Hozzászólások száma : 212 Join date : 2011. Apr. 30.
Tárgy: Táncparkett Pént. Jún. 24, 2011 1:51 am
Avagy ahol rophatják... khm... ringathatják magukat a vendégek a dögunalmas zenére
Meredith Sulez Admin
Hozzászólások száma : 309 Join date : 2011. May. 15. Tartózkodási hely : Mystic Falls Mottó : Fölösleges félni a sötétben, csak meg kell találni a villanykapcsolót!
Tárgy: Re: Táncparkett Vas. Jún. 26, 2011 6:26 am
Masquerade
Meredith-nek kezdett egyre jobb hangulata lenni, és úgy érezte, hogy ezt az ismerőseinek felbukkanása okozta. Caroline a pozitív életszemléletével mindig is lelkesítően tudott rá hatni, már őt most nyomasztotta ez az egész Matt-Tyler ügy, viszont itt volt még Sam, aki szintén nem volt egy búskomor alak, emellett hízelgő bókjai tetszettek a lánynak. Persze tudta ő, hogy mindez csak udvariaskodás, ami nem csak a jelmez, de egyáltalán egy ilyen bál alapkövetelménye. Mondjuk, a srác nem tűnt annak a fajtának, akit nagyon érdekel mások véleménye és az effajta „alapkövetelmények”. De Merry hiába vette fel ezt a meseszép ruhát, hiába bújt ki egy kicsit előző bőréből, nem érezte szépnek magát, mert ő ugyanaz a régi lány, aki általában nem kelt feltűnést, és ezt egyáltalán nem sajnálja. - De bizonyára nagyon jó lesz ez a bál – felelt Merry Sam érdeklődő kérdésére mosolyogva, és komolyan gondolta. Hozzá kellett volna tennie, hogy nem gondolná így, ha egyedül kellene mondjuk egy pezsgőspohár társaságában vagy idegenekkel töltené el az idejét. Nem, akkor egészen mást gondolna a rendezvényről, és valószínűleg, hamar találna kifogást, hogy hazamehessen, de így nem volt erre szüksége, hiszen jól érezte magát. Közben nem messze tőlük Caroline és a nem régiben megjelenő Matt, aki Merr emlékeihez képest szinte semmit sem változott, fojtott hangú, látszólag nem túl vidám beszélgetésbe kezdtek. Bár ezt Meredith nem tudta megállapítani, nem csak azért mert nem hallotta jól, hanem mert nem szeretett más magánéletében turkálni engedély nélkül, így próbálta is figyelmen kívül hagyni őket, hadd intézzék maguk közt a dolgaikat. Aztán közben egy ismeretlen lány is megjelent, és véletlen nekiment Care-nek, aki nem is nagyon foglalkozott vele, de mivel az idegen mentegetőzni kezdett, Merry úgy érezte udvariasnak, ha megszólítja, így hát nem tolakodó kérdést szegezett a lánynak, de mielőtt annak lehetősége lett volna válaszolni, Sam kimondta, ami az ő száján is ott volt. De Sam egyszerűen úriemberként viselkedett, és ez a könnyed „elrabolhatom egy kicsit?” olyan volt, akár egy romantikus filmben. Erre a gondolatra Merry hitetlenkedve megrázta a fejét, és a fiúra mosolyodott, aki közben felkérte táncolni. Meredith-nek elakadt a szava. Na, hát ilyen is ritkán történik, mert neki mindig emg van a megfelelő válasza, nem szokott habozni, de Sam-nek valahogy mindig sikerül meglepnie. Most például táncolni! - Természetesen. Szívesen táncolnék veled – vallotta be halványan mosolyogva, és belekarolt a fiúba. Még mielőtt azonban elmentek volna, visszafordult az ismeretlen lány felé. - Bocsi, de egy ilyen ajánlatot nem lehet visszautasítani! – mondta szélesen elmosolyodva, majd Sam oldalán átment a táncparkettre. Hát attól nem kell félni, hogy agyontapossák őket, mert alig egy-két pár tipegett-topogott a tánctéren. A DJ egymás után tette fel a lassú számokat, most is egy olyan ritmusú volt lemezen, amire a filmekben a főhősöknek szokás szerint össze kell borulniuk, és valamiféle nyálas szöveget közepette kiönteniük egymásnak a lelküket. Na, ez az, amivel Merry nem tudott volna elszámolni, de nem is félt tőle, mert bármi jöhet, Sam bármilyen meglepetést tartogathat még, az bizony csak pozitív lehet. Sam meglepően határozott volt most is, akárcsak mindig. Bár egy focista mire vesztegetné az idejét? Arra a lassú számra, ami épp ment lassúztak ők is, Merry karjait körülfonta a srác nyakán, és mosolygott. Végig ott volt arcán az a ragyogó mosoly, mintha nem hinné el, hogy ő egy hercegnőhöz illően gyönyörű ruhában egy igazi úriemberrel táncol egy gyönyörű táncteremben. Aztán vége lett a dalnak, a DJ lemezt váltott, Meredith pedig megtorpant, mintha nem akarná folytatni. Egy lépést hátrált a biztonság kedvéért, majd bocsánatkérő mosolyt ejtett Samuel felé, hogy a fiú nehogy azt higgye, hogy ez az ő hiába. Ó, dehogy! - Mindenki minket néz – magyarázta, és megrántotta a vállát. Sosem szeretett ennyire a figyelem központjában lenni. Nem mert akkor napvilágra kerülhetnének a titkai, azt pedig nem szeretné. A csillogás pedig maradjon meg másnak. De egy része azt kívánta, hogy csak ma, ebben a gyönyörű ruhában, ezzel a sráccal, igazán megengedhetné magának ezt a luxust.
Sam Williams Admin
Hozzászólások száma : 287 Join date : 2011. May. 19. Tartózkodási hely : Mystic Falls Mottó : I wanna be forever young
Tárgy: Re: Táncparkett Vas. Jún. 26, 2011 9:13 pm
Reméltem, hogy igent mond a felkérésemre. Nem sok embernek mutatom meg azt a briliáns tánctudásomat, ami van. Nem vagyok rossz, de a fociban biztos, hogy jobban jeleskedem. Viszont nem kell mindenkinek tökéletesen táncolnia. Amúgy is annyira azért nem ropom a táncparkettet, hogy éppen rálépjek a lány lábára. Igazából ezután a remek felkérés után nem is lenne valami jó, hogyha az történne. Bár, nem vagyok jós, de szerintem nem lesznek olyan dalok, amiknél egy lépést sem tudok tenni valamilyen hiba nélkül. Nem lehet olyan nagy szerencsém, hogy ez történhet. Nem úgy képzeltem el ezt a mai estét, hogy bármilyen szerencsétlenség is közbejöhet. Bár, eddig nem is hittem volna, hogy az estém jól fog alakulni. Arra nem is gondoltam, hogy Meredith is itt lesz, és akkor vele elbeszélgethetek. Sőt, amikor éppen a jelmezemet vettem fel, akkor az sem jutott volna az eszembe, hogy majd táncolni fogok egy lánnyal. Sok mindent nem gondoltam volna, de örülök neki, hogy jobban alakult, mint amire számítottam. Eddig minden olyan jól alakult, és nem szeretném, hogy ennek lassan vége szakadjon. Eközben elmentünk a táncparkettre. Épp egy lassú szám ment, mint a romantikus filmekben a kibékülős résznél. Nem erre számítottam. Bár, mit vártam egy álarcos bálon. Mégsem rakhatják fel a legfrissebb számot. Most már mindegy, hogyha egyszer már felkértem a lány táncolni, akkor azt is fogom csinálni. Határozottan lassúztunk Meredith-tel. Örültem neki, hogy a lány ilyen felszabadult. Szerintem nem sok ilyen tánc van az életében, ahogy az enyémben sem. Nem is tudom, hogy mikor táncoltam utoljára. Valamikor gyerekkoromban lehetett. Vagyis nagyon régen. - Remekül táncolsz – dicsértem meg a lányt egy hatalmas mosoly kíséretében. Jó érzés a bál legszebb lányával tölteni az időt. Én már az első alkalommal tudtam, hogy ő egy különleges hölgy. Lassan le is ment a szám, és csak akkor jöttem rá, hogy milyen gyorsan pereg az idő. Pedig meg kell vallani, hogy én is elég jól táncoltam. Nem profin, de sikerült nem bakit ejtenem a műsor közben. Nem gondoltam volna, hogy minden ilyen simán fog alakulni. Ezek után nagy meglepetésemre a lány egyet hátra felé lépett. Mégis szörnyen táncolok? Értetlenül néztem a lányra, habár a mosolya megnyugtatott. Volt benne valami bíztató. Aztán elmagyarázta. - Értem – feleltem egy mosollyal, ami azt sugározta, hogy nem haragszom emiatt. Ezek után megjelent Carol Lockwood, és beszélni szeretett volna velem – Egy pillanat – mondtam Meredith-nek egy mosoly kíséretében. A nő azt szerette volna, hogyha zongorázok egy dalt ezen az estén. Egy nagyot sóhajtottam. Mindig is tudtam, hogy anya a helyettes polgármester asszony egyik legjobb barátnője. Sokat beszélgetnek, így természetesen én sem maradhatok ki ezekből. Gondolom eldicsekedett azzal, hogy milyen ügyesen tanulok zongorázni a nagypapám jóvoltából. Nem lett volna kifogásom ez ellen, de mégis csak éppen előbb táncoltam egy lánnyal. Azt mondtam Carol-nak, hogy megteszem, majd utána visszamentem Mer-hez. - Van egy meglepetésem számodra – feleltem neki titokzatosan. Elindultam a táncparketten levő zongorához. Valahogyan egy mikrofont is szereltek fel, így fel tudtam konferálni a számomat. - Ez a dal a bál leggyönyörűbb lányának, Meredith-nek szól – mondtam mosolyogva, miközben már a zongora melletti széken ültem. Ujjai lassan hozzáértek a billentyűkhöz, majd szép lassan elindítottam a dalt. Ehhez persze énekeltem is, hogy teljesen felismerhető legyen a szám.
What have I got to do to make you love me What have I got to do to make you care What do I do when lightning strikes me And I wake to find that you're not there
What do I do to make you want me What have I got to do to be heard What do I say when it's all over And sorry seems to be the hardest word
It's sad, so sad It's a sad, sad situation And it's getting more and more absurd It's sad, so sad Why can't we talk it over Oh it seems to me That sorry seems to be the hardest word
What do I do to make you love me What have I got to do to be heard What do I do when lightning strikes me What have I got to do What have I got to do When sorry seems to be the hardest word
Először egy kicsit félénken indítottam, de az emberek szeretete, ami a nézőközönségtől jött, az tovább lendítette. Simán végigvittem a dalt, és ennek örültem. Utána egy tapsvihart is kaptam, ami miatt pedig még inkább mosolyra húzódott a szám. Ezután rögtön a lány felé vettem az irányt. Oda is értem hozzá, majd eddig a hátam mögött tartogatott csomagot átnyújtottam neki. Hogy hogyan sikerült elrejtenem? Nem volt nehéz. Leadtam még az elején, és amikor a helyettes polgármester asszonnyal találkoztam, akkor azt is megkaptam. Jól megterveztük, nem? - Ez a tied – nyújtottam át neki a papírba burkolt ajándékot. Mi is lapul benne? Az egyik képregény sorozatom, amit Meredith-nek csináltam. Gondoltam, hogy örül neki, hisz azt mondta, hogy szívesen megnézné a művemet.
Hozzászólások száma : 309 Join date : 2011. May. 15. Tartózkodási hely : Mystic Falls Mottó : Fölösleges félni a sötétben, csak meg kell találni a villanykapcsolót!
