Nappali a Panzióban

Az édes kis barátnőmnek a születésnapja van. Ki nem hagynám ezt az alkalmat arra, hogy szervezzek egy bulit neki. Egy olyan bulit, ami talán a legjobb bulija lesz. De igazából nem szereti annyira a bulikat, de a 18. év már nem semmi, azt bizony meg kell ünnepelni. Talán nem ennek annyira örülni, mivel Stefan nincs itt, de valószínűleg nem hagyja ezt annyiban. Elena sok minden olyat megtett már, amit nem kellett volna, és lám: még mindig itt van – valahol - egészségben. Mivel nagyon szeretem a buliszervezést, így miért nem szerveztem volna meg pont a legjobb barátnőmét? Lelkiismeretfurdalásom lenne, ha nem szerveznék neki bulit. Talán ő annyira nem sajnálná, de biztos valamennyire jól fog esni neki is, nem csak nekem.
A szervezés elég gyorsan haladt, szinte az összes telefonos ismerősömnek írtam, hogy Elena buliját fogjuk ünnepelni, és persze ők is hozhatnak embert. Bárki jöhet, nem tilthatom meg, mert sokkal jobb ha mindenki jól érzi magát. És sokkal jobb egy olyan buli, ahol sokan vannak. Igaz, hogy a háromnegyedét én sem ismerem, de ez van. Én csak szervezem, és ebben az a lényeg, hogy jól érezzük magunkat, a többi már nem igazán számít.
A díszítéssel nem problémáztam sokat, nem is volt kedvem. Mivel ez nem olyan hely, amit lehetne díszíteni, mert már így is díszes. Ez a Salvatore panzió, ami már jó sok éves, és hát akkor minek díszítsem. Díszítem én a piákkal és egyebekkel. Lezs minden, sütitől elkezdve a nagyon jó számokig. Már csak az a lényeg, hogy Elena jól érezze magát. És már meg is láttam.
- Boldog szülinapot! - köszöntöttem fel, majd megöleltem – remélem, hogy ez neked még nem a sok kategória közé tartozik – de gondoltam, hogy a válasz más lesz. Mert szinte az egész nappalit betöltötték a nyüzsgő diákok. Elvégre is illik felköszöntem. A torta a végén lesz, akkora már biztos mindenki megéhezik rajtam kívül…

Szinte csak egy pillanat telt el, s tovaszállt a nyár. Legalábbis Meredith-ben ez az érzés munkálkodott. Egyszerűen elszaladt mellette az élet, úgy múltak el a napok, hogy észre sem vette. Ezért lehetett az, hogy hiába az eltelt hónapok még nem volt alkalma leülni, és komolyan beszélni Elenával arról, hogy vadásznak született, és szeretni is az lenni, de ez nem változtat azon, hogy a barátait nem bánja, tehát sem Stefan-t, ha jól viselkedik, Damon-t sem, illetve Caoline-t semmiképp. Aztán meg Bonnie-val pedig szinte nem is találkozott, mert azt követően, hogy lett volna alkalmuk, a lány elutazott az apjához vagy annak rokonaihoz, és ezért esélyük sem volt beszélni. Klaus-ról pedig nincs hír, úgy tűnik, hogy nem zavarja Mystic Falls vizét legalábbis egyelőre. Maga Merry sem tudja, hogy mi más dolga lehet, de miért is neki kellene tudnia? Elenának sincs ötlete, Care-tól sem tudott meg sokkal többet, így úgy döntött, hogy megpróbálja élni mormális tinédzser életét a barátaival együtt, amíg csak teheti, már mennyire lehet ezt normális egy vámpírvadásznál? Senki sem próbálta még, szóval ő lesz az első, emiatt igazán nem kell megróni. Szóval, ha már a normális éelténél tartunk, akkor olyan hétköznapi dolgokat kell tennie, mint az egyik legjobb barátnőjének a születésnapjára elmenni. Persze ez korábban sem volt kérdés, így már csak az ajándék maradt hátra, amit Merry bár nem szeretett az utolsó pillanatra hagyni, most arra maradt.
Caroline-tól hallotta, hogy szervez bulit, aminek örült, mert talán ez Elena figyelmét is eltereli majd Stefan keresésétől. Aznap, mikorra kitűzték a partit, Meredith bekukkantott a szekrényébe és előkapott pár ruhát, amit egy ilyen alkalomra illőnek talált, majd elindult a Panzióba. Sosem járt még ott azelőtt, de tudta, hogy merre menjen, mert ismerte eléggé a várost, és hamar meg is találta a híres-neves Salvatore testvérek „villáját”, ami valóban eléggé… khm… kissé giccses volt, legalábbis Mer ízléséhez képest. A sok autó mellé leparkolt a fekete kocsijával, és lassú léptekkel a nappaliba sétált, ahonnan már kiszűrődött a zene. Épp mikor belépett a tölgyfaajtó díszes kerete alatt meglátta Elenát és Caroline-t. Odasietett hozzájuk.
