Romtemplom és sír

Tárgy: Romtemplom és sír Szer. Május 04, 2011 2:33 am

Ahonnan Kat nemrég szabadult...

Vendég

Romtemplom és sír Emma_roberts_in_twelve_63

Dean

- Jess menjünk, nincs itt semmi! - sürgettem barátnőmet, miközben a régi kőfalnak támaszkodtam. A drága valamiért a fejébe vette, hogy nekünk ki kell menni az erdő közepébe, megnézni egy régi sírt. Mondanom sem kell, hogy a csaj nem százas. Mit lehetne egy ilyen helyen csinálni? Szellemeket idézni? Áh, én nem hiszek az efféle természetfeletti hülyeségekben. Ez a valódi élet, ami sajnos nincs tele jótündérekkel és a szőke herceg sem fehér lovon érkezik. Én még annak is örülnék, ha a lovagom Porschéval járna. De a lovagom mint tudjuk, sajnos már halott. Még friss az emlék, hiszen alig egy éve vesztettem el őt. Azóta többen is bepróbálkoztak nálam, de egyikük különösen kitartó volt. Dean többször is a tudtomra adta, hogy többet akar tőlem barátságnál, de én úgy érzem, nem állok készen egy új kapcsolatra. Hiszen a gyászt is alig hevertem ki. Emlékszem, a szülés után két héttel mehettem először újra vissza a suliba és egy srác máris odajött hozzám, hogy becserkésszen. Mondanom sem kell, akkora pofont kevertem le neki, hogy szerintem még ma is emlegeti.
Az emlékre elvigyorodtam, majd kárörvedésemet Jess szakította félbe, aki éppen visszajött a körtúráról.
- Kell itt lennie valaminek, az egyik srác a suliban... - kezdte, de intettem a kezemmel, hogy hagyja abba.
- Ha Luther Josephine-re gondolsz, akkor térj észhez! Az a srác nem százas, egy őrült. Csak nyomatja az értelmetlen hülyeségeket. - mondtam szemforgatva.
- De annyira hihetőnek tűntek a meséi. - tanácstalankodott Jess. Ez a lány tényleg ennyire buta? Nincs ebben a helyben semmi mágikus, csak egy régi, elhagyatott sír. Oké meghitt egy hely, de természetfeletti értelemben szerintem semmilyen mágia nincs benne. Mert mint már mondtam, én nem hiszek az ilyenekben.
- Na jó... Akkor menjünk. - indult el kifelé Jess és kicsit csalódottnak tűnt. Na ez történik, ha nem hallgat rám. Mindig a maga feje után megy és vagy bajba kerül - ahonnan nekem kell kimentenem - vagy pedig nem talál semmit és akkor órákon át el kell viselnem a csalódottságát. Szegénykém mindent túlságosan nagy dobra ver. Elindultam utána és lassak kiértünk a sírból. Kicsit fájt a szemem, mert félhomályból hirtelen átváltani világosba elég kellemetlen.
Nagyon messze voltunk a várostól és bár tudtuk az utat, de én lusta voltam most rögtön visszagyalogolni.
- Menj csak előre, majd utolérlek. - mondtam Jess-nek, aki vállat vont és elindult.
Mikor eltűnt, leültem a sírlépcső tetejére és sóhajtottam egy nagyot. Szerintem soha haza nem jutok innen, mert idefele is fárasztó volt az út, milyen lesz visszafelé?

Vendég

Dorothy

Dean egy fekete farmer nadrágban és egy pólóban indult útnak. Persze előtte még jól belakmározott. Finom, édes vért szívott az egyik csajából, majd elküldte, mert már nem volt rá többet szüksége. Kezdte unni azt a nőt, így ideje egy újabbat keresni. Rögtön talált is egy fekete hajú bombázót. Aki később, mint kiderült bolond. Valami oknál fogva egy sírhoz akart menni, megmagyarázhatatlan okok miatt. Így Dean ráült a motorjára, hátulra az őrült nő és elindultak arra.
Mikor megérkeztek leszálltak ám a fekete hajú tovább dumált, és ez kezdett dühös lenni.
- Kussolj, már! – szólt rá, de elfelejtett a szemébe nézni. Vagyis a nő nem hagyta abba. A férfi pedig nem bírta tovább elviselni.
Szembe került a nővel és rávetette magát. Lassan, kínkeservesen szívta ki a vérét. Ahogy átáramlik a másikéból az ő testébe. Édes a bosszú. A nő elernyedt, de még ki akarta élvezni a perceket. Végül a földre hajította a testet. Undorodva méregette, és arrébb rúgta. Szerencsére nem a motorjánál esett neki, így a gyanú is kevesebb. Szájáról pedig letörölte a vért.
Miután elment megérzett egy ismerős emberi illatot. Dor-ét. Mire ajkain megjelent egy mosoly. Az egyetlen emberi lény, aki számít valamit, valahol itt tartózkodok.
Vámpírgyorsasággal arra ment amerre az illatot érezte s meglátta egy sírlépcsőn ülni. Hátulról megölelte és adott egy csókot a nyakába. Tudta, hogy a lány még csak barátként akar rá tekinteni, de próbálkozni lehet, nem?
- Hello, édes. – suttogta a fülébe, majd elengedte és mellé ült a sírlépcsőre. – Hogyhogy itt, ilyenkor? Nem hittem volna, hogy ilyen helyekre szoktál járkálni.
Miközben beszélt a lány arcát tanulmányozta, s azon gondolkozott mért tagadja Dor, hogy ő is akar tőle valamit. Nem szégyen, hisz szinte minden nő akar tőle valamit. Csak hát a srác nagytöbbségben inkább egy éjszakára akar az illetőtől bármit is aztán jöhet a következő. Azt mondjuk tudja, hogy Dor más, de akkor sem érdekli. Minél hamarabb meg akarja kaparintani.

