Damon & Lily - Pardon!

Felriadok és arra eszmélek fel, hogy a kanapén fekve elbóbiskoltam, talán köze lehet a bevitt whisky mennyiségnek. Mindenesetre nem akarok egyedül lenni, ezért elhagyom a házat és céltalanul bolyongani kezdek, közben csak is Elenán jár az eszem. Rég nem éreztem már ilyen fájdalmat, őszintén nem is hittem, hogy még lesznek nekem ilyen érzéseim. De Elena halála hatalmas űrt hagyott bennem. Bár büszkébb vagyok én annál, hogy ezt bárkinek is beismerjem, inkább csendben belül marcangolom magam és játszadozok a gondolattal, hogy mi lett volna, ha... de ezt már sajnos nem fogom megtudni. De még is minden nap arra várok, hogy belépjen a panzió ajtaján és össze vesszünk valamin. Minden hiányzik ami vele kapcsolatos; legyen szó veszekedésről, vagy akár egymás idegesítéséről. Még mindig nem akarom elhinni, hogy már többé nem létezik, olyan felfoghatatlan az egész. Nem hiszem, hogy lenne még egy ilyen ember, aki kiérdemelné szerelmemet. Tudom, hogy Elena sosem táplált felém gyengéd érzelmeket, mert a bezselézett hajú öcsémbe volt szerelmes, amiért féltékeny is voltam és még vagyok is rá. Mint már annyiszor hallottam, hogy az idő megszépíti az emlékeket, csak éppen azt felejtették el hozzá tenni, hogy az ilyen tragikus emlékeket nem lehetséges szépíteni. Így nekem már nem maradt más, csak a múlt hajszolása. Olyan dolgokra vágyni, amik már soha nem történhetnek meg, még mindig elevenen ég ajkaimon Elena puha ajkai és mézédes íze. Nem érezhetett irántam annyira közömbösen, ha párszor elcsattant közöttünk egy két csók. Nevezhessük véletlennek, de nem akarom magamat ezzel áltatni. Hiszem, hogy vonzódott hozzám, de Stefan miatt sosem lehettünk egymásé. Cseppet sem értem, hogy mi olyan vonzó az öcsémben, és mi van benne, ami bennem nincs. Nem csoda, hogy ismét deja vu érzésem támadt, hisz ez már megtörtént, csak jóval régebben és Katherine főszereplésével. Lassan úgy látszik, hogy én csak az örök második maradok, de bolond aki azt hiszi, hogy hagyni fogom. Egyszerűen túl büszke vagyok a kudarcokhoz, bár nehezen is viselem, ha valami nem úgy alakul ahogyan tervezem. Nem is figyelem, hogy merre megyek, csak szeretnék minél messzebb jutni a fájó emlékektől, de tudom, hogy nem lehetséges. Csupán ki szeretnék sétálni a világból és mindent meg nem történtté tenni, mikor bele botlok valakibe. Először jól ki akartam osztani, de mikor felnéztem rá, elállt a szavam. Mint ha megidéztek volna úgy néztem rá elképedve.
- Elena? - Gyorsan a szememhez kaptam és megdörzsöltem szempáromat. Hirtelen azt hittem, hogy káprázik a szemem. Ez nem lehet igaz, hisz Elena meghalt. Ledöbbenve állok és csak nézem, erre igazán nem voltam felkészülve, majd mikor már kellőképpen össze szedtem magam megszólaltam.
- Úgy látszik az öcsémnek igaza volt. Elképesztő ez a hasonlóság. - Akaratlanul is végig nézek rajta, egyszerűen nem bírom magamat türtőztetni. Még is, hogy lehetséges ez? Számtalan kérdésem lenne, de nem hiszem, hogy tudná rá a választ. Össze fonom karjaimat mellkasom előtt és szótlanul tanulmányozom az előttem álló lányt. Közben megannyi dolog kavarog bennem és az újabb hasonmás megjelenése eléggé felkavart.

Talán csak egy álom, vagy csak egy rossz vicc lehet. Még mindig olyan nehezemre esik elhinni, hogy az előttem álló lány nem Elena, hisz kiköpött mása. Jelenléte újból felszaggassa bennem a fájó sebeket, már nem tudom annyira elrejteni érzéseimet, mint amennyire szeretném. Szó szerint letaglóz szépsége. Talán csak egy pillanatra, de tényleg úgy éreztem, hogy Elena áll velem szemben. De ezt a gondolatot gyorsan kiverem a fejemből, hisz tudom, hogy Ő már nincs köztünk. Ennek lennére még is meglepett az új hasonmás megjelenése. Talán minden kezdődik újból elölről; és a viszály is öcsémmel ennek a lánynak a kegyeiért?