- Sziasztok! – köszönt mosolyogva, majd a szülinapos felé fordult, és mivel tudta, hogy a lány nem felhőtlenül boldog a parti megszervezése miatt nem erőltette a túl lelkes hangnemet, inkább csak szívből felköszöntötte: - Boldog 18. születésnapot! – biccentett felé, és kíváncsi volt, hogy Elena tényleg kiakadt-e a tömeg miatt vagy azért még tűr.

Szerintem nekem sem telt különösebben a nyaram, mint másnak. Igaz, hogy voltak emlékezetesebb pillanatok, de semmi nagyobb kiruccanásra nem mentünk el. Terveztük, hogy a családom valahova elmegy igazából is nyaralni, de végül a spontán programok mellett döntöttünk. Persze a vakáció alatt többször is jártunk a nagyszüleimnél, akik mindig mosolyogva vártak minket. Egyszer kimentünk a kertjükbe és a nagymamám vigyázott a süteményre, amíg mi körbejártuk. Figyelmesen hallgattam végig, hogy mi változott tavaly tóa, habár én olyan nagy változást nem vettem észre. Ugyanolyan szépek maradtak a virágok, mint voltak, és szerintem ez a lényeg. Mi más lenne? Mire visszaértünk, nagyi boldogan nyújtotta felénk a süteményt, amit már régóta őrizgetett. Gondoltam, hogy finom lesz, de az is volt. Másnapra már csak morzsák maradtak a tányéron, de nagyjából az én jóvoltábolomból. Nekem sem árt néhány szelet süti, nem igaz? Úgyis azt mondták nekem, hogy ehetnék többet, mert olyan vékony vagyok. Pedig szerintem éppen megfelelő a súlyom, nekem nem kell se több, se kevesebb kiló. Meg vagyok elégedve a kinézetemmel. Szóval ez a vakáció is élményekben gazdag, dús volt. Persze emellett olvastam, képregényt rajzoltam, napoztam, fürödtem, zenét hallgattam és egyéb átlagos dolgot csináltam. Így vártam a következő évet, amikor is érettségizek. Hogy múlnak az évek, nem? Emlékszem arra a napra, amikor az első napomat töltöttem az iskolámban. Bárcsak néha megállíthatnám az időt!
A mai napon viszont ismét buliba készültem, mégpedig szülinapiba. Caroline-tól hallottam, hogy Elena születésnapja lesz, így gondoltam, hogy nyugodtan eljöhetek. Remélem, hogy szívesen látnak és nem zavar a jelenlétem. Bár, miért zavarná? Már találkoztunk, hiszen egyik nap képregényt rajzolgattam, amikor odajött hozzám. Bár, ez már hónapok óta volt, úgyhpgy nem is biztos, hogy emlékszik rám. Minden esetre én észben tartottam a lányt, így amikor megláttam, akkor rögtön felköszöntöttem. Persze, előtte még a többieknek is köszöntem.
- Sziasztok! - mosolyogtam rájuk, hiszen boldogsággal töltött el, hogy itt lehetek - Boldog születésnapot, Elena! - feleltem, hiszen ilyenkor illik megköszönteni a szülinapost. Jól megszervezték, úgy látom, hiszen elég sokan jöttek el, de a hangulat is jó lehet. Mindenki beszéget mindenkivel, nevetgélnek, mint a régi ismerők. Miért ne, hiszen tényleg sokan ismerhetik egymást. Én is már rögtön ismerem, mármint találkoztam Elena-val, Caroline-nal és Meredith-tel is - Amúgy hogy vagytok? - kérdeztem rá udvariasan, hogy valami beszélgetés-féle is legyen ebből.

"Nagymama, miért ilyen nagy a füled? Hogy jobban hallhassalak."
És bár nem nyelek le egyben piros-köpönyeges lánykákat, de igen... a hallásom kiváló. Úgyhogy nem meglepő, hogy hamar tudomást szerzek a város üdvöskéjének, Elena Gilbertnek a szülinapi partijáról. Kezdem kiismerni magam itt, kezdem megismerni a város épületeit és már néhány lakóját is be tudom azonosítani. Valahogy az jött le az ittlétem alatt, hogy Elenát mindenki ismeri. Jó, ha nem is mindenki, de akikkel én találkoztam, ők minimum egyszer megemlítették a lány nevét. Ergó, ha még jobban leakarok ásni Mystic Falls cseppet sem hétköznapi világába akkor: irány a buli!
