Shea Blackwell

SHEA JESSICA BLACKWELL

Szerepjátékos példa

Pont akkor kezdődött el a dal, amikor a zeneterem elé értem. Azonnal düh öntött el, amiért más énekelte. Igen, bárki nyugodtan énekelheti a dalt, hiszen nem én írtam, hanem még egy évekkel ezelőtti híres sláger. De ez az én verzióm volt. Sebastian-al közösen kicsit átalakítottuk a zenei aláfestést, hogy aztán ezt adjam elő azon a bizonyos nagy bemutatón.
Szabályosan berontottam a terembe és valami teljesen idegen csaj énekelte a dalt és ki volt a kíséret? Naná, hogy Seb!


Folytatták volna tovább, de utána észre vettek. Ahelyett azonban, hogy mérgesen leüvöltöttem volna a fejüket – a suli legnépszerűbb lánya ezt nyugodtan megteheti – leültem egy székre és rájuk bámultam.
- Folytassátok csak! Miss Névtelen biztos jobb előadópartner nálam. – mosolyogtam érdeklődést színlelve, de szemeim csak úgy villogtak a haragtól. Egy darabig értetlenül bámultak rám. A csaj szólt volna Seb-nek, hogy folytassa, amikor az leintette őt és odajött hozzám.
- Zavarok? – kérdeztem úgy téve, mint aki nem érti, mi folyik itt. Megfogott egy széket és velem szemben helyezte el. Vett egy nagy levegőt, majd rám nézett. Jól ismertem ezt a gesztust. Ilyenkor vagy nagyon megbánt valamit, vagy pedig egy bántó dolgot fog közölni. Ezer százalék, hogy most utóbbira kerül sor.
- Seha… Nem akarlak megbántani, de… szóval a múltkori botrányod miatt kizártak téged a versenyből és… - tovább is mondta volna, de én félbeszakítottam.
- És úgy gondoltad hátba szúrsz? Hogy valami senkiházival adod elő a dalt, amit közösen átalakítottunk? És mégis milyen botrányról beszélsz? Az, hogy a sulis pompomlány ruhámban ültem be egy kocsmába, nem nevezhető egy eget rengető szentségtörésnek! Inkább szégyellned kéne magad, amiért ezt tetted! – kiabáltam, majd az utolsó mondatnál dühösen felpattantam a székről, ökölbe szorítottam a kezem és úgy néztem rá. Szemeimmel villámot tudtam volna szórni. Nem értette, minek akadtam ki ennyire, de látszólag már ő sem bírta tovább és ő is felállt a székről, így jó másfél fejjel felém tornyosulva.
- Elárulnád miért vagy ilyen féltékeny? – kezdte ő is, és amikor látta, hogy félbe akarom szakítani, gyorsan folytatta – Ne mondd, hogy nem vagy az, a vak is látja! És itt nem csak a zenére gondolok! Egyértelműen lerí rólad, hogy félsz attól, hogy ez a szemrevaló szöszi esetleg elcsábít engem! – miután abba hagyta a kiabálást mintha azonnal meg is bánta volna, amit mondott. Csak álltam ott és teljesen megalázva éreztem magam. Ritkán sikerül érzékeny pontra tapintani nálam, de Seb ezt elérte. Beletrafált a közepébe. Eddig azonban még magamnak is alig mertem bevallani, hogy érzek valamit iránta, nem hogy neki, vagy bárki másnak. Komolyan türtőztetnem kellett magamat, hogy ne keverjek le neki ott helyben egy hatalmas pofont. De le kellett vezetnem valamilyen fizikai módon a dühömet. Megfogtam hát a zongorán álló üres vázát és jó erősen a falhoz vágtam, mire az nagy hanghatás közepette darabokra hullott. A lábaim pedig mintha már nem bírtak volna el engem, felmondták a szolgálatot, én meg a földre rogytam. A padlón ülve, pedig egyszeriben sírva fakadtam. Fél szemmel láttam, hogy a szöszke elhagyja a termet, de továbbra sem nyugodtam meg.
Vártam, hogy Seb megint hátba szúrjon és a lány után rohanjon. De nem ezt tette. Leguggolt elém és a tekintetemet kereste. Nagy nehezen a szemeibe néztem és vártam, hogy ismét kiabáljon. De ismét nem azt kaptam, amire számítottam. Átölelt és magához szorított, miközben egyik kedvenc dalomat énekelte nagyon halkan.


Az első szakasz végénél elengedett, majd megint a szemembe nézett. Én magam még mindig nem hiszem el, de az jött, amire számítotok. Egy tündérmesébe illő jelenet. Két keze közé fogta az arcomat, majd megcsókolt. Rövid volt, de mindent elárult. Elárulta, hogy ő is ugyanúgy szeret engem, mint én őt. Tündérmese, mint mondtam, de ez nem egészen a vége.
- Ha lehet senkinek ne mondd el, hogy van egy ilyen oldalam is. Ártana a hírnevemnek. – mondtam, majd elvigyorodtam.
- És a csaj? Ő el tudja terjeszteni, nem? – kérdezte. Jogos kérdés, de a népszerűség az népszerűség, ez ellen semmit nem lehet tenni. Ennek a gondolatomnak hangot is adtam.
- Megpróbálhatja, de egy ilyen anonym senkinek nem hinnének. – féloldalasan elmosolyodtam, majd egyik szemöldökömet felvontam. Ez volt az úgynevezett „népszerű” mosolyom. Seb elvigyorodott, majd megint magához ölelt.