- Lényegtelen, csak összekevertelek valakivel. - Meglepő, hogy mennyire fájdalmas volt ezeket a szavakat kimondani. Sokkal inkább jobban szerettem volna, ha tényleg az a lány állna előttem, nem pedig egy hasonmása. Talán iránta is képes lennék oly gyengéd érzelmeket táplálni? Túl sok kérdés bolyong bennem hirtelen, amire még túl korai lenne választ keresnem.
- Csak annyira hasonlítasz egy lányra... - Még mielőtt tovább folytattam volna, inkább bele harapók alsó ajkamba, ezzel is megfékezve magam. Nem is ismerjük egymást, ezért semmi értelme sem lenne neki taglalnom, hogy pont kiköpött mása annak a lánynak, akit szerettem. Ki tudja már, hogy így is mit gondolhat rólam, de egyszerűen nem vagyok rá képes, hogy levegyem róla tekintetemet.
- Rendben. - Felsóhajtottam és végig néztem, ahogyan távozik. Sarkon fordultam és elindultam vissza a panzióba, de egyszerűen nem voltam képes pár lépésnél többet megtenni. Nem tudom, hogy hogy, vagy, hogy miért, de olyan érzésem támadt, hogy nekem erről a lányról mindent meg kell tudnom. Nem lehet véletlen, hogy csak így itt megjelent. Vettem egy nagy lendületet és felhasználva képességeimet már a háta mögött is termettem. Persze megpróbáltam minél halkabban közlekedni, hisz nem akarom ráhozni a szívrohamot. Egy ideig az ajtófélfának dőlve néztem, ahogyan pakolászik a raktárban, elképesztő, hogy pont olyan kecses... mint tudjuk ki. Aztán megköszörültem a torkon és féloldalasan elmosolyodtam, majd megszólaltam.
- Tudod még mindig valamit nem értek. Mégpedig azt, hogy nem tudod ki az az Elena, pedig kiköpött mása vagy. Gondolom ezt nem csak én vettem észre. Egyszer sem nézett rád senki sem mióta itt vagy úgy, mintha szellemet látott volna? - Kezdek bele a kérdezősködésbe, majd magam előbb összefonom karjaimat. Nem tehetek róla, mindig is kíváncsi természet voltam, ezért sok mindent szeretek tudni. Persze nem utolsó sorban szándékomban áll felvilágosítani ezt a lányt - akinek még a nevét sem tudom - hogy ha itt akar élni mire is számíthat. Nem tartom lehetetlennek, hogy a történelem megismételje önmagát, hisz eddig már kétszer is megtette.

Ennek csupán véletlen műve, hogy pont egy ugyan olyan lány, mint Elena felbukkant Mystic Falls-ban, csak ott a bökkenő, hogy nem hiszek a véletlenekben. Túl sok mindent láttam már az életben és arra már rájöttem, hogy mindennek oka van. De ennek még is mi oka lehet? Egyenlőre még erre nem tudok logikus magyarázattal szolgálni. Egyenlőre csak nézem és figyelem, hogy nem csak a külseje ugyan olyan, hanem még a mozgása is. Még mindig annyira hihetetlen számomra. Olyan, mintha egy kínzó álomba csöppentem volna bele, bár tudom, hogy ez itt a kőkemény valóság. Megpróbálok tapintatos lenni és kipuhatolni pár dolgot, de a tapintatosság sosem volt az erősségem. Talán csak az egyre inkább feltörekvő kíváncsiságom miatt. De már itt többről van szó, mint puszta kíváncsiságról. Tudom, hogy ezt a lányt soha sem ismertem, de még is olyan közel áll már így is hozzám, közelebb mint bárki. Olyan törékenynek tűnik és már is kényszert érezek arra, hogy megvédjem. Bár még semmi veszély nem fenyegetni, de soha sem lehet tudni.
- Hogy normális? Elég gyorsan rá fogysz jönni, hogy itt semmi sem normális. - Jegyeztem meg, majd ajkaim már rutinosan felfelé kezdek ívelni. Szegény kicsi lány, remélhetőleg nem fogom ketté törni a mese világát, amiben eddig élt. De még nincs szívem felfedni előtte a teljes igazságot. Még van választása nyugodtan elmehetne innen, de ha maradni szeretne, akkor jogában áll tudnia a teljes történetet. Mindig is szerettem ünnepontó lenni, de valahogy most nincs szándékomba mindenbe bele avatni. Egyenlőre csak apróbb részelteket tárok fel előtte.
- Ha nem félsz az idegenektől, akkor eljöhetnél a panzióba, mivel van pár képem róla és a saját szemeddel bírnád látni a hasonlóságot. Azt hiszem nem is fogod megismerni, mert már halott. - Szemeim résznyire szűkülnek, ahogy ezt mind ki tudtam mondani. Hihetetlen, hogy képes voltam ilyen nyíltan beszélni rólam. Talán még hangosan ki sem mondtam azt az egyetlen szót, hogy halott, talán úgy hittem, ha nem mondom ki, olyan, mintha meg sem történt volna, de ezzel csak magamat áltattam.