Nem kapkodtam a készülődéssel. A percek tovakúsztak, ahogy lassan a nap elindult a hegyek mögé. Komótosan lezuhanyoztam, majd magamra kaptam egy farmert és egy pólót. Nem vagyok az a kiöltözős fajta. Fő a kényelem elvet vallom, mert egy fizikai munkát végző embernek -aki nem mellesleg farkas bőrben rója az erdőt-, felesleges a drága gönc, amit csak elszaggat. Mikor már úgy véltem a parti tarthat, elindultam megkeresni a helyszínt.
Gyerekjáték volt megtalálni a Salvatore Panziót. Zsaru-vérfarkas ként óvatosan közelítek és próbálom felmérni a terepet. De ez elég nehéznek bizonyul, mert mindent körbeleng a virágok édes, erős és a gyümölcsök fanyar, kellemes lágy illata. Körbejárok, de a szebbnél szebb autókon kívül, semmi említésre méltót nem látok, így besurranok. Nem szeretek hívatlanul érkezni, így próbálok láthatatlanul meglapulni. Az egyik kínáló asztalról magamhoz ragadok egy poharat, amivel aztán a számtól fél centire sétálgatok, hogyha valaki rám pillant úgy tehessek, mint aki "hű, de természetesen" viselkedik. Na igen, nem vagyok a leglazább fickó, de nem túl könnyű, ha csupa idegen vesz körül akik közül bárki lehet más, mint aminek látszik.
Egyszer csak éljenzés zendült és mindenki a boldog születésnapot kántálta.
- Boldog szülinapot!- morogtam én is a poharamba, de nem mozdultam. Kisebb tömeg verődött össze az ünnepelt körül, ahova ha akartam se tudtam volna odaférkőzni. Amúgy is úgy gondoltam, hogy elég hülyén venné ki magát, ha odapofátlankodnák miközben a barátaival ünnepel, majd ha már kisebb lesz a felhajtás megköszöntöm a lányt. Ha már itt vagyok, és persze nem árt ha megismerem a híres Elenát. De míg eloszlik a tömeg, addig lemeózom az ételt,, mert abból kiderül pár dolog. Jól van na, éhes vagyok, úgyhogy figyelmem a szendvicsek, sütemények kínálatára fordítottam....

Ezt tudtam, hogy az én napom. Mármint abból a szempontból, hogy ma van a születésnapom. Betöltöttem a 18-at. Most már törvényesen is ihatok alkoholt, stb. Micsoda előnyök. Már előre kiválasztottam a ruhámat, ami egy fehér ruha volt. Igazából nem sokáig keresgéltem... Csak kikaptam egy ruhát a szekrényből. Még volt bőven egy órám a buliig, ezért ledőltem egy kicsit az ágyamra. Ma el kell egy kicsit felejtenem Stefan-t, mert én ma igen is jól fogom érezni magam a bulin. Mert ennek így kell lennie! Nem gondolhatok Rá minden 2. percben. Vagy legalábbis ma este nem. Egy hirtelen mozdulattal felültem az ágyon, és inkább nekiálltam készülődni. Felvettem a ruhát, kisminkeltem magam, és a hajamat is megcsináltam. Mind ezekkel kész is lettem fél óra alatt. Sosem szerettem órákig készülődni. Az valahogy nem én vagyok... Az elmúlt napokhoz képest egész jól néztem ki. Nem voltak azok a nagy sötét karikáim a szemem alatt, ami azt eredményezte, hogy képes voltam saját magamtól is megijedni. Megkerestem a magassarkúm, és már kész is voltam. Jöhetett a buli! Beültem az autóba, és elmentem a parti helyszínére, ami a Salvatore ház volt. Mikor a ház elé értem, egy pillanatra megálltam az ajtó előtt. A zene már igen csak hangosan szólt. Halk sóhaj hagyta el ajkaimat. Erre fel kellett, hogy készüljek, mivel amint befogok lépni a házba, vagy a fél társaság lefog támadni, hogy „Boldog Szülinapot Elena!” A hangokból ítélve elég sok ember volt odabent, akiknek szerintem kb. a felét nem fogom ismerni. De most már mindegy, hisz Caroline-ra bíztam mindent. Az Ő ötlete volt ez az egész, amiért hálás vagyok neki, de azért reméltem, hogy nem viszi túlzásba ezt az egészet. Már a kilincsen volt a kezem, és végül úgy döntöttem itt az idő. Benyitottam, és beléptem a házba. Becsuktam magam után az ajtót,, és szépen lassan a nappalihoz sétáltam. Amint sejtettem, az első ember aki letámadott, az Caroline volt. Halványan elmosolyodtam. Viszonoztam ölelését, és mikor újból ránéztem szélesebben mosolyogtam.-Köszönöm!- Mosolyogtam továbbra is, és már jöttek is az újabb emberek. Pontosabban Meredith, és Sam is. Most már egy kicsit vissza vettem mosolyomból, és nekik is megköszöntem a felköszöntést. -Köszönöm, örülök, hogy eljöttetek...- Néztem rájuk. És akkor jött még valaki. Pontosabban Tyler. Talán egy kicsit elszorult a szívem, és rögtön Stefan jutott eszembe. Valahányszor rám nézett, láttam szemeibe egy kis bűntudatot. De én nem hibáztatom őt emiatt. Sőt, nem is hibáztattam. Egyszer sem fordult meg a fejemben. Gyorsan elhessegettem ezeket a gondolataimat, és nagyot nyeltem, majd egy mosoly terült el arcomon ismét. -Tyler, köszönöm!- Néztem rá, és viszonoztam a ölelését. Még igazából csak most jutott rá időm, hogy egy kicsit körülnézzek, a társaságra gondolva. Mindenki vagy éppen nagyban táncolt élvezve a bulit, vagy csak voltak olyanok, akik csak beszélgettek. -Hűű Caroline! Ez aztán a buli!- Mondtam egy kis lelkesedéssel az arcomon. Én tényleg örültem a buli miatt, de azért én egy kisebbet is eltudtam volna képzelni, ennél sokkal kevesebb emberrel.