Vendég

Dean

Kicsit megijedtem, amikor a nagy gondolkozás közepette, valaki átkarolt hátulról, majd csókot nyomott a nyakamra. Majdnem megfordultam, hogy lekeverjek egy hatalmasat az illetőnek, de akkor a fülembe suttogott egy köszönést és felismertem a hangját. Dean volt az. Persze én nem úgy gondoltam rá, mint ahogy ő rám, de már megszoktam, hogy folyton többet akar. Viszont én még nem tudom, mit akarok igazán. Mint már említettem, előbb inkább túlteszem magam a gyászon és csak utána megyek bele még egy kapcsolatba. Mert azért nem fogok egész hátralevő életemben apácaként élni. Annál azért több kurázsi van bennem és szent se vagyok. De még mennyire, hogy nem...
Miután Dean leült mellém, azért nyomtam egy puszit az arcára a köszönés mellé. Ha már ilyen kitartó, legalább ennyit kapjon tőlem.
- Szia. - köszöntem és nem sokkal utána neki is fogott a kérdezősközésnek. Nem is csoda, én tényleg nem sűrűn járok ilyen helyekre.
- Egy barátnőm rángatott ide, mert ez állítólag egy "mágikus" hely. - feleltem és amikor a 'mágikus' szót kiejtettem, idézőjelet mutattam az ujjaimmal és megforgattam a szemem.
- Persze én nem hiszek az ilyesmiben. - vontam meg a vállam. Közben pedig láttam, hogy nagyon tanulmányozza az arcomat. Mindig ezt csinálja és gyakran látom szemeiben a vágyódást irántam. Néha rosszul érzem magam miatta, mert úgy érzem, bántja a dolog. De én egyelőre nem vagyok tisztában a saját érzéseimmel. Túlságosan összezavar a múltam. És az is nehezíti a döntésemet, hogy a halott pasimtól még gyerekem is van. Sokan különcnek néznek amiatt, hogy ennyi idősen már anya vagyok. Pedig ebben a mai világban ez már csak természetes. Sajnos. Szörnyű, hová fejlődött a világ... És még én beszélek? Aki 17 évesen, amikor alkohol hatása alatt volt védekezés nélkül feküdt le a barátjával? Haha. Pedig nem vagyok az a sulirib@nc típus. Inkább lázadó és csinos stréberként írnám le magam.
Mindezen gondoloatok alig egy-két másodperc alatt futottak végig az agyamon.
- Azért belőled sem nézné ki az ember, hogy ilyen helyekre jársz. Hacsak nem valami szadista vagy, aki titokban itt kínozza a foglyait. - mondtam és a végén felnevettem. Azt kinézném belőle, hogy nőcsábász, de szadistának aligha lehet őt titulálni. Hiszen akkor már rég végzett volna az összes barátommal. Elvégre a szadista nem válogat az áldozatok között. Ja, igaz. Akkor már én sem élnék. Haha. Nagyon vicces. Mit ne mondjak.
- De viccen kívül: Te mit művelsz errefelé? - kérdeztem és kíváncsian néztem rá. Tényleg érdekelt, hogy mit csinálhat itt. Nem szokás csak úgy idejönni. Ha csak nem bolond az illető.

