéztem a nőre, jelezve ezzel neki, hogy várom a válaszát.

Némileg tudatosan, némileg pedig haragból cselekedtem, és csak remélem, hogy a tervem be fog jönni és nem végződik tragédiával, bár tényleg csak az ösztöneimre hallgattam, és higgyétek el, hogy volt időm gyakorolni és egyébként is forrófejű vagyok, és az erőszakot részesítem előnybe, annak ellenére, hogy most épp engemet fujtogatnak, amivel legalább azt elértem, hogy Matt munkatársa kiszabadult, de az biztos, hogy nagyon felhúztam a vámpírt a viselkedésemmel, mert a nyakamat úgy szorongatta, mintha a nyelőcsövemet már el is törte volna. Megbénultan levegőért kapkodtam, s egyetlen egy dolgot láttam a szemem előtt, a vámpírnak haragban úszó szemeit. Úgy néz ki, hogy az a fetrengő ribanc nem közömbös neki, s szenvedésemből próbálkozik kiszabadulni, mikor a szorító kezek hirtelen elengednek, s a vámpír teste a földre rogyik. Egy kő esik le a szívemről, s a tüdőmbe végre újra friss levegő jut, amitől újra tudtam érzékelni, s gondolkodni.
Matt természetesen egyből nekem esett, de mire válaszolnék ott is hagy, hogy a pincért megnyugtassa, aki persze kiakadt a történések miatt, s őszintén szólva fogalmam sincs, hogy milyen mesével fogunk előállni nekik, mivel a vámpírokat megöltünk, de ha már itt tartunk, akkor még itt van nekünk ez a vámpírlány is, és jó pár ismerősünk van, aki meg van áldva azzal a tehetséggel, hogy kitörölje az emberek memóriájából a történéseket. Míg Matt a sérült barátjával foglalkozik, addig én kiugrok a konyhába egy kis kávéért, amibe verbéna van, ami pedig segít majd szóra bírni a lányt is, s arra térek vissza, hogy Matt épp leüti a barátját, aki ki akart menekülni, és mér rám mondja, hogy erőszakos vagyok.
- hm, szép ütés volt. – jegyzem meg.
– Ha nem vetted volna észre, akkor épp a viselkedésem miatt élsz te is és a barátod is. Tettem a dolgom, ezek szempillantás alatt megöltek volna minket, s bocsi, hogy nem vártam meg. – persze nem volt időm átgondolni, s nem is állítom azt, hogy nem sülhetett el volna legalább tíz féleképpen, de most nem az számít, hisz hanem az, hogy mivel ember alakba sebezhető vagyok, így csak a gyorsaságomra és a bunkóságomra számíthattam. Mindig is sikerült provokálnom az embereket, s a hiúságomnak nagyon jó tett ez a kis csata.
- Te tényleg azt hiszed, hogy most meglágyul? Hoztam neki egy kis kávét, míg te a barátoddal foglalkoztál. – mosolygok el.
Az eszméletlen testet ráültettem az egyik székre, s félig kihúzom a testéből a karót, ami egy kicsit mélyre és egy kicsit a szív közelébe szúródott. Elnéztem. A lány elkezdett éledezni legalább annyira, hogy beszéljen, tudjon, ha pedig nem a kávé megteszi a hatását.
– Így talán beszélni fog. – nézzek Mattre. - Válaszolj kislány a barátom kérdésére, vagy… - nem fejeztem be a mondatot, mert elég egyértelmű volt.
- Én nem tudok semmit, csak csatlakoztam hozzájuk. – mondta a vámpírlány. Odamegyek Matthez és alig halhatóan beszélek hozzá.
- Te is tudod, ha elengedjük, akkor vére van szüksége és bántani fog valakit vagy inkább minket. - mondom neki, bár még terveztem, hogy karót visszadöföm a helyére.
- Ismerősen cseng neked az a név, hogy Klaus? Vagy egyáltalán őket, hogy hívták, hol találkoztál velük stb… Tudsz te ennél többet is. – mondtam a vámpírlánynak.