Úgy tűnik, hogy Caroline tényleg majdnem az egész várost meghívta, hiszen jó sokan vannak itt. Nem emlékszem rá, hogy lett -e volna olyan alkalom, hogy valakinek a születésnapján ennyi ember lett volna. Habár az is igaz, hogy nem olyan sok ilyen rendezvényen voltam, de nekem ez a véleményem. Nem tudom, hogy milyen lenne az én szemszögemből, hogyha én lennék az ünnepelt, de ekkora tömegben nem biztos, hogy jól érzi magát Elena. Talán így érez, talán nem, nem tudhatom, hiszen sosem volt még ilyenben részem. Én mindig kisebb családi körben tartottam meg a születésnapomat, de persze kiskoromban én is a haverokkal ünnepeltem. Persze manapság is lehet, hogy egyszer-egyszer beülünk valahova, de nem olyan gyakori. Más ünnepeknél sem hiszem, hogy máshogy ünnepelnék, kivéve persze a Halloween-t, aminél természetesen az iskolában szoktam tölteni az időt. Legalábbis hirtelen csak ezek a szokások jutnak eszembe, de természetesen minden városi összejövetel alkalmával nem otthon vagyok. Néha a szüleim is szoktak velem jönni, de nem olyan gyakran, csak hogyha ráérnek és tényleg úgy hiszik, hogy az az esemény nekik is való. Például a 70-es évek báljára biztos, hogy nem jöttek volna el, hiszen mondták, hogy ez nem az ő stílusuk. Kezdem őket kiismerni ezen a téren is, hiszen hogyha én megyek valahova, akkor mindig arról beszélünk. Nem hagyhatjuk ki, hogy ne tárgyaljuk meg, hogy ilyenkor mit szokás felvenni, mit szokás tenni, kivel szokás társalogni. Már megszoktam ezt a nyüzsgést a rendezvények körül, hiszen ezekre nagyon sokan járnak, ahogy én is. Ez okból is vagyok ma itt, Elena buliján.
Nem tudtam semmit leolvasni a lány arcáról. Lehet, hogy nem tetszik neki ez a sok ember, de akkor biztos, hogy jól titkolja.
- Hello, Tyler! - köszöntem a srácnak, akivel focizni jártam együtt. Lehet, hogy már nem ismer fel, hiszen nem emlékszem rá, hogy sokszor emlékezett volna emberekre. Persze a fontosakat mindig észben tartotta, mint például Caroline-t, de mindegy. Végül is mindenkiben van egy kis hiba, ahogy Tyler-ben, de természetesen bennem is és mindenkiben, aki ezen a világon él. Ilyenek voltunk, ilyenek vagyunk és ilyenek leszünk, de így szép minden.
- Igen, kértek valamit? Segítek Tyler-nek üdítőket hozni - feleltem mosolyogva, és kíváncsian vártam a válaszukra. Szívesen segítek, hogyha erre szükség van és szerintem most ebbe a tömegben jó lesz, hogyha nem csak egyedül hozza az innivalókat. Nagy a tömeg és ez nem mindig jó, de reménykedjünk benne, hogy semmi baj nem fog történni. Végül is már sok olyan rendezvény volt, ahol a vártnál többen jönnek. Nem lehet erre számítani, de ilyenkor legalább a rátermettségünket lehet tesztelni, hiszen mindent meg lehet oldani csak akarni kell. Nem szabad, hogy problémázzunk rajta, hanem neki kell állni megoldani. Meg kell tanulnunk kezelni a dolgokat, amik nem biztos, hogy elsőre siekrülne. Szerintem nekem már sikerült, de majd meglátjuk. Most nincsen szükség erre.