Tárgy: Re: Táncparkett Hétf. Jún. 27, 2011 2:43 am
Masquerade
Meredith-nek már volt szerencséje megmutatni a tánctudását Damon Salvatore-nak még a bulin, amit Caroline szervezett. Lehet, hogy Sam látta őt, és azért is kérte fel, vagy pedig nem, és egyszerűen csak kíváncsi volt rá, hogy ő hogy táncolt. Mert meg kell hagyni a fiú mozgása maga volt a művészet. Minden mozdulata, tánclépése felért a világ hét csodájával, a lány még sosem látott srácot ilyen kedvvel táncolni egy nem is olyan jó, lassú számra. Például vegyük Damon-t. Őt mondjuk egyáltalán táncolni sem nézte volna ki, már pedig el kell ismerni nem csinálta rosszul, de azok után a dalok után egy ilyen lassabb melódia plusz Damon… nem, nem a legjobb párosítás Merr szerint. Ellenben Sam-mel, aki ismét meglepte őt egy újabb dologgal. És ó, még mennyi minden lehet ebben a srácban? Meredith bele sem mert gondolni, hiszen eddigi kellemes meglepetéseit és jó tulajdonságait s jó sokáig tudná sorolni, de el sem tudta képzelni, hogy mit várhat még a jövőtől. Először talán maga Merry is kissé félszeg volt a táncparketten, de Sam közelében nem volt nehéz feloldódnia. És mikor a fiú megdicsérte, hogy jól táncolt, érezte ahogyan elpirul, és ezt próbálta egy mosollyal leplezni. Hűha, ő aztán nem szokott így viselkedni. Elpirulni ilyen egyszerű szavakra! Bár valljuk be, nem is mindig keringőzik egy álarcosbálon, és nem is szokott általában ilyen bókokat kapni. - Köszönöm – motyogta el halkan, és felpillantott a srác csillogó, mogyoróbarna szemeibe. Mintha a világot akarná mutatni neki ez a két szempár, olyan nyíltak és őszinték. Meredith pedig… a mindig határozott Meredith meginog, mérlegel, nem tudja, hogy mit tegyen, majd kiegészítette válaszát egy igazi mosoly kíséretében: - De te is nagyszerűen! Szavai őszinték voltak, hiszen valóban így gondolta, de igazából sosem gondolt bele, hogy milyen jó is táncolni. Most viszont, Sam karjai közt egyszerűen megérezte ennek a dolognak a súlyát. Mindig is túlértékeltnek tartotta táncot, olyan vagy túl régimódinak vagy bulizósnak, de most ez nem volt egyik sem. Ez egyszerűen… jó volt, mi több: fantasztikus. És ebben nagy része van magának a táncpartnernek is. Sam Williams azon kevés fiú közé tartozik, akikkel szívesen táncolt volna ezek a bálon Merry. Aztán lefutott ez a szám, a lány pedig a nézelődőkre hivatkozva félbeszakította táncukat, de szerencséjére, volt egy olyan érzése, hogy Samuel nem neheztel rá emiatt. Ő megérti, pedig kevesen tennék, főleg nem egy focista. Meredith egyszerűen csak bólintott, mikor Mrs. Lockwood felbukkant, és Sam-nek el kellett menni. Bár nem értette, hogy mi köze a srácnak hozzá, illetve a rendezvényhez. Azt pedig természetesen maga sem gondolta, hogy Sam-et. Végül is mi jogon tenné? Hiszen csak barátok, a barátok pedig nem féltékenyek, nem irigyek, nem fáj nekik, ha csak egy kis időre is csak meg kell válniuk a másiktól. Lehet, hogy hiányolják, de nem fáj. Mer sóhajtott, és tekintetével követte a fiú alakját, amint az Carol-lal vált pár szót. Nemsokára vissza is tért hozzá, és rejtélyes megjegyzését a lány nem tudta mire vélni, míg nem látta, hogy Sam egyenesen a zongora felé veszi az irányt. A DJ nem rakott fel újabb lemezt, a teremben elnémultak az ott lévők, mindenki Sam Williams-re figyelt. Akárcsak Meredith, aki érezte, hogy ismét elönti arcát a pír, amint meghallotta a srác szavait még előmondóan a dalhoz. Egy szám neki szólna? A lány érezte, hogy megremeg a szája, még csak tiltakozni sem tudott, hogy ismét ő kerüljön a középpontba. A jelenlévők többsége ismerte őt, így a tekintetek java részt felé fordultak ekkor, de amint felcsendültek az első akkordok a zongorán, figyelmük visszaterelődtek a fiú felé. Olyan elegáns volt, ahogyan ott ült a zongoránál, és felsőbbrendű, amint elkezdett játszani. Egyértelműen nagyszerűen játszott, profin zongorázott, és a hangja… Ó, Istenem, az a hang! Mint mikor eddig bezárt oroszlán most végre felszabadulhat, kitörhet börtönéből, olyan felszabadultan adta elő. A zongora adta dallamhoz lágy hangszíne éppen megfelelően passzolt, és mint egy igazi csoda olvadtak össze, és szavai fonódtak a ritmushoz. Meredith-nek még a szava is elakadt, beletelt egy kis idejébe, míg a srác és a meglepetés helyett magára a számra, a szöveg értelmére tudott koncentrálni. Eddig nem ismerte ezt a dalt, de azonnal megtetszett neki, hiszen olyan szép volt, és ez neki szól Sam-től. Viszont nem tudta, hogy a srác komolyan gondolja-e a szöveg minden egyes szavát – „Mit kell tennem, hogy szeress? Mit kell tennem, hogy törődj velem?” – Meg hát ha komolyan is, akkor mire vélhetné? De ez csak egy dal, nem szabad bele túl sokat gondolnia, mondta magának a lány, és inkább csak megmosolyogtatta a szám fő mondanivalója: „Mikor a bocsánat tűnik a legnehezebb szónak” Hát igen, az aztán vicces szituáció volt, ami elindította őket a megismerkedés útján, és minden egy „bocsánat”-tal indult. Mikor véget ért a szám, Merry is lelkesen tapsolt a többiekkel együtt, látszólag mindenkinek tetszett Sam produkciója, de talán nem túlzás azt állítani, hogy neki a legjobban. Mikor Sam megindul felé mondani akart neki valamit, bármit, de mielőtt megszólalhatott volna, már kapott egy papírba burkolt ajándékot a fiútól. Egyszerűen nem tudott megszólalni. Szótlanul, hangtalanul bontotta ki a csomagot, és mikor meglátta, hogy az egy képregény, amit Sam saját kezűleg készített, és most neki adja, nem gondolkozott, ösztönösen cselekedett, és megölelte a srácot. Persze óvatosan, nehogy baja legyen a képregénynek, de egy hatalmas öleléssel köszönte meg a fiúnak, hiszen szavakba nem önthette azt, amit akkor érzett. Hogyan is lehetne? Ilyet még senki sem tett érte! Nem érdekelte, hogy nézik-e őket vagy hogy mit szólnak, most ez mind nem volt fontos. - Hihetetlen, te csupa-csupa meglepetés vagy! – mosolyodott el szélesen, miután engedte kibontakozni öleléséből a fiút. Boldog volt, most végre olyan boldog, hogy elfeledkezett minden gondjáról, titkáról, az összes természetfeletti lényről. Egy egyszerű lány volt csak egy fantasztikus sráccal az oldalán. Egy fiúval, aki nagyszerűen futballozik, szeret olvasni, jól énekel, zongorázni is tud, mesterien rajzol, és minden egyes pillanatban elbűvöli őt. Mit is lehetne erre mondani, hogy lehetne nem kedvelni Őt? - Hadd köszönjem meg – jegyezte meg halkan, hogy a körülöttük állók egyáltalán ne hallják meg, csak a srác. Közel hajolt hozzá, és egy apró puszit nyomott Sam arcára. Nem tervezte meg ezt előre, elfelejtette, hogy neki a nem elgyengülő Meredith-nek kellene lennie, akinek mindig is próbálta mutatni magát. Mintha szinte már meg is bánta volna – persze erről szó sem volt – hátrált ismét, és elkapta a tekintetét, körbenézett a teremben. - Szerezzünk egy italt! – jegyezte meg kissé zavarban, és egy a táncparkett körül ólálkodó pincér felé intett. Neki kiszáradt a torka, bizonyára a srácnak is szüksége lenne valami folyadékra a sok éneklés után. Merry bizonytalanul beharapta az alsó ajkát, és bátortalanul felpillantott Sam-re, mit szól az ötlethez.
Sam Williams Admin
Hozzászólások száma : 287 Join date : 2011. May. 19. Tartózkodási hely : Mystic Falls Mottó : I wanna be forever young
Tárgy: Re: Táncparkett Hétf. Jún. 27, 2011 5:48 am
Mosolyogva hallgattam a lányt. Örültem, hogy tudtam valami újat nyújtani neki, és ennek még ő is örült. Jó volt látni, hogy teljesen felszabadult, és már nem zavarja, hogy a középpontban van. A dal nekiszólt, hát ki másnak? Nem ismerek itt senki mást, de amúgy is most már elvileg mindent tud rólam. Habár, lehet, hogy még én sem tudok mindent magamról. A hangom nem volt olyan profi, de azért igyekeztem a tőlem telhető legjobb teljesítményt nyújtani. És, ha ennek más is ugyanannyira örül, mint én, akkor már teljesen megért. Nem is gondoltam arra a sok órára, amikor régebben ott görnyedtem a zongora felett, és próbáltam egy jó hangot kicsikarni belőle. Nem gondoltam arra, hogy mennyit törtem rajta a fejem, hogy tényleg jól fogok –e énekelni valaha. Igazából ez meglepetés szerűen ért engem is, hisz nem beszéltük meg azt, hogy ma fellépek. Főleg nem azt, hogy még egy kisebb közönségem is lesz. Miután elkezdődött egy dal, utána egyre többen jelentek meg a táncparketten, persze még így is a többség az előcsarnokban tartózkodott. Még alig kezdődött el az este, és máris jobb, mint hittem volna. Sokkal, de sokkal kevesebb meglepetésre számítottam. De Meredith sem csalódott bennem úgy láttam, hiszen egy nagy öleléssel köszönte meg a kis ajándékomat. Igazából nem is tudom, hogy mind kettőt vagy csak az egyiket, hiszen utána még egy kis puszit is kaptam mellé. Jól esett, és ennél nagyobb ajándékot nem is kaphattam volna a zongorázásom miatt. Nagyon örültem, hogy ő is boldog emiatt. Ez a nap csupa meglepetésekből állt, de nem bántam meg. - Meglepetés? – kérdeztem vissza mosolyogva – Örültem, hogy tetszett az előadás – mondtam még inkább mosolyra húzott szájjal. Hihetetlen érzés lett rajtam úrrá, amikor ott ültem a zongora mellett. Egyrészt előtörtek belőlem az emlékek, másrészt, pedig úgy éreztem, hogy én uralom a színpadot. Mindenki engem nézett, bár ezt nem láthattam, de valahogy éreztem a pillantásukat. Furcsa érzés, de meg lehet szokni. Aztán belelendültem, és meg sem álltam a dalnak a végéig. Visszagondolva nem is olyan vészes, hogyha jó a közönség. Gondolom, észrevették, hogy nem vagyok profi, és emiatt nem tettek semmit. Más szórakozóhelyen már biztos, hogy rég kifütyültek volna, de ez mégis csak egy álarcos bál. Ó, tényleg! Nem is teljesen biztos, hogy mindenki felismert ilyen teljesen más ruhában. Nem is gond, hiszen így nem úgy tekintenek rám, mint a focistára, hanem mint a zongorista fiúra. - Nincs mit megköszönni. Igazán szívesen bűvöllek el még jó néhányszor – feleltem egy nagy mosollyal, hisz ez a szokásom. A képregényeket pedig szeretem csinálni, úgyhogy eggyel több vagy kevesebb van a polcomon, az teljesen mindegy. Végél is ez az életem. Ezt a hobbim, és most ebből egy kis darabot tudtam adni a lánynak is. Olyan, mintha egy kis részem nála lenne, és ennek örülök. Annak is, hogy azon a délutánon éppen abba a ruhaüzletbe mentem napszemüveget nézni, és hogy véletlen pont neki csaptam az ajtót. Persze ezt nem szívesen tettem, de most boldog vagyok, hogy így alakult, hiszen akkor most nem lennénk itt. Tudjátok, akkor nem is ismernénk egymást. Pedig ez nagy kár, hiszen Meredith egy nagyon jó lány. Különleges, de a sok minden közös bennünk más oldalát is megmutatja. Most például a zongorázásom után már az sem zavarta, hogy a középpontban van. Tehát ez mit jelent? Azt, hogy miattam képes levetni a gátlásait, és ez jó. Nagy lépés, és ezt nagyon jól tudom. Bár, nekem nincsenek gátlásaim, de tudom, hogy milyen nehéz ezeken túllépni. Ezután felvetette az ital ötletét. Tényleg! Csak most jöttem rá, hogy az éneklés alatt mennyire kiszáradtam. Nem volt egy hosszú dal, de minden szót szépen, artikulálva ki kellett ejtenem, hogy a nézők is értsék és hallják, amit énekelek. Különben semmi értelme nem lett volna az egész műsoromnak. - Igen, jó ötlet – feleltem, majd a szembejövő pincér tálcájáról levettem két pezsgős poharat. Az egyiket én fogtam, a másikat pedig Meredith-nek adtam – A bál legszebb lányára, vagyis rád – feleltem mosolyogva. Örültem neki, hogy ma minden ilyen jól alakult, és kíváncsian várom a folytatást.
Meredith Sulez Admin
Hozzászólások száma : 309 Join date : 2011. May. 15. Tartózkodási hely : Mystic Falls Mottó : Fölösleges félni a sötétben, csak meg kell találni a villanykapcsolót!
Tárgy: Re: Táncparkett Kedd Jún. 28, 2011 2:36 am
Masquerade
Meredith nem tudta eldönteni, hogy ezek a látszólag apróságok, melyeket Sam-től kap neki szólnak-e vagy a lánynak, akinek mutatni próbálja magát. Sokakat sikerült bolondítani egy olyan Meredith felállított képével, aki csak mások tükrében létezik. Ez a lány őszinte, és sokoldalú. Azonban az igazi énje nem ilyen, közel sem. Hiszen hazudott. Sokszor és sokat… mindenkinek, a legjobb barátainak, sőt Sam-nek. Sam-nek, aki folyamatosan elbűvöli úriemberi modorával, kedvességével, figyelmességével, a zongorajátékával, énekével, ajándékával, sőt már magával egész lényével. Nem lenne túlzás azt mondani, hogy ilyen az a srác, akire minden lány vágyik, akiről képesek hosszú éjszakákon át ábrándozni. Azonban Merry szíve körül van egy fal, melynek jegét nehéz megtörni, még ezekkel a dolgokkal is. Elég volt mindez ahhoz, hogy a fal meginogjon, de ahhoz nem, hogy leomoljon. De vajon képes lesz-e valaha tiszta szívéből őszinte lenni? Annyi év, ilyen hosszú idő állandó titkolózás után, váltani a legnehezebb, de egyszerűen nem nézhet mások szemébe úgy, hogy közben a bűntudat mardossa a lelkét. Itt van Elena, aki talán életének legnagyobb titkát osztotta meg vele, ő pedig e cserébe sem nyílik meg. Hogyan is nyílhatna, mit mondhatna? „Bocs, egész életemben hazudtam neked. Nem az vagyok, akinek tartasz!” Olyan hülyén venné ki magát ez az egész, és Mer fél, hogy Elena sosem bocsát meg neki egy ilyen hazugságot, egy ilyen egész életet pókhálóként átszövő, mindent befonó hazugságot. Viszont itt van Sam. Vele lehetne őszinte, hiszen még csak most ismerték meg igazán egymást annak ellenére, hogy évek óta egy iskolába járnak. Vele nem kellene ugyanazt a hibát elkövetnie. De hogyan kezdhetne bele? Mindegy, egyelőre nem kellene ezen gondolkoznia. Nem most, ne rontsa el ezt a szép estét. - Ó, tényleg? És mivel érdemeltem ezt ki? – vonta fel a lány a szemöldökét kíváncsian arra vonatkozóan, hogy Sam szívesen elbűvölné őt még párszor. Tényleg érdekelte a válasz, de közben meg volt benne a dolog elhumorizálása is, azt sem bánta volna, ha ezzel Sam is csak viccelődött volna, hiszen olyan jól megvannak. Itt beszélgetnek, poénkodnak együtt, mindenféle megkötöttség nélkül felszabadultan. Ez számára szokatlan volt, de most különösen élvezte. És ez nem annak az egy pohár pezsgőnek köszönhető! Közel sem, sokkal inkább a közegnek. Merry elmosolyodott, hogy Sam beleegyezett az italba, és vidáman vette át a poharat, amit a fiú felé nyújtott. - Vigyázz az ilyen bókokkal! Még a végén el is hiszem őket! – rázta meg a fejét továbbra is szélesen mosolyogva a lány, és kortyolt egyet a pezsgőből. Most egyáltalán nem érdekelte, hogy áthágják a szabályokat. Mire való a bál, ha nem arra, hogy egy kicsit kirúgjanak a hámból. Meg amúgy is, ez a pezsgő nem olyan alkoholos, hogy megártson. Ha olyan lenne, a polgármesterasszony nem engedné felszolgálni. Mindegy is, ha kölyökpezsgő, Meredith azt is szívesen issza Sam társaságában. - Mondd csak, hogy lehet, hogy egy ilyen fenomenális srácnak nincs barátnője? Túl magasak az elvárásaid? – kíváncsiskodott Meredith, és félig hunyt pillái alól, óvatosan nézett fel a fiúra, mintha azt mondaná, hogy nem muszáj felelnie, ha nem akar. Igazából nem tudta, hogy van-e barátnője, és ezzel a szelíd kérdéssel ez irányba puhatolózott. Csak mert ha a fiú párkapcsolatban él, akkor felesleges belegondolnia bármit is ezekbe az apró, hízelgő gesztusaiba. Aztán meg az is érdekelte, hogy milyen „elvárásai” vannak. Ha a futballista sztereotípiát vesszük alapul, akkor valóban elég magasak, de ő amúgy sem az a tipikus focista, így Meredith már azt sem tudta, hogy mit gondoljon.
