Kelly & Matt: Welcome home... again

Mivel végre akadt egy hetem, hogy sem vizsga, sem meccs és még egy fotózás sincs a naptáramban úgy döntöttem visszatérek Mystic Falls-ba. Nehéz volt meghozni a döntést, de ez a látogatás már nagyon régen esedékes lett volna, tekintve, hogy mióta eljöttem az egyetemre nem jártam itthon. Nem is lennék meglepődve, ha egy-ketten kissé ferde szemmel néznének rám emiatt, teljes mértékben megérteném, de mindemellett nekik is el kell fogadniuk, hogy az én életem már nem ide, hanem Kaliforniába, azon belül is Stanfordba köt. Oda köt az iskola, a munka, és mindenek felett a szerelem is. Eleinte úgy volt, hogy Dafnie is velem utazik, ám a munkája közbeszólt, így egyedül érkeztem meg a még mindig meglévő lakásomba. Miután lepakoltam a bőröndjeimet úgy döntöttem a Mystic Grill felé veszem az irányt, hiszen jól tudtam, hogyha valahol összefuthatok egy ismerőssel, akkor az lesz az a hely, ahol középiskolás éveim alatt mindvégig dolgoztam.
A reptéren bérelt autóval gyorsan oda is értem, és meglepett a felismerés, hogy ez a hely az elmúlt három év alatt szinte semmit sem változott. Egy kivétel azért még is akadt. A jól megszokott arcok helyett immár újak fogadtak, és a mi törzshelyünkön is már más tinédzserek csoportja foglalt helyet, és beszélte meg az élet ügyes-bajos dolgait, azokat, amik egy 16-17 éves gyermeket foglalkoztatnak.
Mikor beléptem a vendéglőbe rögtön megcsapott a már jól megszokott kisvárosi illat, majd a pult felé pillantva örömmel fogadtam a felfedezést, hogy egy-két felszolgálótól eltekintve a csapat még mindig ugyan az.
Jókedélyűen léptem a pulthoz, majd ültem le egy bárszékre, és széles mosollyal fogtam kezet egykori kollégámmal Peter Clarkson-al.
- Hello. Ahogy elnézem itt szinte semmi sem változott. - üdvözöltem kedvesen a másikat, aki mindeközben rögtön nekiállt a kedvenc italom kikeverésének.
- Sőt, mióta elkapták azt a farkast még annyi akció sincs a városban. Teljes a nyugalom. - mondta, majd elém rakta az italomat. Ekkor jutott eszembe mindaz, amit a tanács Elena halálát követően kitalált az összes addigi támadás fedésére, és egy pillanatra el is szontyolodtam attól, hogy a lányra gondoltam, ám abban a pillanatban egy fiatal diák hangja szólalt meg mellőlem.
- Őőőő szia! Matt Donovan. - mutatkoztam be én is a lánynak kissé meglepetten, majd felé fordultam.
- Mit tudsz meg először te, Kelly? - kérdeztem meg tőle, majd kortyoltam egyet az italomba.

Mikor föltettem a kérdést eleinte az is megfordult a fejemben, hogy talán ide is eljutottak a californiai újságok melyeknek mostanra már állandó szereplője vagyok, ám kissé fellélegeztem mikor kiderült, hogy a lány csupán egy rég nem látott diákot látott meg bennem. Tényleg jóleső érzés volt, hogy végre nem hallom lépten-nyomon a külsőmre tett megjegyzéseket, hisz Stanfordban sajnos már egy lépést sem tudtam megtenni anélkül, hogy ne állított volna meg egy-egy diáklány egy autogrammért, vagy egy közös képért. Tudom, semmi okom a panaszra, én választottam ezt az életet, és ami igaz, az igaz, szeretem is, ám néha jólesik eltűnni, és csak magam lenni a címlapok és a rajongók világa nélkül.
- Igen. Ide jártam. Sőt, elárulom neked, hogy sokáig itt is dolgoztam. - válaszoltam kedvesen Kelly-nek, és ahogy a további megállíthatatlannak tűnő szóáradatot hallgattam rájötte, hogy ez az egész olyan, mintha csak Caroline-t látnám magam előtt. Ő is ilyen kíváncsiskodó, és közvetlen volt akkoriban, amikor annyi idősek lehettünk mint ez a lány itt velem szemben. Egy pillanatra elgondolkoztam azon, hogy vajon most mit csinálhat a nő, mi is történhetett vele az utolsó találkozásunk óta, ám egy újabb kérdés érkezett felém, amire szívesen válaszoltam.
- Sok ismerőst és elvarratlan szálat hagytam magam után, így hazajöttem kicsit a rég nem látott barátaimhoz. - adtam remélhetőleg elég kielégítő választ a lánynak, majd Peter felé intettem egy újabb ital reményében.
- Hohó. Bekötik a fejed Donovan? - kérdezte a pincér mikor ismét odalépett a pulthoz, majd ösztönösen a jegygyűrűmre néztem.
- Igen. Amint végeztem az egyetemen szeretném feleségül venni Dafnie-t. Így hívják. - közöltem vigyorogva, és közben a gyűrűmmel kezdtem játszani.