Stefan szobája

Hiába sikerült a rituálé úgy, ahogy terveztük, éreztem, hogy baj közeleg. Nem tudtam volna megmondani, hogy mi, de túlságosan is erőteljes volt ahhoz, hogy csak úgy ellibbenjek felette. Sóhajtva túrtam bele a hajamba, majd fáradtan lerogyva az ágy szélére meredtem magam elé, és csak Elena képe villódzott a szemeim előtt. Boldog voltam, hogy túlélte. Hogy mind túléltük, mégis tudtam, hogy azzal, hogy Elijah megmentette a testvérét... csak újabb és újabb bonyodalmak várnak ránk. Ha Klaus egyszer rájön, hogy Elena él... egyikünknek sem fog kegyelmezni, de én akkor is ott leszek, és mindenáron megvédem azt a nőt, akit szeretek. Még ha az életemet is kell áldoznom érte.
Gondterhelten keltem fel az ágyról, és kezdtem járkálni a szobában, valami megoldást keresve arra, hogy miként tudhatom Elenát 110%-os biztonságban, de ez nehezebbnek tűnt, mint hittem. Az egyik szekrényhez lépve, lassan leemeltem egy régi, rongyos borítójú naplót a polcáról, és lapozgatni kezdtem, hátha találok benne valami megoldást, kevés sikerrel.
Épp egy régi boszorkány átkáról olvastam, amikor a szobát hirtelen hűvös szél járta át. Tudtam, hogy immár nem egyedül állok a szobában, de csak akkor bizonyosodtam meg róla, hogy ki a társam, mikor a könyvet összecsuktam, és lassan megfordulva a váratlan látogatóra pillantottam.
- Elijah - sziszegtem a fogaim közt, és nem tudtam eldönteni, hogy most rögtön vessem magam a torkának, vagy előbb várjam meg, míg közli, hogy mit akar.

Jó érzés volt kikerülni a koporsóból,de nem volt időm mással foglalkozni,mert Klaus még mindig élt.Meg szegtem a szavam,hogy megölöm a testvérem a rituálé végén,de ha valakinek a családjáról van szó, az általában akkor minden mást másodiknak sorol. Mivel most már tudom,hogy hol vannak,már semmit sem mondhat Klaus amiért nem kéne megölnöm. Régi boszorkány ismerősöm mesélt arról,hogy Stefan Klaus szolgálatába állt és,hogy azt kell tennie amit mond neki. Első utam rögtön az idősebb Salvatore fivérhez vezetett,mert csak ő tud Klausról és a mostani terveiről.Biztos voltam benne,hogy neheztel rám mert miattam életben maradt Klaus.Ez nem baj,de most tovább kell lépnünk.Stefan sose volt az a rossz fiú,nehéz volt elképzelni,hogy már teljesen Klaus oldalán áll.Szövetkeznem kell vele,Klaus ellen,mert ha még mindig jó akkor nem akarja,hogy örökre mellette keljen maradnia. Valójában eszem ágában sincs,szövetkezni vele,mert egyedül akarom véghez vinni a tervem és nem akarok semmilyen hibát.
-Üdv Stefan rég láttalak.Gondolom neheztelsz rám a múltkori rituálé miatt,de most nincs idő a múlton rágódni.Tudom,hibáztam.És ez többet nem fordulhat elő.Klaus még mindig él.Tudsz róla valamit?
Stefannak nem fogom elárulni,hogy tudok arról,hogy Klaus oldalán van. Úgy teszek mintha semmit se tudnék erről.

