A ház többi része

...

Meredih töretlen léptekkel baktatott Caroline-ék háza felé. Péntek délután volt, és ő rendszerint ilyenkor beül a Grillbe beszélgetni vagy a könyvtárba, hogy keressen magának egy jó könyvet. Most azonban ilyesfajta terveit feladta, mert a lány küldött neki egy ijesztő SMS-t: „Mer, át tudnál jönni? Lehetőleg gyorsan! Köszi: Care” Merry persze szedte a sátorfáját, és azonnal elindult hozzá. Sejtelme sem volt, hogy mi lehet ilyen sürgő s a másik lánynak, de hiába hívta nem vette fel a telefont. Bizonyára, ki akarja kérni a véleményét ruhaügyben! Mint már korábban számtalanszor, és természetesen ugyanaz történik minden egyes alkalommal: Meredith ajánl valamit, Care gondolkodik, majd marad az eredeti választásánál, ergó felesleges volt az egész. Mer mégsem tudott rá haragudni, mert elvégre is, mire valók a barátok, ha nem erre? Rosszabbra pedig gondolni sem mert, azokat kirázta a fejéből, és úgy lépdelt fel a Forbes ház verandájára. Ismerős kis ház volt, a fehérre vakolt falai kissé kopottabbnak tűntek, mint legutóbb, de ugyanolyan családias és bohókás volt a hangulata, mint előtte. Kopogott párat, de nem jött válasz. Néma csend.
- Caroline, én vagyok az: Meredith! – mondta hangosan, és megpróbált az ablakon belesni, de az ablakok be voltak sötétítve. Már azon volt, hogy pár perc várakozás, és ő elmegy innen. Lehet, hogy Caroline időközben bement a Grill-be azt sejtve, hogy ott megtalálja. De akkor kinyílt az ajtó…
- Jó újra itthon látni! – kiáltotta egy emberként legalább egy tucat ember, akik abban a kis házban nyomorogtak. Mer felismerte köztük a legtöbb osztálytársát, focistákat meg látott ismeretleneket is. Hát persze, ingyen kaja és pia, ki hagyná ki? Elfintorodott a lány, mikor meglátta az „Üdv itthon Merry!” feliratú díszlampionsort. Ennyit arról, hogy nincsen köszöntő buli. Ezért még számol Care-rel. Egy kisebb tömeg berángatta a kint álldogáló lányt, aki tanácstalanul nézett végig az arcokon, keresve barátnői arcát, és néha vissza-visszaköszönt azoknak, akik csak egy „Helló’-ra is, de méltatták.

A suliba már azon gondolkoztam, hogy milyen bulit tervezzek Meredith-nek. Tudom, hogy megígértem neki, de már régen csináltam, most jó esne egyet szervezni.Miután vége lett a bulinak csak annyit tettem, hogy az összes ismerősömnek szóltam, hogy jöjjenek hozzám, mert csinálok egy bulit.
Mielőtt még hazamentem szedtem "pár" kelléket a bulihoz. Szó szerint eléggé sokat. Vettem lila és fekete selymet, amit díszítésnek gondoltam. Még vettem hozzá passzoló lufikat, és aztán mentem el élelmiszerboltba venni italokat, ételeket és még egyebet. Persze mondtam, hogy bárki hozhat innit vagy kaját.
Hazaértem jó sok zacskóval a kezembe, de szerencsém volt, hogy van kocsim. Több kör sétálás után bevittem az összes zacskót. Először a díszítéssel végeztem, szépen a falra rakosgattam. Néhányan előbb jöttek és segítettek nekem fölfújni illetve fölrakni a lufikat. Miután kész lettem, folytattam az ételek és italok kirakását. Minden asztalt betöltöttem.
Egyre többen jöttek meg, és végül szólt valaki, hogy az ünnepelt már sétál felénk. Mondtam nekik, hogy kapcsolják le a villany, úgy még nagyobb meglepetés lesz. Hallottam ahogyan kopog és kiabál valamit, de nem mentem oda.
- Sss - csitítottam a népet, mert egyre hangosabb lett. Megkértem őket, hogy csak akkor szóljanak meg ha már bejött. Aztán megkértem az ajtóhoz legközelebb álló embert, hogy nyissa ki az ajtót. Meredith kissé meglepődötten, és valahogy láttam az arcán, hogy rám gondol. És előbújtam a tömegből, és odamentem Mer-hez.
- Szia! Bocsi... - utaltam a bulira. Csak nem fog annyira kiakadni, de majd meglátjuk - Jó újra itthon! Lehet, hogy ezt már mondtam, de akkor is - öleltem meg a barátnőmet.

Meredith először kissé durcásan nézett körbe, de a sok vidám és élettel teli arcot látva, nem bírta ki mosolygás nélkül. Halvány mosollyal fogadta a köszöntéseket. A legtöbben örültek annak, hogy visszajött, legalábbis ezt mondták. Mer nem tartottam magát népszerű lánynak, nem is viselte volna jól a népszerűséget, ahogy a figyelmet sem – a mostani sem volt igazán ínyére épp emiatt – de Elena és Caroline mellett megtanulta ezt kezelni, hiszen ők igazán menők egész iskola-, sőt városszerte. Ezért azonban el kellett azt is fogadnia, hogy vannak, akik csak azért barátkoznak vele, velük, hogy azzal magukat népszerűsítsék. Meredith az ilyen hízelgőket tartotta az emberi társadalom sarának. Most azonban senkire sem tudott haragudni, talán még jól is fogja érezni magát, és megfeledkezik a már napok óta fejében járó vámpírokról. Egy kis buli talán kiveri a fejéből azt az aprónyi paranoia-át, amit ő óvatosságnak nevezett, ami miatt meggondolta, hogy kivel áll szóba egy ideje, és kivel nem. Nem volt kedve összefutni egy vérszívóval, azt pedig még kevésbé akarta, hogy a szülei váljanak célponttá, így azt vallotta, hogy jobb az óvatosság.
„Engedd el magad! Add meg azt az örömet Care-nek, hogy jól sikerült ez a buli!” parancsolta meg magának, és felnevetett meglátva a lányt, aki azonnal egy bocsánatkéréssel indított. „Hát van is miért!” mondta volna legszívesebben, de visszafogta magát annak érdekében, hogy ígéretéhez vagyis inkább parancsához tartotta magát.
- Jól van, nincs semmi baj! – rázta meg a fejét továbbra is mosolyogva, majd szorosan magához húzta Caroline-t, hogy visszonozza a barátnős ölelést. Majd hátralépett, és körbetekintett. Majdnem mindenki őket figyelte, elvégre is Mer az ünnepelt, de ő el szerette volna terelni magáról a figyelmet.
- Hé, buli van, nem? Zenét be, és dobjuk fel ezt a napot! Nem a sok nyomasztó suli miatt jöttem vissza! – jegyezte meg, és lelkesítő beszéde valóban buzdította a népet, hiszen bekapcsolták a rádiót, néhányan beszélgetni kezdtek, míg mások beszélgetni.
- Tartasz itthon alkohol-mentes italt is? – kacsintot Merry Caroline-ra. Tudta, hogy kell legyen, elvégre is az anyja a sheriff – aki ki tudja, mit szólna egy ilyesn bulihoz, de most nem az a lényeg – viszont egy buli megköveteli az alkoholt, amire pedig Mer nem vágyott most.

