Ruhaüzletek

Sokáig, mint aki némasági fogadalmat tett hallgattam a szemben álló nő szavait. Úgy közölte velem azt, hogy ő csupán az emberi életek megmentésével foglalkozik, és teljesen független más befolyásoló tényezőktől, mint ha ő maga lenne a macskanő abból a béna Halle Berry-s filmből, de legalább úgy mintha maga az Isten adta volna neki ezt a küldetést születésekor. Mindenesetre a lényeg az, hogy ez a nemrég elhangzott kijelentés a filmiparban minimum egy Oscar, rosszabb esetben egy Arany Málna díjat bezsebelt volna. Egy pillanatra az is megfordult a fejemben, hogy nem is a rendőröket, hanem az elmegyógyintézet embereit kéne riasztani, ám kicsit tovább gondolva a dolgot mégsem kéne ennyire túldramatizálnom az esetet. Elvégre is, ha én kezdeném itt mesélni neki az elmúlt félévben velem történteket ő is biztosan arra a következtetésre jutna, amire én, annak ellenére, hogy a szavaim egytől egyig igazak lennének. A vámpírok, a vérfarkasok, a boszorkányok, a szellemek; minden. Igaz mindezeket végig véve én magam is elgondolkozok azon, hogy nem e tényleg csupán képzelem az egészet, és valójában én vagyok az, aki a zárt osztályra való. De tényleg. Hány olyan filmet láttunk már, ahol egy elvetemült gyilkos azt hiszi, hogy szörnyeket gyilkol, és teljes bizonyossággal hisz benne, hogy amit tesz az jó, miközben valójában ártatlanokat öl.
Na de mielőtt belegabalyodhattam volna az elmém által elém tárt lehetőségek egyre csak gyülemlő téziseibe Roxanna igencsak bíráló szavai rántottak vissza a valóságba. Még, hogy én elkényeztetett? Erre a feltételezésre, ha sértésnek veszi a másik, ha nem, egyszerűen nevetnem kellett, és én buta, aki nem ítélkezik két perc történéseire alapozva, pont én vagyok az, aki ezt megkapja. Pedig ha tudná. Persze, korántsem áll szándékomban egy vadidegen nő elé tárni a magánéleti problémáimat, de biztos vagyok benne, hogyha megtudná az igazságot gyorsan visszaszívná az imént hozzám intézett szavait. Mondjuk mit is várhattam volna egy ilyen tetőtől talpig sziklába burkolózott rideg nőszemélytől, aki ha nem is csak saját magával törődik, sajátos módon mégis csak a kis egyszemélyes világával van elfoglalva. Ezen tények ellenére is rossz volt hallgatni a másik szavait, és most mondhatná azt valaki, hogy miután ezt nem egyszer megkapom az iskolában mostanra már hozzászokhattam volna, ám erre mégis azt mondanám, hogy bocs, de nem megy. Azok után, hogy az apám után a nővéremet is elvesztettem, és az anyám maximum fényképekről emlékezhet rá, hogy hogyan nézek ki, egyszerűen képtelen vagyok elfogadni azt, hogy az imént egy elkényeztetett seggnek tituláltak.
Ezek után mikor a rablásokkor illetékes hatósági szervet említettem, és azt, hogy mint hős megmentő, akkor talán meg is várhatná velem őket, a korábbi fagyos lányból hirtelen egy sokkal kedvesebb személyiség kezdett kibontakozni. Figyelmesen végighallgattam a másik suttogó, és a füleim számára valóban őszinte aggodalmakkal teli szavait, majd mikor meghallottam a közeledő rendőrautók szirénáit egy gyors mérlegelés után döntöttem.
- Nos rendben. Bár te igen gyorsan levontad rólam a következtetéseket, amik csak halkan jegyzem meg, igencsak tévesek, én mégis hajlandó vagyok bizalmat szavazni neked. Segítek észrevétlenül kijutni innen, ám utána választ szeretnék kapni pár, időközben bennem felvetődött kérdésre. – közöltem Roxannával az általam felállított feltételt, ám mivel gondolkodásra jelen esetben nem volt idő, úgy vettem, hogy teljes mértékben elfogadta azt, és meg sem várva egy esetleges választ megragadtam a kezét, és a kassza melletti raktárhelyiségbe húztam őt. Ugyan kevesen tudják rólam, de egy ideig ebben a plázában is dolgoztam, így nagyjából tisztában voltam a legtöbb hátsó ajtóval, így az imént említett helységből kivezető ajtót is ismertem, ami némi szerencsének hála éppen nyitva is volt.
Ahogy kiléptünk a szabadba láttam, hogy a főbejárathoz megérkeztek a zsaruk, és velük együtt egy mentőautó is, úgyhogy valószínűleg a nemrég meglőtt férfi is túl fogja élni a támadást.
- Kint vagyunk, úgyhogy kérdezek. Kik, vagy mik elől menekülsz ilyen kitartóan? – szegeztem a nőnek a kérdésem, miközben a testemmel igyekeztem tőle elzárni a menekülési útvonalat, mely kérdés nem véletlenül tartalmazott egyértelmű utalást arra, hogy nem feltétlenül csupán emberekre gondolok. Nem csupán az alapján jutottam arra a következtetésre, hogy esetleg természetfeletti lények is lehetnek a dologban, hogy történetesen Mystic Falls-ban vagyunk, hanem az a tény is közre játszott, hogy a lány nem éppen úgy viselkedett a rablás ideje alatt, mint aki pár féltékeny szerető miatt menekülésre adná a fejét.