A ház többi része

Party

-Elérte a célját. Elpusztíthatatlan lénnyé vállt. Nem tehetünk mást ebben a helyzetben Elena, mint sem hogy várunk. Nem öli meg Stefant, a vér pedig már megfertőzte. Hiába sietünk.
Enyhén megvontam a vállam, mintha, érdektelen lenne erről továbbra is beszélni. Egyedül, azt tehessük, hogy a tervemre hallgatok, amit senkivel nem osztok meg. Valószínű azért, mert megtalálná Elena a módját, hogy hadd segítsen, aztán, sikerüljön neki magát ismét veszélybe sodornia. Nehéz egyszerre két embert megementeni.
-Nincs kívánságműsor Elena.
Ezt a témát is, egyszerűen kukába akartam dobni, tekintve hogy sikerült közel kerülnöm Elenához ismét, ami elégedettséggel töltött el. A tekintetem, elmélyesztettem az övében, ahogy a legutóbb az autóban tettem, majd, mintha csak ő ígézett volna meg engem, hajoltam hozzá még közelebb, ahogy válaszra nyitottam a számat.
-Elena... Én nem fogom hagyni hogy elnyomd őket.
Hamar szóba került a segítség téma, aminek a terén, egyenlőre nem akartam közölni hogy miben. Kissebb esélye van a sikerre, mint a meredekebb tervemnek, viszont, jól kiegészíti. Ráadásul, ebben, kész lennék megengedni Elenának hogy ő is segítsen nekem.
-Előbb beszéljünk arról, hogy mit ne tegyél hogy segíthess.
Mosoly futott végig arcomon. Zsákutcába szorítottam, nem is gondoltam rá hogy vissza fogja utasítani a lehetőséget, így elvakított a győzelem mámorítóan finom fénye.
Merry... A szkeptizmusa igen csak tetszett, majd maga vallotta be hogy félre teszi ezt, így, csupán megjátszott csalódottsággal szólaltam meg, humorizálva a helyzetet.
-Pedig szivesen megmutattam volna.

-Tudom. Csak próbálok olyan megoldást találni, ami elfogadható. -néztem rá kissé megtörten. Tudom, hogy igaza van, be is látom, egyszerűen csak nehezemre esik elfogadni, hogy mindenképp az a legjobb út, ha megpróbáljuk megölni. Csak nem akarom, hogy bárkinek is baja essen, főleg ne olyanoknak, akiket szeretek. Talán naiv vagyok némi mártír hajlammal, de egyszerűen már nem voltam hajlandó megengedni, hogy még valakit elveszítsek. A lista túl hosszú volt már így is ahhoz, hogy megengedhessek rajta még egy nevet. Akkor már inkább adom a saját életemet, még ha az korántsem ér eleget.
-Ez nem kívánságműsor, hanem tény. -közöltem ezt kissé szárazabban. Stefan élni fog mondjon bármit is Damon. Ha kell akkor nem is tudom...nem hagynám, hogy az én biztonságom miatt ölje meg Damon, mert ez közel sem elég ok ehhez.
Már megint túl közel került hozzám. Igyekeztem nem az arcát nézni, hanem egyenesen lefelé, de minden erőlködésemmel együtt is az arcom akaratlanul is felé fordítottam, hogy belemerülhessek a kék íriszekbe. Folyton napszemüveget kellene viselnie azért, hogy ne bambulhassak el ennyire és ne kuszálódhassanak össze a gondolataim másodpercek alatt annyira, hogy azt se tudjam hol vagyok és miért a lényeg, hogy vele. Megráztam a fejem, amitől kicsit jobban éreztem magam és megpróbáltam úgy mozdulni, hogy kicsit arrébb kerülhessek.
-Tudom...-feleltem végül, aztán inkább az érkező Merry-re pillantottam. Hihetetlen, hogy Klaus őt is megtalálta. Nem akartam, hogy a barátaim ki legyenek téve egy pszichopata vámpír fenyegetéseinek. És a fenyegetés még mindig a jobb dolgok közé tartozik.
-Hidd el, szükséged lesz verbénára. Attól nagyobb biztonságban leszel. -próbáltam biztatóan mosolyogni rá.
-Nagyon sajnálom Merry...ha tudtam volna, hogy visszaakarsz jönni lebeszéltelek volna...-sóhajtottam egyet. Az egyik legjobb barátnőm és bármennyire is lett volna nehéz azt mondanom neki, hogy maradjon a franciáknál meg kellett volna tennem, hogy ne legyen ennek kitéve.
-Nem fogok öngyilkos akciókba kezdeni. Szóval mondd, hogy mit kell tennem? -csapott át a hangom pár pillanatra utasítóba, majd újra szelíddé változott, aztán kicsit dühössé.
-Damon! -szóltam rá a kijelentése hallatán. Még hogy szívesen megmutatta volna...
-Tudjátok mit? Merry ez a te bulid. Szórakozzunk. Ki akar táncolni? -vetettem fel az ötletet mosolyogva.