Party

A közelgő party lehetősége, egyfajta doppinggal látott el. Vártam a lehetőséget, hogy ismét meglátszódhasson Mystic Fallson, hogy bezzeg itt az emberek tudnak élni, na meg, ismét lehetőségem van összefutni Elenával. Ez volt az egyik legnagyobb tényező, mivel, igen csak össze akartam vele futni, és ha olyan csúnyán akarunk fogalmazni, játszani akarok vele. De mi ebben olyan rossz, ha kölcsönösen is élvezhetnénk a játék örömét? Ez a játék, sokkal de kellemesebb lett volna számomra mint maga a vér. Talán egy kis időre még diétáztam is volna az érdekében. De nem volt rá szükségem. Igazán, nem törődtem éhségemmel, nem volt kedvem vért venni magamhoz indulás előtt. Sokkal de ízletesebb tudott lenni, hogyha a buli hevében két egymásnak simult test egyike csap át a rettegés extázisába, ahogy egy végzetes fogsor csapódik össze a torkán. Talán kegyetlen volnék? Lehet, de élvezem.
A Forbes ház előtt, mielőtt bevonultam volna, még egyszer megállapítottam, hogy milyen jól nézek ki, és az a fekete bőr dzseki, alatta egy fekete izompólóval, tökéletesen Damonösen mutat. Igazítottam rajta egyet, miközben elindultam az ajtó felé, és egy gyors rossz fiús félmosolyt villantottam, ahogy belépve a két elsőként kitűnő személyt pillantottam meg. Először ugye az ''ünnepelthez’' léptem természetesen, és kinyújtottam felé kezemet. Őt nem ismertem egyedül, így bizonyára ő lehetett az.
-Helló Meredith! Damon Salvatore vagyok, bizonyára már hallottál rólam. Szia Caroline!
Kacsintottam egyet a két lányra, majd szemeimmel fürkészően kezdtem nézelődni, Elenát kerestem vele, minél előbb oda akartam menni hozzá. Tartottam attól hogy lehet betoppan Stefan és akkor megelőz.

Legalább fél órája álltam a tükör előtt és nézegettem, hogy mit is vegyek fel a buliba. Szórakozni akartam egy kicsit, ráadásul ez Meredith visszatérő bulija, amit utáljon bármennyire is élvezni fogja. A hajam felkötöttem és egy lilás ruhát vettem fel, ami tökéletesen kiemelte az alakom. Halvány sminket vittem fel az arcomra, felvettem néhány, a ruhámhoz passzoló ékszert és leheletnyi parfüm magamra fújása után úgy döntöttem készen állok arra, hogy egy jó bulit töltsek el a barátaimmal. Igyekeztem nem folyamatosan a két Salvatore fivéren gondolkodni. Megráztam a fejem, hogy kiverjem őket a fejemből és lesétáltam a lépcsőn, miután bekiabáltam Jeremy szobájába is, hogy indulhassunk. Ő is készen állt, és miután összeszedtük Bonnie-t is elindultunk a Forbes házhoz. Hamar odaértünk, szerencsére még időben, Meredith előtt. Tartottam attól, hogy elfogunk késni. Kiszálltam az autóból és miután bevártam Jeremy-t és Bonnie-t elindultam a házba. Beérve elismerően pillantottam Caroline felé és oda is mentem hozzá.
-Ez szép munka. Ne haragudj, hogy nem jöttem előbb. -néztem rá bűnbánóan.
Az emberek egyre csak gyülekeztek. Aztán eljött az idő, Meredith is betoppant. Elmosolyodtam a meglepettségen az arcán. Persze én is kiabáltam a többiekkel az üdvözlést. De üdvözölni sajnos még nem volt lehetőségem, mert valami gikszer történt a konyhában ezért rögtön oda rohantam, hogy Care-nek ne kelljen most ezzel foglalkoznia. Ha már díszíteni nem segítettem ennyit igazán megtehettem érte. Nem volt nagy dolog, csak levertek egy poharat. Gyorsan összesöpörtem, aztán a kukába dobtam a szilánkokat.
Mivel meghallottam a zenét is úgy döntöttem végre előre megyek és üdvözlöm Meredith-et, hiszen őt ünnepeljük, nem mellesleg az egyik legjobb barátnőm, vele akartam lenni. Ahogy kisétáltam a konyhából meglepetten pislogtam Care és Meredith felé, amint megláttam Damont is. Vettem egy mély levegőt, mosolyt varázsoltam az arcomra és odasétáltam hozzá. Elsőként megöleltem Mert.
-Üdv újra itthon csajszi! -vigyorogtam rá. Caroline-nal már találkoztam, ezért a férfi felé fordultam.
-Szia Damon! -mosolyogtam rá kedvesen bár kicsit zavartan.
-Mit keresel itt? -hajoltam hozzá közelebb és mondtam ki halkan a kérdést.

- Köszönöm - dicséretére csak ezt a rövid szót használtam. Nem kell semmivel sem többet mondani. Ez csak jót tesz az embernek.
- Semmi gond. Akadt pár ügyes kéz az iskolából - mosolyogtam Elena-ra. Próbáltam valamennyi örömet etetni belé, ezek után is. Biztos megviselhette Őt a dolog. De akkor is muszáj mindent túlélni, előröl kezdeni.
Amikor Meredith azt mondta, hogy semmi baj, akkor éreztem, hogy volt értelme megtartani a bulit. Meredith végül kapcsolódott a buliba, majd megkérdezte, hogy tartok-e alkoholmentes italt is.
- Persze. Például ott csak azok vannak - mutattam oda a kanapé melletti kis asztalra. Tele volt limonádéval, teával. És persze poharak is voltak ott.
- Hello! - mondtam kissé unott hangnemben. Én a Damon helyében nem bulizgatnék itt, hanem inkább Stefan-t próbálnám megmenteni. Mindegy, Elena úgy sem hagyja annyiban. Ha Damon nem, akkor Ő elindul megkeresni Stefan-t.
Kicsit táncolva elindultam az alkoholmentes italok felé, és vettem egy poharat, amibe limonádét raktam teli. Azt meg is ittam.