Bár még a csődület előtt odaért, meglepődött, hogy mekkora tömeg van. A városi összejövetelek alkalmával már volt szerencséje megállapítani, hogy mennyi tinédzser is él a városban, de most egy ilyen „kis” helyre, mint a Salvatore Panzió összegyűlve még többnek tűnt a diáksereg. Meredith csodálkozott, hogy Damon egyáltalán engedélyezte, hogy itt tartsák a bulit, bár ismerte Caroline-t, hogy számos módon el tudja érni azt, amit akar. Régen is nagyon értett ehhez, nemhiába lett ő a középiskolai szurkolócsapat kapitánya és a szervezőbizottság elnöke. Ért ehhez. Nagyon, amolyan „kontrollmániás”, mintha Damon valami ilyen megjegyzés ejtett volna el róla, és bár ő nem ismeri olyan régóta, mint Merry, ez a felismerés jogos. De mindennek ellenére Care egy aranyos, bűbájos és imádnivaló lány. Ám ez nem az ő napja. Hanem Elenáé. Ő az, aki felnőtt lett ma, bár Meredith úgy gondolja, nem a tudat, hogy 18 éves, tesz valakit felnőtté, hanem barátnője estében, mindaz az elmúlt pár hónap, melyek során szörnyűségeket élt át. Elvesztette a nagynénjét, Stefan-t, rengeteg mindent tudott meg a családjáról, városáról és magáról a világról. Mindannyiuknak nehéz, de neki különösen, mert sajnálatos módon ő a hasonmás. Bár Mer ezzel még mindig nincs teljesen tisztában, hogy mit jelent, de annyit felfogott, hogy Klaus-nak ő kellett ahhoz, hogy megtörje az átkot, és nagy szerencséjük van, hogy a hibrid még nem jött rá, hogy a lány túlélte valamilyen bonyolult, számára fel sem fogható módon. Szerencsére az elmúlt hónapok azt mutatták, hogy ha nem is vámpírok nélkül, de élhetnek normális életet. Az eltűnések és állattámadások száma csökkent az elmúlt időben, és úgy tűnt, hogy helyreállt a rend.
- Sziasztok! – köszönt a lány halvány mosollyal az érkező Sam-nek majd Tyler-nek. A két fiú nagyon illedelmes volt, és azonnal felajánlották, hogy hoznak valamit inni. A kis szülinaposnak és két barátnőjének úgy tűnik igazán jó dolga van ezen az estén. Meredith azonban ezen felül észrevette valamiféle csillogást Tyler szemében, ahogyan a fiú végignézett Caroline-on. Nem tudta visszafojtani a mosolyát, így inkább elfordította a tekintetét. Mindig is sejtette, hogy van valami köztük, főleg mióta Care mesélt a csókról. Nos, most már legalább biztos lehetett benne. Tekintete inkább Sam-t kereste, akinek ez a dolog nem tűnt fel. Hát persze, pasik!
- Hát… nem is tudom. Van valami nem alkoholos? Kocsival jöttem – jegyezte meg Merry mosolyogva, mert ismerte, hogy az ilyen bulikon, főleg ha azt Caroline rendezi az egész város összes tinédzserének. Ahogyan körülnézett valahogyan kételkedett abban, hogy az őket körülvevők narancslevet kortyolgatnak. – Na, mindegy. Hozzatok, ami van. Elvégre is mi a buli, pia nélkül? – tette hozzá a lány széles mosollyal, és elhatározta, hogy most lazára veszi. Nem lesz az a görcsös Meredith, mert ma nem történhet semmi rossz. Ez Elena születésnapja, semmi sem fogj elrontani. Na, de persze az sem, hogy Mer részegre leissza magát, olyan mélyre azért nem süllyedne.
Ahogyan az italok és kaják asztala felé nézett, észrevette Derek Hale-t, a férfit akivel a Bachelor Party keretein belül együtt vacsorázott. Nem tudta, hogy a másik észrevetet-e, de odaintegetett neki köszönésképp, majd visszafordult a barátaihoz.
- Öhm… a házigazda visszavonult a sírkamrájába? – kérdezte suttogva Elenától. Bár tudta, hogy Care a szuperhallásával úgyis meghallja, de legalább a fiúk körében nem akarta híresztelni, hogy Damon egy vámpír. Bár Sam-mel beszélt a dologról ,azt nem közölte vele, hogy tud is arról, hogy itt élnek közöttük a vérszívók, a másik pedig hogy Tyler-ről egyáltalán nem tudott, sem azt hogy tud-e a természetfelettiről, sem azt, hogy tud-e Damon-ékról illetve Caroline-ról. Mindegy. Ez egy buli, kár lenne ilyennel elrontani, de Merry valahogy jobban örült volna, ha tudja, hogy az idősebb Salvatore nem fogja tönkre vágni a szórakozásukat nyers megjelenésével.

