Fűzfa-patak

...

Egy újabb, átlagos szombati nap. Suhant át a fejemben, miután felkeltem, és arra gondoltam, hogy mivel fogom tölteni a mai napomat. Tanulok, tanulok és tanulok. Csak a szokásos hétvégi teendők, hiszen holnap megyek lovagolni, úgyhogy addig ez marad nekem. Áttoltam a nagyiék meglátogatását egy nappal későbbre, hiszen most így könnyebb lesz a programmenetem. Megkönnyíti a helyzetemet, hogy a mai napon nem kell az öcsémre vigyáznom, mivel a szüleim itthon vannak, még ha dolgoznak is. Az ügyvédi és menedzseri munka így megy, és ezt az évek alatt sikerült is megszoknunk. Egyszóval nem történik velem semmi érdekes a mai napon. Nem is sajnálom, hiszen a tegnapi nap után egy kicsit nyugodtabb szombat is jöhet. Viszont úgy érzem, hogy legalább ezek után a szívemben béke van, és az előző hét óta most sikerült először normálisan aludnom. Furcsa véletlen, hogy pont Eric volt tegnap, aki megmentett, de ezáltal sikerült mindent tisztáznom. És ez jó érzéssel tölt el.
Szokásosan lesétáltam a lépcsőn, majd az étkező felé indultam el. Már majdnem mindenki ott volt, kivéve a szüleim, így nem hagyhattam ki a köszönést sem. Leültem az asztalfőre, és utána megettem a számomra odakészített palacsintát. Anya, ha nem dolgozik, akkor, mint minden más édesanya, süt és főz. Így nem csoda, hogy ilyenkor már kész van a reggeli. Ez is a szokásos szombati naphoz tartozik, kivéve, ha a szüleim a munkahelyükön dolgoznak akkor is, mert néha ez is előfordul. Viszont örülök neki, hogy ma nem mentek be emiatt. Igaz, hogy így is teszik a dolgukat, de eközben is a családjukkal vannak. Már éppen fejeztem be a palacsintát, amikor Benjamin megjelent az étkezőben. Ez viszont nem mindennapi, hiszen általában tíz óra körül kel fel, vagy akkor jelenik meg a családi körünkben, de furcsálltam, hogy most. Bár, mennyi az idő? Teljesen elfeledkeztem róla, hogy reggel megnézzem az ébresztőórámat, de most felpillantottam a falon található órára, ami 8:50-et mutatott. Úgy gondoltam eddig, hogy még kicsit korábban van, de tévedtem. Minden esetre a kinti világ már teljes mértékben felébredt, és gyönyörű tavaszi idővel kápráztatta el a lakókat. Sütött a nap, és ahogy a szüleim is nézték az előrejelzésből igazi szép időnk lesz. Ekkor anya hangja rántott ki a gondolkodásomból, és megkért, hogyha lenne kedvem, akkor kimennék –e a postáért. Természetesen igennel feleltem, és máris indultam kifelé. A szokásos számlák és levelek jöttek… míg nem egy olyan levél akadt a kezemben, ami nekem jött. És sejtettem is, hogy kitől, mert nem mindenki szokott engem Mandy-nek hívni. Sokan, de nem mindenki. Rögtön ki is nyitottam, majd elolvastam az írást, ami a lapon volt. Szélesen elmosolyodtam, és nemcsak amiatt, mert attól jött a levél, akitől hittem, hanem a meghívás miatt is. Egy piknik? Ez már biztos, hogy nem egy átlagos szombati nap lesz, ahogy azt vártam. Bementem a házba, majd a maradék érkezett levelet leraktam az asztalra, és felmentem a szobámba átöltözni. Felvettem egy átlagos összeállítást, majd a Fűzfa-pataki turista elágazáshoz indultam. Úgy gondolom, hogy pontosan ott voltam az említette helyen, ha nem hamarabb. Megláttam Eric-et, és elmosolyodtam, majd mellésétáltam.
- Szia! – köszöntem neki mosolyogva – Megkaptam a leveledet – tettem hozzá, habár úgy gondolom, hogy ezt ő is tudta, hiszen akkor nem lennék itt. Minden esetre most itt vagyok, és ez a lényeg – Hogy vagy? – kérdeztem, mert más nem jutott eszembe. Ilyen meghívást sem kaptam még életemben egyszer sem.

Nem is kívánhattam volna ennél jobb délelőtti időtöltést, hiszen a tanulásnál egy piknik sokkal jobb. Emlékszem rá, hogy amikor kisebb voltam, akkor lehettem sokszor a családommal ilyen összejöveteleken, habár akkor más helyszínt választottunk. Mindig a vízesésnél telepedtünk le és töltöttünk el egy tartalmas délutánt vagy délelőttöt. Viszont volt pár olyan alkalom is, amikor a nagyszüleim farmján velük együtt piknikeztünk. Jól éreztük magunkat, beszélgettünk és nem gondoltunk a hétköznapi problémáinkra sem. Úgy hiszem, hogy talán utoljára két évvel ezelőtt sikerült terveznünk egy ilyet, de azóta, mintha elfelejtettük volna. Gondolom, hogy mi az oka annak, hogy most már nem megyünk el, de talán jobb is így. Szép emlékeke kötődnek azokhoz a pár órákhoz, és jó visszagondolni rájuk.
Mosolyogva hallgattam Eric-et, amint a kérdésemre válaszol. Bennem sok, jó érzés tört elő, és természetesen amiatt van, mert ilyen meghívásban még nem is részesültem. A levél is már mosolyra derítette, de hogy most itt vagyunk, az még jobban. Nem is lehetne ennél jobb, hiszen gyönyörű időnk van, és ennek örülök. Eric, annak ellenére, hogy nemrég jött a városban, úgy látszik, hogy már felfedezte Mystic Falls szép helyeit is, hiszen a Fűzfa-patak melletti terület ebbe a kategóriába tartozik. Jó érzéke van ahhoz, hogy meglepjen engem, mert most bizony ez történt.
- Én nagyon jól, köszönöm – mosolyodtam el, hiszen tényleg nem is lehetnék ennél jobban. Teljesen szabadnak érzem magam, és nem tudom, hogy ez annak köszönhető –e, hogy verge kimozdultam a négy fal közül, vagy hogy ilyen környezetben vagyok. Minden esetre jó érzéssel tölt el itt lenni, és beszélgetni Eric-kel.