Szépen lassan kezdett valóban buli-hangulat eluralkodni a házban, ezt Meredith tisztán érezte, és egyáltalán nem bánta. A visszaköltözéses ügyek miatt ugyanis nem volt rá túl sok ideje, hogy felkeresse a régi ismerősöket. Amit a legjobban sajnált, hogy még Bonnie-val sem találkozott visszaérkezése óta. Ezért most hirtelen azonban megörült a partinak, hiszen így erre is lesz lehetősége, ha minden jól alakul. Míg Caroline válaszára várt az alkoholt illetően, hirtelen odalépett mellé egy férfi, és köszönt neki. A lány először nem jött rá ki az, de meghallva a nevét azonnal beugrott neki, hogy ki mesélt róla, és minek kapcsán. A híres Damon Salvatore, Stefan bátyja. Azonosította magában Meredith, és tekintete végigsiklott az idegenen. Hát igen, jogos volt Elena megjegyzése azzal kapcsolatban, hogy ő amolyan „rosszfiú”, ez látszott már az öltözködésén is. Meg aztán nem a jobbik fajtából, elvégre is vámpír. Meredith alig láthatóan megborzongott erre a gondolatra, de Care nyugodtságát – vagyis talán kissé paprikás hangulatát – látva a férfi megjelenésével kapcsolatban, elmosolyodott, és kezet fogott Damon-nel.
- Örülök, hogy végre találkoztunk. Igen, hallottam ezt-azt – mondta Meredith, és elhúzta a karját. Valóban, meg van a férfi híre már az iskolában is, nem beszélve arról, amit Elena mesélt. Apropó Elena! Meredith hirtelen ölelő karokat érzett maga körül, és megpillantotta az őt vidoran üdvözlő barátnőjét. Gyönyörű volt, mint mindig. Merry kicsit el is szégyellte magát, amiért így állított be ide: egyszerű farmernadrágban és flitteres fölsőben, amelyeket aznap a suliban is viselt. De hát mit tegyen, ha egyszer meglepték, és egyáltalán nem is számított ilyesmire? Pedig számítania kellett volna, ismerhette volna már ennyire Caroline-t, de ezek szerint még van mit fejlődnie emberismeret terén.
- Jó újra itthon lenni! De azért a buli túlzás! – jegyezte meg megrovóan, bár mosolyogva Merry Elena-nak, aki ezek után azonnal Damon-hoz fordult.
- Bonnie merre van? – kérdezte Merry Caroline-tól, és követte a lányt az italok felé. Majd Elena felé pillantott, aki éppen kérdezett valamit Damon-tól, amit Merr nem hallott tisztán.

Party

Az unott hangnemnél nem ragadtam le igazán, egyszerűen rámosolyogtam, aztán tovább pillantottam Meredithre. Valahogy éreztem hogy már hallott rólam, meg is lepett volna hogyha nem. Ha Elena nem is büszkélkedett velem, voltam annyira népszerű hogy a legtöbb beszélgetés témájaként jelen legyek, és ezt tökéletesen élveztem. Hiszen, példás személy voltam mindenki számára, persze, kissé másképpen azoknak akik tudták hogy mi is vagyok. Sajnos, pont az tudta, akinek másképp szándékoztam fölvázolni. Szörnyetegként ismert meg, de mostanságra szerencsére sikerült átírnom a fejében lévő képet rólam. Közben a kézrázás végeztekkor bukkant föl éppen Elena, és én nemes egyszerűen, úgy villantottam felé a tökéletes Damon mosolyom, mintha mi sem lenne egyszerűbb hogy miért vagyok itt.
-Szia Elena! Hát hozzád.
Szándékosan közelebb hajoltam hozzá, ám csak félhangerővel mondtam el a szavakat, mintha csak az egybegyültek fülében akarnák bogarat elültetni, de azért igyekeztem úgy hogy Elenának kevésbé tűnjön fel, hátha csak elhiteti magával hogy paranoiás. Mosolyom közben nem lankadt, ahogy ismét hozzászóltam.
-Hogy vagy?
Mintha, teljesen természetes lenne ez a találkozás, és véletlenül futottunk csak volna össze. De ez bizony egyáltalán nem így volt, biztos vagyok benne hogy szinte egyáltalán nem érdekelt volna ez az esemény ha ő nem lenne itt.

Meg nem szűnő mosollyal néztem Meredith-et. Elvégre az ő bulija, miatta van itt mindenki. Annak ellenére, hogy a hangulatom mostanában nem volt épp bulizós . Mára mégis összekapartam magam, mert egyrészt nem akartam a savanyú képpel elrontani a barátnőm buliját, másrészt meg lazítani akartam úgy, hogy mindet ténylegesen elfelejthessek legalább arra az időre, amíg itt vagyok. Ez persze abban a pillanatban kudarcra lett ítélve, amint megláttam Damont. Vettem egy nagyon nagyon mély levegőt, aztán Care-re és Mer-re néztem, akik elszambáztak az italok felé. Nem is rossz ötlet, most rám férne egy jó nagy pohár hideg víz. A válaszára rá emeltem a tekintetem elszakítva ezzel a megváltást jelentő víztől. Való igaz, mostanság igyekeztem kerülni, ami vélhetően túl feltűnőre sikerült. Nem tudtam hogy álljak hozzá vagy mit is mondjak neki, ezért láttam jobbnak, ha nem találkozunk. Persze ez is gyorsan halott üggyé vált ugyanis nem hagyhattam, hogy Ő és Katherine kihagyjanak a terveikből Stefan megmentésére irányozva. Azt nem voltam hajlandó megengedni. Az egyszerű kérdésre szinte automatikusan feleltem azt, amit egyébként mindig szoktam mindenkinek.
-Jól, kösz. Te hogy vagy? -kérdeztem kicsit sablonosan. Miután még egy pillanatot vetettem két barátnőmre majd megragadtam Damon kezét és magam után "vonszoltam" egészen a konyháig. Mivel nem találkoztam vele úgy gondoltam itt az ideje elmondani neki a dolgokat, legalábbis, ami Stefant illeti. Fel alá kezdtem járkálni a konyhában, majd fogtam magam neki támaszkodtam a pultnak és úgy néztem a férfit.
-Amikor találkoztam Stefannal, azt mondta valami dolga akadt Klausnak és hogy...eltudott tűnni egy kis időre. De annyira...más volt. Tudom, hogy az emberi vértől, de...nem tudom, megijesztett. -mondtam el a gondolataimt amik hirtelen eszembe jutottak a találkozással kapcsolatban.
-Ki kell szabadítanunk, mert ez így nem megy...
Sóhajtottam fel és néztem némileg kétségbeesetten. Azon nem volt időm filózni, hogy a kint lévő emberek mit is gondolhatnak arról, hogy csak így ide rángattam Damon Salvatore-t.