Tag: Matt Szavak: 513 Megjegyzés: ---

Elképedve néztem Tyler viselkedését, egyszerűen nem tudtam fölfogni hogyan tudja ilyen könnyedén kínozni a már amúgy is magatehetetlen vámpírt. Mert rendben, hogy egy vámpír, és ráadásul meg is támadott, de az én szememben akkor is egy nő, akit soha nem lenne szívem bántani, vagyis fogalmazzunk úgy, hogy ezekben a percekben inkább behunytam volna a szemem, és a fülem is befogtam volna, mivel szinte magamon éreztem a fájdalmat mikor a vámpír felkiáltott. Mikor erre Tyler szemében már-már az örömöt láttam megcsillanni jött el az a pont, hogy félbe kellett szakítanom a helyzetet.
- Tyler. Beszélnünk kéne. – fogtam rövidre a nő előtt a mondandómat, és valósággal arrébb rántottam magammal a másikat, majd elkezdtem vele közölni a saját magam megtörhetetlen véleményét.
- Ezzel csak arra szintre süllyedsz le ahol ők vannak, Hát nem veszed észre? Teljesen kifordultál magadból. Bér sohasem voltál az a visszafogott fajta, de ez már szinte állatias. Komolyan mondom megijesztesz haver. – mondom teljesen komoly arckifejezéssel, miközben egy pillanatra sem engedtem el a másik tekintetét, hiszen azt akartam, hogy teljes mértékben felfogja a szavaim komolyságát. Persze egyetértettem azzal a szavaival, hogy nem engedhetjük el csak úgy, ám nem feltétlenül kell őt megölnünk. Aztán ha Klaus is küldte, talán még üzenhetünk is neki vele.
- Aztán Petert se engedhetjük el csak úgy. Ha rossz embernek fecseg akkor bajban vagyunk, viszont egy orvosnak mindenképp meg kell néznie őt. –vázoltam fel a második számú problémánkat rövidke mondatokban, majd a kórház szónál ösztönösen a nyakamhoz kaptam, amin egy elég csúnya seb tátongott, ám vagyok annyira önálló, hogy ezt elintézzem magamnak ha hazaértem.
- Viszont nem engedlek a közelébe addig, amíg normálisan nem kezdesz gondolkodni. Most még azt is kinézem belőled, hogy az ő nyakát is simán eltörnéd, csak hogy a probléma megoldódjon. Vagyis az iménti akciód erre enged következtetni. –utaltam ezzel még mindig arra, amikor Peter életével játszott azzal, hogy cukkolta a már holtan fekvő vámpírt.
- Ja és szívesen. –tettem még hozzá jelzésértékűen, hiszen azért egy sima köszönömöt elvártam volna azért, hogy végeredményben megmentettem az életét.
- Na képes vagy már tiszta fejjel gondolkodni? –tettem föl a jelen helyzetre való tekintettel a kulcskérdést és a biztonság kedvéért hátrapillantottam, hogy a vámpír valamint Peter is a helyén van e, és szerencsére semmi változás nem volt ahhoz képest, ami akkor volt mikor félrevontam Tylert.