Némán figyeltem a vámpírt, és próbáltam leolvasni az arcáról valamit, de képtelen voltam rá. Mint ahogy eddig, úgy most sem tükröződött semmiféle érzelem az arcáról. Halvány, gúnyos mosoly szökött az arcomra a kérdése hallatán, majd visszatettem a polcra a régi naplót, és újból felé fordulva, összefontam a karjaimat a mellkasom előtt.
- Örülök, hogy te ilyen gyorsan túl tudod tenni magad azon, hogy majdnem halálra ítéltél mindannyiunkat - kezdtem nyugodtan, de nem bántam, hogy a hangomból kiérződött az összes iránta táplált gyűlöletem. Majdnem meghalt miatta Elena, és csak a szerencsén múlt, hogy hatott a varázsige, és Elena most újra él. - Miből gondolod, hogy ha tudnék is valamit, azt pont neked mondanám el? Áruló vagy, Elijah - léptem közelebb hozzá, és éreztem, hogy minden izmom megfeszül, felkészülve bármikor arra, hogy támadjak. Tudtam, hogy esélyem sem lenne ellene, de már attól boldogabb lettem volna, ha csak egy karcolást ejtek rajta.
A válaszára amúgy sem tudtam volna válaszolni. Tudtam, hogy Klaus el fog értem jönni, mert az egyeség így szólt. Ő megmenti a bátyám, míg én a társául szegődöm. De ez is azok közé a dolgok közé tartozott, amit nem fogok megosztani Elijahval. - És ha jól tudom, a te hőn szeretett testvéred. Nem az én dolgom, hogy nyomon kövessem merre van... - tettem hozzá ércesen, majd határozott pillantásokkal tartottam az övét.

-Áruló? Stefan,kétszer megöltetek.Szóval az áruló kifejezés nem csak rám igaz.A családomért akármit megtennék. Ha Elenáról lett volna szó talán te nem tetted volna meg?- Nem ért meglepetésként,hogy nem mondott semmit Klausról.Amikor Stefan közelebb,hirtelen elkaptam a torkánál és a falhoz szorítottam.
-Éppenséggel nem a kettőnk ügye.Mystic Fallsba vissza jöhet akármikor és akkor a drága Elenáddal mi lesz? Klaus ellen úgy sincs semmi esélyed egyedül.A halálát akarom úgy ahogy gondolom te is. Nem tud olyat mondani amiért nem kéne meghalnia.Főleg,hogy megölt és átvert engem,így még jobban gyűlölöm.Te azt akarod,hogy éljen? Ha nem tudsz semmi információt a hollétéről az se baj. Nem sokára úgy is ki fog derülni. Csak figyelni kell a híreket,hogy hol és kik haltak meg. Klaus okos,és nagyon jól sakkban tudja tartani a másikat.De nem legyőzhetetlen. Hibrid persze,a legerősebb de csak ki kell játszani. Együtt ez sikerülhet. Ti megöltetek kétszer. Én pedig nem öltem meg Klaust. De most már ilyen nem fog előfordulni. Ha megint egyedül akarsz majd hősködni az nem fog sikerülni.-Elengedtem Stefant majd hátrébb léptem és vártam a válaszát. Stefan Elena iránti szerelme miatt eddig könnyen irányítható volt. De lehet,hogy már ilyen hamar el is múlt? Azt nem hinném. Klausnak tudtam,hogy tartozik a Salvatore fivér,de csak nem hagyja annyiban,hogy úgy rángassa mint egy bábut. Most Klaus azt hiszi,hogy mindenkinek be kell hódolnia neki és senki sem mer vele szembe szállni. De ez nem igaz.
-A családom hollétét pontosan tudom és nincs senkim se,akivel tudna többet zsarolni.De ha majd Klaus úgy akarja, akkor könnyen megölheti a barátaidat,szeretteidet.Akármikor.-
Nem akartam tovább győzködni.Volt más tervem is de ez tűnt a legkönnyebbnek ha Stefant meggyőzöm. Elena él,nem értelmetlen az élete. De ha meghal,akkor az lesz.

