A Lockwood-birtok kertje

A tó mely körül fénylő gyertyák ragyogtatják meg a gyönyörűen burjánzó növényzetet a Lockwood villa környékén.

Egyetlen Sophiem-nak

Egy napja érkeztem a városba, de még nemtaláltam meg Sophiet sehol. Erre a flancos bálra is csak azért jöttem el, mert azt hitem, hogy itt talán összefuthatunk, de nem így lett. Most egyedül ácsorgok itt egy gyönyörűen megvilágított tó mellett, miközben a gyűrűmet szorongatom, amit még tőle kaptam. Vasfű van benne. Maga ellen adta, hogy ne tudjon bennem nagyobb károkat csinálni. Persze nem önvédelem céljából viselem, hanem amolyan emlékként, hogy soha, még egy pillanatra se felejthessem el azt a gyönyörűen csillogó szempárt és a mértéktelen szeretetet, amit tőle kaptam.
Érdekes zajokra lettem figyelmes, amint a víz egyenletes felszínét figyeltem. Ha nagyon erősen koncentráltam észrevettem, hogy ezek lépések. Talán mégsem vagyok egyedül... Óvatosan hátrafordítottam a fejemet és körbenéztem, ám nem láttam senkit, ezért visszafordultam a víz felé és a hold tükörképét kezdtem el figyelni, amikor ismét lépteket hallottam. Gyorsan megfordultam, felhúztam az ujjamra a gyűrűmet és erősen koncentráltam a sötétben, hogy megláthassak valamit vagy valakit. Ökölbe szorítottam a kezemet és mély, rekedtes hangomon szólaltam meg.
- Ki van itt? - nagy csend következett. Semmi válasz, semmi mozgás. Idegesen beletúrtam a hajamba, ami egy rossz szokásom volt és visszafordultam a tó felé, ám egy női alakkal találtam szembe magamat. Ahhoz, hogy rendesen megnézzem túl sötét volt, ám a szemét a maszk mögött elég tisztán láttam. Olyan ismerős volt.
- A legrosszabb rémálmod. - csendült a válasz. Ezt a hangot ismerem...

Édes Ericemnek

Mivel a bálterem csak úgy hemzsegett az emberektől azt hittem, hogy jól tudok majd lakni, ám 3-4 'áldozat' után előjött belőlem a finnyásabb énem. Megválogattam, hogy kiből akarok táplálkozni, így már kevesebben voltak veszélyben előlem. Folyamatosan valami különlegesség után kutattam, amit végül is megtaláltam.
Épp egy az udvarra néző ajtó előtt haladtam el, amikor megéreztem azt a bizonyos illatot. Oh, olyan édes volt, olyan csábító és ... uhh, összefutott tőle a nyál a számban. Lassú léptekkel elindultam a tópart szélén álldogáló fiú felé. Néhányszor hátrapillantott, biztosan meghallotta a lépteimet, de nem akartam, hogy idő előtt meglásson, ezért tettem egy gyors kitérőt és egyből a háta mögé kerültem, amikor megkérdezte, hogy ki van itt.
Amint megfordult mélyen a szemébe néztem és egy ördögi mosollyal az arcomon válaszoltam neki.
- A legrosszabb rémálmod. - lassan a lehető legközelebb léptem a fiúhoz. Óvatosan a kezeim közé fogtam az arcát és mélyen a szemébe, néztem. Pár pillanatig haboztam, mivel érdekes emlékek törtek rám. Méghozzá egy teljesen ugyanilyen szempár. Gyorsan elzavartam az emlékképeket és visszaástam olyan mélyre őket az elmémben, amennyire csak tudtam. Ismét minden érzékszervemmel csak az előttem álló fiúra koncentráltam.
- Jól figyelj most rám. Nem ficánkolsz és egy árva szót, sem szólsz, megértetted? - mondtam komor és parancsoló hangomon, majd egyre közelebb kerültem a fiú nyakához.

Egyetlen Sophiem-nak

Mikor az előttem álló lány kicsit mintha elgondolkozott volna valamin volt elég időm, hogy rendesen megnézzem. Vöröslő ruhája tökéletesen kiemelte hófehér bőrét, az álarc, amit viselt éppen csak annyira takarta el az arcát, hogy ne lehessen olyan könnyen felismerni. Sötét, enyhén hullámos haja lepelként borult a vállaira, amely tökéletessé formálta szív alakú arcát.
Sejtettem, hogy ki lehet ez a lány, de nem voltam teljesen biztos benne, ám amikor ismét megszólalt vagyis... inkább rámparancsolt rájöttem. Sophie... az én egyetlen drága Sophiem! Hát mégis csak megtaláltam... vagyis inkább ő engem, de ez most nem számít.
Az igézése persze a gyűrűnek köszönhetően nem hatott rám, de nem akartam, hogy ezt megtudja. Kíváncsi voltam, hogy mi fog történni, mivel egyre közelebb került a nyakamhoz és ahhoz, hogy megharapjon. És én akartam ezt. A véremet akartam adni neki, hogy ismét érezhessen engem. Akartam, hogy ismét eszébe jussak és az érzéseim is iránta.
Lassan oldalra billentettem a fejemet, hogy jobban szabaddá tegyem a nyakamat Sophie előtt és vártam, hogy szemfogai belemélyedjenek...