- Mehetünk – feleltem ismét mosolyogva, majd belekaroltam, és elnindultunk arra, amerre Ő vezetett. Ismerem a helyet, de nem tudom, hogy pontosan hova is megyünk. Nemsokára átbújtunk a nagy fa ágai alatt, ahol kiskoromban fogócskáztunk az öcsémmel. Azt hittem, hogy ennél szebb már nem is lehet, viszont tévednem kellett, hiszen az előttünk megjelenő ösvényt gyertyák és virágok hada borította. Gyönyörű volt, és nagyon meglepett, hogy ilyen díszítésben látom viszont az egyszerű turistaösvényt. Nem tudom megmondani, hogy mit éreztem abban a pillanatban, amikor ez a meseszép táj került a szemem elé. Úgy gondolom, hogy még nem szoktam meg ezt a meglepetésszerzés fajtát, amit Eric képvisel. Ennél több nem is kellett, hiszen olyan szép színekben pompázott minden, hogy ez a természet csodái közé tartozik. Boldogsággal töltött ez a helyzet, és olyan békességet, nyugalmat éreztem, amit eddig még sosem. Kár lett volna kihagyni ezt a látványvilágot, és egy pillanatig nem is akartam elhinni, hogy mindez velem történik meg. Filmbeillően lenyűgöző, hogy ez mind nekem szól. Ilyen meglepetésre nem számítottam, nem mintha másra igen, de muszáj volt elmosolyodnom.
- Istenem, Eric! Ez gyönyörű – feleltem a fiú felé fordulva, és egy mosollyal köszöntem meg ezt a nem kis ajándékot – Ezt mind te találtad ki? – kérdeztem kíváncsian, habár biztos voltam benne, hogy igen, de nem tudtam mást kérdezni. Hihetetlen, hogy velem ilyen megtörténik. Tegnap még biztos, hogy nem gondoltam volna, hogy másnap ilyen meglepetésben lesz részem, amit itt kaptam. Olyan szép itt minden, és annyira meghitt. Nem is tudom, hogy ez –e a legmegfelelőbb szó rá. Inkább a tökéletes, minden tökéletes volt. És még, mint kiderült, ez mégcsak nem is minden. Nem tudom elképzelni, hogy mi lehet még ezután, de kíváncsian várom. Lassan meg is érkeztünk a helyhez, ami a tervbe volt véve.
- És ezt mind értem tetted? – tettem fel a második kérdésemet, de szinte tudtam, hogy mi lesz a válasz, de mégsem akartam elhinni.

Minden gyönyörű volt körülöttünk. Furcsa lett volna, ha valaki nekem megemlíti reggel, hogy ma piknikezni fogok Eric-kel egy gyönyörű helyen. A válaszom szerintem olyan hangulattal egyszerűen csak ennyi lenne: lehetetlen. Minden úgy indult ma is, mint máskor, de ez megváltozott rögtön abban a pillanatban, amikor megkaptam a levelet, és elolvastam, hogy mi áll a papíron. Abban a pillanatban megváltozott minden, és tudtam, hogy semmi sem lesz átlagos ma. És most már igazam is volt, hiszen itt minden meseszép, és el sem hiszem, hogy velem történik. Nem álmodom, de mégis olyan álomszerű az egész helyzet, és nagyon hálás vagyok, hogy Eric megosztotta velem ezt az érzést. Sokszor piknikeztem már, még hogyha kisebb koromban is, de ilyen körülmények között nem. A virgászirmok, a pokróc, a zene… olyan meghitt minden, és hihetetlen, hogy Ő ezt mind értem tette. Sosem kaptam senkitől még ilyen nagy ajándékot, mint most tőle, de nagyon jó érzés. Még soha ehhez foghatót nem tapasztaltam, és tényleg minden tökéletes. Most jött el az a pillanat, amikor rájöttem, hogy ez életem legszebb napja, és mindezt nem másnak, hanem Eric-nek köszönhetem. A sok fájdalmas eset után vége igazán boldognak, felszabadultnak, és gond nélküli embernek érezhetem magam. Most először, de jó érzéssel tölt el.
- Köszönöm – feleltem mosolyogva, amikor megjegyezte, hogy foglaljak helyet, majd én úgy tettem, ahogy mondta. Lágyan leültem a lepedőre, és figyeltem, amit mond. Szerintem viszont sok dolgot tud rólam, hiszen talán vele vagyok csak ilyen nyílt. A szüleimet kivéve. Neki elmondhatok mindent, ami bánt vagy amit érzek, és biztonságban vagyok mellette. Nem érhet semmi baj, ha vele vagyok, és nem csak emiatt jöttem el ma. Úgy gondoltam, ha már meghívtak ilyen tisztességesen, akkor nekem az a dolgom, hogy eljöjjek. Mellesleg nem bantam meg, hiszen ezt nagy hiba lett volna kihagyni. Ebben a pillanatban éppen belepillanthattam a piknikkosár tartalmába, és tényleg elcsodálkoztam. Ennyi süteményt egy helyen még nem is láttam, de most már ehhez is eljött a megfelelő alkalom. Én személy szerint nem nagyon szoktam sütni édességeket, hiszen ez inkább édesanyám feladata. Viszont, ha kell segítség, akkor segítek, de nem nagyon rajongok a konyhában történő tevékenységért.
- A kedvencem? – gondolkoztam el, majd rögtön feleltem is a kérdésére – Az amerikai brownie. Egyszerű, de mégis tökéletes sütemény – mosolyodtam el, mert őszintén ez volt a véleményen. Bár, nem tartom számon, hogy melyik a kedvencem, inkább úgy gondolom, hogy ezt szeretem a legjobban. A nagyi szokta sütni nekem, amikor nagyobb családi összejövetel van, és ünneplünk valamit. És mi nem tortákat szoktunk kérni, hanem kiválasztjuk azt a süteményt, amelyiket a legszívesebben fogyasztjuk. Az esetemben ez az amerikai brownie. Még saját magam nem készítettem, de azt mondják, hogy nem nehéz, és még kezdőknek is sikerült jól elkészíteni. Szeretem, de nem hiszem, hogy valaha is eszembe jutna egyedül megsütni.
- Olyan szép itt minden. Köszönöm, hogy elhívtál ide – köszöntem meg, miközben körbetekintettem, majd ismét Eric felé fordultam. Közben mindvégig mosolyogtam, mert nem tudtam megállni, hogy ne tegyem meg.