Mereven tűrtem, míg a keze satuként szorította a torkom, majd ahogy elengedett, a falnak dőlve masszíroztam a nyakam, ami pár pillanat múlva már nem sajgott.
Talán hiba Elijahnak újra hinnem. A belé vetett bizalmam szertefoszlott akkor, mikor a tőrt nem döfte át a megfelelő pillanatban Klaus szívén. Mégis... tisztában voltam azzal, hogy nincs más választásom, mint meghallgatni őt, és talán így több az esélyem, hogy megvédjem Elenát.
- Klaus magával fog vinni - szólaltam meg pár percnyi hallgatás után, majd megköszörültem a torkom, és az asztalhoz lépve, lassan előhúztam a fiókból egy poharat, majd a szoba másik végében pihenő whisky felé vettem az irányt, és töltöttem magamnak egy pohárral. - Nem kínállak meg - biccentettem Elijah felé, aki látszólag amúgy sem kért volna. Nem baráti csevej miatt volt itt, így értelmetlennek láttam az etikettet. Lassú kortyokkal ürítettem ki a pohár tartalmát, majd visszasétáltam az asztalhoz, és leraktam rá az üres poharat. - Ismeri a múltam. Tudja, hogy ripper voltam, és újra azzá akar tenni - mondtam halkan, majd Elijahra pillantottam. - Mindent megtennék, hogy Elenának boldog élete legyen és... vámpíroktól mentes. Még ha ez nem is érhető el, de azt akarom, hogy biztonságban legyen - és ha ebben Elijah tud segíteni, akkor nem fogok ellenkezni. - Ha csatlakozom Klaushoz, valószínűleg elhagyjuk Mystic Fallst. Elenától minél távolabb van, annál jobb - ecseteltem, majd gondolkodóba estem. Klaust nehéz lesz átverni, de bíztam a sikerünkben.

Mikor Stefan nyelve megeredt egy kicsit elmosolyodtam,de nem észrevehetően majd újra felvettem az értelemmentes arcot. El is felejtettem látszólagosan meglepődni,mert Stefan nem tudta,hogy én tudom mindezt.
-Klaus nem tudja,hogy élek ez pedig előny.Egyelőre szerintem csak tedd amit mond és akkor nem sokára,sikerül végezni vele,de persze ez nem lesz könnyű menet,hiszen Klausról van szó. De van esélyünk,ha most senki se öli meg a szövetséges társát meg hasonlók.Ha elmondod mégis Klausnak,hogy élek, azt úgy is megtudom hamar.De én bízok benned Stefan.- Természetesen teljesen biztosan nem bíztam benne,mert az is benne van,hogy elmondja Klausnak az itt létem.De akkor sincs minden veszve csak az egy lépés előnyünk nem lesz többé.
-Ha a sok ember élet kioltása után is ön magad tudsz maradni de ezt úgy mutatni Klausnak,mintha újra a régi ripper Stefan lennél az lesz a legjobb.De az is lehet,hogy meg fogsz törni és megadod magad az ember gyilkolásnak és ténylegesen azzá válsz ami régen voltál.Ez csak azon múlik,hogy mennyire tudod magad tartani.De ez egy idő után nehéz lesz. Én megteszek mindent amit tudok,hogy minél hamarabb vége legyen ennek az egésznek.-
Klausnak is lehetnek tervei amire mi nem számítunk,de most pozitívan kell hozzá állni a dologhoz,hogy sikerülni fog.Rá néztem az üres pohárra majd vissza Stefanra.
-Amikor vissza jön Klaus akkor nem fogok eljönni ide remélem tudod. Nem akarom,hogy megtudja,hogy itt vagyok. De itt maradok a városban,amíg messzebb nem mentek de addig is próbálok előrébb jutni,és vigyázni,hogy semmilyen zavaró teremtmény ne tegye be a lábát ebbe a városba.-

Annyira egyszerűnek hangzott Elijah szájából a dolog. Megmaradni annak, aki voltam, még ha újra embervérrel is táplálkozom. Korábban sem ment könnyen, de nem adhatom fel. Némán bólintottam, míg Elijah beszélt, és próbáltam felkészülni mindarra, amit hallottam. Klaus mindent elfog követni, hogy egy gyilkossá változtasson, de én pedig mindent elfogok követni, hogy ez ne így legyen.
- Képes vagyok rá... Képes vagyok... önmagam maradni - néztem határozottan Elijahra, és most először láttam rajta, hogy hisz nekem. - Arról viszont nem tudlak biztosítani, hogy Klausnak nem beszélek rólad. Megigézhet, amikor csak akarja - mondtam színtelenül, és tudtam, hogy Elijah is tudja: igazam van. Klaus nem csak, hogy vámpír volt, hanem egy az Elsők közül, ahogy Elijah is. - A magamfajta vámpír nem tud ellenállni az igézéseteknek - mosolyodtam el gúnyosan, majd tovább járattam az agyam, hátha találok valami megoldást, de erre nem tudtam. - Bár, kétlem, hogy Klaus egyhamar a keresésedre indul... most, hogy azt hiszi halott vagy. Így ha csak én nem doblak fel neki... biztonságban vagy - vontam meg a vállam, és Elena biztonságáért eszem ágában sem volt feladni Elijaht. Főleg ha tud segíteni. - Bízhatsz bennem.

