Táncparkett

A retro nem volt igazán Meredith stílusa. Ez a bohókás, életvidám, színes és optimista irányzat szöges ellentéte az ő letisztult, higgadt és komoly jellemének, de mint mindenki ő is szeret néha-néha másnak tűnni, a szürke hétköznapok közül kiemelni egyet, így nem rossz ötlet egy a buli, ami talán egy csöpp örömöt csempész a mostanra kissé megkeseredett életébe. De végül is ki ő, hogy sajnáltassa magát? Mi az ő helyzete Elenáéhoz képest, aki sorra elveszít mindenkit, akit szeret? Először a szüleit, majd a nagynénjét, aztán kiderül, hogy a szerelme – aki igaz, hogy már holt, de mindegy – eltűnik egy legyőzhetetlen Ősnek hála, aki mellesleg az az illető volt, aki végzett a szeme láttára Jenna nénivel. Nem, az övénél nem rosszabb a helyzete, mégis Meredith elég lesújtónak gondolja az életét. A sok hazugság, titkolózás, az elmebeteg nagyapja és az eltűnt testvére. Ez utóbbin még csak eszébe sem jutott gondolkozni, szinte hihetetlennek találta a tényt, hogy egyáltalán igaz. Nem akarta tudni az igazságot, ha ilyesmi rejtőzik mögötte, de kénytelen volt, ha szembe akar nézni a múltjával önmagával. De ki is ő? Egy „átlagos” tinilány, aki vámpírvadász családban született, és akinek az egész élete hazugságok hálójából bontakozik ki. De van-e joga ennél fogva, hogy itt nevetgéljen vidáman egy nyílt és őszinte fiúval, akit szinte csak most kezd megismerni, de mintha egész életében ismerte volna.
- Én is így vagyok vele. Bár a szüleim nagy hippik voltak. Ha esetleg nem találsz öltözésket, csak szólj, apumnak biztos van pár – mondta mosolyogva Meredith kirántva magát ebből a keserűségből, és Sam barna szemébe mélyedve a nyugalom költözött viharos érzelmekkel teli szívébe. Igazából, Merry anyja már nagyon be volt sózva a bál miatt, mint minden ilyen rendezvény miatt, és már több ruhát is előkeresett lányának, amit majd felvehetne. Mer még nem szánta rá magát, hogy átnézze ezeket, és válasszon, de majd hamarosan sort kerít rá, hiszen nicsen sok idő a buliig, márpedig a szervezőként ő nem hagyhatja utolsó pillanatra a készülődést.
- Hát... köszönök mindent – biccentett felé halványan mosolyogva bár kissé szomorúan Meredith, mikor Sam kijelentette, hogy neki lassan mennie kell. Hát persze, hogy mindent köszön, de erre amúgy nincsenek szavak: a zongora, az ének, a képregény. Ezeket ő sosem fogja tudni meghálálni. Kínos csönd állt be, majd a lány felajánlotta, hogy kikíséri. Egészen a Lockwood ház előcsarnokának szárnya ajtajáig mentem, majd Mer a hidegre hivatkozva ott maradt, s nézte Sam távolodó alakját. Sóhajtott, mikor a fiú beleveszett a sötétségbe, és eltűnt szeme elől. Szétnézett a csarnokban, de már nem látott ismerőst. Sem Caroline-t, sem Matt-et, de még csak azokat az ismeretlen lányokat sem. Sőt, úgy tűnt, hogy Elena tényleg nem jött el, mert most sem tűnt Merry szeme elég, aki így társaság hiányában rácsörgött apukájára, hogy jöjjön érte, s ő is távozott a bálról.