Asztalok a Grillben

- Mindenképpen értesíteni foglak – a családomon kívül nem sok ember lenne, akinek elmondanám, hogy munkát szereztem. Nem azért, mert hogy az szégyen vagy bármi, hanem azért mert nem sok olyan ember van, akinek tudom, hogy igazán elmondhatom. Mert mondhatnám el bárkinek, de lehet, hogy nem is érdekli azt az embert, aki megkérdezte. Furcsa, hogy milyen régen találkoztam Patrick-kel és mégis… mint ha emlékeznék egy-két dologra, amit szinte ugyanúgy tesz. Esetleg csak az, hogy fölemeli a kezét? Nem tudom, de mégis azt hiszem, hogy egy-két dolog bennem maradt. Mint ha tudnám, hogy mit is akar tenni következőleg. Nem, mint ha jósnő lennék, de azt hiszem, hogy kisgyerekként nem voltak egymás előtt titkaink, és azt tehettünk, amit akartunk. Hisz mienk volt a világ. Egy kisgyerek sosem gondol a holnapon, mindig csak a mán. Néha azt hiszem, hogy jó lenne mindent elfeledni, mindent itt hagyni, és visszamenni a múltba. Csakhogy azt hiszem, egyszer átéltem, legközelebb már nem lenne ilyen érzés.
Nem hittem, hogy érdekli az a téma, amit következőleg föltett. Na, de akkor miért is kérdeztem meg? Igazából nem is tudom, csak megérzés. Hirtelen elgondolkoztam azon, hogy milyen az itteni buli a New York-i vagy bármi nagyobb város bulijához képest. Talán itt is vannak New York szerű bulik is, de én arra nem biztos, hogy elmennék. Én általában csak a kisebb bulikra megyek el. Nem vagyok én az a fajta, aki fent marad éjfélkor csak azért, hogy táncolva zenét hallgasson egy pár ismerős és ismeretlen emberrel.
- Hát… például vannak a polgármester által szervezett bulik, de vannak kihirdetett bulik is, aminek többsége mindig itt van – vagyis a Grillben, de gondolom, hogy értette. Ez a hely eléggé egy felkapott hely, főleg fiatalok körében, és még mondhatni azt, hogy én is fiatal vagyok. Hisz még csak 20 éves vagyok! Bennem meg van már két ’x’ is. Néha elgondolkodom azon, hogy milyen gyorsan is halad az idő, hisz Patrick elment vagy 16 éve, és most itt van. Pedig az a 16 év elég sok. És most tényleg azt érzem, hogy gyorsan elment – Egy helyi banda fog fellépni – mondtam kis pluszként, de nem biztos, hogy volt is valamennyi értelme. Én jobban szeretem a kisebb bulikat, mint a nagyokat. Én nem szeretem a zsúfolt helyeket, de bulinál elmegy – amennyiszer megyek egy évben.
- Még nem tudom – mondtam a második kérdése után mind a két választ. Most hirtelen elgondolkoztam…

Kevés olyan hely lehet a Földön, ahol maga a polgármester a „partiszervező”. Na jó Patrick nem fogalmazott volna iylen nyersen, de képtelen volt visszafojtani a mosolyát, mikor az ismert polgármesterre, Richard Lockwood-ra gondolt, mint mondjuk egy-egy rendezvény lebonyolítójára. Emlékezett rá, hogy tavaly karácsonykor felhívta az apját, aki mogorva öregember révén el kezdte ecsetelni, hogy milyen az élet ott Mystic Falls-ban... mesélt az időjárásról, az egyre gyakoribb és furcsább állattámadásokról, amelyek felránták a várost akkoriban, és arról a nagy port kavaró százötvenedik születésnapot ünneplő partiról. Persze, nem emberről volt szó, hanem magáról a városról, és egy teljes hónapon keresztül az efféle rendezvények forgatták fel a várost, mint az Alapítók ünnepi partija. Patrick végighallgatott minden egyes szidalamzást annak ellnére, hogy az új lemezük stúdiópróbájára kellett volna mennie. Tudta, hogy az apja, bár nem öreg, de úgy viselkedik: elzárkódik a környezetétől, igazából nyűg minden ismerőse hátán, ám mégis valamiféle elégtételt jelent számára az, ha mesélhet, ha van valaki, aki meghallgatja. És mivel kevés alkalom volt, amikor így állt a dolgokhoz, Rick mindig erőt vett magán, és ezt a dolgot helyezte előtérbe minden más teendője elé. Türelmes és megértő volt az apjával, nem olyan mint ő vele, amikor még gyerek volt. Mostanában kezdte csak megérteni az apja akkori tetteit, de nem kezdte el tisztelni. A szíve mélyén mindig is szerette, még akkor is, amikor úgy döntött elköltözik, de valamiféle apa iránt érezni szokott tiszteletnek még csak a szikrája sem született meg a szívében sem gyermekként, sem tinédzserként, és most fiatal felnőttként sem. Ám egy várost vezete ő ember, aki emellett még „bulikat” is szervez, nos az már egészen más lapra tartozik. És egy ilyen embernek a halálhíre messzire elér. Még Patrick is tudott róla, és bár nem ismerte a férfit, úgy gondolta, hogy a város biztosan nehezen áll fel egy ilyen veszteség után. Viszont a buli egy életvidám társaságra utalt, ami azonnal megtetszett a zenész férfinak.
- Jaj, ne csináld már! – nézett Kitty-re kérlelően, mikor a lány kijelentette, hogy még nem biztos benne, hogy elmegy erre a koncertre. Már miért is ne menne? Patrick most már szinte biztos volt benne, hogy ő maga ott lesz, mert szeretné megismerni a helyi zenészeket, esetleg ő maga is bemutatkozna nekik. Persze szinte biztos, hogy nem hallották a nevét, de az USA már csak akkora, hogy nem ismerhetsz mindenki, még csak a szakmádban sem. Persze a Justin Bieber-eket mindenki ismeri, de sok tehetség marad rejtve, a titok leple alatt.
- El kell jönnöd! A kedvemért? – kérdezte Rick mosolyogva, csalafinta mosollyal, és mélyen a másikéba fúrta tekintetét.