Vendég

Dorothy

Dean tudta, hogy Dor simán lekeverne neki egy pofont, ha nem tudná ki ő, ám ez mint mindig, most sem zavarta. S szerette kihasználni, hogy neki hagyja az ilyen dolgokat.
Amint leült a férfi, kapott is egy puszit a mellette ülő gyönyörű szőkeségtől. És arcán megjelent egy kissé önelégült, féloldalas mosoly. Ez is csak azt bizonyítja, hogy egy kicsit legalább, de bírja őt a csaj. A szavaira viszont kevésbé figyelt, inkább elmélyült az arca tanulmányozásában. Tekintete lejjebb is vándorolt volna, de a „mágikus” szóra felfigyelt. A barátnője talán okosabb, mint annak lennie kell, úgyhogy Deannek, majd ki kell őt iktatni. Nincs arra semmi szükség, hogy a nagy kíváncsiságában fény derülne a vámpírok kilétére.
- A barátnőd hülye. – mondta el a cseppet sem kedves véleményét. És igaza is volt, aki kíváncsi az’ hamar meghal. Méghozzá Dean bácsi végez vele, élvezettel. Hisz nincs annál jobb, mint kiontani egy finom vérű, nem annyira idegesítő, inkább túl kíváncsi ember életét. Vagy talán inkább meg kéne idéznie, úgy is szüksége van egy újabb vérbankra, meg csajra.
Közben hallgatta, amit Dor mond, és felhúzta a szemöldökét. Ajkain mosoly jelent meg. Mindig is szerette, hogy bár nem tudja, de általában rászokott tapintani az igazságra. Csak annyi a különbség, hogy neki nincs foglya, és ahelyett inkább a barátnőjét ette meg. Szószerint.
Aztán Dean tovább figyelt a lányra, hogy mit mond és egy vállvonás kíséretében válaszolt is.
- A csajom azt mondta itt találkozzunk, csak aztán nem láttam itt, és találtam nála egy sokkal jobbat. – Nézett egyenes Dor szemeibe. Furcsa, de őt még sosem igézte meg, bár lehet hogyha az emberi módszerre gondolunk, akkor igen. De úgy, hogy használta volna a vámpírképességeit, nem.
A férfi egyszer csak megfogta a lány kezét és felemelte, majd összekulcsolta. S ajkain egy sokat sejtető mosoly jelent meg.
- Mond csak nem akarsz velem lelépni? Itt van a motorom. – ajánlotta fel, majd elengedte a lány kezét, s megjelent az arcán egy olyan rosszfiús mosoly. – És karban is vihetlek odáig.
Na ez volt az a megoldás, ami nagyon tetszett Deannek. De nem is csoda, valahogy be kell próbálkozni, hogy Dor végre rájöjjön, szüksége van a srácra.

Vendég

Dean

Látszott rajta, hogy nem igazán figyelt arra, amit mondtam neki és ez azért nem esett jól. De aztán úgy látszik, mégis megmaradt neki valami, mert rögtön tett is egy megjegyzést Jess-re. Kétszer is meggondoltam, hogy felpofozzam-e, elvégre mégis csak a legjobb barátnőmet sértegette. Aztán kicsit belegondoltam a dologba és beláttam, hogy igaza van. Jess tényleg hülye, hogy ilyen baromságokért jön el ide. És itt még a madár se jár, vagy mi... Nekem legalábbis nem tűnik közismert és közkedvelt helyi látványosságnak. Arról már hallottam volna, elvégre itt élek már vagy... Három hete. Az igazából nem olyan sok idő, de elég arra, hogy megismerjek egy ilyen kis várost, mint Mystic Falls.
Egy idő után valamiért megmosolyogtatta, amit mondtam és én ezt nem igazán értem. Mármint, akármikor valami lehetetlent feltételezek róla, ez a fajta mosoly jelenik meg az arcán. Mintha csak többet tudnék róla, mint hiszem. Persze ez lehetetlen. Ő, mint elmebeteg gyilkos? Ugyan...
A következő mondata viszont az én arcomra csalt egy kis vigyort. Bár nem viszonzom az érzéseit - legalábbis azt hiszem - azért be kell vallani, hogy a bókoláshoz ért. És ami azt illeti, kicsit bele is pirultam. Igen, már ennyibe. Nem tudom, mi baj lehet velem. Nem reagáltam le, pedig mindig mindenre tudok mondani valami frappánsat, de most minek?
A következő pillanatban felemelte a kezem, majd enyhén megszorította és egy tőle teljesen megszokott ajánlattal jött. Éppen reagáltam volna, amikor elengedte a kezem és felajánlotta, hogy motor helyett akár a karjában is vihet. Haha. Szegény - akármennyire is erősnek látszik - biztos sérvet kapna, ha végig kéne cipelnie az erdőn. Ezen gondolataimnak hangot is adtam
- Inkább a motor, gondolom sérvet kapni nem akarsz. - feleltem és elvigyorodtam. Meg amúgy is, hogy nézne már ki az egész? Azért vannak határok, a végén még kiröhögnének az őzikék.
Felálltam, majd várakozón néztem Dean-re.
- Akkor, indulunk? - kérdeztem, miközben leporoltam a ruhám.

// Elég rövid és gyengusz lett, de siettem... És bocsi a késésért. Embarassed

//
//ui: a reagot szerintem már másik helyszínre írd //

Vendég

// Nem baj. Very Happy

És oké

Folytatás A városból kivezető főút-nál.//