Konyha és étkező

Hangosan dörömböltem a Maple Street sarkán álló fehérre festet ház nagy, fa ajtaján. Őrült mód kopogtam, mintha üldöznének. Márpedig közel s távol én voltam a legveszedelmesebb ragadozó a környéken. Nem volt kitől féltem, most nem, hiszen Klaus távol, legalábbis tudtommal még mindig Chicago-ban lógatja a lábát. Remélem…
Siető lépteket hallottam meg a túloldalról, mintha valaki a lépcsőn futna le. Ajánlom is, hogy rohanjon, mert nem érünk rá! Nagyon nem! Elena bármelyik pillanatban hazaérhet, akkor pedig nem lenne meglepetés a jelenlétem, márpedig én, mint áldott jó lélek amolyan „barátnős” kedvemben vagyok, és meg akarom lepni eme látogatásommal. Na jó, ez enyhe túlzás, de a tólényeg ugyanaz. Sajnos azonban a tervemben van egy aprócska bibi: nem vagyok ebbe a házba beinvitálva. Ugyanis mikor Jenna néni meghalt, és Elena megörökölte a házat, elvesztettem a belépési jogomat, azóta pedig még csak a környéken sem jártam. Viszont nem tetszett ez a helyzet, be akartam jutni a házba és pontosan tudtam is, hogyan fogom ezt elérni. Kitárult az ajtó, és Elena öcsikéje a kócos fejű Jeremy jelent mega küszöb mögött… Hát igen, még így sem vagyok nyerő helyzetben.
- Mi a baj, Elena? – tudakolta aggódva, én pedig rémült arcot imitáltam. Készültem mára: kivasaltam a hajamat, elővettem a szekrényem mélyéről az Elenás ruháimat, és direkt felkaptam egy dzsekit is, hogy az takarja a dekoltázsomat. Ellenkező esetben a fiúnak feltűnhetne Elena nyakláncának a hiánya, és akkor soha, de sohasem tévesztene össze a nővérével. Azonban úgy tűnik, hogy még mindig a megtévesztés mestere vagyok, így nem okozott gondot kiküszöbölni ezt a problémát.
- Vámpír! – suttogtam elhaló hangon, és fordultam, hogy az utca túloldala felé induljak. Ahogy gondoltam Jeremy jött utánam. Ebben a pillanatban gúnyos mosolyra húztam a számat, és tettem egy hátraarcot, megragadtam a srácot a nyakánál fogva, és a ház falához vágtam. – Szia Jeremy! Látom még mindig nem megy a „Keresd meg az öt különbséget a nővéred és a pszichopata őse között!” játék… - jegyeztem meg lekicsinylően, majd elszánt tekintetébe fúrtam az enyémet. Hamarosan feltette a más nagyon untató „Mit akarsz, Katherine?” kérdést, mire elmosolyodtam. – Hát nem egyértelmű? Hogy hívj be a házba! – húztam ajkaimat számító mosolyra, majd látván, hogy nem nagyon tetszik neki az ötletem, és esze ágában sincs ezt megtenni, erősebben szorítottam a nyakát. Meg nem igézhetem, mivel verbénát szed, és időm mint mér említettem nincs. Az, hogy megölöm, nem segítene, de elvégre is egy halandó, aki törődik más halandókkal, így a zsarolás mindig jó módszer. – Nos, ha gondolod, magasabb tétekkel is játszatunk… - jegyeztem meg, de láttam rajta, hogy nem érti mire gondolok. Hát, azt hiszem, ahhoz még keveset élt köztünk, vámpírok közt, hogy azonnal tudja, mire gondolunk ilyenkor. Arra meg úgysem számíthat soha, hogy én mit lépek, mert nem vagyok teljesen kiszámítható, amit én nagyon előnyös tulajdonságnak gondolok. – Melyik szomszédodat rühelled a leginkább? Kit nyírjak ki először? – kérdeztem magyarázkodva, mire a szemében felismerés csillant és végre a félelem, mely által megragadhatom.
- Oké, behívlak – bólintott rá, de mintha nehezére esett volna kimondani. Hátráltam egy lépést, és elengedtem.
- Ne légy buta, Jer, csak semmi csapda! Máskülönben az utcátok kihal – figyelmeztettem, és hagytam, hogy bemenjen a házba. Egy ideig méregetett a küszöb túlsó végéről, majd sóhajtott, és kinyögte:
- Gyere be, Katherine – enyhén gúnyosan mondta ki a nevemet, de nem zavart, csak szélesebben elmosolyodtam, és játékos mozdulattal átléptem a küszöböt. Becsuktam magam mögött az ajtót, és mélyen magamba szívtam az otthon melegségét, majd szinte már-már kedvesen pillantottam Jeremy-re.
- Okos fiú – húztam el a számat, és villámgyors mozdulattal kitörtem a nyakát, majd élettelen testét az előszobában lévő padlóra ejtettem. Converse cipőm orrával – Brr.. Elena, a magas sarkúm nélkül szinte meztelennek érzem magamat, vissza akarom kapni magamat! – meglöktem a mozdulatlan srác kezét, és vetettem egy pillantást a híres Gilbert gyűrűre, majd a konyhába sétáltam. Tudtam, hogy ezzel, ha nem is órákra, de elég időre kiütöttem Jeremy-t ahhoz, hogy nyugodtan beszélgethessek a nővérével. Kényelmesen nekivetettem a hátamat a hűtőnek, keresztbe fontam a karjaimat a mellkasom előtt, és vártam, hogy felbukkanjon a drámakirálynő is a helyszínen.