A héten nem sok időt töltöttem kint a szabadban, mert a szokásos teendőimet tettem, amikbe beletartozik a tanulás, és hogy az öcsémre vigyázok. Ebből a szempontból is örültem, hogy Eric ilyen helyet választott, amikor kint lehetünk a szabadban. Tegnap a vízesésnél jártam, de ezen kívül nem emlékszem rá, hpgy több időt is töltöttem kint. Tisztában vagyok vele, hogy nem jó a szervezetemnek, ha minden időmet a négy fal között töltöm, de nincs más választásom. Ezt kell tennem, és Benjamin úgysem lenne hajlandó velem eljönni sétálni, mert biztos vagyok benne, hogy belemerül vagy a rajzba, vagy éppen abba a tevékenységbe, amihez éppen kedve támadt. A szüleimet viszont hagyom dolgozni, és nem szeretném, hogyha ebben megzavarná őket az én kisöcsém. Mindent megtesznek amiatt, hogy nekünk jobb legyen, és hogy minél jobb körülményeket teremtsenek számunkra. Emiatt dolgoznak sokat, és töltik majdnem minden idejüket a munkájukkal, de ezért is nagyon tisztelem őket. Viszont, nekem így tennem kell, amit egy rendes nővérnek, aki valójában törődik a testvérével, és vigyáznom kell rá. Különben, ha nem lennék, akkor Ben nem nagyon boldogulna nélkülem, hiszen olyan szeszélyes és szeleburdi. Mikor valamelyik nap találunk valamit szétszórva, az biztos, hogy az övé, hiszen mostanában elég sok mindent elhagy. Bár, ezt kell tennem, és ha nincsen időm a szabadban tölteni egy pár órát hétköznapokon, de ebből az okból szoktam hétköznapokon a
nagyszüleim farmjára menni. Olyankor bepótolom, amit a hét közben nem tettem meg, így nincsen azzal baj, hogy elmarad a kinti mozgás.
Most viszont újra kitehettem a lábamat a természetbe, és ennek amiatt is örülök nagyon, mert kellemes, tavaszi időjárásunk van. Süt a nap, és ennél szebb szombaton el sem tudtam volna képzelni magamnak. Most már elhiszem, hogy mindez velem történik, és próbálom kiélvezni, amit kaptam.
- Köszönöm – feleltem mosolyogva, amikor Eric átnyújtotta nekem azt a dobozt, amiben a szeretett süteményem, az amerikai brownie lapult. Én elvettem, majd hallgattam, hogy mit mond arról, hogy megköszöntem neki, hogy meghívott. Angyal? Sok efféle bókot kaptam már tőle, de ez is tetszett. Nem igazán szoktam még meg, hogy egy magam fajta átlagos lánynak ilyet mondanak, de mellette idővel ezt is megtanulom kezelni. Jó érzés hallani, hogy számára egy angyal vagyok, hiszen boldogsággal tölt el, hogy valakinek ezt jelentem. Mellesleg az angyalok mindenképpen pozitív teremtmények, így nem panaszkodhatok.
- Én sem panaszkodhatok, hogy veled tölthetem el ezt a délelőttöt – tettem hozzá egy kicsit halkabban, és felé mosolyodtam, ami azt sugallta, hogy jó vele itt kint lenni. Miért lenne rossz? Már piknik nélkül is jó vele beszélgetni, de még így, egyszerűen tökéletes.
- Ha már a kérdéseknél tartunk, akkor én jövök. Mesélnél nekem valamit a valós életedről? – kérdeztem kíváncsian, hiszen itt vagyok vele, és valójában az életéről nem sokat tudok. Nem akartam elrontani a hangulatot, de ezt a kérdést fel kellett tennem. Mindenképpen szerettem volna, hogyha erre őszintén válaszol, mert ez fontos nekem. El kellett fogadnom, hogy vámpír, de most tudnom kell, hogy milyen életet élt. A jelleméről, modoráról már sokat tudok, de arról, hogy eddig mi történt vele, arról nem sokat. Szeretném, hogyha minél előbb tiszázódik ez, és így később nem kell azon töprengenem, hogy miket nem tudok még róla.

Nem szeretném, hogy több titkunk legyen, amit a másik nem tud. Emiatt tettem fel a kérdést, mert számomra sokat jelent, hogy őszinték vagyunk egymás előtt. Elég fájdalom volt megtudni, hogy vámpír, és emiatt lenne jó, hogyha több ilyen nem fordulna elő. Mégis örülök annak, hogy őszinte, mert gondolom, hogy neki sem könnyű ezzel a témával kapcsolatosan beszélnie. Tudom, hogy milyen egy fájdalmas időszakról elmondani valamit, de én is úgy éreztem, hogy meg kell tudnia. Én is beszéltem neki Kira-ról, még ha fájt is, de joga volt hozzá, hogy megtudja, hogy mi miatt voltam dühös azon a szombat estén. Viszont így most sokkal, de sokkal könnyebb, hogy bevallottam, és most már tudni fogja. Bár, ez a fájdalmas múlt, de szerintem szebb jövő áll előttem. Amennyiben ebben reménykedhetek a történtek után, de úgy gondolom Eric mellett biztonságban vagyok.
Érdeklődve hallgattam, amit mesél az életéről. Mikor meghallottam az évszámot, először furcsának tartottam. Viszont rájöttem, hogy erre előbb is gondolhattam volna, hiszen vámpír, és ez azt jelenti, hogy sok év korkülönbség van köztünk. Együtt nevettem vele, amikor megjegyezte, hogy ne mondjam emiatt azt, hogy öreg. Nem mondanám, de furcsa belegondolni, hogy Ő már akkor ott volt, amikor születtem. Persze, ez anélkül is lehetséges lett volna, hogyha nem az, ami, de már több száz éve élt, amikor én csak az első születésnapomat ünnepeltem. Érdekes, hogy eddig még nem gondoltam bele, pedig tudhattam volna, hogy már régóta vámpír. Viszont, azért kértem, hogy válaszoljon nekem, mert így ezt is megtudhattam. Úgy érzem, hogy ezek után már több ilyenről nem kell beszélnünk. Mellesleg az is furcsa, hogy II. Györgyről sokat tanultam az iskolában, de róla említést sem tettek a tankönyvek. Hihetetlen, hogy itt piknikezek egy vámpírral, aki történelmi személynek is mondható. Ilyenben sem vettem még részt, de most erre is sor került.
- Köszönöm, hogy elmondtad mindezt az életeddel kapcsolatban. Sokat jelentett nekem – mosolyogtam rá bíztatóan. Most már ezen it túl vagyunk, és örülök, hogy komolyan és őszintén elmesélte, amit tudni szerettem volna. Utána hozzátette, hogy felforgattam az életét. Tudom, hogy nem kell a szívemre vennem, és nem is teszem, de vele kapcsolatban is ez a helyzet áll fent. Sok mindent megváltoztatott az életemben, és nélküle ma nem is lennék itt.