- Bonnie? Nem tudom... talán Jeremy-vel lóg- mutattam az ujjammal is, miután visszafordultam Meredith-hez. Mostanában azért Ő náluk sincs minden rendben. Bonnie állandóan föl akarta áldozni magát, Jeremy meg ezt nem tűri. Hát mindig vannak bonyodalmak a szerelmi életben.
- Ki tudja - ennyit azért mégis hozzáfűztem, mert így legalább kiderült, hogy tényleg nem tudom.
- Tényleg bocsi... csak hiányzott már a szervezkedés. Imádom - bár tudom, hogy már megbocsájtott, de akkor is kiböktem mégegyszer. Nem tudom miért, de nagyon szeretek szervezkedni. Ráadásul olyankor mikor barátnőm van a képbe, akkor ki se hagyhatom, mert akkor aztán sok mindent veszek.
- Ja... de ha annyira érdekel - jutott eszembe mikor megláttam Elena-ékat - kérdezd meg Őt - mutattam Elena-ra, aki Damon-nal beszélgetett. Bár azt nem hiszem, hogy pont most kéne odamennie, mivel úgy veszem ki a tekintetükből, hogy Stefan-ről vagy egyéb nehézségekről vitatkoznak.

- Ó, igen. Bizonyára minden szabad percüket együtt töltik! – jegyezte meg kissé irónikusan Meredith. Sosem értette, hogy miért olyan fontos egy egyszerű párkapcsolat, hogy mindent elhanyagoljanak mellette. Szerinte ugyanis egy igazi kapcsolat akkor jó, ha a benne élők képesek mindent „felülnézetből” látni, jut idejük, energiájuk másra, például a barátaikra. Mert A lány szerint egy pasi miatt nem szabad elhanyagolni a talán – sőt sok esetben biztos - hosszabb távú barátságokat. Mer látta Caroline-on, hogy valóban fogalma sincs arról, hogy merre lehet barátnőjük, mire a lány vállat vont, és ő is töltött magának egy pohárba limonádé, hogy igyon valamit, mert kezdett szomjas lenni.
- Oké! Nincsen semmi baj! – legyintett, és megmosolyogtatta Care mentegetőzése. Ismerte őt, és nem tudott rá haragudni ilyen apróság miatt. Ezzel legalább feldobta a napját, és eltereli mindük figyelmét a vámpírokról, amiért Meredith most igazán hálás volt, mert a Klaus-szal való könyvtári találkozója előző nap egyáltalán nem hagyott benne jó nyomot. Ó, Istenkém, tényleg! Erről feltétlen tudnia kell Elenának, jutott eszébe, és mikor Caroline a lány felé mutatott, hevesen bólogatni kezdett.
- Igen, ez jó ötlet! Egy pillanat… - mondta, és letette a félig üres poharát az asztalra, majd átvágva a tömegen, visszabotorkált Elena-hoz és Damon-hoz.
- Bocsánat a zavarásért, de azt hiszem, tudnotok kell valamit… - jegyezte meg, és bár többes számban beszélt, végig Elena-t nézve. Nem akarta megijeszteni őt, hiszen sokat ő maga sem tud mondani, de ha már barátnője egyszer elmondta a vámpírok létét, joga van értesülni arról, hogy Merry találkozott a „főgonosszal”.
- Tegnap összefutottam Klaus-szal – fejezte be a mondatot egy jelentőségteljes pillantást vetve mindkettejükre.

Elmentem a buli helyszínére, hisz Elena említette, én pedig már megígrtem, hogy ott leszek. A Forbes házban volt a gyülekező, hisz ezt a partit Caroline szervezte. Ezt csak onnan tudom, mert ő egy régi pom-pom lány volt. És mi pedig minden ilyen személyt ismerünk. Bár, mindenki tudja, hisz mi focisták vagyunk. Már összeszokott csapatot alkotott a foci és a pom-pom tábor, hisz már egy pár versenyre együtt mentünk. Már mint mi játszottunk, ők meg szurkoltak nekünk, hogy nyerjünk. Nem is tudom, hogy nem hallanám az ő hangjukat, akkor nem biztos, hogy ennyi gólt tudnék rúgni. Be kell vallanom, hogy jól esik nekem a bíztatás, hisz az erőt ad nekem.
Szóval beléptem a házba. Rötön megláttam a hatalmas tömeget. Uhh... ez még nekem is kicsit sok ember. Nem tudtam, hogy ennyi embernek jelentett valamit Meredith, de most már ezt is megtudhattam. Hát, hogyha Caroline-t nézzük, akkor nem is tudtam, hogy miért nem gondoltam eddig erre. Rögtön meg is láttam az előbb említett lányt, és rögtön odamentem hozzá.
- Jó buli lesz itt, az biztos - jegyeztem el, majd az alapvető kérdést fel is tettem - Te szervezted a partit, igaz? - kérdeztem mosolyogva, bár azt hiszem, hogy igen - Bocsi, amúgy Sam Williams vagyok - nyújtottam kezet a lánynak egy még nagyobb mosollyal - Bár, szerintem már találkoztunk - tettem hozzá. Az én emlékezetem jó, de ki tudja, hogy ő hogy áll ezzel.