- Elfelejtetted a tényt, hogy egy vérfarkas vagyok. Matt ez lett belőlem, s nem bírom irányítani és nem is én választottam. – válaszolom Mattnek, mikor félre hív és elmondja a kis monológját. Igaza van, hisz egy kicsit túlpörögtem, bár szerintem semmi olyat nem tettem, ami akkora bűn lenne, csak egyszerűen megvédtem magunkat, és közben nem észleltem, hogy Matt csak egy ember, aki még nem is vett részt ilyesmibe és ez megviselte. Előtte öltem meg egy vámpírt, egy szörnyeteg vagyok, akit csak az erőszak irányít, sose voltam egy angyal és ez az agresszió mindig is a felszínen volt, hisz nem egyszer keveredtem már verekedésbe vagy léptem föl erőszakosan, és eddig mindenki csak azt szajkózta, hogy mert az apám vert és biztosan azért vagyok ilyen, de a rohadt életbe, mindenről az átok tehet. Emberként még talán kezelni is tudtam, de most már néha nem megy, főleg akkor nem, ha közeledig átváltozásom pillanata. Néha bekattanok és kész, de most akkor is jogosan cselekedtem, még ha tényleg figyelembe kellett volna vennem, hogy nem csak én vagyok a helyiségbe.
Kifújtam a levegőt, s próbálta megnyugtatni magam, de mikor megemlíti, hogy szerinte akár Petert bánthatnám is, akkor a szemem tágra nyílt, az arcom megfeszült és újra elkapott a düh, de most inkább, azért mert Matt egy könyörtelen gyilkosnak hisz, pont annak, amit mindig is el akartam kerülni. Ennek ellenére még is rossz volt hallani, hogy azt gondolja, hogy megölném őt vagy a barátját.
- Ha tényleg ezt hiszed, akkor jobb, ha elviszed a barátod Carryhez vagy Damonhoz, aki elintézi az emlékeit utána pedig az orvoshoz. Ha pedig már ott jársz, akkor te is nézesd meg a nyakad. Viszont ha tényleg azt hiszed, hogy engedem, hogy ez a vámpír csak úgy elmenjen, és egy ártatlant megöljön, mert vére van szüksége, akkor tévedsz. Még egy ártatlan miattam nem hal meg, s ha választanom kell, akkor nem egy olyan személy mellett fogom letenni a voksom, aki már úgy is halott és szenvedélye a gyilkolás. – mondom semleges hangon, bár belül vegyes érzelmek törtek felszínre. Sarah arca jelenik meg előttem, ő is csak azért halt meg, mert ez vagyok, ami, mert mi természetfeletti lények létezünk. Mattnek nem kell értenie engem, hisz én se értem saját magam, csak ösztönösen cselekedek, míg Matt mindig is a tiszta gondolkodás, a nyugodtság, jóság királya volt. Úgy néz ki velejéig romlott vagyok.
- Köszönöm. – mondtam teljesen őszintén. Tényleg azért cselekedtem így, mert szerettem volna megmenteni őket és mert igen élveztem, de attól függetlenül, ha Matt nincsen, akkor nekem már régen nem a helyén dobogna a szívem. Megmentett. A barátok már csak ezt teszik és ő mindig is igaz barátom volt.
– Viszont most menj, Peter nem sokáig fog a földön heverészni, a többit majd én elintéztem. – nézek a vámpírlányra, azután a helyiség felfordulását veszem szemügyre. Mattnek nem kell több mindent látnia, már így is túl sokat kellett átélnie. Nem szabad belekeverednie. Ezenfelül el se hiszem, csak egy kávét akartam meginni, erre vámpírokat ölök.

Tag: Matt Szavak: 485 Megjegyzés: végre Tyler degenerált énjét is kijátszhatom xD