Beléd szerettem. Ez a két szó elég nekem ahhoz, hogy minden eddigi fájdalmamat elfeledje, és most nem tudok semmi rosszra gondolni. Ez a két szó nagyon sokat jelent nekem, de részben amiatt, mert Eric-től hallottam. Nekem is el kéne mondanom, hogy mit érzek, de nem vagyok e téren sem az a beszélős típus. Viszont nem kellett ezen többet gondolkoznom, mert Eric feltette a következő kérdését, amire én mosolyogva válaszoltam.
- Nekem nincsen olyan izgalmas életem, mint neked – mosolyodtam el, mert eddig tényleg nem volt olyan. Viszont, utána feltűnt Ő, és jöttek a bonyodalmak. Bár, szerencsére ezek mára már megoldódtak - Viszont, ha választanom kéne, akkor az első lovaglásomat választanám. Izgalmas volt és szórakoztató is egyben. Látnod kellett volna, ahogyan 7-8 évesen felültem a lóra, és „Nagyi, ugye nem dob le a hátáról?”és „Ugye, nem olyan veszélyesek ezek az állatok?” – nevettem, miközben visszaidéztem a gyermekkoromat. Szép idők voltak. Abban a korban azt hittem, hogy nálam boldogabb senki sem lehet, és azt, hogy nekem van az egyik legtökéletesebb életem. Most, hogy itt beszélgetek Eric-kal, majdnem ezt érzem. Nem teljesen ezt, mert tudom, hogy nem tökéletes az életem, de most nagyon boldog vagyok. Végre jól érzem magam a sok mepróbáltatás után.
Erőt vettem magamon, és most én következtem a vallomásommal.
- Visszatérve az előző vallomásodhoz... – kezdtem, majd rövis szünetet tartottam – Úgy érzem, hogy fontos vagy az életemben – fordultam felé, és őszintén elmondtam, hogy mit érzek.

A lágy, tavaszi szellő enyhén belekapott a hajamba, miközben beszélgettünk. Furcsa, hogy mennyi eseménynek kellett megtörténnie, hogy ma itt boldog legyek, és szabadnak érezzem magam. Fájdalmas és kellemes eseményeknek is, amelyek megváltoztatták a hátralevő életemet. Sokat gondolkoztam, és mind-mind ahhoz vezettek, hogy így kellett ennek történnie. Minden, amin keresztül mentem, kezdve Kira eltűnése óta vezetett el idáig. A szomorú emlékek sora után végre felszabadultan beszélgethetek problémák nélkül. Nem emlékszem rá, hogy mikor éreztem magam utoljára ilyen jól, és elégedetten az életemmel. Volt időszak, amikor azt hittem, hogy minden baj rám zúdul, és azok alatt megszakadtam. Gyötört voltam, és a rögös életemen sétáltam végig, de mára ez megváltozott. Tele vagyok energiával, és hosszú idő óta először boldog vagyok. Fájt átmenni a nehéz, szomorú időkön és elviselni a sorsomat, de ma már tudom, hogy ez a jutalom érte. Szembesültem egy-két dologgal, és úgy érzem, hogy megerősítettek a fájdalmak. Most meg tudom becsülni, hogy valakinek természetes, hogy ilyen érzésekkel van tele a lelkük, de nekem nem. Viszont ma, vele és itt kiélvezhetem, hogy eljött ez az idő is. Remélem, hogy szebb jövő vár rám, mint amilyen múltat hátrahagytam.
Figyeltem, hogy mit reagál Eric arra, amit előbb elmondtam. Lehet, hogy nem hiszi el, és én sem, hogy olyat mondok, amit még senkinek sem, de így igaz. Ez a valódi igazság, amit el kellett mondanom neki, mert ő is megosztotta velem, hogy mi érez. Emiatt nekem is fontos volt, hogy így tegyek, mivel így tartottam igazságosnak. Mellesleg olyan sok időt várt már erre a kijelentésre, hiszen már előző hét szombaton elmondta, hogy hogyan érez, de akkor én nem ezen a véleményen voltam. Miért is lettem volna? Elvakított a tudat, hogy vámpír, és szinte úgy tettem, mintha meg sem hallottam volna, amit utána mond. Viszont meghallottam, és ma már én is hasonlóan érzek iránta. Feltette a kérdését, amire én először nem tudtam, hogy hogyan fogalmazzam meg a válaszomat. Fontos volt, és nem tudom, hogy melyik a tökéletes kifejezés. Sok szó van, de most nem találom, amelyiket jónak gondolom. Tudom, hogy tudni akarja, hogy mennyire fontos, hiszen az én életemben sok ilyen dolog akad, mely számomra fontos. Ilyen a lovam, Futótűz is, de nem lehet összehasonlítani őt és Eric-et. Két különböző világ, és teljesen más jellemmel. Mégis csak ló, és nem ember. Viszont Őt nem tudom senkihez és semmihez sem hasonlítani, amit még nem éreztem az életemben. Mindig határozottan tudtam dönteni, de most nem. Még mindig a megfelelő válaszon gondolkozom, és rá is jöttem, hogy mi lenne a legjobb felelet.
- Igen – feleltem kérdésére, majd utána hozzá tettem – Fontos, mint eddig még senki az életemben – mondtam, majd lágyan elmosolyodtam. Tényleg kimondtam! Az én életemben a szüleim a legfontosabbak, de most úgy érzem, hogy hirtelen Eric lett az. Persze, hogy így is szeretem anyát és apát, de nekem Ő is fontos. Ez is két különböző világ, de most már bevallottam, és nem szeretném visszavonni. Most már nem zavar, hogy Eric közelebb került hozzám, mert nem félek tőle. Eleinte sem féltem, csak távolságtartó voltam, hiszen nem is ismertem. Viszont már ismerem, így tudom, hogy nem lenne képes bántani engem, és ez az egyik, ami engem nagyon megnyugtat. Sok minden miatt lett fontos nekem, de ez mind benne van a saját létében. Mellesleg tudom, hogy vámpír, és még ha ez eleinte is gondot okoztott, mára már nem. Igaz, hogy fájt Kira elvesztése, és emiatt utálnom kéne a vámpírokat, de ő más, mint az átlag. Egyszerűen képtelen vagyok arra, hogy gyűlöljem amiatt, mert az, ami, hiszen nem tehet róla. Nem Ő akarta ezt, és idő kellett, hogy elfogadjam, de sikerült.
- Most már nem maradhatsz ki az életemből – tettem hozzá mosolyogva, mert így is volt. Ezen túl már Eric is az életem része.