Party

-Nagyon remélem hogy ez nem csak valami sablon duma, és Stefanon kattog az agyad közben...
Azt már nem tettem hozzá hogy hogy is lennék. Amikor kezem megragadta, és vonszolni kezdet, azt mondhattam volna hogy kíváncsisággal fűszerezett önelégülltségnek álcázott öröm érzet kavarog bennem, de sajnos hamar végeszakadt. A mosolyom, lassan igyekeztem eltüntetni, mintha csak a hangulat enyhülne, és alig tudtam megállni hogy keserűen motyogjam el a Stefan nevet, de végül, sikerült megállnom. Ettől független, érdeklődve hallgattam végig, amikor újra megszólaltam, és úgy döntöttem hogy kimérten fogok válaszolni, mintha egyszerű munkáról lenne szó. Nem tagadom, arra számítottam hogy arról lesz szó ami múltkor az autóban történt, és reméltem hogy ez bizony, véleménynyílvánítás lesz, mi szerint én vagy Stefan.
-Ezzel az információval nem megyünk többre. Ha Stefan vér hatása alatt áll, vége. Csak erőszak hatására tudjuk valószínűleg ismét leszoktatni. Ne menj a közelébe. Veszélyes.
Igyekeztem, nemes egyszerűen beszélni, és csupán ennyit közölni. Persze, az agyam már kattogott, hogy mit is lehet ezzel kezdeni, de biztosra vettem hogy nincs egyéb fontos. Közölte volna azt. Ahogy ezen gondolkodtam, igencsak meglepődtem. Meredith jelent meg, akinek tartsák a bulit, és Klausról hadobált, ami alatt összehúztam a szemöldököm, és Elenára pillantottam. Remek hogy most tudom meg hogy ez a lány is beavatott. Nagyon remek. Rápillantottam, és egy sóhajtás után szólaltam meg.
-Meglepő hogy még élsz... Mi történt?
Kis hatás szünet után kérdeztem csak rá hogy mi is történt, lényegében, az élete különösen nem érdekelt. Kissé odavetette a hangulatom, megint csak a Stefan téma, de azután, erőltetett mosoly jelent meg az arcomon. Nem fogja elrontani az estét.

-Tényleg érdekel mi van veled. Ennyire ismerhetnél. -ráncoltam össze a homlokom. Sablonkérdésnek sablonkérdés, de ez egyáltalán nem jelentette azt, hogy ne vittem volna bele őszinte érdeklődést. Mindig fontosnak tartottam, hogy mi van vele és bármennyire küzdöttem ellene, a múltkor történtek óta ez az érzés csak erősödött. De mivel azóta találkoztam Stefannal elakartam mondani Damonnek mi történt.
-Tudom...megkérdezte megharaphat e. Soha...soha nem tett ilyet. -támaszkodtam a pultnak és aggódó tekintettel néztem Damont. Egyáltalán nem tetszett ez a helyzet. Nem akartam, hogy Klaus lelketlen szörnyeteget kreáljon Stefanból.
Láttam Damon arcán a közönyt, amit először nem tudtam hova tenni, de aztán gyorsan rájöttem, hogy nem egy ilyen beszélgetésre számított.
-Igazad volt...akartam, ami a kocsiban történt. -közöltem végül, mintha csak annyit mondtam volna "szép idő van ma". Nem tudom mi is ütött belém pontosan, de úgy éreztem ezt igenis meg kell neki mondanom, ennyivel tartozom. Meglepődtem, ahogy Meredith megjelent. Azon meg még jobban, amit mondott.
-Klaus? Te...találkoztál vele? -kérdeztem aggódó tekintettel.
-Sajnálom...hogy belekeveredtél. -néztem Mer-re elgondolkodva. Hihetetlen, hogy Klausnak semmi sem szent. Ezek után Damonre pillantottam.
-Muszáj volt elmondanom neki...Jenna talán élne, ha hallgattam volna Ric-re és elmondtam volna neki.
Ezt így gondoltam, ezért is mondtam el Mer-nek. Ha tudja mi leselkedhet rá talán feltud készülni.

- Oké - motyogtam utólag szinte magamban. Egy ideig néztem a falon csüngő képet, majd egy ismerős nevet hallottam meg. Klaus. Nem tehetek arról, hogy jó ma hallásom. Ezekszerint Meredith is tud róla. Ez tök jó, hogy én nem tudom! mindegy most nem ronthatom el a kedvét. Hagyom inkább, hogy kibeszélje másnak. Most már sajnálom, hogy hazudtam neki, mindegy... most már nincs visszaút.
Egy kicsit ismerős hangot hallottam meg. Megfordultam és egy középmagas, erős fiút láttam meg. Ismerős volt az arca, de nem tudtam honnan.
- Igen, én... - mondtam neki talán egy kicsit szerényen. Amihez ért az ember azt csinálja. Különben miért élne az ember, ah nem azt csinálná, amit szeret. Persze vannak olyan napok, amik nem jönnek össze, de talán azt kijavíthatjuk. Az ember néha olyat csinál, amit megbán vagy esetleg még maga se hisz el, hogy képes ilyenre. A vámpírság ilyen, megváltoztat.
Mikor újból megszólalt, akkor jöttem vissza a valóságba igazán. Szélesen mosolyodva mutatkozott be. Sam Williams. Most már rémlik kicsoda! Azt hiszem a focicsapatban játszott.
- Igen... szerintem is - értettem vele egyet. Mári emlékszem, hogy beszélgettünk párszor, nem is tudom, hogy felejthettem el.

Party

-Egyszerűen nincs mit mondanom. Semmi érdemleges. Lehet hogy Klaus valóban legyőzhetetlen, de akkor vagy Bonniet kel használnunk, vagy megzsaroljuk valamivel.
Érdekesen hatot, hogy egy olyan alkalmon is erről kel beszélni, ahova az ember általában szórakozni járna el. Úgy látszik, az egyéb elfoglaltságaimmal töltött időt kitölti Stefan megmentése, amiért olyan hatalmas hülye. Vajon én egy fordított helyzetben, kész lennék csak az ő megmentéséért odadobni a szabadságom és Elenát neki? Ohh, apropó, igen, én igen. Túl becsületes volt ahhoz hogy ne akarjon megmenteni régebben. De ezt félretéve, előfordőlhat hogy elárúlnám őt. Elvégre, most is, talán a vér utánni vágyódásnál is hatalmasabb az hogy én el akarom árulni őt. Elárulni, cserbenhagyni, és megkapni Elenát. Úgy hogy csak az enyém legyen. Valóban olyan szörnyű dolog lenne ez?
-Komolyan beszélek Elena. Ne menj a közelébe amíg nem kezdek vele valamit. Különben ha beszámíthatatlanná válik, és veszélyeztet, karót döfök a szívébe.
Nagy kavart okozott a fejemben hogy képes lennék e megtenni, ugyanis háború dúlt bennem azt illetően hogy Stefant valóban testvérként szeretem e még, vagy csak Elena miatt erőszakoltam ezt magamra. Ha csak magamra erőszakoltam, kétség sem fér hozzá hogy megtenném. A következő mondatára egy pillanatig, meredten néztem őt. Meglepett, hogy ha így is van bevallja, aztán, csak elmosolyodtam egy kicsit.
-Tudom Elena. Nem kel hogy mond, éreztem hogy akartad és érzem hogy még mindig akarod.
Engem ha akart se tudott volna akkor átverni, bár megtoldotta, az amúgy is hatalmas önbizalmam az hogy bevallotta. Közel éreztem magam a célhoz, és tekintetét továbbra sem engedtem el, azt akartam hogy bevallja hogy nem tudja megőrizni a hűségét.
-Elena... Megmondtam hogy segíteni fogok neked ahhoz hogy megtanulj élni. Már megtetted, nem fogja érdekelni Stefant hogy hányszor.
Lehet hogy túlságosan is pimasz vagyok, de most kel lépnem, amíg Stefan nem önmaga. Ki kel hogy tudjam használni azt hogy most én lehetek a megmentő, aki közel van Elenához. Bármennyire is utálom hogy hősnek kel lennem. Beszéltem volna még tovább, de fölbukkant Meredith, és Klausról hadobált, és miután Elena kimondta a muszály szót, megemelkedett akaratlanul is a szemöldököm.
-Értem. Szóval muszály volt a beleegyezésem nélkül arról beszélned hogy mi is vagyok. Sebaj, még elfelejtethetem vele...