Sam Williams Admin
Hozzászólások száma : 287 Join date : 2011. May. 19. Tartózkodási hely : Mystic Falls Mottó : I wanna be forever young
Tárgy: Re: Táncparkett Kedd Jún. 28, 2011 5:25 am
Furcsálltam a lány kérdését, habár tudtam, hogy nincs elszállva magától. Sőt, olyan szerény, hogy én ilyen emberrel még nem is találkoztam. De most komolyan. Éltem már meg pár évet ahhoz, hogy egy ilyen tényt fel tudjak állítani, és ez pedig igaz. Láttam olyat, hogy valaki nagyon nagyképű és olyat is, aki pont az ellenkezője. Viszont ilyet még sohasem. Mondhatnám, hogy olyan szerény, hogy az már nagyképűség. Most már tényleg csak ezt tudom mondani rá, hiszen annyira, de annyira nem hordja fent az orrát. Szóval mindenki tudja, hogy milyen is ő? Különleges, de ilyen adottságokkal nem is tudom, hogy miért nincsen egy kis önbizalma. Nekem is szokták mondani a nagyszüleim, hogy én milyen ügyes vagyok! Viszont ezt elhiszem, hiszen a sok megnyert verseny ezt bizonyítja, habár én sem vagyok olyan nagyképű. Legalábbis remélem, hogy mások nem teljes ellenkező véleménnyel vannak ennél a kérdésnél. Úgy gondolom, hogy ebből a más focista dologból ők is észrevesznek valamit. Be kell vallani, hogy jók vagyunk, de annyira nem, hogy ezzel kelljen felvágnom másoknál. Mi talán jobban ki tudjuk használni az adottságainkat, viszont ugyanolyan diákok vagyunk. Bár, úgy látszik, hogy a mai modern korban csak én vagyok ezen a feltételezésen. Gondolkoztam egy kicsit a kérdésen, hiszen még én sem tudtam olyan könnyen megfogalmazni. Mondhattam volna rá csak annyit, hogy csak. Viszont inkább összeszedtem a gondolataimat, és próbáltam egy elég kielégítő választ adni. Örültem neki, hogy feltette ezt a kérdést, így már ezen is elgondolkoztam. - Hogy miért? Amiatt, mert te egy különleges lány vagy, persze csak jó értelemben – feleltem, nehogy félreértse – Olyan kedves, segítőkész és még ha neked is csaptam az ajtót, még akkor is tudtál nevetni. Sokan megirigyelnének – mondtam mosolyogva. És tényleg megérdemelte a bókokat, még hogyha próbál védekezni ellene. Sokan örülnének ennek, de ő csak azt mondja, hogy vigyázzak, mert elhiszi. Ilyen szerény lányt én még tényleg nem láttam, pedig már 17 évet éltem. Persze, hogy az nem olyan hosszú idő, de mégis csak valami. - Megérdemled a bókokat, úgyhogy még a mai napon kapsz egy párat, csak készülj fel rá – figyelmeztettem komolyan, de nem bírtam ki nevetés nélkül. Ezután kortyoltam egyet a pezsgőmből, amihez egy ünnepélyes beszédet mondtam. Már ha azt a pár sort annak lehet nevezni. Próbáltam akkor is bókolni, és úgy látom, hogy meg lett a hatása. Meredith is egyre többet mosolyog. Lehet, hogyha a mosolygós fiúval, tehát velem van, akkor ezután többször fogja elővenni. Én azt nem is bánnám, hiszen a mosolyáról felismerem ezer közül is. A következő kérdésen elgondolkoztam. Még ha fenomenális is vagy, ahogy a lány is mondta, akkor sem tudom, hogy miért nincs barátnőm. Talán nincs hozzám illő lány. Bár, így most belegondolva rájöttem, hogy mi is lehet az oka. Sokan csak a focista srácot látják bennem, nem pedig azt az átlagos fiút, akinek szíve-lelke van. És sajnos sokan is vannak azok, akik csak a népszerűségem miatt akarnak megismerkedni velem. Én ezeket talán előre megérzem, hiszen az első pár után valahogy nem folytatódott ez a sorozat. Habár ennek én csak örültem, még ha ennek ez is az ára. Egyszerűen ilyen vagyok, és talán nincsen egy hozzám illő lány. - Nem, nem nagyok az elvárásaim. Csak vannak olyanok, akik a focistát nézik bennem, és csak azért akarnak velem barátkozni, mert én népszerű vagyok. Pont emiatt vagy te különleges, hiszen úgy gondolom, hogy te nem emiatt – feleltem egy fél mosollyal, hiszen fájt visszagondolnom azokra az esetekre.
Meredith Sulez Admin
Hozzászólások száma : 309 Join date : 2011. May. 15. Tartózkodási hely : Mystic Falls Mottó : Fölösleges félni a sötétben, csak meg kell találni a villanykapcsolót!
Tárgy: Re: Táncparkett Kedd Jún. 28, 2011 6:20 am
Masquerade
Meredith sosem volt nagyképű lány. Sosem gondolta, hogy van, mire nagyképűnek lennie. Maga a tény, hogy Elena a legjobb barátnője, a népszerűség magasába emelte anélkül, hogy különösebben tett volna ezért. A könnyen jött sulis „hírnév” nem is igazán érdekelte, hiszen nem sokat ada arra, amit számára ismeretlenek gondolnak róla. Mert aki nem ismeri, hogyan gondolhat róla igazat? Azoknak a véleményét persze tiszteli, akik ismerik őt valamelyest. Ennek ellenére szerény lánynak sem mondaná magát, lehet hogy nem dicsekedett az érdemeivel, de amiben jó arra büszke, viszont úgy godnolja, hoyg ez csak rá tartozik, és nem a nagyvilágra. Szóval minek nagydobra verni? Aztán meg itt vannak ezek a dolgok, amivel Sam állandóan bókol. Meredith elhiszi, hogy ő komolyan gondolja, de attól még Merry nem ért egyet vele. Nem gondolja magát szépnek, gyönyörűnek meg végképp nem, de nagyon hízeleg neki, hogy Sam ennyiszer felhozza ezt. Mindannak ellenére amit ő tart, tiszeteletben tartja a fiú véleményét, és lehet, hogy egy nap, majd elhinni is képes lesz. Talán ha a srác továbbra is ilyen úriemberi módon bókol neki, talán megnő az önbizalma. Persze neki is van önbizalma, de más téren természetesen. Vegyük csak a hobbiját, na abban jó, elismeri, és büszke rá, de mivel senki sem tudhat róla, és mindenki elől titkolja, ezért nem is érdemes szót ejteni erről. De most itt van Sam, aki annak ellenére, hogy fantasztikus futballista, jó énekes és zenész, emellett igazi gentlemen... Szóval ezzel csak azt akarom mondani, hogy igazán ő az, aki megérdemelné a bókokat, de a lány nem találja a megfelelő szavakat ahhoz, hogy leírja őt. Meredith ezért is csnedben hallgatta a felsorolást, amivel Sam jellemezte őt, örült, hogy a srác így vélekedik róla, de emellett nem tartotta fair-nek, hogy ő ennyi bókot ad, és egyet sem tud visszaadni. Így inkább csak elviccelte a dolgot. Igen, Merry-nek a vicc volt a fegyvere a kínos helyzetekre, mikor nem tudott mást mondani, vagy mások nem tudtak mást mondani. Persze azt is meg kell hagyni, hogy nem egyszerű humora van neki, nem mindenki tudja értékelni. - Hm... ez hízelgő, és talán igaz is, de lehet, hogy csak azt az énemet ismered, amelyiket mutatom. Lehet, hogy van egy egészen más, kissé szadista hárpia részem is, aki csak arra vár, hogy kitörjön – mondta teljesen nyugodt hangon, mintha komolyan gondolná, és mintha valami kellemetlen titkot vallott volna be, keserűen mosolygott hozzá, de persze mindennek ellenére látta Sam-en, hogy nem hisz neki. Nos, jogosan, és persze Mer ezt remélte, de ha csak egy kicsit is, de meg akarta mutatni, hogy tud másmilyen is lenni. Játékos mosoly kúszott a lány ajkaira, miközben óvatos ujjakkal lebontotta Sam nyakából a sálszerű, fehér nyakkötőt. Nem, nem azért mert nem tetszett neki, nem azért mert különösebben vetkőztetni akarta volna a fiút. Még nem, idővel az is eljöhet. Széles mosollyal az arcán közel hajolt az értetlenkedő srác nyakához, s mikor érezte, hogy a lehelete már a finom bőrt súrolja, megharapta. Na, de persze nem durván, csak finoman, de önmaga is megdöbbenve vette észre, hogy a vámpírok szoktak hasonlóan vért szívni, így hogy a nyaki ütőérnél felszakítják a bőrt. Legalábbis a legtöbb filmben ez a helyzet. Most viszont mivel ő nem vámpír, és csak poénkodott, nem érezte a „vágyat”, hogy mélyebben belefúrhassa fogait Sam nyakába, így viszint nyomot sem hagyott. - Na, mit mondtam? Tudok én szadista is lenni! – lépett hátra a lány, és kihúzta magát, mintha ez olyan dolog lenne, amire büszkének kellene lennie. De nem volt az, csak viccelődött, és remélte, hogy ezt a fiú is tudja. De persze a nevetését sem tudta visszafojtani, az hamarosan előtört belőle, és csak lassan, kacagva tudta abbahagyni. - Csak aztán nehogy azt terjeszd rólam, hogy egy vérszívó szörnyeteg vagyok! – figyelmeztette továbbra is mosolyogva, miközben legbelül kissé aggasztotta a tény, hogy azt hihetik róla, hogy vámpír. Mellesleg bárki megláthatta volna ezt a viccelődést, és félreérthette volna. Hupsz, abból aztán galiba lett volna a javából! Aztán időközben Merry visszakötötte a fiúra a nyakkötőt, és ő is kortyolt a pezsgőjéből a fiú „figyelmeztetése” után, amit egy bólintással vett tudomásul, és igyekezett felkészülni a várható bókokra, bár úgy sejtette, hogy azokra nem lehet. Sam mintha elgondolkozott volna a barátnős kérdés válaszám, de megérezte a feleletben a keserűséget és a komolyságot, ami miatt, most ő sem viccelődött. - Nem, én nem emiatt. Hanem mert szerintem te egy nagyszerű, szerethető srác vagy! – vallotta be, és egy biztató mosolyt küldött Sam felé.
Sam Williams Admin
Hozzászólások száma : 287 Join date : 2011. May. 19. Tartózkodási hely : Mystic Falls Mottó : I wanna be forever young
Tényleg nem hittem, hogy Meredith-nek van egy másik énje is. Sohasem gondoltam volna, hogy ez a kedves és barátságos külső mást is takarhat. De ha ő mondta, akkor biztos igaz. Én sem látszom annak, ami valójában vagyok. Egy focistának néznek, aki nem törődik a tanulással. Viszont én pont az ellenkezőjét tudom bebizonyítani. A mai nap során például több meglepetéssel is szolgáltam a lány számára. Így nem csoda, hogy ez a sorozat folytatódott tovább. Valójában zongorázni csak régebben tanultam, de most jó volt még egyszer ott ülni mellette, és énekelni. Remélem, hogy nem ismertek fel, de akkor sincs semmi baj, hogyha igen. Egy focista, aki zongorázik és énekel? Vagy inkább, ki az a leggyönyörűbb lány, akinek szerenádozott? Nagyjából ilyen kérdések hada lehet akkor, hogyha tudják, hogy én valójában ki is vagyok. Nem érdekel, hogy mit gondolnak rólam mások, és az sem, hogy miért. Én ilyen vagyok, és hogyha be akarják mocskolni a nevemet, azt úgysem tehetik meg. Persze, hogy ezeket senki nem hitte volna rólam, hiszen senki sem ismeri az igazi oldalamat. Talán Meredith az, aki már közelít ahhoz, hogy végképp megtudjon rólam minden fontos információt. Gondoltam, hogy még sok meglepetést tartogat ez a mai bál, de azt, hogy ekkorát azt már nem. - Hárpia részed? – kérdeztem kicsit értetlenül – Talán nagy kosz van a szobádban? – tippeltem, bár ez elég gyenge volt. Utána persze rögtön ki is derült, hogy miről van most szó. Nem rögtön, hiszen nagyon sok időnek tűnt az a pár perc is. Egyre jobban zakatoltam a szívem, és nem nagyon értettem, hogy miért közelít felém, illetve a nyakam felé. Jesszus, na ilyenre még én sem gondoltam! Megharapott, persze nem annyira, hogy fájjon, de ez akkor is emlékezetes marad még egy jó ideig. Nem tudtam, hogy mit is csináljak, úgyhogy csak álltam ott bambán, és pislogtam. Nem tudtam, hogy mire véljem ezt a viselkedést, de később rájöttem, hogy ez a másik oldala. Azt azért remélem, hogy ezt a felét nem sokszor fogja még elővenni, de ki tudja. A mai nap csupa-csupa meglepetésekből áll, úgyhogy én már testileg és lelkileg is felkészültem rá. - Van olyan dolog, amit még tudnom kéne rólad? – kérdeztem kíváncsian, és rámosolyogtam a lányra, hiszen az előbb semmi olyan nem történt, ami miatt nem kéne szóba állnom vele. Megmutatta a másik énjét, és ez jó, mert legalább most nincsenek titkaink, legalábbis egy jó ideig. Nem tudom, hogy mi vár rám a mai nap, de úgy hiszem, hogy ennél nagyobb dolog már nem is jöhet. Most már mindent lerendeztünk, és nem érhet minket meglepetés a másikat illetően. És ez jó, mert így tudjuk, hogy mire készüljünk. Bár, azt reméltem, hogy a mai nap nem látom többet Meredith szadista, hárpia oldalát, de ezt én nem tudhatom. Végső soron ez csak rajta áll, és nem rajtam. Viszont én is simán elfuthattam volna, de nem hittem, hogy hátralök, és mindenki szeme láttára elővesz egy pisztolyt és rám szegezi. Szóval, az ilyen akció filmbe illő jeleneteket, tehát ennél már csak jobb jöhetett. - Dehogy terjesztem ezt el. Legfeljebb azt, hogy te egy milyen bájos lány vagy – feleltem neki egy nagy mosollyal, mintha a történteket le is tudtuk volna. Persze ez így is volt, de egy jó ideig biztos, hogy emlék marad. Most már egyre hosszabb lesz a lista. Először jött az ajtó csapás, amit én okoztam neki. Azután a zongorázás és éneklés, majd a képregény, amit neki csináltam. Harmadszorra pedig ez a kis „harapás”, amit most ő tett kivételesen. Még mindig az én oldalamon nagyobb a súlya a mérlegen, de lehet, hogyha így folytatódik a bál, akkor egyelők leszünk. - Tudtam, hogy nem emiatt. Legalábbis reméltem – mondtam mosolyogva – És neked, hogyhogy nincsen barátod? Egy ilyen remek és elbűvölő lánynak kell lennie valakinek – feleltem egy nagy mosollyal, így tovább bókolva neki.