-Igen te csak egy egyszerű vámpír vagy,akit meg lehet igézni könnyen.De ha Klaus őszintének tart téged akkor nem hinném,hogy meg fog igézni. Ha mégis akkor nem foglak hibáztatni,hogy elmondod neki,mert tudom,hogy saját akaratodból nem tennéd.De ha ennek az ember ölős korszaknak a végén is önmagad maradsz,akkor nem lehet azt mondani rád,hogy egyszerű vámpír vagy.Azt nem tudom mondani,hogy akarat kérdése,mert lehet,hogy itt az akarat nincs akkora súly csoportban mint a vérszomj. Ha lesznek olyan pillanatok amikor nem tudsz vissza találni önmagadhoz,amiből biztosan lesz egypár,akkor meríts erőt a boldog emlékekből.Amit Elenával és a többiekkel éltél át. De belülről olyan hidegnek és könyörtelennek kell látszanod,mint egy ripper.- Ha Damont hagyták volna meghalni akkor Stefannak nem kellene most ilyen helyzetben lennie. Dehát persze testvérek. Meg lehet érteni.
-Bízok benned. Ha mindig azon agyalnánk,hogy mikor árulja el egyikünk a másikat akkor felesleges is lenne az egész. Így nehezebb a történtek után,de kockáztatni mindig kell.Most az az első,hogy éld túl Klaus mellett.Én pedig itt maradok egy ideig,remélhetőleg tovább jutok ebben az ügyben és közben távol tartom a "rosszfiúkat" Mystic Fallstól.Te is bízhatsz bennem.Ha elkövetek egy hibát,nem szokásom megismételni.De tudod ez csak a mi tervünk.Akármi történhet és akkor is ki kell találunk valami megoldást.Ha mégsem fog semmi se közbe jönni akkor is nehéz lesz.Ha nem felejted el amit mondtam,akkor könnyebb lesz.-

Ha zuhanni kezdtem a már jól ismert szakadék felé, mindig az Elenával közös emlékeink rángattak vissza. Tudtam, hogy ő a megoldás ahhoz, hogy a ripper énem ne kerekedjen felül, és váljon azzá, ami soha többé nem akartam lenni.
- Rendben. Nem árullak el - bólintottam, miután végighallgattam Elijaht, majd vártam, hogy távozzon. Bár egyeséget kötöttünk, az nem volt a feltételeink közé írva, hogy barátoknak is kelljen lennünk. Még mindig nem tudtam túltenni magam azon, hogy Elena, és majdnem mindannyian miatta haltunk meg, de most már mással kellett foglalkoznom. - Bármi történjék... szólj. Találok rá módot, hogy ez lehetséges legyen - mondtam még utoljára Elijahnak, és őszintén néztem rá. - Viszlát, Elijah - mondtam, majd ahelyett, hogy megvártam volna, hogy ő távozzon a szobámból, lassan az ajtó felé sétáltam, kinyitottam azt, és némán kiléptem.