Nagyobb biztonságban? Oké, lehet, hogy nem tudják majd megigézni, irányítani az elméjét, de attól semmi és senki sem védheti meg a nap 24 órájában, hogy megölje egy vámpír. Nem csak azért, mert fogalma sincs ki az, és ki nem, hanem mert legfeljebb filmekbe illő trükkökkel próbálná csapdába csalni az illetőt. Először vegyük a normális kérdést: mivel lehet megölni egy vámpírt? Fakaróval, mint ahogyan az a mítoszban le van írva vagy ezüstgolyóval, mint ahogyan a Winchester fiúk szedik áldozataikat a hírhedt sorozatban? Fontos kérdés, de nem ezen fog múlni az élete. Valószínűleg előbb tekeri ki a nyakát a vérszívó, mint neki esélye lenne bármit is tenne ez ellen. De ott a másik kérdés: képes lenne-e egyáltalán ölni azért, hogy élhessen, és életeket mentsen? Tudna-e gyilkolni?
- Oké! – bólintott Meredith beleegyezően, bár nem hitte, hogy sokkal nagyobb biztonságban lenne egy gyógynövénynek köszönhetően. De ha Elena mondja!
- Na sajnáld! Nem tudtál volna lebeszélni! Meg amúgy is, azt hiszed Európában kevesebb a vámpír? Ki tudja, hogy igaz-e Drakula legendája!? – tiltakozott Merry az ellen, hogy Elena marasztalta volna Franciaországban. Sziklaszilárd volt a hite abban a tekintetben, hogy semmi és senki sem tudta volna őt megállítani abban, hogy visszajöjjön ide, még maga Elena sem, nem hogy egy csapat rühes vámpír! Tisztelet a kivételnek.
- Nem kérek kommentet! – nézett a lány szúrósan Damon-ra, mielőtt a férfinak eszébe jutott volna valamiféle idióta Drakulás sztorival jönni. Meredith a lelke mélyén egy cseppet sem volt kíváncsi arra, hogy Drakula élt-e s hogy él-e még?
- Elena mellett vagyok. Szóval én miben tudok segíteni? – nézett Merr is Damon-ra, s kissé meglepődött Elena utasító hangnemén. Rég hallotta már ilyennek. Akkor szokott így parancsolgatni, ha valamilyen rendezvényt szervez, és fél, hogy nélküle elrontják, de akkor is legtöbbször kér, mintsem utasít. De most nagyon komoly ez az ügy Stefan-nel, ez kiboríthatja őt, ezért is kell, hogy Merry mellette álljon, és segítsen neki, nekik. Érdeklődve várta a vámpír válaszát.
- Azt elhiszem! – szűkült össze a lány szeme, és keserű mosolyt ejtett Damon irányába, miután a férfi kijelentette, hogy „Pedig szívesen megmutatta volna”. Elena szigorúan rá is pirított emiatt a vámpírra, a helyzet pedig megmosolyogtatta Meredith-t. Majd barátnője vidáman vizekre terelte a beszélgetést, amiért hálás volt az „ünnepelt” lány.
- Jó ötlet! Ha már itt vagyunk, nehogy tánc nélkül hazamenjünk! – jegyezte meg Merry, és kíváncsian várta Damon véleményét a dologról. Sehogy sem tudta elképzelni táncolni a férfit.

Party

-Itt a probléma. Akárhogy tesszük is, ahhoz hogy Stefant megmentsük, embereknek kel meghalnia. Téged érdekelhetnek ők, de amíg én dolgozom az ügyön, addig nem fog érdekelni hogy kik halnak meg, amíg nem te vagy.
Nem törődöm stílusban vontam ismét vállat, a téma már egyáltalán nem tudott érdekelni. Pont azért amit én mondtam. Nem hagyom neki hogy dolgozhasson rajta, maximum, olyan dolgokban, amiben legrosszabb esetben megvágja a papírral az ujját. Pont egy ilyen feladatot ajánlottam fel neki.
A téma, mi szerint nem hagyja meghalni Stefant, nem tudott érdekelni már. Egyszerűen, nem adtam meg neki azt az édes jutalmat engedetlenkedései miatt, hogy válaszoljak neki, így továbbra is közelségemmel ajándékoztam, vagy éppen hogy büntettem. Mozdulatára, amivel távolabb akart kerülni, nem hagytam hogy nyerjen. Karjaimat úgy mozdítottam el, hogy egyenesen beleessen, majd a konyhapulttól eltaszítva mindkettőnket karoltam át a derekát, mi közben belemélyesztettem tekintetem az övébe, ahogy éreztem hogy bőrünk szinte már összeér. Mindenttudó mosolyra húztam a szám, ami, fokozatosan hanyatlott le arcomról, hogy nyugodtan, rátapaszthassam ajkam az övére. Rá akartam bírni, hogy a saját erkölcsi morálja ellen cselekedjen. Legrosszabb esetben, ismét pofont kapok. Az pedig egyáltalán nem fájdalmas. Megéri a csókja ízét.
Aztán jött Merry. A Drakula szóra, ezer aranyköpés ütötte meg a hangot a fejemben, amiket szivesen hangoztattam is volna, annak érdekében, hogy majd azután, láthassam ahogy megforgassák a szemüket, majd egy unott sóhajtást álcáznak, amiben ott rejlik hogy valamennyire, nyerő viszont a humorom ennek ellenére. Így, csak egy félmosoly futot végig az arcomon. A segítség címszónál viszont elmosolyodtam.
-Én nem erre gondoltam Elena. Nem tudom hogy Merry-vel mennyire osztod meg a mi kis titkainkat, a lényeg hogy tud mire gondolok. A segítség része pedig... Akár te is megteheted Merry, hogyha ki vagytok békülve az órahosszás olvasással és fordítással.
Mosoly futot végig ismét arcomon, ahogy kacsintottam egyet Elenára. Igen csak élveztem, elhinteni a jogos gyanút, aminek köszönhetően valószínűleg kapok majd megdorgálást. Ezt követően, viszont, egy kellemesebb téma ütötte fel a fejét.
-Na végre! Azt hittem egész végig arról a pszichopatáról akartok beszélni. Elena, ha nem haragszol, ezek után én megnézném hogy Merry a tánctéren is olyan magabiztos e mint a szavak terén.
Mosoly futott végig arcomon, ahogy egyik lányról a másikra néztem, majd elégedetten vártam a reagációt kijelentésemre. Biztos voltam benne hogy nem kel kérlelni Merry-t, legalábbis nekem biztos nem.