Meredith Sulez Admin
Hozzászólások száma : 309 Join date : 2011. May. 15. Tartózkodási hely : Mystic Falls Mottó : Fölösleges félni a sötétben, csak meg kell találni a villanykapcsolót!
Tárgy: Re: Táncparkett Csüt. Jún. 30, 2011 2:20 am
Masquerade
Meredith nem emlékezett, hogy valaha is érezte volna ennyire felszabadultnak magát. Máskülönben soha nem lett volna képes egy halon számára ismerős – bár maszk fedte – ember előtt, egy nem régen közelebbről is megismert srácot megharapni. Őrültség, de erre is képes. Sam olyan dolgokat hoz elő belőle, amit nem is gondolt volna. Persze ez nem azt jelenti, hogy a későbbieken harapgatni fogja majd szegény fiút. Ó, dehogy. Mit gondolhat most róla? Merry hirtelen visszacsinálta volna az egészet, újra kezdte volna ezt az ismerkedősdit, hogy tiszta lapja legyen, ne legyen ilyen bűntudata, amiért hazudik. Ezt fájt neki, és főleg az, hogy Sam őt egy őszinte lányként ismeri, miközben ez közel sem igaz. D aztán eszébe jutottam jó dolgot: a közös napszemüveg-vásárolgatás, a zongorázás és ének, ami neki szólt, a képregény, ami neki készült, és azt, hogy még ezt a kis poént is képes tőle mosolyogva elviselni a srác. Egyszerűen fantasztikus. Merry úgy érezte, hogy nincsenek elég jó, elég kifejező melléknevek arra, hogy jól leírja ezt a jelenséget, amit Sam Williams-nek neveznek. Mindenki csak a népszerű focistát látja benne, és egy jó ideig maga Meredith is, de hála annak a csodás véletlennek, mely következtében beszélgetésbe bonyolódtak az egyik üzletben, már nem. Már sokkal többet lát benne, talán közel jár ahhoz, hogy igazán megismerje, és ezáltal talán közel ahhoz, hogy sok mindent bevalljon magáról, amit eddig senkinek sem. Vicceskedve, olyan aranyosan tűrte Sam azt, hogy megharapja őt. Ezt amolyan próbatétel volt tőle, hogy miképp reagál rá, és mivel nem öntötte arcon a pezsgőjével, majd ment el dühösen, így talán ő is vár arra, hogy megismerhesse. Persze ez az egész hárpia egy álarc, egy áarc melyet viselnie kell, ha a veszély fennáll, hogy lebukjon, hogy ráijesszenek. Mint eg yédekező-rendszer használj ezt, hogy nehogy valaki a közelébe kerüljön, de minden ilyen ellenére, Sam-et nem ijesztette el semmi. És ezt ő sem tudta sajnálni annak ellenére, amiket nem rég megtudott a világról, a szörnyűségeket, ami vele és a családjával történtek illetve történhetnek a jövőbe. De hiszen nem pont ilyenekre jó, ha az ember mellett van egy jó barát? - Most hirtelen nem jut eszembe más. De majd szólok, ha igen – válaszolt a fiú kérdésére, és alig hogy ivott egy kortyot, máris hozzá kellett tennie: - Hm… Szeretek fotózni, de utálom, ha engem fotóznak, így csak nagyon kevés kép van rólam. Mit szólnál, ha készítenék egy fotósorozatot... rólad? – kérdezte a lány mosolyogva, és komolyan gondolta az érdeklődést, bár neki is csak most jutott eszébe ez az ötlet. Tényleg szeretett képeket készíteni, Franciaországból is rengeteggel tért haza. Az pedig hogy miért nem szereti, ha róla készül kép? Maga sem tudja, de talán, mert nem akar emlékezni, nem akarja, hogy a múlt jusson eszébe minden egyes épről. Mert a múlt fáj, minden egyes kép egy-egy újabb sebhelyet szakítana fel újra. Gyermekként nehezen gyógyult fel a megrázkódtatásból, de egy kis hipnózis és az idő megtette a hatását: elfelejtette, legalábbis a részletek megkoptak, és mintha csak egy videóra rögzített felvétel volna. Igaz-e vagy hamis? Megtörtént-e vagy sem? Ki tudja? Maga biztos nem sejtette, míg nem találkozott Klaus-szal, és beszélt a szüleivel. Bólintással, mosolyogva fogadta Merry, hogy nem terjeszti hárpia-énjét. Remélte is, hiszen csak poén volt az egész, de úgy tűnik, hogy Sam értette, és ez fontos volt neki, meg persze a bókok, melyekkel egész nap elhalmozta őt. - Hát, csak nem rég jöttem haza Franciaországból, még nem volt időm újra belevetni magamat a fiúzásba – jegyezte meg mosolyogva, de ezt sem gondolta komolyan. Nem az a fajta, aki vágyódik a párkapcsolatok után, meg van ő maga sincs, de ennek ellenére nem menekül a szerelem elől. Majd jön, ha kell. - Voltak fiúk. De egyikkel sem működött. Nem mindenki tudja elviselni a „remek és elbűvölő” természetemet – vallotta be Meredith szélesen mosolyogva, és közben végig felnézett Sam-re. Furcsa, ő mindig is magas volt, legalább is a lányok közül, de Sam-re még neki is fel kellett néznie, de hát ez már csak így jó, egy srác legyen magasabb mint ő. Közben pedig keserűen visszagondolt a régebbi barátaira, közöttük a legutóbbira. Ed Goff kedves srác volt, de semmi érdekes nem volt benne, hamar megunták egymást. Na, ez az, ami nem tudna megtörténni Sam-mel, ő állandóan meglepi.
Sam Williams Admin
Hozzászólások száma : 287 Join date : 2011. May. 19. Tartózkodási hely : Mystic Falls Mottó : I wanna be forever young
Nos, sikerült még egy dolgot megtudnom Meredith személyiségéről. Nem is hittem volna, hogy ilyenekre is képes, de nem bántam meg, hogy tűrtem. Gondoltam, hogy nem tesz bennem óriási károkat, ami miatt életem végéig nem beszélnék vele, és ahogy hitte, úgy be is jött a sejtésem. Egy egyszerű kis harapásról volt szó, amit persze nem gondoltam volna álmomban sem, de emiatt lerántottuk a leplet arról, hogy milyen is a másik, hogy is a másik, hogy is mondta? Igen, a hárpia része. Nem tudtam tényleg másra gondolni, mint a rendetlenségre, hisz az egyetlen dolog, amit nem szeretnek a lányok, az a rendetlenség. Én is mindig kitakarítok otthon, mielőtt anya mondaná, hogy rendet kéne raknom a szobámban. Bár, amúgy pedig nem szívesen élnék egy olyan szobában, ahol centiméterenként kosz fedi valamelyik tárgyamat. Azt nem tudnám elviselni. Viszont ere tényleg nem tudtam gondolni. Bár, szerintem ismerem elég jól ahhoz, hogy mást képzeljek róla. Úgy érzem, hogy a beszélgetések alatt egyre jobban kezdem megismerni, és ő is engem. Ő egy különleges lány, és pedig, hogy az ő szavait idézzem: egy nagyszerű és szerethető srác vagyok. Tehát úgy látom, hogy jól megértjük egymást, és vannak témáink is, amiről beszélgethetünk. Sok mindent nem képzeltem volna róla, hogyha a külsejét nézem, de mindenki tudja, hogy a belső sokszor mást takar. Ez van az ő esetében is. Viszont az enyémben is. Már sokszor ecseteltem azt, hogy mások mit gondolnak rólam, úgyhogy most elég annyi, hogy különb vagyok a többi focistatársamtól. Összegezve ennyi, de ha a tulajdonságaimat kéne felsorolni, akkor hosszú lenne a lista, de nem nagyon egyeznek egy tipikus focistáéval. Szeret fotózni? Ejha. Ezt sem tudtam róla. Azt mondják, hogy ahhoz nagy türelem kel és kitartás amiatt, hogy egy-egy kép jól sikerüljön. A profik akár napokat is várnak arra, hogy valamelyik állatról készítsenek érdekes fotót. Sőt, hallottam már olyat, hogy az égi jelenségek miatt több évet is vártak a nagyszerű képhez. Viszont nem hiszem, hogy a lány türelmetlen, és emiatt is jó dolog neki ez. És mellesleg úgy hallottam, hogy megnyugtat. Úgy hiszem, hogy neki annyira nincsen erre szüksége, hiszen emellett is nyugodt személyiség. Habár, szívesen megnézném pár művét, mert nem lehetnek rosszak. Én is megmutattam, helyesbítek, adtam neki az egyik képregényemet. Most ő van soron, hogy megmutassa, hogy miket készít a hobbijában. - Úgy érted, hogy ilyen modell leszek – feleltem, majd komoly arccal egy égbemerengő arcot vágtam, elfordítva a fejem – Az jó! – feleltem nevetve, amikor átváltottam a normális pózomba. Nem vagyok egy olyan típus, akit szívesen fotóznak, de lehet, hogy most kivételt tesznek velem – Rendben, hogyha neked jó, akkor elvállalom. És akkor már néhány képedet is megnézhetem? – kérdeztem kíváncsian, hisz ki tudja, hogy nem ő lesz –e a következő nagy fotós. Lehet, hogy még sokat fogok hallani róla ezen a téren is. Nem bánnám, hiszen akkor én a fociról vagy a képregény rajzolásról leszek elhíresült, ő pedig a fotózásról. Így mindkettő álma valóra fog válni. Persze ez még csak álmodozás, de ki tudja, hogy mit hoz a jövő? Ezután figyelmesen hallgattam végig, amit a fiúzásról mond. Érdekes, még ilyen elméletet nem hallottam egy lánytól. Viszont most ezt is megtapasztalhattam, bár teljesen igaza van, hisz jön majd a szerelem, amikor kell. Nem kell erőltetni. Úgy láttam rajta, hogy inkább nem kell ezt a témát erőltetni, úgyhogy visszaléptem a fotózáshoz. - Mióta fotózgatsz? – kérdeztem kíváncsian egy széles mosollyal az arcomon. Ez a téma egy kicsit jobban érdekelt, mint amikor nekem magamról kellett mesélnem.
Meredith Sulez Admin
Hozzászólások száma : 309 Join date : 2011. May. 15. Tartózkodási hely : Mystic Falls Mottó : Fölösleges félni a sötétben, csak meg kell találni a villanykapcsolót!