Tudom, hogy nagyobb vallomásra számított, de már ehhez is erő kellett, hogy elmondjam. Sosem voltam olyan típus, aki könnyen beszél az érzéseiről mások előtt vagy másoknak, és ez most sem változott meg. Mellesleg először mindenkivel kicsit távolságtartó vagyok, hiszen még nem ismerem őket és furcsa érzés, de nehezebb, amikor a bennem levő érzéseimet kell kinyilatkoztatnom. Viszont most is megtettem, mert tudom, hogy hallani szerette volna, és emiatt én úgy éreztem, hogy már eljött az ideje, hogy elmondjam. Meg is könnyebbültem, mert nem is fojtottam magamba, amit meg akartam osztani vele, hanem nem álltam még rá készen. Idő kellett minden egyes esemény után, hogy feldolgozzam őket, ha jó és rossz is. Tényekkel kellett szembenéznem, amiket először nem akartam elfogadni, de rájöttem, hogy meg kell tennem. Sok időbe tellett, amire rájöttem, hogy észrevegyem, hogy amit iránta érzek, azt senki más iránt nem. Minden kis lépcső, amivel eljutottunk ide, de nagy lépés a számomra, hogy megtettem. Bár, furcsa még mindig, hogy Ő az, ami, de együtt kell élnem vele. Az iránta érzett érzéseim elnyomják azt a tudatot, hogy Ő nem ember. Vagyis azt a tényt, hogy gyűlölnöm kéne emiatt, amit nem tudok megtenni. Képtelen vagyok arra, mert már annyira mindenen átmentünk. Mellesleg bebizonyította nekem, hogy félreismertem, és nem olyan, mint a többi vámpír. Megmentette az életemet, és emiatt kiérdemelte, hogy újra tudjak benne bízni. Ez a bizalom vezetett ide, hogy ma itt lehessek, és őszintén elmondhassam neki, hogy fontos az életemben. Nem is tudtam volna magamban tartani, mert az igazságot tudnia kell. Ez viszont valójában az igazság.
- Örülök neki – mosolyodtam el, amikor azt mondta, hogy nem akar kimaradni az életemből. Már a mai napig is sokat jelentett az életemben, de most már szerintem még többet fog. Voltak fájdalmak, amiken át kellett mennem, de mindezeket elfelejtem, amikor mellette vagyok. Ezt pedig nem éreztem senki mellett, és emiatt is tudom, hogy fontos nekem. És emiatt az sem zavart, hogy még közelebb jött hozzám. Keze lágy érintése kellemes érzés volt nekem, és eljött a pillanat. Minden gondom elszállt, mert boldog voltam. Megcsókolt, és én nem ellenkeztem. Miért is? Sok időt töltöttünk együtt, megmentette az életemet, és elmondtam neki, hogy mit érzek. Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy ilyen jó dolog még nem történt velem az életben. A világ legboldogabb emberének éreztem magam, és jogosan, mert Eric egy remek fiú. Bár csak pár másodperc volt a csók, de mégis úgy éreztem, hogy leállt az élet. Csak mi ketten voltunk és semmi más. Semmi. Eric hátrébbhúzodott, majd még egy szót szólt. Szeretlek! Olyan jó érzés volt hallani, és emiatt én tényleg nem voltam soha boldogabb.
- Én is – feleltem halkan, és kimondtam, még ha nehéz is volt megtennem. Nem vagyok a szavak embere, de joga volt megtudni - Rendben. Most te jössz a kérdéseddel - feleltem, mivel én már feltettem, amit meg szerettem volna tudni róla.

A karkötő... a gyönyörű, arany és lovas karlánc, amit Eric-től kaptam a 70-es évek bálja előtt. Természetesen emlékszem rá, hiszen hordtam is egy ideig, de utána a fiú vallomásával együtt el akartam felejteni. Nem tudtam, hogy mit is kezdjek vele? Úgy gondoltam, hogy jobb lenne, hogyha semmi emlék nem kötne hozzá, így valamit tenni akartam a karkötővel. Sokáig gondolkoztam rajta, hogy mi legyen a sorsa, de nem találtam jó megoldást. Talán a sors akarta így, és emiatt pihen még mindig az éjjeliszekrényemen levő dobozban. Nem tudtam sehova tenni vagy csak nem volt szívem elengedni, most már nem is tudom. Végül mégis megtartottam, hiszen mégsem szerettem volna bedobni a patakban itt, Mystic Falls-ban. Ilyenen is gondolkodtam, de annak ellenére, hogy azokon a napokon gyűlöltem Őt, attól még a karkötőt ugyanannyira szerettem. Ragaszkodtam hozzá, mert benne volt az egész életem, hiszen nekem a lovak jelentik az életemet. És, amikor megláttam, hogy milyen állat található, akkor rögtön ez jutott az eszembe. Nem tudom, hogy miért, de igaz, ami miatt kötődtem hozzá. Mellesleg úgy éreztem, hogy egy ajándékot nem illik rossz sorsra juttatni, habár kedvességből és jóakaratból kaptuk. Tudom, hogy nekem nagyin fontos az illem, de ez is nálam tartotta a láncot. Viszont most így visszagondolva jó, hogy nem tettem semmit, hiszen most magyarázkodhatnék Eric-nek, amit most a legkevésbé sem szeretném. Bár, nem kell, hiszen talán a sors akarta, hogy így alakuljanak az események, és végül megtartsam a fiú ajándékát.
- Persze, hordom – feleltem mosolyogva, majd felemeltem a csuklómat, amin ott pihent a karkötő. Ma nem készültem rá, hogy vele találkozom, de így is azt gondoltam, hogy bátran viselhetem. A szüleim csak annyit tudnak róla, hogy egy baráttól kaptam, de nem is gondolnának semmi rosszra. Megbíznak bennem, pedig én nem mondom el azt sem, hogy ma Eric-kel találkozom, de csak miattuk. Én boldog vagyok mellette, de nem tudom, hogy ezt ők hogyan fogadnák. Nem szeretném azt sem, hogy ugyanazon kelljen keresztül menniük, amiken nekem, mert újra nem akarok fájdalmat okozni nekik. Viszont most nem kell erre gondolnom, mert életem legboldogabb napja a mai, és nem szeretném elrontani. Figyelmesen hallgattam végig, amit Ő mondott, hiszen eddig nem tudtam, hogy ez a tárgy megvéd a vámpíroktól. Hallottam róla, de eddig nem találkoztam az életemben még ilyen dologgal. Én mindvégig Eric ajándékaként hordtam, nem pedig úgy, mintha megmentene a vámpíroktól. Viszont most már tudom az igazságot, hogy amiatt ajándékozta nekem, hogy biztonságban legyek. Bár, így ez tőle is megvédene, de Ő soha sem tudna nekem ártani. Ezt már bebizonyította. És ez az egyik ok, ami miatt ma egy ilyen csodálatos piknikben vehetek részt vele együtt. Jó itt lenni, hiszen a hétköznapi szürkeség és az emberek ide-oda rohangálása itt nem látszik meg. Csak mi ketten vagyunk, minden csodálatos és szép, és nyugodt a természet.