Kinek :: Kitty
Szavak száma :: 418
Megjegyzés :: Na, gyere!

Jaj, ne csináld már! Hangzott el következőleg Patrick-től. Hát, nem gondoltam volna, hogy lesz Kayla-n kívül, aki rá szeretne venni valamiféle bulira. És úgy néztem Patrick-re, mint ha csak valami rosszat tettem volna, és éppen lebukás közelében voltam. Viszont hogy ha ezt mondja, akkor biztos, hogy ő is el szeretne majd menni. Sosem voltam egy olyan fajta, hogy mikor buli volt, akkor már egy héttel előbb már elkezdtem készülődni, én csak előtte lévő este kikészítettem a ruhámat és ennyi. Ennyiben még mindig különbözünk Kayla-tól, aki mindig kéri a véleményemet, hogy melyik ruha illik a legjobban rá a következő bulira. Pedig én nem tartom magamat egy olyannak, mint aki profi lenne ruhaválasztásban, pedig Kayla éppen úgy gondolja. Attól még, hogy vámpír, csak jobbá tette őt. Na, és hát örökké élhet a drága szerelmével, és én meg nézhetem azt, hogy öregedik ő meg mindig is ugyanolyan fiatal marad. Biológilag és fizikailag nem igazán tudom elhinni, hogy léteznek vámpírok, de azt hiszem, hogy már el kéne tudnom hinni hisz a nővérem az. És csak azért lett vámpír, mert én meghallhattam volna. Hát, kicsit drámai, de már nem beszélek róla. Szüleim tudnak róla, másoknak nem kell megtudniuk az igazságot. Annyira senkihez se kerültem közel, hogy elmondjam, ha arról lenne szó, elmondanám, de így nem. Azt hiszem, hogy nekem rosszabb lenne, hisz nem hiszem, hogy nevetés nélkül hagyná. Nekem nem volt időm azon gondolkozni, hogy most léteznek vámpírok vagy nem… méghozzá azért nem, mert minden olyan gyorsan történt azon az estén.
- Jól van, megyek – én sok mindenbe könnyen megadom magamat, nem vagyok olyan, aki sokáig bírja a kérlelést. És amúgy is, ki tudna ennek ellenállni? Egy buli amúgy sem árt, főleg ha ott lesz Patrick is. Bár Kayla biztos, hogy velem szeretne jönni, de majd meglátjuk. Táncolni annyira azért nem tudok, de azért olyan szörnyű nem vagyok… remélhetőleg. Pontosan nem tudom, hogy mikor lesz a buli, de biztos, hogy fogják hirdetni, vagyis el fog jutni a fülembe. Miután ittam pár kortyot a poharamból, megszólaltam:
- Ha gondolod, akkor egyszer megmutathatnám a várost, nem hiszem, hogy mindenre emlékeznél – talán csak a közelben levő játszótérre, és az óvodájára emlékezhet. Én ezt nem tudhatom, mert mindenkinek már a memóriája. És én mivel nem költöztem el sohase, így nem is tudom, milyen lehet más városba lenni, vagy visszaköltözni. Biztos, hogy ismerős lenne, de azért nem mindenre emlékeznék. Talán csak az utcánkra, és az udvarra…