-Tisztában vagyok vele. -közöltem mintegy lezárva ezt az egész témát. Mintha nem lennék tökéletesen tudatában annak, hogy valakinek meg kell halnia ahhoz, hogy Stefan szabad legyen, Klaus pedig eltűnjön az életünkből, őszintén szólva nélküle is bonyolult minden, hát még úgy, hogy ő is képben van.
Próbáltam ellépni Damon vészesen közelítő alakja mellől, de egyenesen a férfi karjaiba rohantam. Meglepetten fordítottam a fejem Damon felé, majd jó nagyot nyeltem, de álltam a tekintetét. Aztán ahogy közeledett abban az ütemben fordítottam el az arcom. Nem akartam pofon vágni, de valami bennem nem engedte, hogy megtegyem bármennyire is szerette volna egy részem. Ez csúnya játék így, én pedig jobban szeretem a tiszta, egyenes dolgokat. Éppen ezért akartam megvárni, míg Stefan szabad lesz és akkor úgy tudom végig gondolni a dolgokat, valahol máshol, hogy nem kell azon aggódnom, hogy melyikőjüknek esik baja. Efféle gondolataim közepette lépett be Merry a konyhába.
-Merr...-néztem rá meglepetten, aztán gyorsan leráztam a derekamról Damon kezét. Meglepettségem csak akkor erősödött fel, amikor Klausra terelődött a szó. Hihetetlen, hogy az a férfi még Meredith-nek is képes lenne ártani. Nem hiszem el, hogy komolyan az történik ami.
-Jogos, de akkor is úgy gondolom, hogy Franciaország nagyobb biztonságot nyújtott. -mondtam el az álláspontom erről. Mondhatott bármit, nem a franciáknál tombol a legöregebb vámpír, aki már igazi hibriddé változott.
-Olvasni? Mire megyünk azzal, ha még több könyvet bújunk át, amíg te fogalmam sincs miket tervezel...-néztem rá komolyan, majd vettem egy mély levegőt. Úgy sem tágít azon álláspontja mellől miszerint semmi életkockáztatás, csak a veszélytelen könyvek, bár ha Meredith történetéből indulok ki a könyvtár se túl veszélytelen hely.
-Bánni? Dehogy is. Menjünk. -mondtam széles mosollyal.
-Egy pillanat, hozok valamit inni és jövök. -vágtam át a tömegen, hogy az italos asztalhoz juthassak és tölthessek magamnak egy pohár narancslét. Jólesőn húztam le a pohár tartalmát. Pár másodpercig csak álltam az embereket nézve, aztán körülnéztem, hogy megtaláljam Meredith-et és Damont.

Meredith elmormolt magában egy gyors hálaadást arra vonatkozóan, hogy Damon nem jött a Drakulás és egyéb vámpíros poénjaival. A lány tudta értékelni a jó viccet, de az ostobaságok nem kaptak helyet a listáján, amin az általa jónak tartott poénok szerepeltek. Egyáltalán nem volt vicces kedvében ugyanis, mikor szóba jöttek a vámpírok. Lehet, hogy Damon is az, és ő ki van békülve azzal, hogy egy igazi élőholt, de Merr még igazán a jelenlétüket sem szokta meg, nemhogy az, hogy az egyik legyőzhetetlen hibrid őt fenyegeti. Meredith várakozóan csípőre tette a kezét, miután meghallotta Damon gúnyos válaszát és látta azt a megvető mosolyt a férfi arcán, mikor a segítség jött szóba.
- Elena, ha segíthetünk Stefan-ön az olvasással, azt is meg kell tennünk! – nézett a lány barátnőjére. Nem ismerte Stefan-t, de látta Elena-n, hogy ő nagyon szereti, és nagyon hiányzik neki. Merr-nek pedig jelentett annyit sokéves barátságuk, hogy nem hagyta figyelmen kívül a fájdalmat, amit Elena arcán látott tükröződni ahányszor csak a fiú került szóba, így ő minden lehetőséget meg fog ragadni, hogy segítsen. Ha kell órákon keresztül olvas, és fordít, bár egyelőre ő sem látja, hogy mi értelme mindennek. Viszont ezek után nem igen fog elővigyázatlanul járkálni a könyvtárba. Meg mondjuk szeret olvasni, úgyhogy ez a része nem lesz olyan megerőltető Merry számára.
- Mit kellene olvasni és lefordítani? – tért gyorsan és komolyan a tárgyra Meredith, és kérdőn nézett Damon-ra. Szinte biztos volt benne, hogy nem valami mai, könnyű olvasmányról lenne szó. Végül is kellene találniuk egy módot arra, hogy legyőzzenek egy hibridet, kell lennie valami írásos emléknek arról, hogy miképp lehetséges ez. Merry legalábbis ebben reménykedett.
- Nos, még nem láttál a táncparketten! – jegyezte meg Merr, mikor Damon azzal jött, hogy kíváncsi olyan magabiztos-e a tánctéren mint szavak terén. Merry nem volt az a nagy bulizós lány, de ha már egyszer belevetette magát a táncba akkor tényleg beleadott apait, anyait. Elena látszólag megkönnyebbült, hogy senki sem ellenkezett a tánc ellen, és egy "pillanatra" elveszett a tömegben. Merry rövid ideig figyelte Elena távolodó alakját, italok felé tartott ahonnan ő nem rég eljött, majd mikor már nem látta barátnőjét, visszafordult Damon-hoz, és pimasz mosollyal az arcán azt kérdezte a férfitól, miközben egyre beljebb haladt a táncparketten:
- Na jössz, nagyfiú? – meg sem várta a másik válaszát, megfordult, és eltűnt a táncolók közt.

Party

Jelen esetben, a lépéseim nem pont úgy sikerültek ahogy legutóbb, nagyon úgy tűnt hogy, a lány komolyan gondolja azt hogy meg akarja várni Stefan szabadságat. Az egészben az zavart a leginkább, hogy biztos voltam benne, akarja, de még nem voltam képes levenni róla a láncokat, az utolsó kulcsal is feltárni a lakatot, ami Stefanhoz köti. Nagyon úgy tűnt, az én kisöcsémmel, a rivalizálás gondolata, még sokáig ott fog élni, kósza lángként a fejemben, az Elenaval való játék pedig, akár csak Katherine, úgy folyik majd le, amíg, véletlenül az nem történik hogy Elena kiélvez mindkettőnket. Kiélvez, az élőhalottak által nyújtott édes gyönyör minden csepp ízét, aztán, rájön, hogy ő emberi életet akar. De most... Még a játék tart.
Merry érkezése, felkavarta az egészet, nem sikerült elég közel kerülnöm Elenához, ez miatt pedig kissé morcos voltam, a beszélgetés elindulásában nagy valószínűséggel ez meg is látszott.
-Van egy könyvtár. Régi, a legtöbb könyv már elveszett, ha egyáltalán még létezik akkor is rejtve valahol, lehet hogy még csak nem is a föld felszínén. Régi boszorkányok könyvei, akiket elégettek. De mindössze, feltételezés hogy létezik, Stefan egyik könyvében találtam róla utalást. A gond hogy az sem mai darab. Valószínű latinul írott darabok. Még utánna nézek, de szükségem lesz rátok is a hatékony munkához.
Kis, elégedettlenséggel mondtam a rátok szót. Régebben még, emberi koromban, ragadt rám egy kevés latinból. Elenát, azért szándékoztam beszervezni, hogy kihasználjam az alkalmat és kettesben legyek vele. De nagyon úgy tűnik hogy ez nem jött össze. Úgy látszik, annál kel maradnom hogy Stefanon gondolkodok. Ennyit talán megérdemel.
Ezután, jóval kellemesebb téma bukkant elő. Még pedig a tánc. Végre, tehetek valami olyat, ami miatt idejöttem. Ahogy, provokáló kérdést hallottam, aztán Merry eltűnt a táncolók között, egy pillanatig még egy helyben álltam. Félmosolyra húztam a számat, ahogy, úgy léptem be a táncolók közé, hogy pont mögé kerüljek. Majd ott, ráijesztve kerültem mögé, kaptam el a derekát, amit egy a jelen helyzetben, lehet kissé megrémítő lépéssel folytattam. A nyaka felé hajoltam, mintha csak, ki akarnám szívni a vérét, de mikor már éreztem hogy a lehelletem éri, inkább távol hajoltam, aztán, megpörgettem a lányt. Valószínűleg, azért léptem így, mivel megéreztem volna a bőre alól feltörő enyhe vérillatot. Eléggé morcos lenne a többség, ha a rég visszatért barátnőből innák. Így, egyenlőre nem tettem olyan lépést hogy kívánatot érezzek a vérre.
-Akkor lássuk mit tudsz.
Fokozatosan kezdtem ráállni a ritmusra, ahogy elmondtam ezt a mondatot, majd önkéntelenül is felmerült a gondolataimban a vérének íze. Vajon milyennyire lehet izletes?