- Ha már régebb óta itt lennél, akkor biztosan tudnék. - Halkan megjegyeztem. Hogy én ne tudnék valamiről? Csak azt csodálom, hogy még csak most botlottam bele.
- Hát akkor örvendek Lily. Én pedig Damon Salvatore vagyok. - Sejtelmes mosolyom megjelent arcomon, mikor bemutatkoztam, majd Lily-re nézek. Csodálom, hogy még eddig nem szól rám, hogy ilyen nyíltan bámulom. De hát nem tudok magamnak parancsolni.
- Nem akarok tolakodó lenni, de azt hiszem ezzel már elkéstem. Szóval a lényegre térek. Még is miért ebbe a városba jöttél? - Szebben is megfogalmazhattam volna, de akkor meghazudtolnám önmagamat, amit pedig nem szokásom. Eddig is tudtam, hogy ezzel a városban valami nincs rendben, de egyre furcsább dolgok történnek, most már biztosan állíthatom, hogy Mystic Falls el van átkozva.

Kezdem magam úgy érzeni, mint egy főnix madár. Nem rég még úgy éreztem, hogy párrá égtem, most pedig újjá születtem és még fényesebben pompázok, mint valaha. Persze ebben Lilynek is hatalmas szerepe van. Mert végre ismét van miért élnem, nem kétséges, hogy Elena halála után feleslegesnek éreztem magam, de most talán hasznos is lehetek. Büszkébb vagyok annál, hogy valaha is kimondjam, de örülök annak, hogy felbukkant, még akkor is csak így váratlanul. Kellett ez már nekem. Talán így nem miden gondolatom Elena körül fog forogni, bár ha ránézek Lilyre mindig eszembe fog jutni. Ez ellen nem tehetek semmit.
- Valóban közel állt hozzám. - Ehhez nem akartam többet hozzá fűzni. Minden bizonnyal Ő volt az a nő, aki valaha is a legközelebb állt hozzám, s talán ez így is fog maradni. Nem hiszem, hogy lenne még egy olyan személy, akit ilyen közel engednék magamhoz.
- Rendben. Akármikor szívesen várlak. - Arcomon megjelenik az a bizonyos sejtelmes mosolyom, ami már a névjegyemmé is válhatna. Tetszik, hogy ilyen vakmerő. Pedig jobban kellene vigyázni, hisz nem is ismer. De mi lesz, ha jobban megismer? Talán undorodni fog tőlem, vagy szörnyetegnek fog nevezni. Nem sok emberrel volt dolgom, akik lojálisan tekintettek egy hozzám hasonló vérszívóra. Bár sokan nem is akarják elhinni, hogy léteznek hozzám hasonlók. Talán ezzel csak magukat akarják becsapni, vagy nem tudnak szembe nézni a szörnyű igazsággal és azt hiszik, hogy könnyebb nekik úgy, hogy ha nem is szereznek tudomást létezésünkről.
- Oh igen Salvatore. - Mikor öcsémet megemlíti összeszűkül szempárom. Még csak ez hiányzott. El is felejtettem, hogy Stefan futólag már megemlítette, hogy van még egy hasonmás, de nem mondok ezen kívül semmit, így nem foglalkoztam ezzel túlságosan, csupán azt hittem, hogy csak heccelni akar ezzel.
- Tudod nem kell mindent elhinned, amit az öcsém mond. Mindig próbál nem túl jó fényben feltüntetni mások előtt. - Bár azért eléggé kíváncsi lennék, hogy Stefan mit is mondhatott rólam, de abban biztos vagyok, hogy semmi jót. Az tény, hogy nem vagyok jó ember, sőt ember sem, de azért nem kellene lejárató háborút indítania ellenem. Nem valami korrekt. Ami meg azt illeti én is tudnék pár dolgom mondani róla, de azzal még ráérek.
- Valóban? Furcsa, hogy meg sem említette. Ez jellemző rá, mindig mindenkit ki akar sajátítani. - Az utolsó mondatomat halkabban jegyeztem meg. Fogalmam sincs, hogy hogyan fog rá reagálni. Mindig is mondtam Stefannak, hogy a testvérek mindenben osztoznak, de neki nem tetszik túlságosan elméletem.
- Volt már szerencsém vele találkozni. - Az idekerülését tovább nem firtatnám, azért néha én is tudok tapintatos lenni, még ha nem is az erősségeim közé tartózik. Hogy csak így vége legyen bájcsevejünknek? Azt nem engedhetem. Túlságosan is jól szórakozok társaságában ahhoz, hogy elengedjem.