Több napja annak, hogy az öcsém lelépett, és a nyakamon hagyott egy zombi üzemmódra kapcsolt Elenát, de nem terveztem, hogy ezt az állapotot tovább tűrném, mint pár nap. Ha az öcsém volt akkora szerencsétlenség, hogy itt hagyott egy ilyen lehetőséget, akkor magára vessen. Na persze... titkon sokkal jobban fájt az, hogy Elenát szenvedni láttam, mint az, hogy Stefan lelépett és most ki tudja, hogy hol van.
Kezemben egy pohár whiskyvel sétáltam fel az emeletre, majd elhaladva Stefan szobája előtt, valami gyanúsra lettem vigyelmes. Megtorpantam, majd összevont szemöldökkel lépkedtem párat hátra, és mikor visszaértem Stefan szobája elé, meglepve láttam, hogy az ajtó résnyire nyitva áll. Felhörpintve az utolsó korty piát, lassan belöktem az ajtót, de mikor beléptem, a szoba üres volt. Körbenéztem, hátha látok valami furcsaságot, de az idegesítő renden kívül, semmit sem találtam. Épp feladtam volna az üldözési mániám, mikor megfordulva, az öcsémmel találtam szemben magam. Bár meglepődtem, de nem akartam ezt a tudtára adni, így csak sunyin elmosolyodtam, és figyeltem Stefan arcát, amiről egyből megállapítottam, hogy Ő már nem az a Stefan, aki volt.
- Mi van testvérem, eddig bírtad nélkülem? - sóhajtottam.

- Tudtommal, részben ez még mindig az én házam - vontam meg a vállam, majd széles mosoly szökött az arcomra, ahogy megláttam Damon arckifejezését. - Hát nem örülsz nekem, bátyám? - néztem rá ártatlan bambi szemekkel, majd elléptem mellette, és a polcokon heverő naplóimat vizsgáltam. - Legalább se neked, se Elenának nem kell szomorkodnia az eltűnésem miatt - folytattam, míg Damon hátát fixíroztam, majd levettem a polcról egy naplót, 1910-es évekből, leporoltam, és vigyorogva kezdtem olvasgatni. - Elképesztő, hogy mennyire nyálas voltam. Hogy bírtál meg magad mellett? - néztem kérdőn Damonre, és mivel semmi érdekeset nem találtam a naplóban, így visszaraktam a helyére, és a saját bejáratú bárpultomhoz sétálva, töltöttem magamnak, és Damonnek is egy pohár whiskyt, majd átnyújtva neki a poharat, felé biccentettem az enyémmel, és meghúztam. - Ne legyél már ennyire letörve. Az élet szép! Élvezd! - lelkesítettem, kevés sikerrel, de nem igazán foglalkoztam vele. Ha szenvedni akar, hát tegyen úgy.

Elszörnyedve hallgattam a testvérem, de továbbra is tartva magam, csak megcsóváltam a fejem, majd belekortyolva a whiskymbe, fordultam meg, és néztem rá.
- Hallod magad, Stefan? - kérdeztem, pedig tudtam, hogy választ úgysem kapok rá, vagy ha igen, akkor valami olyasmit, ami szögegyenest nem a kérdésre felel. Immár biztos voltam benne, hogy Stefan embersége valahol a béka segge alatt jár, csak azt nem értettem, hogy mért kapcsolta ki. Összevont szemöldökkel közelítettem felé, majd ahogy megláttam a tekintetében az ürességet, tudtam, hogy megigézték. - Kitalálom. Klaus megigézett, hogy kapcsold ki az emberséged, most pedig azt hiszed, hogy ez a normális - ecseteltem, majd sóhajtva fordultam meg, és ültem le az íróasztalára. - Elena ennek nem fog örülni. Gondoltál rá egyáltalán? - vontam fel a szemöldököm, és próbáltam valami olyan témát felhozni, amiből elő tudom hozni Stefanból a küzdés vágyát. Ez nem volt más, mint Elena. Ha eléggé szerette őt, akkor képes lenne küzdeni az igézés ellen, bár több, mint 170 évem alatt, erre még egyszer sem láttam példát. Újabb kortyot ittam a whiskyből, és kezdtem érezni a nyugtató hatását. Túl sok stressz volt ez egy magamfajtának, és már kezdtem belefáradni.