„Jól fogom érezni magam, jól fogom érezni magam” Ezeket a szavakat ismételgettem magamban folyamatosan mint valami komplett elmebeteg. Ahogy beléptem a házba, éreztem, hogy ez viszonylag menni is fog. Főleg, hogy ilyen nagy a tömeg. Nem leszek társaság nélkül az este. Habár ennek a tömegnek a felét ha ismerem. Talán ennyire kimaradtam volna a társasági életből az utóbbi időben. Talán régebben. Akkor még elmondhattam magamról, hogy Mystic Falls nagy részét ismerem, de most! Nagyon sok új ember költözött ide, de ezekből nagy részük ember volt, de mégis voltak vámpírok. Hogy most lecsengett, ez az egész. Mármint ez a Klaus-os dolog, egészen lecsendesedett a város. Már-már ez a gyanús csend van. Valami készülőben van, vagy csak simán már túlreagálom ezt az egészet, és ezzel minden helyre állt, Klaus nem jön vissza többé. (Habár ezt aligha eltudom képzelni!) De minek jönne vissza! Úgy tudja, hogy meghaltam. Van egy olyan sejtésem, hogy ez nem fog sokáig így maradni, bármennyire is megakar védeni ettől védeni bárki. Túlságosan elmerültem gondolataimba, hirtelen megráztam fejemet, és felnéztem a többiekre. Épp a fiúk azt kérdezték, hogy hozhatnak-e valamit inni. Felsóhajtottam, és gyorsan elkezdtem gondolkozni, hogy mit is kérhetnék.
-Valami erőset, mondjuk whiskyt!-
Mondtam amit kérek, és egy mosolyt erőltettem arcomra. Ha máshogy nem megy, akkor ez egy kicsit majd ellazít. Az alkohol. Felnőtt lettem ma, úgy hogy korlátlanul ihatok alkoholt. De persze nem azt jelenti, hogy vedelni fogok, és lefogom magam inni a sárga földig, de azért egy-két pohár nem fog ártani úgy érzem. Talán szemembe egy kicsit tükröződött a feszültség, de ezt minél előbb megpróbáltam elrejteni. Nem akartam, hogy lássák, ezt rajtam. Inkább azt lássák, hogy jól érzem magam. Egy mély levegőt vettem, aztán hosszan kifújtam, és ismét egy mosolyt erőltettem arcomra, de most úgy, hogy valami őszinteség is legyen benne. Hátrasimítottam pár tincset a hajamból, ami zavart.
-Az alkohol legalább ellazít egy kicsit. Meg aztán tényleg buli van!-
Nevettem el magam halkan, Mer felé fordulva. Ismételten elhessegettem, de mégis a nyakamhoz tettem kezem, hogy ellenőrizzem, hogy a nyakláncom meg van-e. De hát miért ne lenne meg? Egy pillanatra megsimítottam a medált, és lassan magam mellé ejtettem kezem. Mer a fülembe suttogott, mire nekem is rögtön az jutott eszembe, hogy hol is lehet Damon. Ezen el kellett gondolkoznom, hisz még én sem tudtam, hogy hol lehet. Biztos még a szobájába van, csak csak simán nem is tartózkodik a házban, és el se fog jönni. Egy kisebb gombóc jelent meg torkomban, és a lépcsőre pillantottam várva, hátha éppen most jön le, de nem. Nyomát se láttam. Egy kicsit közel hajoltam Mer füléhez, és belesúgtam válaszomat.
-Fogalmam sincs! Még csak nem is láttam ma...-
Suttogtam fülébe, és nagyot nyeltem. Ma még csak a hírét sem hallottam. Talán felszívta a föld, vagy nem tudom. Talán el se akar jönni. De akkor legalább szólt volna nekem. Na jó, nyugi van! Nyugtattam magam, és egy kicsit elkezdtem dobogtatni cipőmet. Caroline-ra néztem.
-Te nem láttad Damont? Csak azért mert te voltál itt egész nap!-
Kérdeztem Caroline-ra nézve, és halványan elmosolyodtam. Na most már tényleg szükség van arra az alkoholra. De nem ihatok, ha valami gond van. Józan fogok maradni.