PARTY

Figyelemmel hallgatta a lányt. Úgy mondta a prpgramokat, mint egy olyan lány, aki mindig is ilyen bulikat szervezett. Nem is tűnt olyannak ,int aki otthon ülne, és olvasna. Ha olvasna, akkor is valami búlvárlapot. Én ezt tudom elképzelni róla, mint a pom-pom lányról, de lehet, hogy ez a külső teljesen más belsőt takat. Ki tudja? Én se látszok annak, aki vagyok. Nem vagyok az a típus, akin lógnak a csajok. Egyszóval a többi focistához képest más a jellemem. Tehát én vagyok az élő példa arra, hogy nem mindig a szemnek kell hinni, hanem sokszor a szívnek is. Vannaj olyanok akik ezt nem nagyon akarják elhinni, és inkább vezeti őket a szemük, mintsem, hogy a lényeg alá nézzenek. nem is értem az ilyeneket, hogy akkor miért is gondolnak másra? Néha nagyon zavaró tud lenni, amikor nekem is azt mondják, hogy hol vannak a lányok? Ilyenkor egy kicsit ideges vagyok, de csak belül. Sosem szoktam ilyen dühkitörésekben szenvedni. Inkább elengedem a fülem mellett.
- Sokszor szervezel ilyen összejöveteleket? - kérdeztem kíváncsian. Caroline aranyos lánynak tűnt - És tényleg nem vagyok oda az alkoholért. De ez hogyan találtad ki? - kérdeztem, hisz nem hinném, hogy csak rám néznek, és Ő biztos, hogy nem iszik sört. Ezt nehéz elképzelni mg így gondolatban is. Viszont a torta jól hangzott. Nem vagyok egy édesszájú, de anyu főztjei mindig kihozzák belőlm az ilyen elrejtette énemet. És persze focista létemre csak albírok egy tortát - Ó, szívesen segítek a tortában. Azért nem akarsz rám sózni egy óriási süteményt, ugye? - kérdeztem, hisz nem biztos, hogy egy 20 kilós tortával egyedül elbírnék. Nem vagyok olyan erős még azért, hogy ilyen kicsit nagyobb súlyokat emelgessek.

-Rendben. -bólintottam rá. Nem mintha túl sok más lehetőségem lett volna. Néha nagyon tudtam gyűlölni, hogy ember vagyok, mert mindenki azt hitte, hogy túl gyenge vagyok ahhoz, hogy segíthessek. Való igaz, biztosan nem lenne sok esélyem Klaussal szemben, de azért reménykedtem abban, hogy több dolgot tudok tenni annál, mintsem, hogy könyveket olvasgassak. Azt is könnyedén feltételeztem, hogy ezeket Damon csak kitalálta, hogy lefoglalhasson és azt higgyem, valami hasznos dolgot teszek. Mindegy, megteszem amit tudok és nyitva tartom a szemem, mást úgy sem tehetnék. Mosolyogva néztem, ahogy eltűntek a tánctéren és miután egy ideig csak néztem a ritmusra mozgó embereket teljesen elgondolkodtam. Szinte már már lelkiismeret furdalásom volt amiatt, hogy itt szórakozom, miközben Stefan bajban van, Jenna pedig meghalt...szörnyen éreztem magam emiatt. Úgy döntöttem nem nézem tovább a táncolókat, inkább a fürdőszoba felé vettem az irányt, hogy megmoshassam az arcom, hátha attól kicsit jobban fogom érezni magam. Összeszorult a gyomrom, ahogy Jennára gondoltam. Még mindig nem fért a fejembe, hogy elment, meghalt és már nem fog visszajönni. Sosem fogja többet azt mondani, hogy legyek óvatosabb, sosem fog vigyorogni rám és sosem fogja azt mondani, hogy nem elég jó anyánk. Ez hülyeség volt, igenis elképesztően boldog voltam, hogy ő lett a gyámunk. Bekopogtam a fürdőszobába mielőtt beléptem volna, aztán kinyitottam az ajtót. Megálltam a tükör előtt és percekig csak bámultam a saját tükörképem. Megráztam a fejem, ahogy láttam néhány könnycseppet a szemembe gyűlni, aztán megnyitottam a vizet és megmostam az arcom. Nekidőltem a falnak és a padlót kezdtem el nézni. Nem tudtam elképzelni mit is kéne tennem...abban biztos voltam, hogy jó ötlet volt a buli, hiszen így Merry-ék jól szórakoznak. Úgy sem veszik észre, hogy pár percre eltűntem, összeszedem magam és megyek is táncolni.