Meredith maga sem értette, hogy egy bulin, ahol jól kellene éreznie magát, miért hoz fel ilyen lehangoló témát, mint Klaus. Bár sokat nem tudott a vámpírról annyit felfogott, hogy veszélyes, és Elena élete szerelme nála van. Lehet, hogy ő nem tudott sokat róla, de annyi kiderült előző este, hogy a hibriddé vált Klaus igenis sokat tud Merry-ről és a családjáról. S ez volt az, ami igazán megrémítette a lányt.
- Kösz, hogy így aggódsz értem! – jegyezte meg gúnyosan Merr, mikor Damon unottan rákérdezett a találkozó kimenetelére. Nem várt semmit a férfitól, elvégre is csak most ismerte meg, de nem kellene az emberek dolgait félvállról vennie, talán akkor mindenki könnyebben elviselné a jelenlétét. Ebbe csak azért gondolt bele Meredith, mert észrevette, hogy Caroline, mintha szándékosan kerülné Damon társaságát, amit nyers viselkedése miatt immár teljesen megértett. Épp belekezdett volna, hogy mi történt előző nap, amikor Elena is megszólalt. A lány végighallgatta, hogy mit beszél barátnője és Damon, majd fintorogva megjegyezte.
- Nem szeretem, ha úgy beszélnek rólam, hogy közben tudomást sem vesznek a jelenlétemről – mondta, és szúrósan pillantott a vámpír felé. Fogalma sem volt, hogy mit értette azalatt, hogy „elfelejteti” vele, de jelenleg nem is érdekelte. Mint Klaus-tól megtudta a vámpírok képesek irányítani, manipulálni az emberek elméjét.
- Szóval igen találkoztam vele, a könyvtárban voltam, amikor felbukkant – emlékezett vissza. Meredith nem szégyellte, hogy könyvmoly, így az sem érdekelte volna, ha a frissen megismert vámpírbáty gúny tárgyává tesz emiatt, már megszokta az ezzel kapcsolatos gúnyos megjegyzéseket. Viszont mivel inkább Elena-val szerette volna közölni ezeket, felé fordulva mesélt tovább:
- Mint kiderült találkozott a nagyapámmal… épp mielőtt őt elmegyógyintézetbe zárták volna – súgta halkan, hogy csak a lány hallja meg talán Damon. De ki tudja, mire képesek a vámpírok? Nem tudta, hogy Elena ebből mennyit tud majd leszűrni, de nem akart világosabban fogalmazni, mert félt hogy mások is tudomást szereznek a „család szégyenéről”, arról hogy a nagyapja diliházban van. A Sulez-ék nagyon sokat tettek azért, hogy ezt mindenki elől elhallgatassák, így Meredith barátnői sem tudtak az esetről, de a lány remélte, hogy Elena rájön az összefüggésre a találkozás és az elmegyógyintézet közt: a megigézésre, hogy Klaus rávette valami olyasmire a nagyszülőjét, amit épeszű ember nem tenne.

-Bármennyire hihetetlen a zsarolás mellett teszem le a voksom. -mondtam teljesen komoly hangon. Bármennyire is önző dolog nem voltam hajlandó kockáztatni Bonnie életét. Biztos voltam benne, hogy találunk más megoldást, csak arra nem jöttem rá mi olyan lehetne a kezünkben, ami miatt Klaus elengedné Stefant. Idegesen karba fontam a kezeim és jobb kezemen lévő ujjaimmal a másik karomon doboltam.
-Jól van, igyekszem távol maradni tőle...de ígérd meg, hogy nem bántod, akkor sem, ha veszélyt jelent rám nézve. -léptem hozzá közelebb, hogy tökéletesen belefúrhassam tekintetem a kék íriszekbe. Tudnom kellett, hogy nem fogja bántani. Ha ártana is nekem nem szándékosan, a vér miatti elmebaj hibájából pedig nem kerülhet karó a szívébe és máskor sem.
-Lényegtelen, hogy akarom e vagy sem most is. -vontam meg a vállam. Nekidőltem kényelmesen a pultnak és Damont figyeltem. Tény, hogy nem pont egyszerű csak így mellette lenni, de most tényleg nem gondolkodhattam a saját érzéseimen. Túl necces volt a helyzet és túlságosan nagy volt a tét ahhoz, hogy magammal és a kusza érzelemvilágommal foglalkozzam.
-Nem fogja érdekelni? Lehet...engem viszont igen. Gondolkodom majd tényleg...de Stefannak most szüksége van ránk. -pillantottam fel rá, aztán a padlóra szegeztem a tekintetem. Nem most volt itt az ideje annak, hogy kettőnkről beszélgessünk. Most...amikor Klaust kéne megölnünk.
Abbahagytam a további mondandóm, amint megérkezett Merr. Meghökkentett, hogy találkozott Klaussal. Hihetetlen, hogy neki tényleg semmi nem számít. Nem akarom, hogy belekeverje a barátaimat, akik védtelenek.
-Sajnálom. De a beleegyezéseddel vagy anélkül sem hagyom, hogy még egyszer a titkok miatt haljanak meg emberek. -közöltem vele konokul, majd bűnbánóan néztem barátnőmre , amiért csak így beszéltünk róla.
-Hogyan? Klaus miatt volt az...egész? Csak nem értem miért...Sajnálom Merr.-gyorsan összeraktam mi köze van Klausnak Merr nagyapjához, és a felismerés elborzasztott. Plusz teljes értetlenséget váltott ki belőlem. Persze lehet, hogy Merr nagyapja csak szórakozás volt, de pusztán szórakozásból tenne Klaus bármit is , cél nélkül?
-Verbéna...szükséged lesz rá.-néztem Merr-re komolyan. Attól valamivel jobb lesz, legalább megigézni nem tudják.