Lassan elsétáltunk Tyler-rel az italos pult felé, miközben elgondolkoztam, hogy nekem volt -e valaha ekkora születésnapi bulim? Természetesen én is ünnepeltem, de szerintem kiskoromban a haverokkal, most már pedig a szűk családi körrel. Sosem szerettem az ilyen óriási rendezvényeket, hiszen szerintem az csak elrontja a meghittséget. Bár, amikor karácsonyi összejövetel van, akkor szoktuk inkább azt úgy mondani, hogy meghittség, de jobb szót most nem tudok rá mondani. Lehet, hogy itt van olyan ember is, aki még csak azt sem tudja, hogy ki az az Elena Gilbert, vagy azt, hogy a helyi középiskolába jár. Én természetesen ismerem, hiszen pom-pom lány volt, mellesleg már egyszer beszéltem is vele hosszabban, úgyhogy remélem, hogy nem baj, hogy eljöttem. Meghívtak, én pedig szívesen elfogadtam, de biztos, hogy elég nagy szervezettség kellett, hogy ilyen sok emberrel lehessen is valamit csinálni. Mindent pontosan meg kell tervezni. Mennyi étel, ital legyen? Ha esetleg kevesebben vannak, akkor mennyi, hogyha a vártnál többen jönnek, akkor mennyi kell ezekből. Aztán, mikor milyen program van, hiszen nem jó, hogyha csak úgy jönnek egymás után a dolgok. Nem szsbad, hogy késés legyen, mert akkor az egész csúszna, de az nem nekem lenne kellemetlen. Szóval, egy ilyen parti elég nagy felhajtással jár, úgyhogy gondolom, hogy volt vele elég nagy gond. Mellesleg ehhez aztán elég sok idő kellett, hiszen megvenni mindent, meghívni az embereket, helyet találni az eseménynek, stb. Szóval nem lehetett könnyű dolga Caroline-nak, de úgy tűnik, hogy elég jól megoldotta az egészet.
- Én is az iskolai focicsapatban voltam - mondtam elmosolyodva, hiszen úgy tűnik, hogy Tyler nem nagyon változott. Legalábbis ebben nem - Sam Williams vagyok és a 20-as mezben játszottam - tettem hozzá, hogy így hátha leesik neki valami. Ilyen remek csapatot biztos, hogy nem könnyű elfelejteni. Én biztos, hogy nem lennék rá képes.
- Egészségünkre- mondtsm, de én inkább egy alkoholmentes italt néztem magamnak, hogyha kell, akkor legalább én legyek józan. Valamilyen gyümölcslevet sikerült találnom magamnak. Utána én is segítettem töltögetni az italok, majd amikor úgy gondoltam, hogy már megtaláltuk mindenkinek a megfelelőt, akkor megkérdeztem.
- Készen vagyunk? - kérdeztem, mert hirtelen nem tudtam, hogy hány embernek kell itatl vinnünk. Háromnak, hogyha jól számoltam, na meg nekünk, hogy a maradék időben sem haljunk szomjan. Úgy hiszem, hogy ma jól fogunk szórakozni, de a buli nagy része még hátra van. a lényeg, hogy jól mulassunk és jó legyen visszagondolni Elena 18. születésnapjára, hiszen nem mindennap lesz az ember nagykorú.

- Köszi – biccentett hálásan Tyler felé a lány arra célozva, hogy a fiú azt mondta valami gyengét hoz neki. Nem mintha Merry nem bírná a szeszt, de azért mégsem az a fajta, így jólesett neki, hogy nem akarják ráerőltetni. Mondjuk, ismerte Tyler-t, sosem volt róla túl jó véleménye, mindössze annyi, hogy egy bunkó focista, de mint Care beavatta, megváltozott. Hogy ezt mi váltotta ki azt nem árulta el, de ennek a pozitív változásnak mintha Meredith is észrevette volna az apró jeleit. Aztán meg a lány azt hitte, hogy a többieket meg fogja lepni azzal, hogy alkoholizál, mármint hogy bármilyen ütős italt elfogad, de úgy érezte, hogy az irányába való megdöbbenés semmi lehetett ahhoz képest, amit Elena szavai váltottak ki. Még hogy whiskey! Mikor látta komolyabban inni a lányt? Még mikor Matt-tel volt együtt, felelőtlen gyermek volt szinte, ám most a felnőttkor küszöbén úgy tűnik ráfér egy ital. Legalábbis ő így gondolja. És mégis ki vetné meg ezért? Nehéz időszakon megy keresztül, és bár az alkohol nem segít – ezt mindenki tudja legbelül – talán megnyugszik tőle, vagy eltereli a figyelmét arról, ami igazán bántja.