Party

Az olvasás, tökéletes lehetőség volt rá, hogy lekössem Elenat. Addig is, arra koncentrál, nem fog agyalni mást terveken. De a legjobb, az hogy 1 az egymillióhoz esély meg van rá hogy talál valamit. Az aki megátkozta Klaust, biztosan tudja, hogy hogyan, na meg milyen módon lehet megállítani ha megtörik az átok. Ha pedig, azt nem is, bizonyára, annyira rájöhetünk, hogyan lehet újra megátkozni. Azután pedig Bonnie egy tökéletes lehetőség arra hogy végleg meghaljon. Akkor pedig, Stefan szabad, keress egy új barátnőt, én megkapom Elenat, így az egy tökélettes Happy end lenne. Tulajdonképpen nem is end, elvégre, akkor kezdődne az egész. A tökéletes örökkévalóság. Talán még tarthatunk is dupla randikat Stefannal. Bár az már a pimaszság tetőfoka lenne, ez benne a legjobb.
A tánc kezdetével, rögtön csúnya véget ért. Csattanás hallatszott, ahogy, egy asztal kis híján felborult, ahogy két alak esett neki, részegen lökdösve egymást, valószínűleg Merry ismerősei. Ha nem is, akkor egyszerűen meg akarta fékezni a balhét, mivel egy pillanat alatt köddé vállt, hogy megakadályozza a verekedést. Ebben a pillanatban, elcsíptem Elenat, aki, nem épp boldog vonásokkal lépkeded be a fürdőszobába. Tudtam, hogy mi a következő lépésem, így hamar, utánna eredtem, aztán, észrevétlenül, én is bekerültem oda. Lehalkítottam lépteimet, hogy odabennt ne lássa érkezésem Elena, majd mögé léptem és kihasználtam a lehetőséget. Átkaroltam hátulról, hogy csak a tükörben pillanthassa meg ahogy egy félmosoly húzódik számra, meglátván hogy ki is áll ott.
-Mi miatt bünteted magad már megint?
Itt, összeszaladt a két szemöldököm, a mosoly helyett, ahogy, bírálóan néztem. Szörnyű volt, hogy a legőrültebb dolgok miatt is képes volt arra hogy magát hibáztassa, ami, néha talán jogos volt, de akkor is, jobb lett volna ha képes arra hogy ne keljen minden halál után sírdogálnia.
-Gyere, szórakozunk inkább. Biztos vagyok benne hogy Caroline szobája még nem foglalt.
Itt egyszerre, humoros, na meg persze pimasz mosoly húzódott számon, ahogy megéreztem hogy enyhe vérszag tör elő a nyakából, amit ugyan, megkívántam, de mégis tartottam magam hogy ne igyak belőle. Főleg hogy előszeretettel fogyaszt verbénával ízesített teát. Nem épp az izlésem.

Nem tudom miért büntettem magam ennyi minden miatt, de úgy éreztem nem jár nekem addig a boldogság, amíg azok, akiket szeretek szenvednek, ráadásul csak úgy meghalnak körülöttem úgy, hogy talán megakadályozhattam volna őket. A szüleimnek sem kellett volna meghalnia, ha nem akartam volna annyira elmenni abba a buliba. De ezen már kár volt rágódnom, bőven elég volt Stefan fogságának és Jenna nem túl régi halálának a súlya. Egyszerűen ennyi minden már nekem is sok volt. Kicsit megkönnyebbültem miután a hideg víz érintette az arcom. Csak bámultam magam elé, rendesen meg is ijedtem, ahogy Damon hirtelen átkarolt és megláttam alakját a tükörben, valószínűleg ijedtségem érezhette is, mert szaporábban vettem a levegőt és szívdobogásom is gyorsan felgyorsult. Aztán ahogy láttam, hogy ő az, ez az érzés szépen alábbhagyott és némileg jobban éreztem magam, hogy neki legalább nincs semmi baja.
-Van épp elég dolog, ami miatt büntethetem. -néztem rá a tükörben egy apró, fakó félmosollyal. Gondolkodva néztem a tükröt. Nem húzódtam arrébb, eléggé elmélyültem a gondolataimban. Nem akartam, hogy ilyen állapotban lásson. Rendszerint ezek a nem túl pozitív érzések éjszakánként törte elő, de a sok vidám ember látványa előcsalták belőlem. Nem mintha nem örülnék annak, hogy jól érzik magukat, erről szó sincs, épp az a probléma, hogy én erre most így képtelen vagyok. Megoldáson kellett volna törnöm a fejem, nem bulikon. Megingattam a fejem Damon szavaira.
-Gondolom hiába mondom, hogy túl messzire mész, tökéletesen tisztában vagy vele. -mondtam végül megadó mosollyal, hiszen ez jellemző volt rá, nem akadhattam fenn ilyen dolgokon.
-Mit csinálsz itt? Nem Merry-vel kéne táncolnod? -vontam fel szemöldököm gyanakodva. Biztos történt valami aprócska gikszer.
-Menj csak szórakozni, majd megyek nem sokára. -biztosítottam róla és próbáltam élettel telibb mosolyt varázsolni az arcomra. Nem akartam elrontani mások hangulatát, egyszerűen csak eszembe jutott Jenna és nehezemre esett elhinni, hogy tényleg úgy halt meg ahogy. Fájt, mert annyira fiatal volt, annyi álommal és túl sok mindent tett értem és Jeremy-ért ahhoz, hogy felfoghassam nincs többé. Már igazán hozzászokhattam volna a halál gondolatához, még sem könnyen, ráadásul folyamatosan kísértettek a pillanatok, mikor Klausnak sikerült megtörnie az átkot.