- Ezt nem tudtam – tettem hozzá, hiszen ha tudtam volna, akkor egészen máshogy gondolkoztam volna. Bár, minden úgy alakult, ahogy lennie kellett, és most kellett ezt is megtudnom. Nem tegnap és nem is holnap, hanem ma – Most én kérdezek – mosolyodtam el, majd gondolkoztam, hogy mit tegyek fel. Nagyjából mindent tudok már róla, bár nem biztos, hiszen Ő csupa-csupa meglepetés. Hirtelen esezmbe jutott egy kérdés, amit rögtön fel is tettem – Ugye, nem baj, hogy azt tettem az autóddal, amit? – kérdeztem kíváncsian. Nem lett volna baj, hogyha azt mondja, hogy nem esett jól, de kíváncsi voltam, hogy mi lesz a válasza.

Ezek után biztos vagyok benne, hogy máshogy tekintek a karkötőre. Természetesen nem fogom mindig, minden időszakban hordani, de törekszem rá, hogy így is védve legyek. Ezelőtt még soha nem gondoltam arra, hogy ilyen tárgyat kéne használnom, pedig már régóta tudok a vámpírok létezéséről. Viszont nem is hiszem, hogy eddig olyan fontosnak tartottam volna, de eljött az a nap is, amikor megváltozott a véleményem. A nap, amelyen az életem veszélybe került. A nap, amikor Eric visszatért és megmentett. Amiatt gondolom úgy, hogy most már fontos lenne, ha használnám, hiszen bármikor lehetek áldozat vámpírtámadásban. Manapság nem tudhatunk semmit, emiatt jobb, hogyha biztonságban érezhetem magam, még ha nem is teljes mértékben. Bár, megvéd attól, hogy a vámpírok megigézzenek, vagyis irányítsák a tetteimet, de attól nem, hogy az áldozatukká váljak. Ez is fontos, és jobb, mint a semmi. Viszont számomra majdnem minden fontosabb lett, miután átértékeltem az életemet, mert hogyha Eric nem jön, akkor már nem élnék. Sok mindent megváltoztatott az a pénteki nap, de nemcsak amiatt, mert már tudtam bízni benne. Igaz, hogy ez is egy nagy lépés volt, miután nem tudtam megbocsátani neki, de más is van. Próbálom kiélvezni az életet, mert megtudhattam milyen az, amikor nem tudjuk, hogy mikor is kerül arra sor, hogy elmegyünk. Nem azt mondom, hogy megtanultam szeretni a bálokat, mert erről nincsen szó, de sok más témát érint. Minden, ami eddig egy kicsit volt csak fontos, mára már nagyobbá nőtte ki magát. Úgy gondolom, hogy sokkal megfontoltabb tudok lenni, de ez nem minden esetben rossz dolog. Külsőre és a cselekedeteimben nem változtam, de belsőre igen. Sok mindenen elgondolkoztam, amiről eddig még sosem. Minden átértékelődött benne már perc alatt, és még ha ez nagy események sorozata után következett be, szerintem nem kellett feladnom a régi életemet. Maradtam ugyanaz az Amanda Charleston, aki ezelőtt voltam, de belül más lettem. Remélem, hogy ennek csak a pozitív oldalát tapasztalom meg.
- Gratulálok – feleltem mosolyogva, miután a kérdésemre válaszolt, és elmondta, hogy sikerült találnia egy új autót. Örültem neki, hogy nem haragszik rám amiatt, mert eladtam a kocsiját, de akkor így dolgoztam fel az eseményeket. Nem volt régen, de azóta már változott a véleményem. Nem tudom, hogy inkább dühös voltam –e vagy zavarodott, de biztos, hogy azokon a napokon nem tudtam volna elképzelni, hogy az lesz, ami megtörtént utána. Mindig vannak váratlan fordulatok az életemben, de úgy érzem, hogy mostanában egyre inkább több lesz. Az okát még én sem találtam ki, de lehet, hogy csak egyszerre sok történt meg velem.
- Vicces! – mosolyodtam el, majd próbáltam válaszolni a kérdésére. Nem hiszem, hogy a tanulás változik a hónapok során, hogyha igen, akkor annak most jött el az ideje. Lassan ez a tanév is lezárul, és emiatt többet kell tanulni, mint eddig bármikor. Az év eleje is hasonló próba, de szerintem most még inkább összpontosítani kell a tananyagokra –Itt az évvége, és egyre többet kell tanulni, de szerintem jól állok a tanulással. És nyugodj meg, nem romlanak a jegyeim és nem hanyagolom el a tanulást miattad – tettem hozzá mosolyogva. Igaz, hogy most nehezebb minden egyszerre, de egyszer ennek is vége lesz. Sok időt szánok a tanulmányimra, de ennél többet már nem tehetek, de nem is kell. Úgy érzem, hogy az idei tanévben is jól teljesítettem, és jól is zárom le az évet. Viszont az már más kérdés, hogy utána mit teszek és mivel töltöm el a szabadidőmet, mert ezen még nem gondolkoztam, de egyelőre nem is kell. Még egy kicsit távoli a nyárra gondolni.
- Nekem nincsen több kérdésem. Neked? – kérdeztem mosolyogva, és kíváncsian vártam a válaszát. Minden kérdésére szívesen válaszolok, hogyha felmerül benne, hiszen én ebben a pillanatban nem tudnék feltenni egyet sem. Úgy gondolom, hogy mindent megbeszéltünk, ami érdekelt.