Tárgy: Re: Táncparkett Pént. Júl. 01, 2011 2:52 am
Masquerade
A fotózás olyan dolog volt Meredith életében, amelyekről kevesen tudták, hogy mennyire fontos neki. De igazából nem tartotta a fényképezést valami nagy dolognak, nem látott bele mögöttes értelmet, mint egyesek. Nem értett egyet azokkal sem, akik a fotózást azért tartják fontosnak, mert emlékeztet a múltban történtekre, az elmúltra. Pedig hát ő nem akart emlékezni az elmúltra. Mert a múlt attól szép, hogy elmúlt, és csak az igazán fontos emlékek maradnak meg, arra pedig nincs is szükség, hogy emlékeztessen egy kép. Mégis mit tud mondani egy kép? Hiszen csak egy darab tárgy, nem ad érzést, sem szeretetet, mint ahogy azt egy ember teheti, de mégis megadja azt az érzést az embereknek, hogy volt valami a múltban, ami szép. De ahogy mondai szokás: szép volt, jó volt, el kell engedni. Ezt viszont sokan nem tudják megtenni, leragadnak a múltban. Pedig sokkal hasznosabb lenne, ha a jelennel foglakoznának, és élnék az életüket, mert ki tudja, mikor és ki vet neki véget. Isten? Vajon, ha lenne Isten, engedné, hogy egy legyőzhetetlen hibrid szabadon kóboroljon és bárkit megölhessen, akit csak kedve tarja. Valószínűleg nem. Ennek ellenére Meredith hisz. Mert mi mást tehetne? Ha nem hisz, attól nem lesz semmi sem jobb, így viszont legalább, már van miben reménykednie, hinnie, és mi több: hálát adnia. Hálát adhat a sorsnak vagy az őket irányító felsőbb erőnek, legyen az Isten, hogy találkozott Sam-mel. Ő egy igazán jó dolog most az életében. A barátnőinek meg van a saját bajuk, mások bajai túl sok lenne már mindenkinek, és pont ekkor, hogy kirántsa őt ebből a világból, hogy elfelejtesse vele a jót, felbukkant Sam. Értelmezhető isteni útmutatásként az, ami azóta történt? Vagy csak véletlen? Ki tudja? De kit érdekel? A lényeg, hogy megtörtént, és most élvezheti a társaságát. Szóval visszatérve a fényképezéshez. Ha ezt gondolja, akkor Merry mégis miért csinálja ezt, miért szereti, miért tartja jónak? A fényképpel el lehet kapni a pillanatot, a pillanatot, amit az ember meg akar tartani. Ilyen pillanat a boldogság, hiszen csupán az. A szépség is törékeny, szinte csak egy pillanatra lehet elkapni, és Merry ezeket a múlandó dolgokat szeretné megörökíteni, magánál tartani. Kis üvegcsébe zárni a boldog emlékeket, hogy ha kell, csak kihúzhassa dugót, és újra átélhessem, mert szerette úgy képzelni az emlékeket, mint a parfümöt, amit nem muszáj beszívni, ha nem akarjuk, de egészen elmerülhetünk benne, ha szeretnénk. Meredith együtt nevetett Sam-mel azon, hogy milyen modell is lesz. Az arca komoly volt, mikor játszotta „szerepét”, vonásai egy egészen rövid időre olyan markánsnak tűntek, mint egy igazi görög istennek. De ennek ellenére szeméből még akkori sugárzott a lelki boldogság, az amit egy isten nem lenne képes elvenni tőle. A boldogság, ami boldoggá teszi Merry-t is. - Nos, nem teljesen ilyen modellnek képzeltelek, de majd dolgozom az elképzelésemen – jegyezte meg halványan mosolyogva, majd vidám mosoly közepette bólintással vette tudomásul, hogy Sam elvállalta a „felkérését”. Furcsa, eddig eszébe sem jutott valakiről kifejezetten fotósorozatot készíteni. Néha-néha családi összejövetekkor készített sok képet, de amúgy volt hogy vaktában fotózott, máskor pedig az elsődleges elképzeléseit valósította meg, hívta életre egy képbe zárva. - Nos, ha tényleg érdekel, szívesen megmutatom pár albumom – felelt a lány továbbra is mosolyogva, és örült, hogy a fiú érdeklődik a képei iránt. Nem volt eddig senki, akit igazán beavatott volna ebbe, még a barátnői is csak szeszélynek tudták be a fotózást, mert a kezdetben számára is csak az volt. - Mikor lenne neked jó? Valamelyik délután vagy inkább hétvégén? – kérdezte Merry, és egészen belelkesedettebben a fotósorozatos témába, mert szívesen csinálná ezt meg akár most is Sam-ről. Ő maga is elgondolkozott, hogy mikor élre rá, de nincs igazán programja, így neki igazából bármikor jó lenne, szóval csak a fiún múlik. Meg amúgy is ő az alany, nélküle nincs sorozat, majd a fotós igazodik hozzá. - Azt hiszem, 9 éves koromban kezdődött. Akkor kaptam az első saját fényképezőgépem, de komolyabban csak 1-2 éve foglalkozom vele – vallotta be a lány, és kedves mosolyt intézett Sam felé. Most ő mesélt magáról, de szívesen tette, és amúgy is tudta, hogy ez így fair. Legalább mindketten megismerik a másikat.
Sam Williams Admin
Hozzászólások száma : 287 Join date : 2011. May. 19. Tartózkodási hely : Mystic Falls Mottó : I wanna be forever young
Tárgy: Re: Táncparkett Vas. Júl. 03, 2011 8:04 pm
Valahogy én is nehezen tudnám elképzelni magam egy modellként. Talán ez a szakma az, amit soha nem választanék, hacsak nem az utolsó lehetőségem lenne ez. Úgy gondolom, hogy nem olyan jó dolog, hogyha az újságok címlapján leszek. Éppen elég nagy az, hogy az iskolai focicsapat felkapottabb, mint a többiek. Így is mi leszünk, az úgy mond „sztárok”, de a fotózás után már ennél is nagyobbak. És sok ilyen ember mondta már, hogy emellett nincs magánélete. Viszont nekem kell az, hogy ne avatkozzanak bele az életembe. Most is van, mikor az egész iskola tudja, hogy mit csinálok. Egy szó, mint száz, én nem bírnám ki a modell életet. Sok minden oka van, de most hirtelen nem is találok előnyt. Nem lenne belőle hasznom, csak azoknak, akik szeretnének híresek lenni. Én viszont nem, de a foci ezzel járt. Most már úgy sincs mit tenni, de szerencsére már sikerült megszoknom azt az életet. Nem tudnék most hirtelen átváltani valami teljesen másra. Viszont ez csak egy kis fotózás lesz, amit Meredith tart. Úgy hiszem, hogy nem fogja szétszórni a képeket az iskola folyosóján. Ez lehetetlen lenne az én szempontomból, hiszen teljesen más lánynak ismertem meg. Egyszerűen ezek csak pár baráti képek lesznek, és nem úgy mosolygok rajta, mint a legmenőbb sztár, hanem csak úgy, mint egy átlagos srác. És ez utóbbi vagyok én. Amúgy voltam már fotózáson, de csak a foci csapattal. Mint minden iskolának, így nekünk is volt suli újságunk és az ő szerkesztőjük. És ha mi megnyertünk egy versenyt, akkor cserébe holnap láthattuk magunkat somolyogni a címlapon. Már akkor nem szerettem, hogy elhaladok egy-két ember mellett, és mindkettejük azt az újságot fogja a kezébe. Kicsit kellemetlen volt, de erről nem is szeretnék tovább beszélni. Nem vagyok modell, viszont ez az egy fotózás nem árthat. - Én pedig szívesen megnézem az albumaidat – feleltem mosolyogva, amikor azt mondta nekem, hogy szívesen megmutatja a fotósalbumait. Először tényleg nem hittem volna róla, hogy ezzel foglakozik, de azt ne felejtsük el, hogy én sem az vagyok, akinek látszok. Először a belsőt kell megismerni. De most komolyan nem tudom elhinni, hogy én leszek az alany a fotózáshoz. Nem szoktam meg ezt, hogy egy helyszínen egy csomó pózba állok be. Néha komolyan kell néznem, néha pedig csak somolyognom. Érdekes, de úgy vélem, hogy a lány segítségével majd hamar belerázódom a dologba. Mégsem kezdeti mindenki profin, nem de? Majd ha esetleg kész is leszünk vele, akkor pedig büszkén nézem azokat a szép képeket, amiken én vagyok. Egyrészt úgy érzem magam, hogy ezzel megtiszteltek. Mégsem kínálkozik fel mindennap egy olyan alkalom, hogy én leszek a fényképezőgép túloldalán. Nem nagyon szoktam másokat fotózni, de biztos, hogy érdekes és jó móka lesz az a kis idő, amikor modellnek érezhetem magam. - Nekem bármikor megfelel, de akkor legyen valamelyik hétvégén délután. Neked úgy jó lesz? – kérdeztem egy nagy mosollyal az arcomon, majd figyelmesen hallgattam végig, hogy mit mesél a hobbijáról. Talán még én sem kaptam meg az első focilabdám olyan korán, mint Meredith az első fényképezőgépét. Azt hiszem, hogy tíz év körüli kis srác lehettem, amikor komolyabban kezdtem foglalkozni vele, és végül egy foci csapatba is bekerültem. Ő is viszont egy-két éve dolgozik komolyabban ezzel. Van ilyen, hisz gyermekként sokan szeretnénk elérni olyan álmokat, amik nem is valósulhatnak meg. Csak, ha egy kicsit idősebbek és érettebbek leszünk, akkor tud szilárdan állni az az elhatározás, amit netán kiskorunkban is úgy hittük. - Meg kell vallani, én nem értek nagyon a fotózáshoz. Már az is egy idegen világ számomra, hogyha a kezembe kell vennem egy fényképezőt. Sohasem tudom, hogy melyik gombot nyomjam meg – feleltem nevetve, és ez teljesen igaz is volt. Legalább örültem neki, hogy ő másképp van ezzel. Én mindig azzal bajlódom, hogyha már megvan a gomb, akkor persze elcsúszik a kép. Vagy netán valakinek a feje nem látszik a fotón vagy pedig homályos. De ez vagyok én.
Meredith Sulez Admin
Hozzászólások száma : 309 Join date : 2011. May. 15. Tartózkodási hely : Mystic Falls Mottó : Fölösleges félni a sötétben, csak meg kell találni a villanykapcsolót!
Tárgy: Re: Táncparkett Hétf. Júl. 04, 2011 4:03 am
Masquerade
Meredith miközben Sam-mel beszélgetett el is feledkezett a külvilágról. Szinte teljesen megszűnt létezni számára a valóság, amelyben ők csupán egyszerű fiú és lány, akik régies jelmezekben egy álarcosbálon a táncparkett szélén, pezsgőt kortyolgatva csevegnek. Arról is elfeledkezett, hogy itt mindenki ismeri mindkettejüket, és ha a jelmez és a maszk miatt nem is ismerik fel valódi énjük, attól még ujjal mutogathatnak rájuk. Persze miért ne állhatna le beszélgetni egy felkapott focista egy anno volt szurkolólánnyal, aki most jött vissza Franciaországból? Nincs ebben semmi szokatlan, csakhogy az emberek kíváncsi természetükből adódóan keresik az alkalmakat és lehetőségeket arra a minden lehetséges dolgon pletykáljanak, esetleg valótlan dolgokat terjesszenek. Ki tudja, miket ki nem tudnának találni ebből az egyszerű és ártatlan szituációból, mint egy baráti beszélgetés elhunyt Lockwood bácsi bálján? Igazából ez most azért sem tudta érdekelni Merry-t, mert tudta, hogy nem zavarná, bármit is mondanának. A lényeg, hogy ő és Sam tudnák miről van szó, és egyikük sem venné lelkére az irigykedők vagy épp rosszakarók pletykáit. Őt sosem érdekelte, hogy mit gondolnak mások. Nem, míg rájött, hogy ő sem tudja igazán ki önmaga, és mostanában elkezdte összehasonlítgatni az általa felállított képét illetve mások által látott énjét. Néha már maga sem tudta eldönteni, hogy melyik a valós, de Sam mellett nem az számított, hogy tudja-e, hanem hogy érzi ki is ő, és mivel magát adhatta, nem csupán álcát, kezdett ráeszmélni a valóságra. Merry szélesen elmosolyodott, mikor a fiú megjegyezte, hogy szívesen megnézné az albumait. Igaz, hogy mostanában nem "divat" előhivatni a képeket, Meredith szereti megtapintani az általa készített fotókat, így jobb szereti ha ki vannak nyomatva. Azzal azonban tisztában van, hogy mivel ritkaságnak számít ez manapság, nagyon drága lenne az előhivatás, még akkor is ha saját fotókamrája lenne. Így hát úgy döntött, hogy halad a korral, és a digitalizálódást ő is kihasználja, s a számítógépe segítségével, a tintapatronokon és a szép papíron nem spórolva kinyomtatja a képeit. Jó, persze nem mindet, csak azokat, melyeket érdemesnek tartja rá. Előtte egy speciális programmal rárakja a "kézjegyét", hogy azért más ne tulajdonítsa ki az ő művét. Az elkészült, tematikusan rendezett albumokat pedig a könyvespolca legtetején tartja. - Igen, jó. Suliban meg majd úgyis találkozunk, Úgyhogy meg tudjuk beszélni a részleteket - bólintott a lány, és halványan elmosolyodott, miközben eszébe jutott, hogy nem rég még úgy elmentek az iskola folyosóján Sam-mel egymás mellett, hogy nem is tudták igazán ki a másik, így nem is köszöntek egymásnak. Lehet, hogy nagy buliknál előfordult néhány "Helló", de amúgy nem mondhatni, hogy ismerték egymást korábban. De az a kis "baleset" a boltban mindent megváltoztatott, mintha a sors akarta volna, hogy két ilyen rokonlélek megismerkedjen. Ha a sors ilyen kegyes lenne, akkor Meredith egyáltalán nem bánná, ha még pár ilyen jótéteményt szánna rá, rájuk, hiszen ez jól jött, és örült, hogy minden így alakult. Annak is örült, hogy hagyta magát rábeszélni erre az álarcosbálra, erre a ruhára, hisze ismét találkozhatott Samuel-lel. - Nos, ha szeretnéd, szívesen korrepetállak! - vetette fel a nevetés közben széles mosollyal Meredith, mikor Sam azt mondta, hogy nem nagyon ért a fényképezőgépekhez. Persze a korrepetálás alatt semmi komolyat nem értett - mert ugyan mit lehet tanítani a fotózáson? - de annyit azért meg tud tanítani a srácnak, hogy miképp használja azt a gépet. Bár sejtette, hogy a fiú elnagyolta a dolgokat, és nem is annyira idegen számára ez a világ, de azt sem bánta volna, ha tényleg fényképezés-analfabéta lenne. Ez semmit sem változtat a barátságukon. - De akkor cserébe járnia kell nekem pár futball-leckének! - szögezte le már az elején szigorúságot erőltetve magára a lány, miközben azért továbbra is mosolygott. Persze ezt a "csere-üzletet" korán sem gondolta olyan komolyan, mint ahogyan mondta, de belevaló lány révén valóban kipróbálta volna magát a fociban. Nyilvánosan természetesen azért nem, de Sam előtt azt sem szégyellte volna ha béna. Bár a kosárlabda után talán nem lehet olyan nehéz. Vagy mégis?