PARTY

Mosolyra húzodott a szám, amikor csak egy kicsit határozatlanul mondja el a lány a választ. Tudtam, hogy ő szervezte ezt a partit, de azért mégis csak jó tudni, hogy így van -e? Az embernek biztosra kell menni az ilyen dolgokkal kapcsolatban. Bíztam Elena-ban, de lehetett volna az is, hogy ő nem él rá, és valaki rendezi meg helyette. De persze én az optimista hozzáállásommal nem gondolnék erre, de mégis csak valahogy el kell kezdeni a beszélgetés. Mégsem kezdhetem azzal, hogy mi a hobbid vagy mit szeretsz csinálni? Úgy gondoltam, hogy ez a kezdés befogja indítani a beszélgetést. Először egy egyszerű kérdés, majd jön a bemutakozás, és hogy honnan is ismerjük egymást. Ebbőé talán egy tartalmasabb beszélgetés is lehet, mégha Meredith miatt is vagyunk itt. A lányt kell köszöntenünk újra itt, de így több emberrel ismerkedhetem meg. És az jó, mert én szeretek találkozni az emberekkel.
Biztos, hogy beszéltem már vele, hisz valamelyik versenyen csak akptam tőle legalább egy sok szerencsét mondatot. De általában több szót váltok mindenkivel, mégha nem is találkoztam már vele életemben valaha is. Szóval abban reménykedtem, hogy nem csak én emlékszem rosszul, és tényleg csevegtünk egy kicsit több ideig. Egy kicsit kellemetlen lett volna nekem, hogyha mégsem, de ezek szerint még nem rossz a memóriám.
- Lesz valami olyan program, amire érdemes elmenni? - kérdeztem kíváncsian - Mert, ha már itt vagyok, akkor szívesen elmegyek - tettem még hozzá, hogyha tudja, hogy minek is tettem fel azt a kérdést. Egy újabb kérdés is felmerült bennem. Itt vagyok, és mégsem tudom, hogy hogyan is jött az ötlet ehhez a partihoz - Amikor Meredith visszajött, rögtön gondoltál rá, hogy szervezel neki egy partit? - tettem fel a másik kérdésemet. Ezt nem is biztos, hogy sokan tudják.

Klaus gondolatára Meredith-ben felment a pumpa, de Elena-ra így sem tudott volna haragudni. Olyan barátnője volt, hogy nagyon messzi van az a határ, ameddig megbocsáthatóan elmehet, és az, hogy figyelmen kívül hagyták őt egy beszélgetésben az meg sem közelíti ezt a határt, így Merr csak legyintett a dologra.
- Igen, miatta. Ezzel büszkélkedett nekem, hogy mikre vette rá a nagyapámat – rázta meg a fejét a lány lemondóan. Tehetetlennek érezte magát, és közel volt ahhoz, hogy feladja a magabiztos Meredith álcáját, és sikítva kiadja magából a fájdalmát. Olyan mélyen magába temette a szörnyű érzéseket, amelyeket a több mint 10 éve történt eset váltott ki, hogy iszonyúan fájt, mikor felszakadtak a múlt sebei. Már azt hitte, nem kell majd vele foglalkoznia, hogy enélkül is leélheti az életét, de épp most, mint derült égből kegyetlen villámcsapás tönkrevágta ilyenfajta elképzeléseit ennek a Klaus figurának a felbukkanása. Azt hitte, hogy már sosem kell szembenéznie a múltjával, de a hibrid idegen szinte erre kényszerítette, és pont azzal sikerült jönnie, ami a lánynak legjobban fájt. De ő ezt pontosan tudta, és ezt akarja felhasználni ellene.
- Nincs semmi baj, Elena. Már régen volt. De hidd el, én sosem értettem, hogy miért! Miért tenne ilyet bárki?– mondta Merry, és felváltva tekintet barátnőjére, illetve Damonra. Azt remélte, hogy egyiküknek lesz valami hasznos ötlete azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehetne megvédeni a várost ettől a pszichopata vámpír-vérfarkastól. De ha lenne, biztos cselekedtek volna korábban is.
- Verbéna? – kérdezett vissza a lány értetlenkedve. Nem tudta, mire célozhat ezzel Elena. – Az mire való? – kérdezte, bár teljesen hülyének érezte magát. Ó, Istenem, még csak most lépett be ebbe a világba, nem tudhat mindenről, de szeretne, mert csak így védheti meg magát, a családját és a barátait.

Talán oda kéne mennem. Beszélnem kéne Meredith-szel, de nem akarom elrontani a hangulatot, pedig igen is jó lenne, ha segíthetnék rajtuk. Úgy gondoltam, hogy hallgatózok, elvégre nem titkos dologról beszélnek. Legalább is nem olyan dologról, amiről én nem tudhatok. Egyszerre két hangra figyeltem, Elena-ékra és Sam-ére. És Sam-re mosolyogtam, hogy ne legyen túl feltűnő. Még talán egy kicsit szomorúan, de úgy, hogy azért ne vegyék észre válaszoltam Sam-nek.
- Lesz torta is. De azt csak a végén akarom odaadni neki - válaszoltam a kérdésére. Most már nem figyeltem atávoli hangokra. Most jön az a szokásos duma. Most ténylegesen odafigyeltem Sam-re. Na, jó... elvettem még egy poharat, de abba immár alkoholosat raktam bele. Legalább nyugtat.
- Ja, és van sörivó verseny is ott a háttérben - mutattam arra. Azért annyit nem vettem, hogy berugjanak. De azért egy kis buli jól jöhet. Azok ott a háttérben inkább a nagymenők voltak. Ők szoktak ilyenben versenyezni.
- De ez nem hiszem, hogy vall rád - néztem végig rajta. Talán izmos volt, de attól még nem néztem ki durvának.
- Majd segíthetsz akkor a tortát vinni - biztos, hogy elbírja. Igaz, hogy öt tornyos, de majd segítek neki. Mindegyikre rá van iírva egy betű. M van a lefölül, Y van legalul. Vagyis kijön a neve: Merry.