Patrick szeretett szórakozni. Jól érezni magát, miközben szól a zene vagy ő maga zenél, nos felemelő érzés volt. Hitt abban, hogy a zene képes felvidítani az ember, gyógyír leget a léleknek, márpedig az időn kívül túl sok gyógyszert nem használnak arra. Nincs is rá lehetőség, ám a zene az egy egészen másik dimenzió. Mintha több lenne az emberi faj általa, hogy képes erre! Mert melyik állat vagy alsóbbrendű lény tud zenélni, közösségekbe verődve énekelni? Egyik sem, ugye? Már ha nem tekintjük éneklésnek a páviánok harci kiáltásait meg ilyeneket. Rick visszaterelte a gondolatait a Grillben tartott koncertre, és már komolyan elkezdte tervezgetni, hogy ha tetszik neki a műsor, akkor összeül azokkal, akik csinálják. Nem hiszi, hogy olyan beképzeltek illetve nagyképűek lennének, hogy azt sem engednék meg neki, hogy beszéljen velük, márpedig csak eszmét akar cserélni, ami a városi zenei viszonyokat érinti. Erről Kitty-t nem biztos, hogy tanácsos lenne kérdeznie, egyrészt mert a lány meglepettnek tűnt, mikro kiderült, hogy ő zenész – vagyis nem nagyon ismerhet sok zenészt – illetve nem tűnik annak a fajtának, akinek a mindene a zene. Ez persze nem baj, hiába a férfi egy közülük, ám mégis erről a témáról hozzáértőt szeretne kérdezni.
- Nagyszerű! Hányra menjek érted? – kíváncsiskodott Patrick, és gyorsan újabb adag morzsát tömött a szájába, nehogy visszahívja a meghívást. Úristen, lényegében meghívta erre a bulira a lányt, arra kérte, hogy menjen vele! Ez teljesen olyan, minthogyha randevúzni akarna vele… talán ez is a hátsó szándék, de nem szeretné, hogyha a lány félreértené. Mégis az pedig hogyan nézne ki, ha most elkezdene visszakozni? Szánalmas lenne, márpedig ő nem az, és nem is szeretné, ha más annak tartaná. Emiatt inkább ette a finom, és épp elég édes főétkén, mely már a végét járta, ahelyett, hogy ostoba kifogások és mentségeket talált volna előbbi megnyilvánulására. Remélte, hogy Kitty éretten kezeli a helyzetet, és helyesen értelmezi a dolgok állását.
- Annak örülnék, nagyon szépen köszönöm – mosolyodott a lányra, miután leöblítette a csokoládéöntet ízét a torkán egy adag teával. Az ital is elkezdett kihűlni, ám ennek ellenére éppen olyan meleg volt, ahogyan Pat szerette: olyan, ami az otthon, édes otthonra emlékeztette. Erre a helyre… és Kittyre.
- Van valami hely, amit feltétlenül látnom kell? – érdeklődött, mert ő ha a keleti partra gondolt napokig tudta volna sorolni az ilyen látványosságokat: Capitolium, Empire State Building, Szabadság-szobor stb. Hatalmas épületegyüttesek, szobrok és más-más kiemelkedő hely. De mit rejt Mystic Falls?