Sam Williams Admin
Hozzászólások száma : 287 Join date : 2011. May. 19. Tartózkodási hely : Mystic Falls Mottó : I wanna be forever young
Miután a foci nincs már nagyon az életemben, azóta sok szabadidőm van. Persze ilyenkor mindig sikerül elfoglalnom magamat, ha más nem, akkor bekapcsolom a TV-t. Viszont gyakrabban a képregények rajzolgatása tölti ki azt a kis időt. Magam sem hittem volna, hogy ezt a nem is annyira népszerű hobbit meg fogom kedvelni. Lehet, hogy ez is olyan lesz, mint a foci. Egy ideig elkísér az életemben, majd utána valami hatására véget ér. Habár, inkább szeretném azt a verziót átélni, amikor élete végig elkísér ez, még ha nem is a munkám miatt. Talán ezt teszem, vagy esetleg futballt oktatok egy iskolában. Nem tudom, hisz olyan sok mindent hozhat még a sors. Azt sem gondoltam volna, hogy egyszer, amikor éppen a csúcson vagyunk, akkor le kell mondanom a kedvenc időtöltésemről. Rengeteg mindent tartogat a jövő, amit mi nem is gondolnánk. Például erre nagyon jó példa az, amikor neki csaptam az ajtót Meredith-nek. Az sem úgy jött, hogy reggel felkeltem, és azt mondtam magamnak, hogy ma valakinek neki fogom ütni a bolt bejárati ajtaját. És mégis jót hozott ez az egész dolog, hisz megismerhettem egy fantasztikus lányt. Olyan kicsi a világ, hogy még egy iskolába is járunk. Ezt sem terveztem el, amikor beírattak a suliba. Lehet, hogy ezek után az is jól sül majd el, hogyha le kellett tennem a fociról. Nem szívesen vallom be, de ha aznap edzésem lett volna, akkor nem is ismerhettem volna meg a lányt. Ami pedig nagy kár lenne. Bár, úgy gondolom, hogy csak én nézem az ilyen dolgoknak a jó oldalát. Minden másik focista nem tudja magát túltenni. Én sem, de mégsem csinálok butaságokat, amik megváltoztatják a jövőmet. Ha rajtam múlna, akkor összeállna a csapat. Viszont nem tudom, hogy ezt a többiek sértésnek szánnák –e? Biztos azt gondolnák, hogy amikor még ki sem hűlt a régi edzőnk helye, akkor már újra össze kellene fognunk. Emiatt is nem mertem kiállni eléjük, pedig nem vagyok egy gyáva alak. Miközben ezen gondolkoztam, teljesen kizártam a külvilágot. Csakis az eszmefuttatásomat követtem, nem pedig a valóságban levő eseményeket. Viszont hallottam a lány mondanivalóit, úgyhogy megnyugodtam, hogy nem maradtam le semmiről. Legalábbis azt hiszem. Gyorsan visszazökkentem a bálra, ahol megint kezdtünk egyre többen lenni. Vagy ezt csak amiatt gondolom így, mert egy ideig a fejemben motoszkáló kérdésekre összpontosítottam. Viszont ez a csere, amit mondott ez tetszett. Nem hiszem, hogy ebből kifolyólag profi fényképész is lehet belőlem, de legalább tudom majd kezelni a gépet. Ő, pedig focizni tanulhat az egyik futball játékostól, aki a régi iskolai csapatban is benne volt, tehát tőlem. Így viszont mindketten többet tudunk majd. Örülök, hogy tényleg aznap a ruhaüzletbe mentem. - Tetszik az ötlet – feleltem mosolyogva – Azért néhány dolgot tudsz a fociról, nem? – kérdeztem, hiszen ha az alapoktól kell kezdenünk, akkor nem lesz olyan rövid az idő. Viszont teljes mértékben megéri, hogyha segíthetek neki. Még tartozok neki eggyel a boltban történt kis „balesetünk” után. Ennyivel tartozok neki, még hogyha nem is szándékosan sikerült az a kis baki. Mint mondtam, az életben érhetnek váratlan fordulatok, de jókat is hozhatnak. Nekem mindenképpen jól jött ki. Ha ez nem lett volna, akkor nem tudtam volna kinek személyesen zongorázni és énekelni. Akkor még lenne egy képregény a polcomon. Akkor nem tudtam rögtön kiszúrni a napszemüveget. És akkor nem is táncolhattam volna ma egy elbűvölő lánnyal, aki nem más, mint Meredith. Nem utolsó sorban akkor én nem is ismertem volna nagyon olyan személyt, aki nem amiatt akar barátkozni velem, amilyen valójában vagyok. Hanem amiatt, mert egy híres focista életét élem, akinek majdnem minden egyes lépéséről tud az iskola.
Meredith Sulez Admin
Hozzászólások száma : 309 Join date : 2011. May. 15. Tartózkodási hely : Mystic Falls Mottó : Fölösleges félni a sötétben, csak meg kell találni a villanykapcsolót!
Tárgy: Re: Táncparkett Kedd Júl. 05, 2011 3:45 am
Masquerade
Ó, a suli. Milyen furcsa volt ez az elmúlt 2 hét, ami az első itt töltött hete volt, mióta visszatért külföldről. És mennyi minden történt ilyen rövid idő alatt! Meredith korábban nem is gondolta volna, hogy ilyen sűrű lesz a napirendje, ha egyszer visszajön. Pedig most a suli mellett most itt volt ez a vámpír-ügy, és Klaus meg a szüleinek a titkolódzásai, amire nem rég derült fény, az a sok-sok hazugság, melyeket mint álarc kell a mai napig maga előtt tartania. Segíteni akart Elenának, de egyelőre nem tudott semmit tenni ennek érdekében. Aztán Bonnie-val is szívesen találkozott volna már, hiszen csak a suliban köszönnek néha egymásra, de nem igazán tudtak beszélni visszatérése óta. Valami megváltozott a barátnőjében… Talán ő is tud az éj démonjairól? Na, és Caroline? Most éppen pasi-ügyben fronton van, de aztán ki tudja, hogy mi van vele. Kár ilyenekre gondolni, miközben a bál vidáman folyik körülöttük, és Merry is verge felszabadult ennek a remek srácnak köszönhetően, így kirázta a fejéből az ilyen lehangoló gondolatokat. Meredith örült, hogy Sam nem utasította vissza az ajánlatát, miszerint megtanítja fotózni. Vagyis hát, amit tervez azt nem igazán lehet megtanításnak nevezni. Elég lesz szerinte, ha Sam kezébe adja a fényképezőgépet, és megadja hozzá az instrukciókat: hogy hol kapcsolhatja be, mivel fényképezzen, hogyan kapcsolja be a vakut stb. Bízik annyira a fiúban, hogy a kezébe nyomjon egy számára olyan – pénzben és lélekben is – értékes tárgyat, mint a fényképezőgépe. Ez 9 éves kora óta mindig vele van az emlékezetes pillanatoknál. Mikor elutazott Franciaországba sem hagyhatta itthon, így rengeteg képet készített az európai városról, annak kultúrájáról, az emberekről és a környezetéről. Európa teljesen más, mint amilyennek Meredith korábban gondolta, más mint amilyennek leírták, és mint a könyvekben írják. Egy teljesen más világ. Legalábbis Merry így élte meg. Mikor leszállt Párizsban a repülőgépről meglepte őt, hogy olyannak látta a francia fővárost, mint amilyennek egy amerikai nagyvárost New York-ot vagy Los Angeles-t, persze azokat is csak így képzeli el, hiszen azokon a helyeken sem járt. Viszont a hetek elteltével rá kellett jönnie, hogy van valami, ami alapjáraton különbözik a két kontinensen: a fények, a hangulat… más a világ, ha onnan nézed. És persze honvágy is rányomta a bélyegét az ott töltött időre. Hiányzott neki az otthona, a város, a családja és a barátai: Elena, Caroline és Bonnie. Most pedig biztos volt benne, ha így ismerte volna elutazása előtt Sam-et, akkor az ő társasága is hiányzott volna neki a sznob franciák közt. - Örülök – mosolyodott el szélesen a lány a beleegyezését hallva – Azért remélem, hogy nem szeretnél kék-zöldre verni. Elég durva sport az! – tette hozzá gyorsan, leszögezve, hogy a focit, mint sport érti, nem pedig küzdő-sportág. Azt pedig mégsem most kellett volna most említenie, hogy ő is lapossá tudná verni Sam-et, ha kellene. Na jó, ez nem biztos, hiszen izmos felépítésű srác, elég könnyen maga alá gyűrhetné, de Mer nem adná fel ilyen könnyen. - Persze. Nézzük csak… Van egy csapat túlöltözött srác, akik azért rohannak egy bőrlabda után másfél órán keresztül, hogy a meccs végén büszkén mutogathassák magukat izzadtan – foglalta össze komoly arccal, majd elnevette magát – Bocs, csak vicceltem… Szóval azt tudom, hogy egy vonalon túlra kell jutattni a labdát, és sok durvaság megengedett – tette hozzá, és elmosolyodott, miközben várta Sam ehhez fűzött kommentjét. A fociról vallott véleményük valószínűleg nagyban eltér.
Sam Williams Admin
Hozzászólások száma : 287 Join date : 2011. May. 19. Tartózkodási hely : Mystic Falls Mottó : I wanna be forever young
Tárgy: Re: Táncparkett Kedd Júl. 05, 2011 7:59 pm
Hát, kék-zöldre verni egy lányt elég érdekes helyzet lenne. Én persze, hogy nem teszek olyat. Még a pályán sem tudok nagyon ilyen elfajultabb dolgokat végrehajtani. Durva egy sport, de akkor sem tudok minden másodpercben kárt tenni egy másik játékosban. Tudom, hogy én választottam ezt, de én sem szeretem, hogy durva. Igazából ez a fiúk világa, és ezt mindenkinek el kell fogadnia, akik szeretnének komolyabban is foglalkozni a focival. Mikor még kicsi voltam, akkor természetesen csak dobáltam a labdát. A csapatom sem azt csinálta, hogy össze-vissza ütötte ki az ellenfeleket. Azóta a csapat is és a sport is fejlődött. Sokkal modernebb lett, és ezáltal a szabályok is. El kell tűrnünk, hogyha ilyen dolgok történnek velünk, hisz ez az életünk. Bár, most már nem, de lehet, hogy nemsokára megint az lesz. Sokat gondolkozok erről, de sohasem tudom megállapítani, hogy mikor lenne a legjobb elmondani nekik, hogy újra össze szeretném rakni a csapatot. Hmm…ha azt nézzük, akkor a legkevesebb, ami abból lesz az az, hogy rám sem figyelnek. Vagy, hogy életem végig szóba sem állnak velem, mert ez a felvetés olyan, mint egy végzetes hiba. Viszont, ha ez lesz, akkor megtapasztalhatom, hogy milyen nehéz is a saját társainkkal szemtől-szembe beszélni. Igen, én, mint mindig, most is a dolgok jó oldalát nézem. Nem kellemes téma, de mindennek van napos fele. Habár, lehet, hogy csak az én eszmefuttatásaim miatt gondolom ezt, de szerintem több embernek is így kéne hozzáállnia a dolgokhoz. Ez olyan, mint amikor mindenki csak a hibát nézi a másikban. Viszont magában nem látja meg, csak a jó tulajdonságodat. Én nem ezen a véleményen vagyok a foci terén, de lássuk be, hogy ő mégis csak lány. Neki nem ebből áll az élete. Viszont én így szeretem a játékot, bárki bármit is gondol róla. Habár, szerintem teljesen más véleményünk van felőle, de mindenkit szívesen meghallgatok. - Miért? Nem olyan rossz dolog magunkat izzadtan mutogatni – nevettem a lánnyal. Hát, hogyha valaki igazából játszik, akkor megizzad. Mégsem olyan rövid idő az a másfél óra, ahogy mások képzelik. Sok minden megtörténhet az alatt, és akár az utolsó másodpercek dönthetik el a meccset – Kezdetnek nem rossz. Majd tanítgatlak, te pedig engem tanítasz – mondtam mosolyogva, majd még egy újabb, általános kérdést tettem fel – Úgy néz ki, hogy jól alakul ez a bál, nem gondolod? – kérdeztem mosolyogva. Az én szempontomból mindenképpen, hiszen eddig a váratlan meglepetések meghozták a hatásukat. nem bántam meg, hogy eljöttem, és sok idő alatt, de találtam egy megfelelő öltözéket is.
Meredith Sulez Admin
Hozzászólások száma : 309 Join date : 2011. May. 15. Tartózkodási hely : Mystic Falls Mottó : Fölösleges félni a sötétben, csak meg kell találni a villanykapcsolót!
Tárgy: Re: Táncparkett Szer. Júl. 06, 2011 2:38 am
Masquerade
Természetesen Meredith nem gondolta komolyan azt, hogy Sam megverné őt. Közel sem olyan srácnak ismeri, aki képes lenne kezet emelni egy lányra. Ő ahhoz egyszerűen túl… jó és udvarias. Még ha a pályán kemény is, és vissza-visszaüt egy-egy játékosnak, aki nekiszaladt, amúgy egy rendes, szelíd srác, aki nem kezdeményez verekedést, legalábbis eddig soha nem hallott ilyennek a híréről Merry. Ellenben Tyler Lockwood-dal, aki ha lehetett minden bunyóba benne volt heves és hirtelen haragú természete miatt. Viszont Sam-re egyik jellemző sem illett, és ennek nagyon örült a lány, mert így nem kellett attól félnie, hogy dühében a földhöz vágja a fényképezőgépét vagy valami ilyesmi. - Nos, ha azt nézem, hogy póló nélkül sétálgattok nem, tényleg nem olyan rossz – jegyezte meg még mindig nevetve Merry, és visszagondolt, hogy vajon láthatta-e már Sam-et félmeztelenül? De mégis miért gondolkozik ilyeneken? Nem emlékezett rá pontosan, de mivel a fél focicsapat megszabadul a mezétől meccs után, így látott rá egy kis esélyt, de úgy látszik nem hagyott benne mély nyomot. Erre magyarázatnak csak azt találta, hogy akkor sem érdekelte, hogy ki mennyire vetkőzik le és ki mennyire nem. Valahogy őt nem fogták meg azok a menőzések, ahogy az első jó idő eljövetelekor félmeztelen alakok rohangálnak iskola szerte. Viszont most, hogy belegondolt, lehet, hogy ha újra alakul a focicsapat, csak azért ki fog menni megnézni, hogy Sam-et láthassa mezben… vagy anélkül. Elég legyen, Meredith Sulez! Miket gondolsz! Szólalt meg a lányban a szemérmesség, és inkább visszaterelte a gondolatait a hétvégi programjukra: a „tanítgatásra”. - Már alig várom! – vallotta be széles mosollyal a lány, és Sam kérdésére körbetekintett a táncparketten. Igazából nem sokat változott a hangulat a zongorázás előttihez képest, talán még egy fokkal többen lettek ott, de amúgy ez is egy unalmas bál lenne, ha nem lenne itt mellette a fiú. Legalábbis Merry az eddigi ilyen esteket is csak a barátnői társaságában tudta túlélni, mert amúgy nagyon unta magát. Most viszont Care-t lefoglalják a pasi-ügyei, Bonnie biztos el van valahol Jeremy-vel, Elenát pedig eddig nem is látta a bálon, ahogyan Damon illetve a többi kellemetlen vámpírt sem, ez utóbbiakat szerencsére. De aztán itt van Sam, aki mellett egyszerűen nem lehet unatkozni! Hát… igazság szerint én már régen hazamentem volna, ha te nem vagy itt… Válaszolta volna a lány, ha ennyire nyíltan őszinte akart volna lenni, de mivel ez a felelet kb. egy nyálas Hollywood-i filmbe is bele illett volna, így inkább másképp felelt: - Igen, tényleg jól alakul! – mondta végül halványan mosolyogva, elvégre is ez is igaz: az a sok meglepetés mind-mind emelte a parti színvonalát. - De én csak 11-ig maradhatok. Te? - érdeklődött óvatosan a lány, hiszen számára természetes volt, hogy a szülei megmondják, hogy egy bizonyos időpontra haza kell érnie, és nem maradhat kint olyan sokáig. Kicsit talán szigorúan is veszik a dolgot a szülei, de ha azt vesszük, hogy vámpírvadászok, már nem is olyan vészes a helyzet.