Party

-Remek ötlet. Komolyan azt hiszed, hogy egy több ezer éves vámpírnak vannak olyan szerettei akik fontosak lehetnek neki? Stefan egy gyalog a tábláján valószínűleg, csicskás. Csak a meggyilkolása maradt.
Esélytelen lett volna, hogy meg tudjuk zsarolni, legalábbis ebben a helyzetben. De viszont, volt egy remek ötletem, azt viszont, biztos hogy nem akartam feltárni Elena előtt, mert különben belefolyna. Majd én el fogom intézni, ő pedig maximum a szabad Stefan láttán jön rá hogy történt valami. Addig, valószínűleg amíg a kétségbeesésben forog, remélhetőleg az én karjaimban azután. Stefan sorsa pedig nem igazán érdekel, megmentem, ez jár neki. Nekem cserébe Elena.
-Nem, Elena. Ha veszélyes, megölöm.
Lengén mondtam ki a szavakat, mintha azt mondtam volna, hogy megyek és iszok valamit. Nem ígértem neki hülyeséget, és ez így volt rendjén. Nem mintha nem tudnák neki hazudni. Mindössze, hülyeségeket nem fogok mondani.
-Egyáltalán nem Elena. Nem vagy állat, vannak érzéseid és nem folythatod el őket. Amíg élek, addig nem.
Félmosoly futot végig arcomon ahogy hozzá lépkedtem, és rátenyereltem a pultra a két oldala mentén, hogy tökéletesen belefúrhassam a tekintetét a szemébe.
-Van valami amiben segíthetnél. Kivételesen nem életveszélyes.
Elejtettem a morzsákat, amikre remélhetőleg rákap. Tökéletesen biztos voltam benne hogy rákap, talán mert valóban segíthetne ezzel Stefannak, nem csak egy feltételezés amit mondok.
Ezután persze, társalgásba keveredtünk Merryvel, és Elena reagációjára, hangosan sóhajtottam egyet. Gyűlölöm ha a beleegyezésem nélkül tesznek valamit.
-Elena, végre fölfoghatnád a természet legnemesebb törvényét. Vagy ők, vagy mi.
A Klaussal való találkozás fölkeltette az érdeklődésemet. De a másik bugyuta kérdés gyanánt, fölmerült bennem, hogy miért nem tájékoztatjuk mindjárt egész Mystic Fallst. Vajon hányszor kell még átélnem a beavatás első lépéseit?
-Elena, ha már beavattad, tehetted volna normálisabban is. Tudod Merry, ha egy vámpír tegyük fel én, a szemedbe néznék most és azt mondanám hogy akaszd fel magad, kérdés nélkül megtennéd. Verbénával a szervezetedben már nem.

-Valami vagy valaki még számára is fontos kell, hogy legyen. -nyeltem egy nagyot. Nem volt jó hallani, hogy Stefan komolyan csak egy gyalog lehet bárki sakktábláján, de be kellett látnom, hogy Klaus számára mindenki egyszerű bábú, akit úgy rángathat, ahogy csak kedve tartja.
-Nem hagyom, hogy megöld. -közöltem vele egészen egyszerűen. Persze terveim között még nem szerepelt az, hogyan tervezem megállítani Damont, de úgy gondoltam a rögtönzéseimből születhetnek a legjobb dolgok, vagy nem...de az utóbbira nem is akartam gondolni. Nem akarom holtan látni egyik Salvatore fivért sem. Túl fontosak lettek nekem ahhoz, hogy ezt hajlandó legyek elviselni. Már szinte mindenkit elvesztettem, őket nem fogom.
-Te is tudod, hogy eltudom fojtani őket...egy ideig igen. -gondolkodtam el, majd ismételten elvesztem a kék íriszekben, amikben mostanában túl gyakran tettem ezt. Pontosan tudom mennyire nem szabadna ezt csinálnom, de a bensőm folyamatosan tiltakozik, nem akarja hagyni, hogy elfelejtsem, ami köztem és Damon között történt.
-Segíthetnék? Mit kell tennem? -kérdeztem szinte azonnal, amint meghallottam a segíteni igét. Bármit megtettem volna csak azért, hogy ne kelljen tétlenül üldögélnem és úgy tennem, mintha semmi gond nem lenne, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.
-Hmm...fogalmam sincs miért tehette azt vele...-néztem gondolkodva Merre, ugyanis ötletem sem volt arra miért is tehette Klaus azt a nagypapájával, amit tett.
-Igen, ahogy Damon mondja. Megvéd a vámpírigézéstől.

Jó tudni ebben a veszélyes világban, hogy van egy növény – név szerint verbéna – ami mégiscsak képes megvédeni ezektől a lényektől, vámpíroktól. Meredith beleborzongott a gondolatba, hogy mi mindent megtehetett volna Klaus aznap a könyvtárban. Akár ott, helyben rávehette volna bármire, de ehelyett azt mondta, hogy csak „hamarosan” de eljön az ő ideje. Bár a lány nem értette, hogy mire céloz ezzel, nem is igazán akarta megtudni, elvégre is a jövőben igyekszik majd elkerülni őt. Nem mintha eddig ez nem lett volna célja, de az új dolgok ismeretében – például, hogy miképp néz ki, mire képes és mit akar – jobban tud talán vigyázni másokra, és igyekszik majd ő is óvatosságra inteni a szeretteit. Fogalma sincs, hogy Klaus miért pont az ő családját pécézte ki, de bele sem mert gondolni, hogy a nagyapja és utána ki következne a sorban. Lehet, hogy az anyja vagy az apja? Végül is nem mindegy? A lényeg, hogy mielőbb el kell tüntetni ezt a pszichopatát a városból! Merry lelki szemei előtt csak ez a cél lebegett immár, és elhatározta, hogy bármiben segít Elenáéknak, hogy ez sikerüljön is.
- Elég nehéz elhinni, hogy kérdés nélkül felakasztanám magam csak mert egy vámpír, tegyük fel te, kérted! – jegyezte meg gunyorosan Merry, majd bosszúsan sóhajtott, mikor arra gondolt, hogy mozdulni sem tudott, mikor Klaus a könyvtárban ráparancsolt, hogy ne mozduljon. Az ép esze fölött átvette az uralmat egy megnevezhetetlen erő, amit nem tudod irányítani, de mindeddig csak a félelemnek tudta le megdermedését. Így azonban a dolgok más megvilágításba kerültek.
- De most félredobom a szkeptizmusom, és elhiszem! - tette hozzá a lány, és Elena-ra pillantott. Nem akarta elhinni, de muszáj volt. Egy ilyen világban, ahol léteznek vámpírok és vérfarkasok, illetve egy őrült hibrid… Nos, nincs, amit ne hinne el.