Party

Szavai hallatán, keserűen csóváltam meg fejem. Sejtettem, hogy még csak bevallani sem lesz képes, hogy feleslegesen bünteti magát. Ezt még csak nem is várhattam tőle, így, hozta a formáját, bár, remek lehetőség számomra hogy megvígasztalhassam. Ezt a feladatot, bármikor szivesen magamra vállaltam. Nem követtem az öcsém példáját, hogy kérésére, magára hagyjam, a helyett hogy kihasználjam a helyzetet.
-Túlságosan messzire mennék? Ez nekem tökéletesen határozott, valamint logikus lépés. Két ember jól érzi magát.
A mosolyom nem lankadt, elégedettséget éreztem ahogy ő is elmosolyodik. Tökéletesen biztos voltam benne, hogy olyan indokkal fog jönni, mi szerint, ott van Stefan, de ez már, egyszerűen, nem tudott meghatni. Egyáltalán nem érdekelt, hogy fájdalmat okozok neki, még ha, tudtam is hogy ő jobban megérdemli Elenat, én akartam, ezt az akaratot pedig, semmilyen testvéri szeretet formájában nem voltam képes feladni, történjék bármi is.
-Volt egy kis gikszer. Tök mindegy, amúgy is bejöttem volna.
Megvontam a vállam, a mosolyomat, nem hagytam alább, annak érdekében, hogy próbáltam őt jobb kedvre deríteni. A következő mondatára viszont, megcsóváltam a fejem. Mintha csak azt mondtam volna, hogy feleslegesen járatod a szád, úgy sem tudsz lerázni.
-Komolyan úgy ismersz, hogy ilyenkor foglak magadra hagyni?
Épp hogy elhagyták a szavak a számat, megpördítettem őt is, hasonló módon mint az előbb Merry-t, ezúttal, ismét szembe kerültünk, majd egészen közel húztam magamhoz, hogy a testünk összeérjen, úgy, hogy ezúttal már egymással szemben voltunk. Belenéztem a szemébe, majd apró mosolyra húztam a szám.
-Nincs értelme ellenkezni Elena. Csak hagyd hogy megvígasztaljalak. Nem teszünk vele semmi rosszat.
Kellemes helyzet volt, ahogy összeért a testünk mindkettőnknek, én pedig átkaroltam őt, a vágy úgy terjengett bennem, pláne a helyzet izgalmának okán, hogy szinte már akkora volt, mint a vér utánni kívánat. Lassan közelítettem ismét az ajka felé, ma már másodszer, de most már biztosítottam annyival a helyzetet, hogy egyik kezem felemelkedett, aztán megfogta az arcát, hogy ne legyen lehetősége elfordulni megint.

-Két ember...vagyis te és az öcséd barátnője...-fordítottam le úgy, hogy biztosítsam arról ez így nem fog menni. Nem csak Stefan miatt. Sokat gondolkodtam azon mit érzek Damon iránt és hogy ez mennyire erős és be kellett látnom, hogy az érzés lekicsinyítése az, ha csak annyit mondok vonzódom hozzá. Magam miatt nem tehettem sokat, mert nem akartam Stefant így megbántani. Tudom, hogy megértő, de ezt nem tudnám magamnak megbocsátani. Már az is épp elég nagy baj volt, hogy nem tudtam elnyomni magamban, de az, hogy Damon számára is nyilvánvalóvá tegyem mit is érzek? Nem tudtam eldönteni, hogy mennyire elfogadható, ha valaki ezt teszi. Pedig tényleg csak azt akarom, hogy boldog legyek és a körülöttem lévők is.
-Tényleg nem kellett volna otthagynod, jól vagyok. -mondtam még mindig elég bizonytalanul. Pedig amikor a fejemben kimondtam ezt a gondolatot sokkal határozottabbnak tűnt, mint amilyenre valójában aztán sikerült. Sóhajtottam egyet a kérdésére. Igaz, bármennyire is kérném úgy sem hagyna magamra. Talán jobb is, ha nem vagyok egyedül, legalább kis ideig képes vagyok abbahagyni az önostorozást. Azt hiszem van bennem némi mazochista hajlam. Bár nem szeretem magamat hibáztatni, a körülmények rákényszerítenek, mert egy csomó rossz dolog forrása valahogy mindig én voltam eddig is.
-Igazad van és köszönöm Damon. -néztem rá őszinte hálával. Nem is tudom miért, talán csak azért mert itt van. Most bőven elég volt ennyi. Meglepődtem a hirtelen pörgetésen, de nem tiltakoztam, csak kicsit megszédültem, ezért örültem is valamennyire, hogy Damon ennyire szorosan tartott. Az agyam pillanatokig el is felejtett tiltakozni és amikor elkezdett volna, akkor is valami más tökéletesen elnyomta a heves tiltakozó kiáltásokat.
-Komolyan így gondolod? -kérdeztem halkan hol a szájára, hol az íriszeire pillantva. Kezeim egy pillanatra a csuklóira vándoroltak, hogy megtudjam állítani, amit tenni készül. De ahogy közelítette ajkát az enyémhez, úgy engedtem el a csuklóit és adtam át magam az érzésnek. Végigsimítottam az arcán, aztán lehunytam a szemeim és az ajkára tapasztottam az enyémet. Hagytam, hogy had tartson egy ideig a csók, ami sikeresen megrészegített és azt a kis tompa tiltakozó hangot is elnyomta, ami az elmémben élt. Aztán elváltam tőle és másodpercekig csak néztem a szemeit. Nem kezdtem el szabadkozni, mert pontosan tudtam, hogy nem lenne semmi értelme.
-Csak ne hagyj most egyedül, rendben? -néztem rá kérlelőn. Nem akartam semmit tenni, egyszerűen csak nem is tudom, ülni mellette tudván, hogy biztonságban vagyok és nem történik megint valami katasztrófa.

Party

-Az már csak részlet kérdése, azok pedig nem az én világom.
Elmosolyodtam mondatom után, valahogy, nem tudtam törődni azzal a ténnyel, hogy fájdalmat okozok az öcsémnek. Talán, a maradék testvériesség is kiveszett belőlem az évek alatt, az pedig hogy megmentem, kölcsönös segítségnyújtás részemről. Stefan jobban megérdemelné Elenat, de ki tudna e szerint cselekedni, amikor éppen a karjaiban tartsa a nőt akit szeret, annak pedig, nincs ellenvetése. Lehet, hogy volna aki képes lenne rá, de én nem azok közé tartozom, akik készek megtagadni maguktól a boldogságot.
-Nem vagy jól. De jól leszel.
Arcomon a mosoly, bátorítóvá vállt. Még ha, gonosz módon ki is használom a helyzetet, de tény, hogy tényleg meg akartam vígasztalni. El akartam érni, hogy boldog legyen, azt akartam, hogy mellettem legyen boldog. Lehet hogy ezzel azt is el kellet érnem, hogy bűntudata legyen, de erre, az egyetlen amit mondhatok, az az hogy semmi sincsen ingyen.
-Nem kel megköszönnöd Elena. Hozzám bármikor jöhetsz.
A pörgetés közepette, apró mosoly kúszott a számra, ahogy egészen közel kerültem hozzá, ami különösen kellemesen hatott rám. A leginkább azért, mert ez alkalommal, éreztem hogy ő rá is. A kérdése közepette, már meg voltam róla teljes mértékben győződve hogy mit fogok tenni, ezért, mosoly kúszott az arcomra.
-Komolyan.
Ez részemről, igaz is volt. A felelősség ténye, nem nehezedett az én vállamra, így én, teljesen komolyan tudtam cselekedni. Úgy tudtam megcsókolni, hogy nem érdekelt semmi féle kötelesség. De még milyen csók volt! A leginkább azért, mert utánna nem kezdett el kapálózni, hanem, láttam rajta hogy élvezte. A kérdésével pedig, ahogy mondani szokás, számomra elérte aztat, hogy az este tökéletes legyen.
-Akkor sem hagynálak magadra, ha kérnéd.
Ezután, valószínűleg, a határokat feszegettem, mivel meg akartam győződni róla hogy nem e megbánta e már. Ezt pedig, csak úgy tudtam megtenni, hogy ismét csak feléhajoltam, hogy újra, ezúttal, a romantikát jobban nélkülözve, sokkal inkább szenvedéllyel, hévvel csókoljam meg. Szükségem volt rá, hogy biztos legyek benne. Viszont, amint lezajlott a folyamat, egy kérdést föl kellet még tennem.
-Ne vigyelek haza?