Merry is mosolygott arra, hogy tényleg buli van, majd nézte ahogyan Tyler és Sam elmennek az italokért. Elgondolkozott azon, hogy vajon Sam ezek után mit tarthat róla. Mármint az egész vadászos dolgon túl, most itt van ez az alkoholos. Ő amolyan rendes srác, aki jól érzi magát ilyen mesterséges kedvnövelő szerek nélkül is, és Mer egy picit elszégyellte magát, hogy ő nem ilyen. De sajnos nem tud megváltozni, mert a keserűség mélyen belemarta magát a lelkébe, és fogalma sincs, hogy ez valaha el fog-e múlni, de jó színész révén széles mosollyal állt hozzá ehhez a bulihoz is, és akarata ellenére is úgy érezte, hogy feszültséget hozott a társaságba, mikor halkan megkérdezte Elenától, hogy mi van Damon Salvatore-val. Mikor ő is és Caroline is azt mondta, hogy nem látta, Merry egy pillanatra elgondolkozott, hogy lehet, hogy valami baj van. Mármint Klaus szintű baj. De megőrizte hidegvérét, és kiverte a fejéből ezt az ostoba gondolatot, valószínűleg egyszerűen csak túl idősnek érzi magát – jogosan – az ilyen tinibulikhoz.
- Biztos keserűséget okoz valahol máshol. Örülnünk kéne, hogy nem rontja el a bulit – jegyezte meg a lány, de nem túl szúrósan, hogy ne bántsa meg Elenát, bár nem volt egészen tisztában a másik érzelmeivel. A sajátjaival viszont igen: nem kedvelte Damon-t, és nem csak azért mert vámpír - bár az is benne van a pakliban – hanem egyetlen találkozásuk alkalmával sikerült nem túl jó benyomást keltenie.
- Jönnek a fiúk! – intett Meredith a két említett felé, akik lassan haladtak a hatalmas tömegen át, hogy elszállítsák nekik az italaikat. Mikor odaértek, és mindenki megkapta a maga italát, amit Merry is megköszönt újból, a lány nem akart tovább feszegetni bármilyen vámpírokkal kapcsolatos témát, így inkább új vizekre evezte a beszélgetés témáját.
- El sem hiszem, hogy nemsokára végzősök leszünk. Ti? – nézett körbe a társaságon, és kíváncsian várta a válaszokat halvány mosoly közepette. Ez az, egyszerű, hétköznapi kérdés, mintha mindük csak normális ember lenne, és semmit sem tudnának a természetfeletti világról. Pontosan ilyennek kell tűnniük.

Nem volt jó ötlet..!- mondogatom magamban, mert hát senkit sem ismerek és tömegben nem érzem valami fesztelenül magam. Tipikus olyan vagyok akinek kell egy biztos pont, egy ismerős arc, aki kapaszkodót nyújt, hogy ne fulladjak bele az ismeretlenek áradatába. Egyszerűen nem megy a könnyed csevej, és a laza ismerkedési procedúra se az erősségem.
Persze azért tartom magam, hisz önként jöttem. Tudtam mi vár rám, de most már nagyon úgy érzem, hogy elég volt.
Ilyen tömegben úgy se deríthetek ki semmit...- vizsgáltam a csevegő, nevetgélő fiatalokat. Az a tény, hogy a kutya se figyel rám, egyrészt jó alkalom a kutakodásra. De kétségeim voltak. Mit találhatnék egy panzióban..?- tűnődtem, végül arra jutottam, hogy ha meg se próbálom bizonyára, hogy semmit.
Miközben ezen agyalok megettem egy tál mogyorót. Igazából észre sem vettem, de mikor nagyon elbambulok, akár a vasszöget is képes vagyok megenni. Már csak azt veszem észre, hogy a szám úgy kirepedezett mint a Szahara déli órában. Gyorsan öntöttem magamnak egy kis üdítőt, ami oltja ugyan a szomjam, de úgy megmelegedett, hogy nem volt nagy gusztusom hozzá. Épp rábeszéltem magam, hogy egy húzásra ledöntöm, mikor...
- "Bocsánat."– szaladt neki a könyökömnek egy lány. Kicsit megszeppentnek tűnt, majd mielőtt bármit reagálhattam volna elviharzott. Meglepetten néztem utána.
- Ejha... akár egy tornádó...- morgom az orrom alatt. Aztán leesik, hogy mikor a lágy nekem jött a poharában jégkockák csilingeltek. Mielőtt végig gondoltam volna, hogy mit csinálok megindultam a szeles nőszemély után.
Csak egy gyors kérdés: honnan szerezte a jeget...- biztatom magam. Na igen, én a nagy vérfarkas, bátor zsaru, megkukulok ha nőnemű egyénnel kell beszéljek. Persze ha bűnöző lenne...
Na nincs kecmec, most, hogy elindultam, már nincs megállás! Átfurakodok a tömegen, majd kilépek a szoba hatalmas kétszárnyú faajtaján egy folyosóra. Ahhoz még épp időben, hogy lássam a lányt, ahogy eltűnik az egyik kanyarban.
Remélem a konyhába megy...- markolom meg a poharam, majd hosszú, határozottnak tűnő léptekkel elindulok a "lesz-ami-lesz" irányába....

Folyt.köv: >A panzió alagsora<