Kinek :: Kitty
Szavak száma :: 394
Megjegyzés :: Most nincs

Mikor megkérdezte, hogy hányra menjen értem, akkor egy most bejövő ember biztos azt hinné, hogy valami randevúra készülünk. Hát, kicsit tényleg lehetett annak venni, de én nem hiszem, hogy Patrick már rögtön első találkozás után randzni hívna el. Persze, mint két jó barát elmennek a Grill-be és megnézik a bandát. Esetleg Patrick még krititkus szemmel is megnézi, hogy milyen a banda. Esetleg még beszélne is velük, de én nem vagyok mindent előrelátó.
- Mondjuk 5-re? - azt se tudom igazán, hogy mikor kezdődik a buli. De ha nem kora este, akkor kicsit várunk, vagy majd lefoglaljuk az egyik játékot. Mondjuk Pool-ozni nem tudok, maximum úgy, hogy szabálytalanul. Úg ylehet, hogy menne. Darts-ozni nem olyan nehéz. Vagy eltalálom vagy nem. Abba nem lehet olyan sok hibát véteni.
- Oké - azt majd később megbeszéljük, hogy mikorra is tervezzük azt a kis túrát a városba. Én már kis korom óta itt lakok, így szinte sok mindent tudok Mystic Falls-ról. Mivel iskolába sokszor volt, hogy történelemórán elmentünk, és megnéztünk egy látványosságot, vagy csak kiselőadást kellett tartani róla, így elég sok helyről tudok rizsázni. Érdekes egy története van Msystic Falls-nak, a többsége igaz is. Bár az állattámadás csak félig igaz, mert szerintem a vámpír nem egy állat. Ezzel igaz, hogy nem akarják a lakókat eliheszteni, de a világon bárhol lehetnek, úgyhogy nem tudom mindek a hazugság. De ez az én véleményem.
- Amit feltétlenül látnod kell... most nem jut eszembe - bármennyire is próbáltam eszembe juttatni valami helyet, vagy nevezetességet, nem jutott eszembe. Nem tudtam volna semmi értelmeset se mondani, csak ilyen Lockwood villát, meg a Főteret mondhattam volna, de az nem igazán muszáj.
- De majd elmondok egy sztorit... csak most már mennem kéne - a sztori az a vámpírok lennének, és egyéb olyan lények, amikről a világ nem tudhat. Azt hiszem, hogy vagy komyolan gondolja, vagy nem. Az már csak az ő döntése. Majd egy hirtelen meggondolatlanságból szó szerint odamentem Patrick-hez, és megöleltem. Mint aki az anyját látja meg lejönni a repülőről egy hónap után. Csak hát nálunk nem egy hónap hanem 16 éve körül. Aztán el is engedtem, majd csak ennyit mondtam.
- Köszi a koktélt - majd még egy utolsó pillantást rávetve elindultam hazafelé. Nem tudom, hogy most mit gondol, majd meglátjuk, hogy 5 környékén eljön-e hozzánk...

/Részemről lezárva/

Patrick rendkívül megkönnyebbült és hálás volt, amiért Kitty nem értette félre a dolgot. Talán más ezt célzásnak vette volna, de ő nem. Hogy mi sül ebből ki, maga sem tudja, de abban biztos, hogy lesz egy jó szombat estéje, mivel nem csak hogy várost néz a lánnyal majd valamikor, de már ennek maga a pusztán ténye is elég ahhoz, hogy feldobja, hanem még erre a bizonyos koncertre is eljöhet. Az sem mellékes persze, hogy ezt is a lány társaságában teszi majd, bár ez cseppet sem furcsa, hiszen ő jelenleg az egyetlen helyi ismerőse, ráadásul régről ismeri is, szóval igazán rendben van minden. Az pedig már a szerencsés véletlen műve, hogy éppen ahhoz a szomszédhoz, hozzájuk csöngetett be valami világítást nyújtó tárgyért. Talán más esetben még hónapokig kerülgették volna egymást. Bár Mystic Falls azért nem olyan óriási, de annyi szent, hogy vannak emberek, akik még csak nem is találkoztak.
- Nos, akkor majd mindent megmutathatsz – vigyorgott a férfi, mikor Kitty nem tudott hirtelen felhozni egyetlen egy nevezetességet sem a városban. Nos, valószínűleg egy ilyen színes történelemmel rendelkező kis déli városka hagyományőrző, szóval rengeteg történelmi emléke van, de kiemelni belőle nehéz lehet, ráadásul nem is biztos, hogy a lány annyira oda van a helyi történelemért, hogy ennyire beleássa magát. Bár az elvetemült iskolát el tudnák intézni, hogy a diákjaiknak kötelező legyen megtanulnia ezt meg azt erről a helyről. Ráadásul mindenféle ezzel kapcsolatos rendezvény mellett ez akár még szórakoztatóan is mehetne.
- Nos, kíváncsian várom – reagált a férfi arra, hogy majd a lány elmesél egy történetet, de sajnos váratlanul Kitty-nek mennie kellett. Mielőtt Patrick bármit is szólhatott volna a másik már fel is állt. Ezért így tett ő is, de megszólalni sem volt ideje, a lány egy búcsúölelést adott neki. Szerencse, hogy a másik eldöntötte mit akar, mert Rick minden bizonnyal zavarban lett volna, hogy mit tegyen. Mi a túl közvetlen s mi a túl távolságtartó az ő esetükben? Fogalma sincs, ám tetszett neki a lány megoldása.
- Nincs mit – szólt utána, majd nézte, ahogyan Kitty kilép a Grill ajtaján az éjszakába. Sóhajtott, befejezte még a vacsoráját, majd követte. Vagyis ugyanarra ment, mint valószínűleg nem olyan sokkal korábban a lány, és végre felavatta újdonsült lakhelyét, melyet most már határozott elégedettséggel tudhatott magának. Igen: most már itt lakik, Mystic Falls lett ismét az otthona.

Kinek :: Kitty
Szavak száma :: 376
Megjegyzés :: LEZÁRVA