-Tudom. -vontam meg a vállam. Lehet hogy ő nem, én viszont nagyon is törődni akartam a részletekkel, mert nagyon is fontosak voltak. Nem tudtam megmondani, hogy helyes e úgy a boldogság keresése, hogy közben károkat okozunk másnak? De aztán ezen nem tudtam tovább gondolkodni, mert elvonta a figyelmem Damon. A puszta jelenlétével sikerült elérnie, hogy ne legyek annyira zavart és ideges, mint percekkel ezelőtt.
-Jól leszek...idővel. -tettem hozzá. Lehet, hogy pillanatnyilag jobban leszek majd, de időnek kell eltelnie ahhoz, hogy ne boruljak ki Jenna egy egy fényképe láttán. Túl fontos volt nekem. De rá kellett jönnöm, hogy jobb, ha az élőkkel foglalkozom, mert velük még semmi nem késő. A múlton rágódni viszont nem érdemes, mert úgy sem tudom megváltoztatni. Pedig ha megtudnám valószínűleg elég sok mindent máshogy csinálnék.
-Épp ezt köszönöm. -futott végig ismét egy halovány mosoly az arcomon. Sosem gondoltam volna, hogy épp Damon lesz, akire ennyire számíthatok, de szükségét éreztem annak, hogy ezt megköszönjem neki. Tudnia kellett, hogy ez igenis sokat jelent és hálás vagyok érte neki.
A pörgetés után vészesen közel kerültünk egymáshoz és még nem is történt semmi, de a fejemben már előre pörögtek az eseménysorok. Kár lett volna tagadnom, hogy akarom, mégis a bűntudat ott lebegett a fejem felett. Ennek ellenére hagytam, hogy megcsókoljon, sőt...minden másodpercét kiélveztem.
De aztán sem akartam elengedni...jobban mondva, nem akartam egyedül maradni. Tudtam, hogy így lesz, akkor a bűntudat amiatt, amit Stefan és Jenna miatt érzek felerősödne és végső kétségbeesésbe hajtana vagy hasonlóba. Ennyi érzés, történés és katasztrófa minden embernek sok lenni, ráadásul ilyen kis idő leforgása alatt? Néha azon csodálkozom, hogy még meg van az ép eszem.
Szelíd mosoly jelent meg az arcomon, mikor azt mondta nem hagy magamra. Nem álltam neki szabadkozni a csók miatt, mert tudtam, hogy nem lenne értelme és ő sem kíváncsi rá. Megkíméltem ettől most mindkettőnket. A következő hevesebb, szenvedélyesebb csók meglepett, de nem éreztem magamban elég erőt, hogy tiltakozzak. Túl erős dolgokat éreztem Damon iránt ahhoz, hogy megbánjam, amit tettem. Csak a bűntudattal nem tudtam mit kezdeni. Zavartan kezdtem bámulni a padlót, majd Damont, és bólintottam.
-Igen, az...az jó lenne. Elköszönök Caroline-éktól. -mondtam neki és gyorsan kikerülve léptem oda a lányokhoz. Gyorsan elmagyaráztam nekik, hogy kicsit rosszul érzem magam, ezért Damon hazavisz, majd kiléptem az ajtón és szemeimmel Damont kerestem. Nem akartam egyedül lenni, viszont azt sem akartam, hogy a kusza hangulatom elrontsa az egyik legjobb barátnőm buliját, ezért láttam jobbnak, ha hazamegyek.