- Csalódást kell okoznom, testvérem. De ennek most köze nem volt Klaushoz. Vagyis... - emeltem fel a mutatóujjam, helyesbítésként. - Ő küldte rám az egyik ismerősét. Úgyhogy ha úgy vesszük, neki is köszönhetem - vigyorogtam, majd érdeklődést tettetve hallgattam, amit mond. Felnevettem, ahogy Elenával próbálkozott, majd amolyan add-fel arckifejezéssel fordultam felé.
- A helyzet az, Damon... hogy engem hidegen hagy Elena. Érted? - néztem rá vigyorogva, majd megálltam előtte, hogy még hatásosabb legyen az, amit mondani fogok. - És ha megfogadsz egy tanácsot. Amit nagyon ajánlok... egyikőtök sem erőlteti azt, ami lehetetlen. Viágos? - az a Stefan, aki szerelmes volt Elenába, egy csöpögős, és gyenge vámpír volt, ellenben azzal, aki most vagyok. És én így voltam boldog. Nincs fájdalom. Nincs szenvedés, csak a puszta boldogság és szórakozás. - Nem ártana, ha alkalmazkodnátok, mivel most hogy itt maradok... egyikünknek sem esne jól, ha túl sok... konfliktusunk akadna - fejeztem be a mondandóm, majd vigyorogva fordultam el Damontől, és sétáltam az ablak elé.

Felhorrkantam, ahogy próbált megfenyegetni, de kicsit korábban kellett volna elkezdenie ezt az egész megfélemlítős dolgot, ha el is akart volna érni vele valamit.
- Tudod... attól, hogy kikapcsoltad az emberséged, még sem okosabb, sem erősebb nem leszel nálam. Ihatsz bármennyi emberi vért - mondtam, és hiába atudtam, hogy ennek a fele sem igaz, igyekeztem megtartani a fölényemet Stefannal szemben. Tudtam, hogy ha Stefan emberi vért fogyaszt, ráadásul nem is akármennyit, egy idő múlva erősebb lesz, mint én, bár... akármikor behozhatom a lemaradást, csak Elenának nem kell tudnia róla. De ha meg is tudja, kit érdekel? Soha nem voltam Stefan, és nem is leszek az. Amúgy is kezdett elegem lenni a jófiús szerepből, főleg most, hogy Stefan azt hiszi, ő itt az új kis király. - Úgyhogy, jobb ha te is résen maradsz, öcsi - vontam meg a vállam, majd mielőtt még reagálhatott volna, hogy erőt adjak a szavaimnak, egy hirtelen mozdulattal a falnak vágtam, az ujjaimat a nyaka köré vontam, és olyan erővel szorítottam, hogy az már nekem is fájt. - Csak egy karó választ el attól, hogy megöljelek, de kétlem, hogy Elena örülne neki - eleresztettem, majd megrázva a kezem léptem hátrébb és onnan figyeltem. - De nehogy azt hidd, hogy a könyörgése meg fog állítani, ha nem bírsz magaddal... - jegyeztem meg őszintén, majd a kijárat felé indultam.

A legszívesebben kirepítettem volna az ablakon, de ehelyett csak megropogtattam a nyakam, majd mosolyogva néztem fel rá.
- Nem tudod, hogy kivel kezdtél - szóltam reszelős hangon, és igyekeznem kellett, hogy elfojtsam magamban az ölési vágyat, de nem sok sikerrel ment. Vérre vágytam. És ha lehet, minél frissebbre. Láttam, hogy Damon megindul kifelé a szobámból, így alig vártam, hogy végre becsukja maga mögött az ajtót. Mikor ez megtörtént, idegesen az asztalhoz lépve, amit csak lehetett, levertem róla. A tárgyak hangos csörömpöléssel értek földet, míg én úgy fujtattam, mint egy megvadult bika.
Fogalmam sincs, hogy hogy, de pár perc múlva, már a panzió mögötti erdőből kémleltem a házat, majd lehunyva a szemem, próbáltam kiszűrni a közelben táborozó emberek szívverését. Halvány mosoly szökött az arcomra, ahogy az lassan elfeketedett, majd megnyúltak a szemfogaim is, és alig pár perc múlva, már a lakomámat fogyasztottam. Imádtam a sikoltozást, ahogy menekülni próbálnak, pedig tudják, hogy semmi esélyük. Ez volt most már az én életem, és semmiért sem adtam volna fel.

BEFEJEZETT