Hát, igen. Nem csoda, hogy a focistákat olyan sokan szeretik. Amúgy pályán nem nagyon szoktunk póló nélkül sétálgatni, csak ha nagyon hosszúra nyúlik a meccs. Vagy esetleg annyira meleg van és már olyan izzadtak vagyunk. Mindegy, végül is a profi focisták is szokták ezt csinálni. Habár, ezen kívül nem sok minden olyan dolog köti össze az iskolai focicsapatot és egy profi játékosokból álló társaságot. Elhiszi valaki vagy sem, még ha mi durván is játszunk, ők még inkább. Persze, náluk sokkal nagyobb tudással rendelkező bíró van. A mienk nem volt rossz, sőt nagyon is jól tanított, de a régi csapataimban elég sok történést nevezett meg szabálytalanság alá. Ha most lenne egyáltalán edzőnk, akkor minden olyan könnyen menne, mint régen. Viszont most nincs, ehelyett elég sok szabadidőt kaptunk. Mivel már az egy kis idő, hogy elmegyek és vissza is jövök, de az is, hogy edzek. És ez heti két-három alkalomnál volt így. Igen, csak volt. Tudom, hogy nem kéne rágódni a múlton, de ez nem olyan, mint a rossz jegy, hogy kijavíthatod. Ezzel nem jön vissza többé a csapat edzője. Bármennyire is fáj bevallanom, a középiskola futball csapata megszűnt. Ha lenne annyi bátorságom, hogy kimondjam, hogy szeretném visszahozni ezt a jó társaságot, akkor sem biztos, hogy sikerülne. Az is lehet, hogy nem akarnak majd meghallgatni, mert felszakítom a régi sebeket. Viszont akkor nem gondolnának bele az én érzéseimbe. Nekem még nehezebb kiállnom és végigmondani azt, amit szeretnék. Huh…. Erről még később is gondolkozhatok. És az is lehet, hogy simán lemegy a szónoklatom és akkor újra lesz csapat. Nézzük a dolgok jó oldalát is! - Igen, már én is nagyon várom – feleltem mosolyogva, amikor belegondoltam abba, hogy rólam készül fotósorozat. Hát, ha nem szeretne helyettem egy ásító és unatkozó állatkerti oroszlánt lefényképezni, akkor természetesen ennek örülök. Ezek szerint többet érek annál, mint egy gyönyörű vihar. Hát, nem? Majdnem minden fényképész ilyen természet és állat fotókkal lesz híres, és gyakran azok is kerülnek bele a magazinokba. Viszont, hogyha ezzel én örömet okozok neki, hogy belemosolygok a kamerába, akkor legyen. Úgy sincsen jobb dolgom, akkor valamivel el kell foglalnom magam. És az ilyen felkéréseket el kell fogadni, főleg, akkor, hogyha a későbbiek folyamán is lesz erre lehetőség. Nem mindennap jön hozzám egy lány azzal, hogy rólam szeretne képeket készíteni. Talán amiatt is nem, mert úgy gondolom, hogy a város főterén nem rohangáló lányok vannak fényképezővel a kezükben, és mindig azt kérdezik, hogy lefotózhatlak? Hát, igen. Az a valóság, hogy a mai modern világban nem sok ilyen dologgal fordulnak hozzám. Eközben hirtelen elgondolkoztam. Hány órát is mondtak a szüleim. Nem is kilencet, sőt nem is tizenegyet. Azt hiszem, hogy tízet. Ó, tényleg! Már emlékszem, ahogy elbúcsúztam tőlük: Kicsim, tíz óra után nem sokkal már szeretném, hogyha itt lennél. - Sajnos én csak 10-ig lehetek. De addig még van idő – feleltem mosolyogva – Nem is kérdeztem még, hogy honnan szerezted ezt a gyönyörű ruhát? – kérdeztem, hiszen azt tudom, hogy én miképpen jutottam hozzám. Bár, arra is kíváncsi lettem volna, hogy a lány hogyan szerezte meg.
Meredith Sulez Admin
Hozzászólások száma : 309 Join date : 2011. May. 15. Tartózkodási hely : Mystic Falls Mottó : Fölösleges félni a sötétben, csak meg kell találni a villanykapcsolót!
Tárgy: Re: Táncparkett Csüt. Júl. 07, 2011 1:20 am
Masquerade
Meredith már egy ideje csak játszott a kezében tartott, üres pezsgőspohárral, de szerencsére felbukkant egy pincér, akit most letámadott, és rásózta a poharat, majd bocsánatkérően visszasomfordált Sam-hez, aki úgy tűnt, hogy nagyon elmélyedt a gondolataiban. Ezt meg tudta érteni a lány, hiszen nem lehet könnyű neki most, de újra és újra visszakanyarodik a beszélgetésük a futballhoz. Merry nem tudta hogyan álljon a dologhoz, mert a fiú nem tűnt úgy, hogy bánja, ha erről beszélgetnek, de a lány bizonyos volt benne, hogy a lelke mélyén fájt neki az, hogy szétment a csapat, és mégis a focival kapcsolatos jövőjéről beszélgetnek. Mer-nek egyáltalán nem volt szándéka megbántani őt vagy felszakítani a régi sebeket, de úgy képzelte, hogy ő ezzel a dologgal pont úgy áll hozzá a helyzethez, mint a srác, aki emiatt a kifogás miatt nem mer a többiek elé állni, hogy álljon össze újra a csapat. Meredith tudta, hogy mindenkinek hiányzik a foci, de a legtöbben simán túlléptek rajta, mert van elég dolguk, és nem tartják olyan fontosnak ezt a csapatjátékot, mint kellene. Nem régen még Merry is így volt ezzel, de most kezdte meglátni a jó oldalán, és ha még mellesleg Sam-től tanulhat futballozni, akkor egészen biztosan meg is szereti hamarosan. - Szerencsére még van – bólintott Meredith, mikor Sam azt mondta, hogy ő csak 10-ig maradhat. Nocsak, ezek szerint vannak az ő szüleinél is szigorúbb szülők. Na jó, ezért annyira nem vészesen szigorúak az övéi, csak éppen sok mindent meghatároztak az életében, aminek Mer egyáltalán nem örült. Az pedig hogy 11-ig kint maradhat csak azóta van így, hogy megtanulta megvédeni magát, előtte sötétedésre otthon kellett lennie, amit valljuk be, ciki volt beismerni az osztálytársaknak. S bár Merry nem sértődött volna meg a gúnyos megjegyzéseken, inkább nem hangoztatta a korlátozásokat, amelyeken kiszabtak rá, hogy „biztonságban” legyen. De hát sehol sincsen biztonságban! A vámpírok mindenütt ott vannak: Mystic Falls-ban, Párizsban, mindenütt… Ezért is volt az, hogy Merry csak azzal a feltétellel vehetett részt a cserediák programban, ha a szülei is vele mennek, tehát apjának munkát kellett ott találnia, és szerencsére ment is neki, így megvalósulhatott ez a kiruccanás, ami igazából nem is Merry vágya volt, sokkal inkább anyjáé. - Franciaországban kaptam még anyutól karácsonyra – felelt a lány mosolyogva, és megperdült a szoknyában, aminek így habos-babosra szabott része a levegőbe emelkedett, majd újra vissza. – Igazából mindezidáig nem is tudtam mit kezdjek vele, de így jól jött – ismerte be a lány, és vállat vont, miközben futólag végig simított a ruha puha anyagán. Olyan más volt, mint amilyeneket szokott hordani, ezért is olyan másnak érezte magát benne: egyszerre gyerekesebbnek – hiszen a ruha akár egy Disney hercegnőre is illhetne – és nőiesebbnek – hiszen kiemelte alakját és kecsességet adott neki. És ahogy Sam mondta: gyönyörű. Kezdte egészen megkedvelni ezt a ruhát. - Na és te? Nem hiszem, hogy ilyeneket tartasz a szekrényedben! – jegyezte meg Merry szélesen mosolyogva, és megigazított a srác félrecsúszott sálját. Bár ki tudja? A végén még kiderül, hogy Sam otthon divattervezőként is jeleskedik, és ezt magának varrta!
Sam Williams Admin
Hozzászólások száma : 287 Join date : 2011. May. 19. Tartózkodási hely : Mystic Falls Mottó : I wanna be forever young
Tárgy: Re: Táncparkett Pént. Júl. 08, 2011 2:36 am
Nem tudom, hogy csak az én szüleim féltenek ennyire, hiszen úgy tűnik, hogy én leszek az a személy, aki elsőként távozik a bálról. Bár, semmi gondom nincsen azzal, hogy ennyi ideig lehetek itt, hiszen már az is nagy szó, hogy elengedtek. Persze, ennek sok oka lehet, de én mégis azt gondolom, hogy úgy döntöttek, hogy jó lenne, ha egy ilyen rendezvényen is részt vennék. Eddig mindig csak ilyen átlagos bulikon vagy iskolai különböző féle összejöveteleken jelent meg. Most viszont eljött az az alkalom is, amikor egy fontos esemény miatt tartanak valamilyen városbeli rendezvényt, amire én is mehetek. Csak egy feltétel volt, de sokáig azt hittem, hogy majd nem sikerül megtennem. Végül, amikor már mindennel próbálkoztam, akkor mondta a nagymamám, hogy van egy barátnője, aki szívesen varrna nekem egy ruhadarabot. Azután már csak azt kellett megtennem hogy ne essen semmi bajom, és épségben odaérjek a találkozóra. És ez mind sikerült, habár nem teljesen zökkenőmentesen, de a lényeg az, hogy most itt vagyok. Nem volt kötelező jönnöm, de én úgy gondoltam, hogyha már ismertem az illetőt, aki miatt összegyűltünk, akkor nem kerteltem, hanem rögtön hozzáláttam a teendőkhöz. Nem bánom, hogy elengedtek a szüleim, mert úgy gondlom, hogy ez az álarcos bál egyre jobban alakul. Habár, még van nagyjából fél órám, amíg kibeszélgethetem magam, utána pedig mennem kell haza. Viszont az alatt is sok minden történt, ahogy ez eddig is sikerült. Nem kell mondani, hogy eddig is számtalan meglepetés ért engem és úgy hiszem, hogy Meredith is. E gondolatokkal volt tele a fejem, miközben figyelmesen hallgattam a lányt, hogy hogyan szerezte be a ruháját. Nem olya cifra történet, mint az enyém, de végül is miért kellene annak lennie? Hiszen ez csak egy kellék a bálhoz, amire valaki elmegy, nem pedig élet-halál kérdése. - Hát, abban igazad van, hogy nem is ilyenek lapulnak a szekrényemben – nevettem, hiszen még a gondolat is furcsa volt. Nem vagyok olyan gyűjtő, aki él-hal a régi ruhákért, úgyhogy nincs is ilyen a ruhatáramban. Nem hiszem, hogy bármelyik korombeli srácnak is lenne ilyen a szekrényében – Kicsit érdekes története van ennek a ruhának. A nagymamám egyik nap telefonált, hogy az egyik barátnője varrónő. A nő pedig szívesen készített nekem ruhát, és amikor eljöttek a nagyszüleim, akkor a szállítmány is megérkezett – feleltem mosolyogva. Habár persze ez nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik, hiszen jó munkához idő kell, és még az sem volt biztos, hogy időre észen lesz. Viszont kezdjük a legelejétől. Az első lépést megtettem akkor, amikor elmentem hozzájuk és méreteim segítségével megtervezték. Másodszor megnéztem a rajzokat és egy kicsit beleszólva, persze udvariasan, próbáltam igazítani a kinézeten. Harmadszorra pedig el kellett hozniuk épségben. És most már itt is állok, ebben a kézzel szabott ruhadarabban. Örülök, hogy a nagymamámnak ilyen barátnői is vannak. - Hallottad, hogy lesz ez a 70-es évek bálja a suliban? – kérdeztem kíváncsian. Én nem tudtam, hogy elmegyek –e rá, hiszen erre is ruha kell. Még pedig nem is akármilyen, hanem hippi. És ez a fajta öltözet, pedig nem nagyon az én asztalom.
Meredith Sulez Admin
Hozzászólások száma : 309 Join date : 2011. May. 15. Tartózkodási hely : Mystic Falls Mottó : Fölösleges félni a sötétben, csak meg kell találni a villanykapcsolót!