- De, nagyon megharagudnék. Talán nem érzed jól magad a társaságomban? - Önelégülten elmosolyodok, közben úgy helyezkedek el, hogy még véletlen sem tudjon kisétálni azon az ajtón. Hogy miért teszem ezt? Egyszerű, puszta szórakozásból.

Furcsa, de azt hiszem lassan kijelenthetem, hogy Lily olyan számomra, mint a morfium, ha a közelemben van megszűnik a bennem lakozó fájdalom. Eléggé különös, hogy már első találkozáskor így érzem, bár nem is tudom, hogy ilyen helyzetben, hogy is kellene éreznem. De ami a legjobban meglep, hogy érzek valamit, mert azt hittem, hogy az a bizonyos eset után már arra sem leszek képes. Sosem voltam azaz érzelgős típus és nehezen is mutatom ki érzelmeimet. Ezt arra fogom, hogy vámpír vagyok, de tudom, hogy inkább a magam köré vont falnak a hatása. Minél kevesebb érzelem lakozik bennem, annál kevesebb sérelem érhet.
- Hm, érdekes, hogy nem emlékszek erre a szituációra, de meglehet. Az össze veszős részben pedig nem kételkedek. - Fogalmam sincs, hogy Stefan milyen hatással volt erre a lányra, de elég szépen be tudott mesélni neki egy olyan helyzetet, ami meg sem történt, mert azt hiszem, ha lett volna ilyen emlékeznék rá. Csak remélem, hogy még nem igézte meg, hisz én sokkal jobban eltudnám szórakoztatni Lily-t, mint öcsém valaha is tudná.
- Túszul ejteni? Nem is hangzik olyan rosszul, de nem kellene ötleteket adnod. - Tény, hogy szívesen ejteném túszul, de még mennyire. Következő kijelentésén eléggé meglepődök. Éjsötét szempárommal nézek rá, de elég hamar rá kellett jönnöm, hogy komolyan gondolta a dolgot. Hogy én valamit is tegyek? Nem vagyok azaz irgalmas szamaritánus, de talán nem halok bele, ha egy ilyen elbűvölő teremtménynek segítek. Hogy bele halni? Oppá, azt hiszem már így is hallott vagyok, akkor meg főleg nincs mit vesztenem.
- Viszont lenne egy feltételem ha már megdolgoztatsz. Abban az esetben segítek, ha hajlandó vagy meginni velem egy italt. - Elég kecsegtető ajánlattal drukkoltam elő. Remélem él a lehetősséggel és így összeköthetnénk a kellemest a hasznossal. Meg persze ilyenkor ki nem vágyna egy vérpezsdítő italra? Én már biztosan vágyok rá, hisz már a torkom is kezd kiszáradni. De van valami, amire még jobban vágyok, de azért annyira nem akarok előreszaladni.

Számomra eléggé kedvező a helyzet, Lily és én egy raktárban, hmm. Nem is tudom, hogy hogyan állhatom meg, hogy csak ilyen jófiúsan viselkedek, mikor annyira vágyok a vérére. Különös, hogy most nem a vérszomj motivál, hanem inkább valami más, amit nem lehet szavakba önteni, sem nem megfogni, olyan, mintha nem is létezne, bár legbelül érzem. Akármennyire is akarnám tagadni, legbelül én is egy érző lény vagyok, csak le kellene rombolni a magam köré épített falamat, hogy mások meglássák. De ez, amit nem akarok.
- Megnyugtatlak, eléggé türelmes vagyok és már volt hárpiákkal dolgom az évek alatt és nem hiszem, hogy te is az lennél. Az unalom ellen, meg ki tudnék találni valami elfoglaltságot. - Ahogy a mondatom végére érek sejtelmes mosolyra húzódik a szám széle. Talán vissza fogottabbnak kellene lennem, hisz még is csak ma ismerkedtem vele és nem tudom, hogy mennyire tetszik neki tenyérbemászó stílusom. Már csak abban tudok reménykedni, hogy a hőszerelemes öcsém nem kápráztatta el valamivel, hisz úgy nem lenne fair.
- Jó döntés. - Nem is kételkedtem benne, hogy vissza utasítsa ajánlatomat. Talán ha sikerül még le is itatom a kicsikét. Hogy miért? Puszta élvezetből. Meg hát kíváncsi vagyok, hogy van-e valami, amit rejteget előlem, hisz nem titok, hogy az ittas emberekből sok mindent ki lehet húzni. Meg egyébként is kíváncsi vagyok, hogy akkor hogyan fog viselkedni, esetleg kifordul-e önmagából. Remélem leveszi ezt a jó kislány álarcot és láthatom majd az igazi arcát. Vagy talán ez az igazi és nincs is mit takargatnia?
- Persze. Csak utánad. - Lépek el az ajtó mellöl, hogy utat engedjek neki. Nem mellékes, hogy így hátulról is megszemlélhetem formás idomjait.