Hmm… latin könyvek. Ősrégi, boszorkányok által írt könyvek, amelyek már nem is biztos hogy léteznek. Kecsegtető. Nos, de végül is jobb, mint a semmi. A legrosszabb az lenne, ha tétlenül ülnének, és várnák a csodát, ami persze soha nem fog bekövetkezni, ha nem tesznek érte,. De Meredith tenni akart, és tudta, hogy Elena is. Főként Elena. Az pedig, hogy Damon mit akart nem hogy nem volt világos a lány számára, de ráadásul nem is érdekelte. A cinikus báty menjen a csudába, ha nem akarja megmenteni az öccsét, de ha kell, nélküle is megtesznek mindent. Merry akár órákon keresztül olvasgatna és fordítgatna isten tudja milyen régi grimoire-okat, ha ez kell a cél érdekében, annak ellenére, hogy mindeddig nem volt dolga latinnal. De ha már itt van, legalább tehet valami hasznosat, és még tanulhat is. Bár nem a latin a legnépszerűbb nyelv mostanában Merr reménykedett benne, hogy találnak megfelelő szótár melynek segítségével végül le tudják majd fordítani a szöveget, amely Damon szerint segíthet legyőzni Klaus-t. A férfi gondolatára felállt a lány hátn a szőrt, rágondolni sem akart, mert azonnal dühbe gurult. Amit ez a hibrid tett a családjával az szörnyű… borzalmas, és a legrosszabb, hogy Meredith nem tudja megállítani őt, még nem. Főleg nem úgy, hogy Klaus azzal ijesztgeti, hogy ő lesz a következő. Hamarosan… De mit akar tőle?
Elena eltűnt, Merry pedig a táncparkettet vette birtokba, Damon pedig hirtelen nem is tűnt olyan rosszmájúnak. Először a lány nem gondolta, hogy követi a táncparkettre, de hamarosan megérezte maga mögött a férfi közelségét. Először – ezt be kell vallani – megijedt, mikor Damon megfogta derekát… Mármint nem, nem ettől ijedt meg. Bár teljesen természetes lett volna, hiszen sosem tudni, hogy milyen egy vámpír tánc közben, de Merry-t akkor járta át a félelem keserűsége, mikor a férfi lehelete súrolta a nyakát. Nem gondolta, hogy megharapná őt ennyi ember előtt, de mivel nem ismerte őt eléggé, ezért nem mert a jószívűségében reménykedni. Jószívűségében? Nem, az nem tartaná vissza. Inkább abban reménykedett, hogy sok évtizedes tapasztalatával képes féken tartani az éhségét. És így is történt: egy ügyes táncmozdulattal máris messzebb került tőle és az agyaraitól. Merry-nek el kellett ismernie, hogy az a már említett tapasztalat a tánc terén is bebizonyosodott, hiszen Damon meglehetősen magabiztosan birtokba vette a helyet.
Azonban, mielőtt ő megmutathatta volna, hogy mit tud egy kisebb zűrre lett figyelmes nem messze tőlük. Két srác, Ed Goff és Ewan Rolandez összezördültek kissé. Meredith lemondóan megrázta a fejét. Hát ennyit a jó bulizásról. Bár nem ő volt a házigazda, az ünnepelt révén úgy érezte, hogy kötelessége rendet tenni, így szótlanul otthagyta Damon-t a parketten, és elindult a két részeg srác felé. Kiterelte őket egy másik helyiségbe, és próbált rájuk hatni szép szavakkal, de miután a barmok nem voltak hajlandók leállni, és tovább verekedtek, ki zavarta őket a házból. Az incidens után megkereste Caroline-t, aki egy számára ismeretlen sráccal beszélgetett. Legalábbis még nem ugrott be neki, hogy honnan ismerheti.
- Sziasztok! – köszönt nekik, majd egyenesen Care-hez fordult, figyelmen kívül hagyva, hogy ott van egy srác is – Fújjuk le a bulit! Pár részeg barom kezd túllőni a célon!
Miközben várta, hogy Caroline beleegyezzen ebbe felbukkant Elena, aki kicsit sápadtabbnak tűnt, mint eddig, és látszott rajta, hogy valami nyomasztja. Meredith nem kérdezett rá, mert sejtette, hogy mi az, így csak bólogatott, mikor barátnője azt mondta, hogy hazaviteti magát Damon-nal. Talán jót is tesz neki egy kis pihenés! Miután elköszöntek tőle, Merry visszafordult Caroline-hoz várva a lány véleményét a dolgoról.

Még egy lila folt… hát nem tudom, hogy mennyit kaphatott a Grill-ben, de nem hiszem, hogy nem volt a lehető legkeményebb, amit kapott. De azért mégsem gondoltam, hogy Matt ilyet mondana. Persze nem tudom, hogy ilyen helyzetbe mit szokott tenni, de nem is hiszem, hogy meg is fogom tudni. Most is csak azért kellek, hogy elfeledtessem egy fickóval a történteket. Nem gond, mert igazság szerint nem is vágyok másra vele. Már szakítottunk és ennyi. Többször megpróbáltam, és mindig szakítás lenne. Tyler-rel meg már tavasz vége óta együtt vagyunk, és ilyen sokáig tartó kapcsolatom nem is volt. És én azt gondolom, hogy ami kapcsolat volt, azt nem felejtem el. Nem fogok haragudni, inkább csak örülök, amiért erősebbé tették személyemet. Bár néha nehéz kijönni azzal a személlyel, akivel nem régen még kapcsolatom volt, én barátkoznék, de Matt nem olyan állapotban van. És azt hiszem, hogy nekem ezt el kéne fogadnom.
Aztán lerövidítette a következő mondatában azt, amit a telefonban mondott. Kevesebből jobban megértem, mint ha a többet egyszerre vágná a fejemhez. Teljesen megértem, hogy el akarja vele feledtetni a történteket, de én biztos, hogy nem engedtem volna meg, hogy velem elfeledtessék. Szépen meg is haragudtam a Matt előtti exemre, Damonra. Persze nem mondhatni azt, hogy jártunk, mert állandóan manipulált, de én mindig is azt tettem, amit mondott – és csak, azért mert muszáj volt.
- Oké – szóval még el is törött a karja. Hát, ilyen sztorit egyszerű kitalálni. Matt rám is hagyta ezt a sztorit. Azért az eléggé furcsa, hogy elesett hazafelé útközbe, majd én kitalálok valami jobbat. Mondjuk… már meg is van. Odamentem a fiúhoz, mivel ha leguggoltam volna, akkor nem lettünk volna egy magasságba; így én a térdemre téve a kezemet fejmagasságba mentem vele. Azt hiszem, hogy párszor találkoztam vele a Grill-ben, de ez könnyen megeshetett…
- A Grillben a munkádat most is ugyanúgy végezted, mint eddig… semmi különös nem történt. A karodat pedig sikeresen eltörted, miközben a raktárból hoztad volna ki a sok üveget – azt majd maga a kis képzeletébe eldönti, hogy ráesett az a sok üveg, vagy túl nehéz volt a doboz, és kiment a helyéről. Ha egy embernek eltörik a keze, akkor az azt jelenti, hogy könnyű esetekbe is eltörhet. Viszont aki egyszer se szenvedett ilyenbe, az számíthat arra, hogy esetleg egy balesetet is jobban túlélne. De azt hiszem, hogy én nem vagyok biológus, hogy ezen gondolkozzak.
- Ja, és nem rajongsz az Edward féle vámpírokért, mert túl csajosnak tartod – és így megoldottam azt, hogy emlékezzen a valóságos vámpírokra, csakis az „csillogok a naptól” vámpírokra emlékszik. Mivel nincs –feltehetőleg – nagy barátságban Matt-tel, így nem lesz Matt-nek lelkiismeret furdalása, amiatt, merthogy lefeledteti vele a valóságot.
-És te jól vagy? – kérdeztem tőle, mer elvégre őt is megharapta egy vámpír. És attól még, hogy sok ember nem törődik mással, én igenis törődöm a körülöttem levőkkel. Méga ha nem is láthatóan, de próbálok…

L E Z Á R V A !!! Köszönöm a játékot!