Úgy gondolom, hogy semmi sem változott mióta megismertem Eric-et, hiszen a jegyeim nem romlanak, nem viselkedem máshogy, de nem is beszélek másképp. Mindent ugyanúgy teszek és emiatt hiszem azt, hogy a családom az egész bennem csatázó érzésekről nem is tud. Nem is szeretném, hogyha kiderülne, de nem is fogok nekik hazudni. Az igazságot nem fedem fel előttük, de mégcsak nem is mondok helyette teljesen mást. Mellesleg semmi okuk nincs kételkedni bennem, habár hogyha tudnák, hogy itt vagyok, akkor nem ezt mondanám, de még máshogy áll a helyzet. Igaz, hogy nehéz időszak volt, amikor megtudtam, hogy Ő vámpír, és akkor jó lett volna hallani a vígasztaló szavukat, de belső késztetés miatt mégsem tettem meg. Most már jobb is így, de a környezetem semmit sem tud arról, hogy a mögöttem levő egy héten miken mentem keresztül, de ennek így kell lennie. Változtatni nem fogok rajta, de nem tudom, hogy meddig tehetem még ezt. Egész életem alatt ilyet sosem tettem, de most ez tűnik a legjobb választásnak. A fájdalmat, amit én átéreztem azokon a napokon, talán én még el tudtam viselni, de ők képesek sem lennének rá. Más érzés lehet elveszíteni egy gyermeket, mint nekem egy nővért. Több belső csatán mentem keresztül, és mindig arra a következtetésre jutottam, hogy nem tudom gyűlölni. Viszont a szüleim sose lennének nekem képesek megbocsátani, hogy ezt tettem. Olyan nagy rajtam a nyomás, hogy megszakadok, de nem tudom utálni Eric-et. Képtelen vagyok rá, és ők ezt nem biztos, hogy megértenék. Mellesleg lehet, hogy akkor sem fogadnák el a tényt, amikor megemlíteném, hogy Ő mentette meg az életemet. Neki köszönhetem az életemet, de nem tudom, hogy ehhez mi lenne a véleményük. Anya és apa mindent megtettek, hogy normálisan tudjuk folytatni az életünket Kira elvesztése után. Ennek semmiképpen sem szeretnék véget venni és újra fájdalmat okozni nekik.
- Igen, annak örülnék – mosolyodtam el, amikor megkérdezte tőlem, hogy szervezhet –e több ilyen meglepetés randevút. Semmi akadálya, hiszen a tanulás is fontos az életemben, de szabadidőmnek is kell, hogy legyen. Ma a piknikkel töltöttem ki ezt az időt, de emiatt sem kell másnak tekinteni, mint egy délutáni olvasást. Most is az egyik legfontosabb számomra a tanulás, de Eric is nagyon fontos. Minden eseményre próbálok időt szánni, és úgy, hogy ne kelljen kapkodnom, de néha nem megy. Most viszont úgy érzem, hogy sikerül ezt megszerveznem. Bár, szerencse, hogy nem ma akartam lovagolni menni, hiszen akkor nem is lehetnék itt, mert nehéz lenne összeegyeztetni, hogy hol legyek. Igaz, hogy csak egy beszélgetés kellene hozzá, hogy lemondjam a williamsburg-i látogatást, de ez is szűkösen fért volna bele az időmbe. Egyszóval, még ha nem is élek izgalmas életet, nekem is be kell tudnom osztani az időmet. Számomra fontos, hogy a tanulás töltse ki a napom nagy részét, de szükségem van pihenésre. Néha erről elfeledkezem, hiszen olyan sok tantárgyból kell tanulni egyszerre, hogy éjjel-nappal az anyagot nézem át. Bár, emiatt örülök neki, hogy egy hónap múlva már nem kell ezen aggódnom, de még addig oly sok idő van.
- Nem mondták a szüleim, hogy mikor kell hazamennem, de szerintem ideje lenne indulnom – tettem hozzá, hiszen nem említettem pontos időt, de a szüleim megszokták, hogy nem maradok sokáig különböző helyeken. Jó érzés, hogy ma itt tölhettem el a délelőttömet, mert örömömre szolgált, hogy Eric-kel lehetek. Mellesleg ma szép idő volt, és emiatt is ki kellett használnom ezt az alkalmat. Ezek után biztos, hogy kellemes élmények kapcsolódnak a Fűzfa-patakhoz, hiszen jó lesz visszaemlékezni, hogy itt jártam. Ennél szebb időtöltés álmomban sem gondolhattam volna, hiszen olyan sokszor meglepődtem, amikor valami váratlan meglepetésben részesültem. Bár, már az is ezek közé tartozott, amikor a kezemben tarthattam a levelet és elolvashattam, hogy meghívtak egy ilyen piknikre. Ez az egész majdnem két óra egy nagy csoda volt.
- Köszönök mindent – feleltem mosolyogva, mert annyi minden lenne, amiért köszönetet tudnék mondani. Viszont így egyszerűbb, hogy összefoglaltam, hogy minden miatt hálás vagyok. Bár, nehéz, hogy itt kell hagynom ezt a gyönyörű helyet, de ilyen az élet. Az idő gyorsan telik, de nem tehetek ellene semmit. Haza kell mennem, mert biztos, hogy már várnak rám, de ezt már megszoktam. Felálltam, majd kíváncsian tekintettem rá, hogy mit felel. Ilyen piknikben nem sokat vettem részt, de örülök neki, hogy kipróbálhattam, és nagyon élveztem. Minden egyes percnek meg volt a maga gyönyörűsége az idő alatt, mialatt mi itt voltunk. Nem sokat jártam errefelé, de lehetséges, hogy ezen túl erről is más lesz a véleményem.

A tanulást szerintem nem is lehetne hanyagolni, hiszen nem elfelejthető dolgok azok a tananyagok, amivel otthon kéne foglalkoznunk. Én még nem tapasztaltam azt, hogy egy tantárggyal kevesebbet foglalkoztam, mert nem jutott eszembe, hogy mi az, amit órán írtunk le. Lehet, hogy amiatt, mert így élek és egészen kiskorom óta arra tanítottak, hogy sokat foglalkozzak az iskolával. Viszont erre kevesebb esély van, hiszen Benjamin nem éjjel-nappal ezzel foglalkozik, és emiatt is fontos, hogy vigyázzak rá. Nem tudok rájönni, hogy hogyan van olyan sok szabadideje, hogy unatkozzon, és emiatt engem idegesítsen. Igaz, hogy az ő korában még nem olyan nehéz a tananyag és nincs is belőle olyan sok, de úgy gondolom, hogy én többet tanultam. Mindig az volt az első, hogy megtegyem, amit kell és számomra ez a tevékenység a felkészülés volt egész eddigi életemben. Sok időt fordítok rá még egészen a mai napig, de a tudást így kell megszerezni. Emlékszem rá, hogy amikor kicsi voltam, akkor a szüleim azt mondták nekem, hogy én az iskolában dolgozom, és most már rájöttem, hogy részben igazuk is volt. Nekem még az a feladatom, hogy ismereteket szerezzek, ami felkészít az igaz életre. Még a mai napig nem értem az olyan diákokat, akik képesek ezt elhanyagolniuk, hiszen szerintem nagyon fontos, hiszen enélkül nem tudjuk folytatni a tanulmányainkat. A legfőbb kérdés viszont az, hogy mikor kezdik el azt, hogy utána semmit sem tesznek, hogy jobbak legyen az iskolai jegyeik. Sajnos az én évfolyamtársaim már ezt teszik, de nem tudom, hogy ebből nekik mi a hasznuk. Mellesleg elképzelni sem tudom, hogy nincs –e emiatt bűntudatok, és mindent tesznek úgy, mint azelőtt. Alapvető tény, hogy számomra amiatt érthetetlen a helyzetük, mert nekem nagyon fontos a tanulás. Az egyik legfontosabb, amivel foglalkozom, és szerintem ez nem is fog megváltozni. Sőt, biztos vagyok benne, hogy nem teszek le az órákra valók felkészülésről. Viszont az másik téma, hogy ma szabadidőmben vagyok itt, nem pedig olyan órákban, amikben át kéne néznem a tananyagot.