Tyler hosszúra nyúlt monológját hallgatva még mindig elképedtem azon, hogy hogyan is lehet valaki ennyire érzelmektől, mentes és rideg akkor ha egy ember megöléséről van szó, ha az voltaképpen nem is ember, hanem egy vámpír. Azonban e mellett rá kellett ébrednem, hogy volt igazság abban amit mondd, és nem ámíthatom magam azzal, hogy ha ez a vámpír innen kimegy akkor fogja magát és a vegák táborát fogja erősíteni. Tyler azon felvetésére, mely szerint vigyem Petert egy általunk ismert vámpírhoz, nem nagyon ellenkeztem, és szavak hiányában egy bólintással feleltem.
Nem igazán akartam látni azt, ahogyan a fiú megöli a nőt, mivel egyértelmű volt, hogy a "többi" szó alatt ezt értette, és úgy, hogy rá sem néztem a földön fekvő vámpírra indultam el a még mindig eszméletlen Peter felé. Egy gyors mozdulattal fölkaptam a pincérfiút a vállamra, és még mielőtt kiléptem volna az ajtón Tyler felé fordultam.
- Csak okosan Tyler. Ha végeztél zárj be, a kulcs a pultban van, majd holnap a suliban odaadod. -mondtam komoly arckifejezéssel, és egyben felettébb távolságtartó hangon. Ezt követően elindultam kifelé.
Az autóm nem messze állt a Grilltől, némi szerencsémre, hiszen az emberi sózsák annak ellenére, hogy normál testalkatú volt nem volt túlságosan könnyű, és kis gondolkodás után a plató helyett inkább az anyósülésre raktam a fiút.
Miután én is beültem az autóban elővettem a telefonom, és Damon számát tárcsáztam, mivel annak lennére, hogy nem voltunk túl jóban reménykedtem, hogy el tudom intézni ezt a dolgot Caroline kikerülésével, ám sajnos nem így lett. Mivel az idősebb Salvatore testvér nem válaszolt pár pillanatnyi elmélkedés után rányomtam a hívás gombra Caroline neve mellett, aki föl pár csörgés után föl is vette a telefont. Nem akartam semmi egyéb ügyben nyilatkozni, így rögtön belevágtam a közepébe, majd miután vázoltam a tényállást le is tettem a telefont, és elindultam a lány lakása felé. Féltem ugyan a vele való találkozástól, de jelen helyzetben sajnos ez volt az egyetlen megoldás.

- Nem lesz semmi baj. – válaszolom Mattnek, aki szerencsére megfogadta a tanácsom, és úgy dönt, hogy távozik Peterrel karöltve. Jobb, ha egyikük sincs itt mikor megölöm a vámpírt, azt hiszem még én magam se fogtam fel igazán mi történik velem, mármint még sosem kerültem ennyire közel harcba senkivel, s fogalmam sincs mennyire cselekszek jól és mennyire szabad élveznem ezt. Mikor Matt elhagyja a helyiséget újra a vámpír felé fordulok, akinek az arcán megjelenik a szenvedésnek különböző formái.
- Nem tudsz semmit? Ugye? – kérdezem tőle, de pontosan tudom rá a választ.
- A pokolba veled, rühes dög. Nem mondok neked semmit, mert nem is tudok. – a gúny a hangjában élesen kicseng, amire egy kicsit elmosolyodtam, s egy pillanatra megint eszembe jut Matt. Igaza van, hisz ennyire nem élvezhetem azt. Hogy másnak kiontom a vérét, de mit számít ez egy vámpírnál vagy vérfarkasnál. Nem engedhetem, hogy ez a teremtmény esetleg olyasvalakit bántson, aki fontos nekem. Farkastörvények uralkodnak.
- Köszi, de ez rajtad mit sem segít. Inkább köszönj el. – mondtam a lánynak, utána pedig szó nélkül fejeztem be, amit az előbb elkezdtem. Mikor végzel vele egy kicsit megnyugszom, mert így legalább tudom, hogy senkinek se esik bajuk, s őszintén szólva annak is örülök, hogy nem én, Matt vagy Peter fekszik itt vértócsába áztatva.
Készen állok összepakolni és olyan rendet varázsolni, ami az előtt volt a terembe, mielőtt még a vendégeink betértek volna ide. Nem lenne jó, ha a szórakozóhely tulajdona ilyen állapotba látná meg a helyiséget.
A kulcsot elveszem onnan, ahonnan Matt mondta és még egyszer leellenőrzök mindent, hogy biztosan semmilen nyomot nem hagytam magam után, és ezt a Grill körül is megteszem. Nem tudhatjuk, hogy esetleg nem e érkeztek többen. Azt se tudom, hogy mi volt a céljuk, ami roppant idegesítő. Miközben a kocsim felé sétálok, a hideg klevegő megcsap és ez segít abban, hogy tisztán tudjak gondolkozni, s csak remélni tudom, hogy Mattnek nem esett semmi baja és sikerült Damont vagy Carryt elérnie. Nem kellett volna elengednem egyedül.

bocsi, hogy most, hogy ilyen rövid sz***
köszönöm a játékot

LEZÁRVA!