Tárgy: Re: Táncparkett Pént. Júl. 08, 2011 3:37 am
Masquerade
Nos, valljuk be, mikor Meredith úgy általában a focistákra gondol akkor a bunkó, izomagyú Tyler-félék jutnak eszébe, de azok után, hogy a boltban összefutott Sam-mel ez a sztereotípia megdőlni látszott előtte. Igazság szerint akkor alig tudta elhinni, hogy a srác képregényeket készít, de most már egészen megbizonosodhatott róla, hiszen a kezében tartotta azt a darabot, amit a sráctól kapott. Erre egészen biztosan nagyon fog vigyázni annak ellenére, hogy rongyosra olvassa, míg az agyába nem égeti minden egyes vonal helyét. Aztán, ha ez nem lett volna elég ott volt a tény, hogy a srác a legtöbb amerikaival és fiúval ellentétben igenis olvasott, és kezébe vesz a kötelezőkön kívül más műveket is. A napszemüveg-választás még ezeknél is jobban meglepte Merry-t hiszen a partyszemüveget ő csupán poénnak gondolta, de ha tetszik Sam-nek ez a fajta lila napszemcsi ját legyen. Aznap pedig, a bálon nem csak hogy kreativitást talált a fiúban – amiért nem a fiúk által szokásosan hordott öltönyt választotta – de még azt is megtudta, hogy szépen zongorázik, és a hangja is jó. Mer már azt sem tudja, hogy mit gondoljon róla, így inkább nem is agyal ezen, egyszerűen élvezi Samuel társaságát. Szóval mindenesetre ezen „furcsaságok” ellenére sem tudta volna kinézni Sam-ből, hogy ruhákat varrjon, és ezúttal kivételesen igaza lett, mert egy a fiú a rokonain keresztül szerezte. - Na, akkor igazi csapat munka volt beszerezni – jegyezte meg mosolyogva a lány, majd erre a témára kénytelen volt kissé szomorúbban hozzátenni: - Sajnos, az én nagyszüleim már nem élnek! – sóhajtott a lány, de mivel eszében sem volt elrontani a parti hangulatát, legyintett, és mosolyt erőltetve magára fürkészte Sam arcát. Nem akart erről beszélni, egyszerűen csak kicsúszott a száján, hiszen a teher mely vállát s szívét nyomja mind visszavezethető arra a szörnyű napra, mikor elvesztette a nagyszüleit. Apja szüleit sosem ismerte, ők már korábban elmentek a másvilágra, de a nagyanyja Klaus-nak hála halt meg, a nagyapjáról pedig mindenkinek azt mondják, hoyg meghalt. Mert az, aki volt, már valóban nem él, bár a testébe bezárva szenved egy megtébolyult lélek a bolondokházában. Szerencsére Sam nemsokára felhozta a 70-es évek bálja témát, am könnyebben elfelejtetette az előzőt Merry-vel, hiszen erről aztán tud mit mondani! Éppen tegnap volt, hogy valamiért behívták a tanáriba. Fogalma sem volt, hogy mit követett el, amiért ezt érdemelte, de mint kiderült a frnaciatanára akart vele beszélni a kint töltött idejéről vele. Hosszan mesélt neki – persze szigorúan franciául. Miután sikeresen „megszabadult” a tanárjától, belebotlott a diákönkormányzat új vezetőjébe, Dana-ba, aki lelkesen ecsetelte a 60-as éves áljának történéseit, majd megkérte Meredith, hogy segítkezzen a következőben, ha már visszajött. Hiszen biztosan tud segíteni, akárcsak régen tette. - Ne is mondd! Én is a szervezőbizottság tagja vagyok, úgyhogy jövő héten már a tornaterem díszítésén kell ügyködnöm – felelt a lány ismét mosolyogva, hiszen nem bánta a feladatot. Legalább kirántotta a vámpírok gondolatai közül, és a hippi-lét amúgy is az örömről, boldogságról szól, legalább felszabadultan élvezheti annak minden percét. Sam-re mosolygott, és próbálta kitalálni, hogy vajon a fiú mit gondolhat erről az újabb iskolai partiról – Ugye eljössz? – kérdezte, mint kislány, aki a színdarabjának előadására próbálja elrángatni a szüleit. Sokat jelentett volna neki, ha tudja, hogy a srác is ott lesz, de amúgy is úgy gondolta, hogy a focicsapat tagjai rendszerint megjelennek az ilyen rendezvényeken.
Sam Williams Admin
Hozzászólások száma : 287 Join date : 2011. May. 19. Tartózkodási hely : Mystic Falls Mottó : I wanna be forever young
Tárgy: Re: Táncparkett Szomb. Júl. 09, 2011 1:18 am
Sajnáltam, hogy a lány nagyszülei már nem élnek. Nem tudom, de gondolom, hogy milyen nehéz egy ilyen tényt feldolgozni. Szerencsére én nem éltem át hasonló helyzeteket, de még egy ideig nem is nagyon szeretnék. Ez egy kicsit engem is elszomorított, de látom a lányon, hogy mosolyog, úgyhogy én is tovább somolyogtam. Lassan telt az idő, de még mindig van egy kis szórakozásra kihasználható fél órám. Úgy gondolom, hogy a mai este eddig is jól telt és remélem, hogy az én maradék itt töltött időmben is remekül szórakozunk. Most megállapítottam, hogy nem attól jó egy ilyen összejövetel, mert nagyon sok emberrel találkozhatsz, hiszen én most csak eggyel beszélgetek. Hanem az a lényeg, hogy a beszédtéma mindkét fél számára jó legyen, különben nem érzi mindkettejük azt, hogy az egy remek beszélgetés. Szerencsére nekünk nincsenek ilyen gondjaink Meredith-tel, hiszen újabb és újabb témákkal dobjuk fel a csevegésünket, így egyre jobban megismerve egymást. Elég sok mindent megtudtam már rólam, és úgy gondolom, hogy már én is róla. Most például az az információ jutott a tudatomra, hogy ő a közeledő iskolai, 70-es évek báljának egyik szervezője. Nem hittem volna, hogy ennyire érdeklik az ilyen szervezős dolgok. Bár, azt sem tudtam, hogy sokszor veszi a kezébe a fényképezőgépet, de ez mégiscsak más. Már igaz, hogy nem évtizedek óta, de már régóta az iskola tagja vagyok, és valahogy még nem hallottam a lány nevét semmilyen ilyen összejövetellel kapcsolatban. Vagy csak nem figyeltem rá és emiatt nem hagyott benem mély nyomot. Nem tudom, de az biztos, hogy eddig nem tudtam róla. - Ó, ezt nem is tudtam! – feleltem mosolyogva. Ma sok meglepetésben volt részünk, de még az is meglehet, hogy még hátravan egypár. Nem is volt kérdéses, hogy ott leszek, hiszen amikor még focisták voltunk, akkor mi mindig szoktunk ilyenekre menni. Bár, márcsak egy jó ruhát kéne találnom, ami illik a hippi stílushoz, de lehet, hogy találok valamit a szekrényemben. Most nem hiszem, hogy szükségem lesz a nagyszüleim segítségére, de ki tudja? Az viszont biztos, hogy utána nézek az akkori ruhaviseletnek. Nem sokat tudok arról a bizonyos korszakról, de az biztos, hogy anya vagy apa többet tud nálam. - Igen, elmegyek, de akkor bizonyára te is ott leszel – állapítottam meg büszkén. Nem hiszem, hogy a bál szervező bizottságnak a tagjai mind otthon ülnek és valamilyen nyálas, romantikus filmet néznek. Az a szokás ilyenkor, hogy végig kísérik az eseményeket, és őket mindig meg lehet találni. Legalábbis én eddig csak ilyen bálokon jártam, de még az is lehet, hogy tévedek és az előző gondolatim megvalósulnak – És, hogy lettél a szervezők tagja? – kérdeztem kíváncsian és mosolyogva, hiszen nem sokat tudok az ilyen dolgokról. Mitöbb, azt gondolom, hogy halvány lila gőzöm sincsen ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban.
Meredith Sulez Admin
Hozzászólások száma : 309 Join date : 2011. May. 15. Tartózkodási hely : Mystic Falls Mottó : Fölösleges félni a sötétben, csak meg kell találni a villanykapcsolót!
Tárgy: Re: Táncparkett Szomb. Júl. 09, 2011 2:10 am
Masquerade
Meredith örült, hogy Sam nem firtatta a témát a nagyszüleivel kapcsolatban. Eddig is tudta, hogy nem érzékelten, tapintatlan fiú, de ez most ismét beigazolódni látszott. Merry nem szívesen talált volna ki most hirtelen egy hazugságot azzal kapcsolatban, hogy miként haltak meg a nagyszülei, hiszen mint tudjuk, az igazat nem mondhatja el. Az túl bonyolult lenne, mellesleg ez a fajta tudás túl veszélyes a fiúra nézve. Neki is mennyivel könnyebb, egyszerűbb élete volt, míg nem tudott a sötétségben élő démonokról, mindarról a sötétségről, ami körülveszi. Legalábbis nem hitt mindabban, amit hallott vagy látott. Hiszen csak azt látta meg, amit hitt, és fordítva nem volt nála igaz, mert a reláció életének legfontosabb eleme. Kiskora óta beszélte be magának, hogy „Ez lehetetlen!” és végül mire már elhitte, mire lefeledkezett róla, kiderül, hogy minden igaz. Persze így örült, hogy végre önmaga is megtudta az igazságot a múltról, a családjáról, de még jobban fájtak a régi sebek, mint valaha. Az a tudat, pedig, hogy elvenné az őszinteségével Samuel-től a elveszi a boldog tudatlanságot illetve az esélyét a normális életre még ennél is jobban fájt volna neki, ezért arra gondolt, hogy fel sem fogja hozni ezt a lelombozó témát, amíg nem muszáj. Viszont most sokkal kellemesebb, hétköznapibb témáról beszélgettek, ami pedig az iskola volt. Pontosabban a 70-es évek bálja, amit megrendeznek évről évre az 50-es és 60-as éveké mellett. Meredith pár nem volt itt, hallotta, hogy az előző a nagyszerű előkészületek ellenére sem sikerült túl fényesen, hiszen zárlat lett meg egyéb áramossággal kapcsolatos gondok miatt sötétségbe borult az egész épület, és kitört a tömeghisztéria. A lány reménykedett benne, hogy a következő retro-buli nem jut erre a sorsa, és így is eljön mindenki megfeledkezve az előzőről. - Pedig már évek óta „szervezkedem” – jelentette ki a lány, bár nem volt meglepve, hogy Sam nem tud róla. Mégsem szokták kiakasztani az össze segítőnek a névsorát! A buli alkalmával általában az embereket nem az érdekli, hogy ki szervezte ezt a partit, csak az hogy jó legyen. Esetleg ha fenoménra sikeredett akkor felkeresik a diákönkormányzat vezetőjét, és neki gratulálnak, de a többi emberrel nem törődnek, ami igazából nem is zavarja Meredith-t, hiszen nem szeret annyira a középpontban lenni, annak örül, ha látja a sok jól szórakozó embert a partin, több nem is kell neki, hogy elismeréssel adózzanak a „munkája” előtt. - Igen, felügyelni fogom az eseményeket, nehogy pár részeg barom elrontsa a bulit! – mondta Merry, és lágyan elmosolyodott. Ez nem a leghálásabb feladat, de szerencsére nem kell vérkomolyan venni, természetesen közben ő is szórakozhat majd. Legalábbis egyelőre ebben reménykedett, de előtte még meg kell szervezni ezt az egészet! - Már nem is emlékszem – gondolkodott el Merry, mikor Sam rákérdezett, hogy hogyan vált a szervező-bizottság tagjává. Olyan távolinak és réginek minden, ami a szörnyűségek kiderülése előtt történt. Olyan volt mintha az egy másik Meredith Sulez élete lett volna, és nem az övé. De ez most tényleg az övé, most már nincs több hazugság az életében, csupán az melyeket ő vállal fel, például Sam előtt. – Elenát az iskola közös erővel választotta meg a diákönkormányzat elnökévé, így aztán én meg Caroline és Bonnie is beléptünk a bizottságba, de tavaly minden megváltozott… Elena lemondott, a helyét Care vette át, én elmentem. De most újra itt vagyok – mosolyodott el szélesen a lány, majd arra gondolt, hogy Úristen emnnyi mindennek kellett ahhoz történnie, hogy ő most itt lehessen, és ezzel a káprázatos sráccal beszélgethessen olyan lapos témákról is akár, mint egy sulis bál. - Na, és hogy állsz a retro-val? – kérdezte cinkos mosollyal a lány, miközben megpróbálta elképzelni Sam-et hippi-frizurával.
Sam Williams Admin
Hozzászólások száma : 287 Join date : 2011. May. 19. Tartózkodási hely : Mystic Falls Mottó : I wanna be forever young
Gondolom, hogy nagyon erős a baráti köteléke Meredith-nek, különben nem lépne be helyekre, ahová a barátnői is. Úgy tudtam, hogy az iskolai szurkolócsapatba is így kerültek be, hogy először csak ez egyikük ment, utána pedig már az egész baráti sereg. Persze, úgy hiszem, hogy ezekhez a dolgokhoz alapos megfontolás is kell, hiszen mégis csak egy tag lesz valakiből. A diákönkormányzat pedig nagy felelősség, hiszen amit ott mondanak és tesznek az kiszivároghat az egész iskolába. Sosem szerettem az olyan dolgokat, amikor egy emberről beszél a középiskola. Tudom, hogy mivel én is focista voltam, így nekem is el kellett viselnem egyet s mást. Bár, azt nem tudom, hogy miért jó nekik, hogy olyan híreket terjesszenek, amik nem is valódiak. Semmi hasznuk nincsen belőle, hisz az igazságot úgyis tudja az a személy, akiről éppen szó van. És hogy ők nem a színtiszta igazat terjesztik szét, az viszont elég érdekes. Nem csak ez baj, hanem hogy nagyon semmi közük nincs ahhoz, hogy valaki mit tesz vagy mit mond. Az jó, hogyha tájékoztatnak a közel jövőbeni eseményekről vagy, hogy milyen eredményeket ért el a focicsapat, de ilyeneket nem. Néha el tudok csodálkozni azon, hogy az iskolai újságnak a szerkesztői egyáltalán honnan veszik ezeket az információkat. Vagy egyszerűen féltékenyek vagy azt hiszik, hogy ilyen híreket nyugodtan terjeszthetnek el, mert minden el fogja hinni. Pedig ez koránt sem igaz, hiszen akik jól ismerik azt az embert, azok előbb kérdezik meg Őt, minthogy az újságnak hinnének. És az már csak az ő dolguk, hogy onnan hogyan tovább, vagy tényleg igaz –e, amit írtak. - A retro-val? – kérdeztem vissza mosolyogva, hiszen nem állt annyira közel hozzám ez a stílus – Igazából a hippi ruhák nem annyira jönnek be nekem, de majd a bálra próbálok valamit szerezni. A retro zene viszont nagyon tetszik – feleltem őszintén s közbe végig mosolyogtam. Még egyelőre nem döntöttem el, hogy mit veszek fel az iskolai bálra, de biztos, hogy azt meg tudom oldani. Ha már ezt a régi stílust megoldottam, akkor ez is sikerülni fog. Még mindig ott álltunk a táncparketten, majd körbenéztem. Épp az órán állt meg a tekintetem. Hogyha most elindulnék és szépen, komótosan mennék haza, akkor időbe otthon lennék. Sajnáltam, hogy ilyen gyorsan elment az idő, de lesz még alkalom arra, hogy beszéljek a lánnyal. - Nekem lassan kéne indulnom – feleltem egy kicsit szomorúan, de hogy ez ne legyen olyan fájdalmas téma, egy mosolyt varázsoltam az arcomra. Azt a tipikus Sam Williams féle mosolyt.