Mosolyogva álltam fel Eric segítségével, és indulásra készen álltam. Örülök, hogy ma itt lehettem, és annak is, hogy ilyen örömteli pillanatok is szerepelnek az életemben. Jól éreztem magam, és a legszebb délelőtt volt, amit csak kívánhattam. Viszont ennek is vége, és biztos, hogy boldogan fogok visszaemlékezni erre a szép beszélgetésre. Igaz, hogy átlagosnak indultam a napom, de ezzel a piknikkel Eric elérte, hogy ne legyen az, hanem egy fantasztikus szombati nap. Reggel nem gondoltam volna, hogy ilyenben lesz részem, de örömmel tölt el, hogy itt lehettem. Sokat jelent nekem, hogy újra beszélhettünk egymással és nagyon őszintén. Minden kérdésemre választ kaptam, ami ma eszembe jutott, és remélem, hogy Őt sem hagytam kétségek között vergődni. Minden esetre, hogyha van valamilyen kérdése, amire felelnem kéne, akkor szerintem tudja, hogy nyugodtan felteheti. Most már úgy érzem, hogy nincsenek titkaink egymás előtt, és ez a lényege a beszélgetéseknek.
- Köszönöm, biztos, hogy örülni fog neki – mosolyodtam el, és elvettem a kosarat, majd elképzeltem Benjamin arcát, amikor meglátja, hogy mivel térek haza. Szerintem azt az örömöt, amit akkor fog érezni, nem nagyon lehet elmondani. Tudni kell róla, hogy mindennél jobban szereti a hasát, és hogyha bármivel szeretnénk elérni a célunkat, akkor ezt a hasán keresztül tehetjük meg. Már volt erre alkalom, hogy én ezzel értem el a célomat, de így viszont kiszámítható személyiség, ami nem minden esetben rossz tulajdonság.
- Itt maradsz vagy hazakísérsz? – kérdeztem kíváncsian, és ugyanígy vártam a választ. Úgy gondoltam, hogy illik ezt megkérdeznem, mert így tudom, hogyha nem jön, akkor nyugodtan hazasétálhatok.

Az életem gyökerestől megváltozott, miután találkoztam Eric-kel. Sok nehézségen, megpróbáltatáson mentem keresztül, de úgy gondolom, hogy megérte. A fájdalmak, amiken átmentem, leírhatatlan érzéssel töltöttek ki, de most már boldog vagyok és a lényeg ez. Nehéz napok állnak mögöttem, de ezeket is sikerült átvészelnem, és szerintem jól viseltem a csalódást. Most jöttem csak rá, hogy az események mennyire összefüggenek egymással, hiszen egyik a másikat összefüggően követi. Eddig is megtapasztalhattam, de a mostani időben egyre többször. Nem tudám megmondani, hogy melyik volt az a hét az életemben, amikor ennyire vegyes érzelmek kerítettek a hatalmukba. Visszagondolva, mert először dühös, csalódott és zavarodott voltam. Péntekre már megnyugodtam és átgondoltam az egészet, félretéve a vámpírok elleni gyűlöletemet. Átértékeltem a helyzetet, és végül nagy nehezen, de sikerült meghoznom a döntésemet. És véletlenül éppen akkor döntöttem el magamban, hogy nem tudok rá haragudni, amikor találkoztam vele. Nem egy hétköznapi találkozás volt, de mindent megváltoztatott, amit azelőtt gondoltam. Mindent át kellett tanulmányoznom még egyszer, hogy rájöjjek, hogy tényleg helyes úton menjek –e és a jó döntést hoztam meg. Sikerült ezen is átmennem, de hogyha nekem még hosszas vívódások is vezettek el idáig, végül úgy érzem, hogy azt tettem, amit tennem kellett. Most már nem is fordíthatnám vissza az időt, de nem is szeretném. Joggal történt mindez velem, és változtatott meg belülről, de úgy érzem, hogy el tudtam fogadni. A sors így hozta, hogy nem tudom megtenni, hogy gyűlöljem Eric-et, így nem is teszem. Nem harcolhatok az ellen, amit nem is tudok megtenni. Képtelen lennék rá, és ezt minden körülöttem levőnek meg kellene értenie. Nincsen könnyű helyzetemet, de megélem ezt, mert így írták meg az életemet. Nehéz lenne változtatni rajta, amikor úgy történik meg, hogy észre sem vesszük. Ilyen az élet, és már megtanultam, hogy nem szabad küzdeni ellene, mert semmire sem megyünk vele.
Elmosolyodtam, amikor megemlítette, hogy kipróbálhatom az új autóját, mielőtt azt is eladom. Úgy látszik, hogy életem végéig szembesülnöm kell azzal, hogy az akkori helyzetem alapján olyan érzések terjengtek bennem, amik ezt a döntést kiváltották. Szerencsére nem kell ezen rágódnom, hiszen úgy tűnik, hogy szerzett magának egy vadonatúj gépjárművet, amivel közlekedhet a városban. Kicsit megkönnyíti a helyzetemet, hiszen gondolom, hogy mennyit jelentett számára az a Porsche, úgyhogy nem lehetne neki olyan könnyű. Viszont mentségemre szóljon, hogy Ő mondta, hogy csinálhatok vele, amit akarok. Mellesleg szerintem még Eric sem tudta volna elképzelni rólam, hogy elsüllyesztem a régi autóját. Sosem lennék ilyenre képes, mert mindig próbálom megőrizni a nyugalmamat. Néha sikerül, néha pedig nem.
- Örülnék neki, ha hazavinnél – feleltem mosolyogva, majd követtem Őt, addig a helyig, ahol megállt a Musztángjával. Beültünk, majd elhagytuk a patakot. Lehet, hogy a helyet itthagytam, de az emléke mindig bennem marad. Örökké a szívemben él ez a nap, és biztos, hogy mindig emlékezni fogok rá. Mindig.

Játék Lezárva!